-család (bonyhádi), Tolna s Baranya vármegyék egyik előkelő birtokos nemes családja, mely a hazába századok előtt Németországból beköltözve, telivér magyarrá lett s a hazának hős katonákat, minisztereket, birákat, megyei főtisztviselőket annál nagyobb számmal adott, mert Isten a családot feltünő termékenységgel áldotta meg, ugy hogy többen közülök 10-20 gyermekkel is dicsekedhettek.
[ÁBRA] Perczel-család címere.
A nemzetség történetéből tudva van, hogy János és Dénes már a XVI. sz. második felében telepedtek meg Magyarországon, s a hadi élelmezési hivatalba tett jó szolgálatok folytán 1582. Rudolf császártól német birodalmi címeres levelet s 1593. lovagi rendet nyertek; János unokája Tamás pedig, s testvérei István és Mihály I. Lipót által 1697. kelt címeres levéllel magyar nemességre emeltettek. E három testvértől származik le a nagy kiterjedésü, s a dunántuli nemes családokkal sokszorosan összesógorosodott, elszaporodott s nagy jelentőségre emelkedett P.-család, többféle ágaiban. Tamás fia József, aki 1699. született, már Tolna vármegye alispánja volt, s nejével, gyulai Gaál Katalinnal, kitől 16 gyermeke lett, megalapította a bonyhádi ágat, mely a többi közt legnagyobb kitünőségre emelkedett. Számos gyermekei közül II. Tamás (1761-69) tolnavármegyei földvári j.-i főbiró, Gábor (1778) u. a., Lajos alezredes, Zsigmond (1767) kir. testőr s (1786) II. József alatt Tolna vármegyében a kataszteri felmérés elnöke, Elek (1778) simontornyai járási főbiró, Ignác (1787) alispán lett. - II. Tamásnak Sztankovánszky Juliannától 14 gyermeke született. Első fiúnak Antalnak a nagy átalakulás s erre következett szabadságharc s elnyomatás korában élt unokái közül I. Geiza és I. Gyula, kik előbb Baranya és Tolna vmegyékben viseltek alkotmányos hivatalokat, 1849. végén s 1850. meghódoltak a bécsi uralomnak s az önkény ellen felkelő és vitézül harcoló hazafi-érzelmü P.-ekkel egy nevet viselni nem akarván, a Bonyhády nevet vették fel és ugyan az előbbi cs. kir. járásbiró, a másik pedig (I. Gyula) előbb szintén cs. kir. járásbiró, majd békésvármegyei főnök, 1856. vasvármegyei főnök s 1859. cs. kir. kamarás lett. Ezekhez csatlakoztak még az alább említendő másik ágból III. István és Imre is, kik ugyancsak Bonyhády nevet viseltek. I. Gyula fia, ifjabb Gyula, a kir. tábla birája, azonban már visszavette a köztiszteletben álló P. nevet, valamint a többi, alább említendő névcserélők, megtért maradékai is. I. József (l. alább) második fiának Gábornak, Dőry Rózától származott gyermekei voltak: Ádám alezredes és Sándor 1800. évi inszurgens, ki 1861. halt el, igen nagy családot hagyva maga után, melyből a leányokon kivül 9 fia maradt életben, kiknek nevelője a nagy költő, Vörösmarty Mihály volt. A fiuk sorából nevezetes szereplő hazafiak Móric, Miklós és Béla váltak ki, de a lelkes nevelő nem volt képes minden tanítványát szilárd hazafivá nevelni. A politikai vélemények sajnálatosan megoszlottak a népes családban. A 9 felnőtt fiu közül kettő szintén Bonyhády nevet vett fel, a szabadságharcban részt nem vett, s annak legyőzetése után a bécsi abszolut hatalom szolgálatába lépett ugyan III. István, ki előbb Baranya vármegyében elfoglaló osztrák hadsereg uralma alatt dárdai járási főbiró, majd pedig 1850. ápr. 10. csongrádvármegyei ideigl. főnök, aug. 3. a csász. kormány iránt bizonyított hű ragaszkodása jutalmául, a Ferenc-József-rend lovagja lett, 1853. helytart. tanácsosi címmel a csongrádi főnökségben megerősített, 1858 szept. 16. Albrecht főherceg kormányzósága alatt pedig ugyanazon minőségben Kecskemétre tétetett át, hol az 1860-iki változásig szerepelt. - II. Imre, ki bölcsészeti doktor, 1827-től fogva tolnavármegyei jegyző s al- és főbiró, 1838. helytartósági titoknok, 1844. ismét baranyavármegyei főszolgabiró, 1848. u. o. alispán volt. 1849. Bonyhádyvá s Ferenc-József-rendet nyerve, baranyavármegyei törvényszéki elnökké, 1851 márc. 21. végre szolnoki császári királyi ideiglenes, majd a végszervezés alkalmával ottani végleges megyefőnökké lett s maradt, amig lehetett. A Sándor népes családjának többi tagjai ellenben a hazai ügyet, mint felkelővezérek s honvédtisztek, hiven és vitézül szolgálták; első sorban: Móric, a hős tábornok (l. alább), Miklós honvédezredes (l. alább), mindketten emigránsok; II. Sándor honvédőrnagy; II. Ferenc, Pál, László szinte honvédrisztek, végre, nem ugyan a katonai, hanem a birói s törvényhozói pályán Béla (l. alább). - Ifj. Sándor (II.), már 1827. katona s hadnagy volt, de egy hires párbaja miatt a katonaságot elhagyta. 1848. azonban újra fegyvert fogott a haza védelmére s mint kapitány a tolnai önkéntes nemzetőrségnél, az alvidéken a fellázadt szerbek ellen harcolt, 1848. augusztusban pedig Szegszárdon összeszedett, 1200 főből álló nemeztőrségi csapat élén Pákozdnál mint őrnagy és parancsnok, decemberben mint a felállított Bocskay nevet viselő 52-ik zászlóalj őrnagya és dandárparancsnok Kassánál verekedett. - Ferenc, 1845. királyi testőr, 1848 szeptember 27. Bécset több társával elhagyja s honvéd főhadnagy, 1849. kapitány lesz s mint ilyen Buda ostrománál máj. 21. halálos lősebet kap s ebben elhal. - László szinte katona lesz a forradalomban s a világosi fegyverletétel után 4 évi várfogságra itéltetik. - Móricnak, a hős tábornoknak, Sárközy Juliától szintén számos fi- és nőnemü gyermeke lett; valamint Bélának is több fia, kik közül Dezső, atyja nyomdokait követve, a belügyminiszteri székre emelkedett. - II. Tamás unokája volt, Lajos fiától, IV. István tolnavármegyei követ 1839., majd főispán. - A többi ágak, Ignác alispán s Imre veszprémvármegyei főbirónak (a veszprémi családág fejének) maradékai katonák, testőrök s vármegyei kisebb-nagyobb hivatalnokok voltak.
1. P. Béla, igazságügyi miniszter, P. Sándor fia, szül 1819 jan. 15. Tolna vármegyében, Börzsöny pusztán, megh. 1888 márc. 25. Tanulmányait Pécsett kezdte, Pesten folytatta s a jogi folyamot dicséretes eredménnyel bevégezvén, 1839. szülő megyéjébe ment joggyakorlatra. 1840. előbb mint tiszteletbeli, majd az ügyvédi oklevél megszerzése után mint rendes jegyző; azután fokról-fokra emelkedett, szolgabiró s végre első alispán lett. Mint erélyes alispán az 1848-iki nehéz időben, a vármegye több pontján megháborított s veszélyeztetett társadalmi rendet bölcs, higgadt erélye fentartotta s helyreállította. A szabadságharc lezajlása után, az elnyomatás szomoru idejében, a nyilvános élettől ő is visszavonult, s gazdálkodással töltötte az ötvenes éveket. Hasznos és munkás magányából az 1860-iki év szólította ki ismét közpályára, midőn az alkotmányosság új hajnala derengeni kezdett, s remény mutatkozott, hogy a jogállapot teljesen helyre fog állíttatni. Tanácsosi állást fogadott el a magyar helytartó tanácsnál, hol a közjogi és megyei közigazgatási ügyek vezetésével bizták meg. De e hivatal csak igen rövid ideig tartott. Az 1861-iki fordulat után ismét visszavonult falusi gazdálkodó magányába, s azt csak 1865. hagyta el, midőn képviselővé választatott s egyúttal a helyreállított királyi tábla birájává neveztetett ki. Mikor azonban a birósági törvény, mely a birói hivatalnak a képviselői állással való összeférhetetlenségét mondta ki, létre jött, választania kellett birói széke s a képviselői szék között és ő az utóbbit tartotta meg, s a pártkör elnöke is lett. 1872 szeptember 10-én választotta meg a képviselőház harmadik ízben elnökeit, ugy amint azt a uralkodó Deák-párt megállapította. Elnök lett Bittó István, alelnökök pedig P. és Bánó József. Bittó után, ki miniszterelnökké lett, a képviselőház elnöki székét P. foglalta el. A képviselőház elnöki székéről a fuzió után 1875. az igazságügyi miniszteri székre lépett át. Ez időből nevezetes és maradandó alkotások fűződnek nevéhez. Minisztersége alatt jutott bevégzésre s ő általa nyujtatott be az orsággyülés birálata alá a Csemegi Károly államtitkár által szerkesztett és Pauler Tivadar által előadott új bűntető törvénykönyv. A semmítő szék felállítása után, 1878-ban Majáth György elnök, országbiró oldala mellett a legfőbb törvényszék alelnöke lett s belső titkos tanácsossá neveztetett ki; a kir. kuria két osztályának, u. m. a semmítő széknek s legfőbb itélőszéknek egyesítése után pedig ugyancsak Majáth György mellett a kir-kuria másodelnöki székét foglalta el, s nemsokára a vaskorona-rend első osztályu keresztjét nyerte. 1884 nov. végén pedig, Majáth György végzetes halála után, ezt a kir. kuria elnökségében követte. Gyermekei közül Aurél fia párbaj áldozata lett, Béla fia, ki orsz. képviselő volt, anyagi bajok következtében Amerikába költözött s ma is ott van.
2. P. Béni, Istvánnak fia, ki egykor szinte Bonyhády nevet viselt (l. P.-család), a baranyvármegyei siklósi kerület képviselője, szül. Kecskeméten 1859 okt. 26. Középiskolai tanulmányait Pécsett végezte, s már 21 éves korában baranyavármegyei aljegyzővé, két évvel utóbb ugyanott szolgabiróvá választatott, 1890. e minőségben a siklósi járásba került, s itt a régi függetlenségi választókerületben, 1892 jan. 8., szabadelvü programmal országgyülési képviselővé választatott és a képviselőház egyik jegyzője lett.
3 P. Dezső, belügyminiszter, P. Béla volt igazságügyi miniszter s királyi elnök fia, szül. Szegszárdon 1848., hol atyja akkor Tolna vmegye alispánja volt. Jogi tanulmányait a budapesti egyetemen végezte, ügyvédi oklevelet nyert, 1868. Baranya vármegye tiszteletbeli, majd fokonkint első aljegyzőjévé, 1871. Tolna vármegye völgységi járása szolgabirájává, 1877-ben Tolna vármegye alispánjává lett a vármegye kormányzását tiz és fél évig erélyesen vezette; különösen nagy érdemeket szerzett vármegyéje közlekedési viszonyainak fejlesztése körül is, s kiváló részt vett a Budapest; pécsi vonal s a szegszárd-rétszilai (helyi érdekü) vasút létrehozásában. Az 1887-iki választások alatt vármegyéjének két kerülete, a bonyhádi és pincehelyi kérte föl jelöltjeül, s ő a kettő közül az előbbinek megbizását fogadta el, melyet jelenleg is képvisel. A szabadelvü párthoz csatlakozott, hol csakhamar nagy jelentőségre s népszerüségre emelkedett; az 1887-92-iki ciklus alatt tagja s jegyzője volt a közigazgatási bizottságnak, mely őt a vármegyei reform-javaslat előadójává választotta; elnöke volt a kérvényi s egyik biráló bizottságnak is; azután pedig Bánffy Dezső elnök mellé a képviselőház másodelnökévé választatott. Minden helye, melyet elfoglalt, férfias erélyt és kötelességérzetet fejtett ki s ezt fokozott mértékben bizonyította, midőn a Bánffy-kabinet megalakulásával 1895. a belügyminiszteri szék magaslatára jutott. Itt egyik fő hive volt a szabadelvü egyházi politikának, a polgári házasságnak, ő formulázta a törvényeket, melyek ez intézmények életbe léptetésére szükségesek voltak, a polgári anyakönyvvezetést stb. Minisztériumában készült el a törvényhatóságok közigazgatási reformjának javaslata, ő terjesztette be a közigazgatási birósági törvényjavaslatot is. 1896. valódi belső titkos tanácsossá neveztetett ki. Ő képviselte a nyitrai zoborhegyi ezredévi emlék felállításának ünnepén a kormányt; a jegyzők kongresszusának ő volt védnöke és megnyitója.
4. P. József, a bonyhádi P.-ág megalapítója, Tamás fia, szül. 1699 jan. 15., megh. 1768 aug. 4. Kitünően tanult; jeles törvénytudóvá képezte magát s 1726. az Esterházy hercegi család ügyvéde lett. Tehetségei, szorgalma s ügyessége által mindinkább emelkedett s vagyonosodott. Haszonbérbe vett terjedelmes birtokokat; Tolna vármegye régi fontos számadások vizsgálatával bizta meg s jól végzett szolgálatai által kiérdemelte, hogy 1732. al-, 1734. főjegyzővé nevezzék s mint ilyen, a tolna vármegyei birtokos urak nevében, a királyi kamarával leendő egyezkedés s kiegyenlítések dolgában ő küldetett ki a neoacquistica bizottsághoz. Mind nagyobb és nagyobb bizalomra és közbecsülésre tevén szert ügyes és sikeres eljárásai által, 1737. első alispánná választatott s az 1741 s 1751-iki nevezetes országgyüléseken, Mária Terézia országlása alatt, Tolna vármegyét ő képviselte. 1745. Bonyhád tolnavármegyei helységre s tartozandóságaira, bonyhádi előnévvel, királyi adományt nyert és Baranya vármegyében is több pusztai birtok ura lett. A birtokához tartozó Cikó helységben haranggal s minden egyházi szükséglettel felszerelt templomot, iskolát, paplakot építtetett s családi kriptát alapította, melyben azután ő maga is eltemettetett.
5. P. Miklós, honvéd ezredes, szül. Bonyhádon 1812. Gyermekkorát az atyai háznál töltötte Vörösmarty Mihály nevelése alatt. Bölcsészeti és jogi tanulmányait a pesti egyetemen elvégezvén, 1832. Baranya vármegyében aljegyző lett és csakhamar szolgabirávó választották. Két testvérével, Bélával és Mórral együtt a baranyai radikális reformerek egyike volt, s őt is, mint azokat a kormány izgatás miatt lázítási perbe fogatta, de a király pertörlési jogával élt s a vizsgálatot beszüntette. 1848 márc. Baranya vármegye követévé, s az 1848. első képviselő-országgyülésre a kölesdi kerület képviselőjévé választotta P.-t, aki még ugyanazon évben nemzetőri őrnagy lett Tolna vármegyében, s bátyjával, Mórral együtt szervezte a Zrinyi-szabadcsapatot, mely a későbbi P.-seregnek a magva volt. 1848 végén a Schlick ellen küldött hadseregben őrnagy volt s mint ilyen harcolt az 1849 jan. 4-iki kassai csatában, amikor ütege a Gablenz őrnagytól vetett lesbe rohant és teljesen elfogadott. Majd Mór bátyjával a szerb harctérre ment, s Pétervárad fölmentése után a vár parancsnoka lett Kiss Pál megérkeztéig. Szent-Tamás bevételénél a kis-kéri híd hősies elfoglalásával a csata sorsát eldöntötte. Arad várának 1849 jul. 1. történt meghódolása után P. lett a vár parancsnoka, s ekkor érte az a kellemetlenség, hogy az időközben aradi hadparancsnokká lett Damjanich elzáratta, mert nem akart neki engedelmeskedni. Kiszabadulva, részt vett a szerencsétlen temesvári ütközetben, s a szabadságharc leveretése után a török kormány, mint menekültet, Kiutahiába belebbezte. 1851. nejével (Latinovics Herminával) Amerikába ment, hol eleinte francia nyelvmester volt és órákat adott; később földet vásárolt, s házat építve gazdálkodott, de 1857. átjött Jersey szigetére, bátyja Mór látogatására, s ott maradt két évig. Ekkor ketten együtt Olaszországban mentek, de P. már 1859 végén, a villa-franciai-béke megkötése után reménytelenül rét vissza Amerikába. Az amerikai polgárháboru kiütésekor Iowa állam 1861. ezredessé nevezte ki P.-t, s megbizta két ezred szervezésével és vezetésével; három évig vitézül s többször kitüntetéssel harcolt, de betegsége miatt megvált a hadseregtől és New-Yorkban magyar borokkal kezdett kereskedést. A kiegyezés után visszatért Magyarországba, s 1868 máj. 26. Baranya vármegye és Pécs város főispánja lett, a főrendiház újjászervezése után pedig a király 1886. kinevezte a főrendiház tagjává. Mikor a főispáni méltóságból nyugalomba vonult (1887), a királytól a Szt.-István-rend keresztjét kapta; ugyanakkor Pécs városa is képviselőjévé választotta P.-t, ki a házban pártonkivüli állást foglalt el.
6. P. Mór, honvédtábornok, született Bonyhádon 1811 nov. 11. Nevelője Vörösmarty Mihály volt. Tanulmányainak végeztével az 5-ik tüzérezredbe lépett mint hadapród, de rövid szolgálat után elhagyta a katonai pályát. 1839. vármegyéje egyik követeként a pozsonyi országgyülésbe küldetett. A radikális párthoz csatlakozván, a legszélsőbb függetlenségért küzdött. Az 1848-iki szabadabb éra beköszöntésekor is megmaradt ellenzékinek. 1848 aug. 21-iki ülésben árulással vádolta Bechtholdot a Szent-Tamás ellen intézett lanyha támadás miatt, ami az érzékeny Mészárost, ki a hadsereggel azonosította magát, majd hogy lemondásra nem indította. A honvédelmi bizottmány keletkezését örömmel üdvözölte s a kibékülésre gondolni sem akart. 1848 szept. elején a kormánytól engedélyt nyert a Zrinyi-csapat alakítására s ez a csapat volt a magva a dunántuli hadseregnek, mely P. vezénylete alatt állott. Nagy része volt Roth és Philippovics táborának elfogásában Ozoránál. Már akkor összeütközésbe jutott Görgey Arthurral. A hadseregnek a Lajtától történt visszavonulásakor Moórnál megütközött a Windischgrätz jobb szárnyát alkotó Jellachichcsal (1848 dec. 30.) s oly vereséget szenvedett, hogy seregét csak napok multán szedhette össze. Ekkor az 1849 jan. 1. Debrecenbe ment a kormány székhelyének védelmére rendeltetett a Tiszához. Jan. 22-én megverte Ottingert Szolnoknál s 25. Ceglédről is elverte. Febr. serege az időközben fővezérré kinevezett Dembinszky parancsnoksága alá rendeltetett, mi P. hiuságát annyira sérté, hogy hadtestét odahagyta. Márc. a Bács és Bánság visszafoglalására küldetett és Péterváradot az ostrom alól felmentette. 1849 ápr. 3. szétszórta a Szent-Tamás sáncai mögött oly hosszu időn át kitartóan küzdő szerbeket s a sáncokat leromboltatta. Ápr. 7. Goszpodincén, 13. Kovil-Szt.-Iványnál, 22. Mokrinnál verte szét a szerbeket s ekkor aztán a Bemmel történt megállapodás szerint Tuhodorovics ellen fordult s a tábornokot 1849 ápr. 29. Melencén, máj. 7. Uzdinnál annyira megverte, hogy annak serege nem is volt harcképes állapotba hozható. A titeli fensíkra húzódott Knicanint azonban a természettől megerősített helyről nem verhette ki. Hasonlóképen megtört buzgalma Jellachich ellentállásán is s a bán által 1849 jun. 7. Kátynál megveretett. Az időközben hadügyminiszterré lett Görgey megfosztotta a vezérlettől, később azonban új működési teret nyert azon hadtestnél, mely az orosz betörés ellen szerveztetett s mely annak idején Dembinszky parancsnoksága alatt állott; 189 jul. 20. Turánál volt csatája Tolsztoj tábornokkal, de a tulnyomó orosz erővel nem mérkőzhetett. A temesvári csata után Törökországba menekült s Kiutahiába belebbeztetett, honnét 1851 márc. Angliába ment. Részt vett az emigránsok működésében is. Utóbb Jersey szigetén telepedett le s csak 1867. tért vissza hazájába. Nagy feltünést keltett határozott fellépése Kossuth ellen egy az országban tett körútja alkalmával. A képviselőház a balközéppel tartott, később azonban teljesen a magánéletbe vonult vissza.
v. perdendosi (ol.), zene-előadási műszó, a. m. elenyészve s annyiban különbözik a hasonló jelentőségü diminuendo jelzéstől, hogy az olyan zenei részletet, amelyre a perdendosi felirat vonatkozik, még gyengébben s késleltetve kell előadni.
több makedóniai király neve (lásd Makedónia). Ismertebb ezeknél P., Nagy Sándor barátja és hadvezére, kinek a király halálos ágyán bizalmának külső jeléül és a főhatalom jelképéül átadta pecsét gyűrüjét. P. csakhamar erélyes kézzel belenyult az egyes helytartók cselszövényeibe (v. ö. a Diadochok cikkét), minek folytán Antigonos, Antipater és Ptolemaeis szövetségre léptek ellene. P. szembeszállott velük, de mielőtt csatára került volna a dolog, saját katonái Egyiptomban Kr. e. 321. megrohanták és agyonverték.
(lat.) a. m. elveszés, elpusztulás, örök kárhozat.
l. Fogoly.
(franc., ejtsd: perdü, ol. perduto) a. m. elveszett.
(lat.), a római jogban a. m. felségsértés (l. o.). Nálunk azelőtt felségárulásnak, pártütésnek is nevezték, megkülönböztetésül a hűtlenség eseteitől.
(lat.) a. m. tartós, kitartó.
(gör. Peraia a. m. tulsó ország), az ókori Palesztinában a Jordánon tul, attól keletre fekvő ország. Az üdvözítő életében Palesztina három zsidó országainak egyike (a másik kettő Judea és Galilea). Határai voltak: északon és keleten Pella és Gerasa városok területe; délen a nabateusok országa; nyugaton a Jordán. A népesség itt is (ugy mint Galileában) erősen keverve volt pogány elemekkel. P.-nak nevezték továbbá a rodusiak a kariai tengerpartnak ama részét, amely Rodussal szemben terjedt.
(lat.) a. m. vesszen el! a « vivat» (l. o.) ellentéte.