Engelbert, osztrák politikus, szül. Bécsben 1850 ápr. 27. Tanárnak készült és több évig működött is e pályán. 1880. másokkal együtt az osztrák-német iskola-egyesületet alapította; 1881. a Deutsche Worte c. folyóiratot alapította; 1885. Alsó-Ausztriában képviselőnek választották, mire a német klub tagjaként a német nemzeti mozgalom egyik úttörőjévé lett. Éppen oly elszánt ellenfele a kormánynak, mint az antiszemitáknak.
1. Lajos Vilmos Antal, német jogtudós, szül. Halleben 1799 jun. 11., megh. u. o. 1861 jul. 16. Szülővárosában, Berlinben és Göttingában jogot tanult, 1821. habilitáltatta magát Halleben s aztán ott tanárkodott 1823-ig, amikor az egyetem rektora lett; 1844-52. különböző felügyelői hivatalokat viselt az egyetemnél, 1852. az alsó kamarában beválasztották, 1854. pedig az urak háza tagja és korona-szindikátus lett. irta: Gesch., Altertümer u. Institutionen des röm. Rechts (2 kiad., Halle 1824); Observationes de principum comitumque imperii german, inde ab a. 1806. subjectorum juris privati mutata ratione (u. o. 1827); Questiones de jure publico germanico (u. o. 1831-35); Codex juris municipalis Halensis (u. o. 1839); De sancta confoederatione (u. o. 1855); Commentatio de singulati dynastiae Schaueniae jure (u. o. 1854); Die staatsrechtlichen Verhältnisse des gräfi. Hauses Giech (Halle 1859). V. ö. P., Savigny, Stahl (Berlin 1862).
2. P. Lothar Antal Alfréd, német jogtudós, az előbbinek fia, szül. 1841 aug. 18. Jogot tanult, 1867. a hallei egyetemen habilitáltatta magát s u. o. 1871. nyilvános tanár lett. Ezután több helyütt tanárkodott, majd 1881. a berlini egyetemre került s 1884. az ottani tudományos akadémiába is beválasztották. Irta: Zur Lehre von den Sachbeschädigungen nach röm. Recht (Weimar 1867); marcus Antistius Labeo. Das röm. Pribatrecht im I. Jahrh. der Kaiserzeit (Halle 1873-92).
3. P. Viktor Antal Herbert, német jurista, P. Lajos fia, szül. Halleben 1832 ápr. 14., meghalt u. o. 1875 ápr. 21. Szülővárosában meg Bonnban és Berlinben jogot és filologiát tanult, 1856. Berlinben habilitáltatta magát a római jogra, s 1857. a göttingai egyetem tanára lett. 1866. a hesseni választófejedelem szolgálatába lépett, s mint annak meghatalmazottja működött 1867. Berlinben, aztán Prágában és Bécsben. A Gottorp-féle örökségi igények védelmében egyik fő szerkesztője volt az Oldenburger Staatsschrift (Oldenburg 1864) meg a Kritische Erörterungen zur schlesw.-holst. Successionsfrage (Cassel 1866) c. könyveknek; irta továbbá: Die Verfassungsrechte der im Reichsrate vertretenen Königreiche der Öst.-ung. Monarchie (Halle 1872); Commentationes juris romani duae (u. o. 1855); Miscellanea zur Rechtsgeschichte u. Textkritik (Prága 1869).
(lat.) a. m. veszélye, ártalmas, veszedelmes, rosszindulatu (a betegségekről is).
(lat.) a. m. fagydaganat (l. o.).
(állat), l. Méhész ölyv.
az elégett fű- és szalmaféle növények szállongó hamva v. takarmányhulladék.
Zsigmond (osztopányi), előkelő erdélyi nemes, a XVII. sz.-nak második felében s a XVIII. sz.-nak elején élt és Királyfalván (Kisküküllő) lakott. Részt vett az országos ügyekben is, de különösen a ref. egyházi irodalom terén kifejtett működésével tette nevét maradandóvá. Munkái: A kegyes léleknek lelki vigasztalást szerző idvesség paizsa (Avenarius János után ford., Kolozsvár 1676, 2. kiad. Lőcse 1693); Az isten anyaszentegyházában lelki harcot tartó vitézeknek lelki sebök fájdalmát enyhítő lelki flastrom (Kolozsvár 1678); Világi bujdosó életünknek kedves utitársa (Szeben 1709).
l. Melampus.
teljes nevén Szegedinác Jovánovics Péró, a róla nevezett lázadás terjesztője, 1655 táján Pécskán (Arad) született. A törökök ellen vívott csatákban kitünvén, a bécsi kormány a marosmenti rác határőrség pécskai kapitányává nevezte ki, s azonnal nagy hasznát vette a II. Rákóczi Ferenc alatt fölkelt magyarok írtásában. Mikor azonban 1718, a keresztes hadak a törököket a temesi részekből is kiverték, a marosi és tiszai határőrség elvesztette jelentőségét s a magyar rendek e végvidék bekeblezését s magyar polgári törvények alá való vettetését sürgették. A kormány ennek előkészítése végett, oly föltétellel igérte meg a patriárkai méltóság visszaállítását, ha a rácokat katolikusokká teszi. P. és tiszttársai azonban kijelentették, hogy inkább meghalnak ősi hitökért s nemzetiségökért. Mialatt Paulovics Vizárion péterváradi Vladika Bács és Szerém vármegyéknek necsak szerb, hanem még magyar lakosait és fegyverfogásra izgatta, azalatt P., ki magyarul is tudott, a békés- és bihar-vármegyei elégületlenekkel lépett összeköttetésbe. Matulay Pál, Békés vármegye volt tisztviselője tanácsára, Vértessy Mihály szentandrási biróval, Sebestyén János és Szilasy János szentandrási lakosokkal s általuk Tokay György és más sarkadi hajdukkal hétszer tanácskozott a tennivalókról. A magyarok szabad földbirtokot és nemességet igértek a rácoknak, ha teljes erővel segítik őket; ők maguk pedig a vallás és a haza szabadságának hangoztatása mellett, a nagy adók s a földesurak és a bérlők zsarolásai ellen kivántak fölkelni. A vezetés voltaképen Vértessy, Sebestyén és Szilasy kezeibe kelt; P., ha a lázadást róla nevezik is voltaképen csak eszközül szolgált. Hitlevelet adott a magyaroknak, kik vezérül választották s 1735. mindent elkövetett a rác tisztek, különösen Sevics aradi főkapitány és Strba kapitány megnyerésére. 1735 ápr. 27. a magyar falvak küldöttei megtartván Szent-Andráson utolsó nagy tanácskozásukat, azonnal kitűzték a lázadás zászlaját s egy hét mulva már 14 zászlóaljjal nyomultak Békés, Gyula és Erdőhegy felé, hogy a békésiekkel, bihariakkal és zarándiakkal egyesüljenek. Tábori szervezetök az egyébként tanulatlan emberek katonai értelmességéről tanuskodik. P.-hoz küldött követeiket azonban rác portyázók elfogták s Handtko tábornok, aradi várparancsnok elé vezették. Vallomásaik alapján Handtko máj. 3. már börtönbe vetette P.-t, kiért hiába vállaltak kezességet társai. A rác tisztek, hogy magukat a gyanu alól tisztázzák, 5-én csapataikhoz siettek s azokat dús zsákmánnyal kecsegtetve, a magukra hagyott magyar lázadók ellen vezették. A vén P. habozása miatt igy posványosodott el a vallás és a nemzetiség védelmére tervezett mozgalom. A rácok irtózatos pusztítások közt nyomultak Békés és Szeghalom felé s kirabolták még a debreceni fölkelőket is, kik pedig szintén a lázadók ellen fogtak fegyvert. Ezek a magyar lázadók, a szolnoki katonák ellen Kőrös-Ladánynál megnyert csetepatéjuk után, Gyula ostromára vonultak, majd megunván a 3 napos vívást, Erdőhegy alatt egyesültek a bihari részekből jövő kurucokkal. Eleintén örömmel üdvözölték a rácokat, kiknek árulását még nem ösmerték; ezek azonban Sevics, Strba és P. fia, Mihály vezetése alatt rájok támadtak s máj. 9. megszalasztották őket. Sebestyén alatt egy csapat ismét összeszedelőzködött ugyan, egy hét mulva azonban a bihari katonaság ellen Mező-Telegdnél ez is csatát vesztett s maga Sebestyén sem könnyen menekült meg. Egyes kisebb csapatokat a Gvadányi tábornok, Taaffe s mások parancsnoksága alatt álló katonaság csak hetek mulva kergetett szét. A tiszamenti vármegyék katonasága Orczy Istvánnal elkésve ért a lázadás szinhelyére. Orczy kimélni akarta a magyarságot s máj. 16.-jun. 2-ig 276 kegyelemlevelet osztogatott ki a hűségre visszatért lázadók közt. A kormány azonban, mely most már Nógrádban is és mindenütt lázadókat vélt lappangani, szigoru vizsgálatot sürgetett a királynál, ki a vizsgálatot Jörger tábornok budai parancsnok elnöklete alatt csakugyan egy külön kiküldött biróságra bizta. A biróság Budán aug. 10. kezdett működni s maga elé idéztette az összes vádlottakat. A vén P. háromszor történt kemény kinzatása után is nagy lelki erőt tanusított; ugy látszik, mindenért a magyar parasztokat akarta felelősekké tenni, ellenben, ha saját életével nem törődött is, rác tiszttársait mindenképen ki akarta menteni. A király ezek után csak a biróság ismételt sürgetésére rendelte el Strba, Sevics és P. fia Mihály elfogatását. 1736 jan. 19-20. történt vallatásuk megmutatta ugyan, milyen gonosz játékot űztek P.-val s a magyarokkal, a titkos tanács márc. 17-iki ülésének javaslatára azonban a király megkegyelmezett nekik, ellenben ápr. 4. kegyetlenül kivégeztette P.-t s magyar társait, kik a magyar parasztszocializmus győzedelmét szerb nemzetiségi érdekek dédelgetése mellett remélték. V. ö. Papp K., Az 1735. évi zendülés tört. Legbővebben Márki, Péró lázadása (Budapest 1893).
(ejtsd: peroń) Ferenc, francia természetbuvár, szül. Cerillyben 1772 aug. 22., megh. u. o. 1810 dec. 14. 1792. a rajnai hadsereghez állott be, de nemsokára porosz fogságba került s itt volt 1794-ig. 1800-1804. a Déli-tengerre tett felfedező utat s különösen az alsóbbrendü állatok közül nagyon sok újat fedezett fel és irt le. Fő munkája: Voyage de découverte aux terres australes (1807-10).