A P. történetében négy korszakot különböztethetünk meg: az achemenidák (Kr. e. 559-330), az arszacidák (Kr. u. 226-ig) és a szasszanidák (642-ig), meg az iszlám befolyás korát. Az építészetben (l. o., VI. köt., 237. old), a falak és lépcsők díszítésénél az asszir királyi paloták szolgáltak mintául: a király és kiséretének domboru mívü ábrázolása, adót fizető népek hódolása, küzdelem mesebeli szörnyekkel, szárnyas bikák emberfejekkel, zománcos téglákból készült mozaikok stb. Síremléknek részint alacsony tornyot építettek, egészen tömör alapzattal, v. lépcsős halottas kamarával, részint mesterséges sziklaüregeket, magasra épített, nehezen hozzáférhető bejárattal. Mind a kettőből van emlék Naks-i-Rusztem, meg Murghab és Perszepolis környékén. Lelnek számos kő-pecsétnyomót is, köztük igen becses, jól kimunkált darabokat, aminő p. a Darius hires pecsétje; továbbá az achemenidák korából még nevezetes az a három alabastrom váza is, melyeken Xerxes (az egyiken Artaxerxes) neve olvasható. Az arszacidák korából kevés műemlék maradt ránk- Dieulafoy szerint arszacida-régiségek vannak Kingavar, Hatra, Varka és Susa mellett, s ezeknek tanusága az, hogy az egykoru görög művészet nagyon erős hatással volt a P.-re, ellenben a szasszanidák korabeli P. már jobban közeledik az iszlám művészethez, de egyszersmind erősen hanyatlik is; egyedül az ékszerészet (és a pecsétnyomók) maradt meg művészi tökéletességében, s egyes, a muzeumokban őrzött darabok, kiváló értéküek. A P. az iszlám befolyás korában általában rokon ugyan az arab művészettel (l. o.), de mégis kitünik fölötte az ékítményes díszítés magas fejlettségével; Persia agyagipara, szőnyegei, ötvösműveinek stb. éppen ugy mintaképekül szolgáltak az indiai és khinai, mint a nyugati népek művészeinek, s különösen a persa szőnyegek művészies kivitele még ma is utánozhatatlan. V. ö. Dieulafoy, L'art antique de la Perse (5 köt., Páris 1884-89); Perrot és Chipiez, Histoire de l'art dans l'antiquité (u. o. 1890).
l. Naptár.
Károly Pellion gróf, di P., olasz tengernagy, szül. Vercelliben 1806 márc. 11., megh. Torinóba 1883 jul. 28. Szárd tengeri szolgálatba lépett s 1842. Eridano nevü hadi hajó kapitánya lett, melyen a világot körülhajózta; 1848. mint naszádkapitány nehány velencei hajóval az osztrákoktól megszállva tartott, a Piave torkolatánál fekvő Caorle erősség ellen szerencsétlen támadást intézett. Ezután Genovában működött. 1860. kinevezték a szárd tengeri haderő ellentengernagyává és vezérévé s Garibaldinak Szicilia és Nápoly ellen intézett támadásait nagyban támogatta s Ancona és Gaeta megvételében is volt része. 18622 márc.-decemberig tengerészeti miniszter volt s visszalépése alkalmával tengernaggyá nevezték ki, 1865. pedig szenátorrá. Midőn 1866 nyarán kitört az osztrák háboru, a jelentékeny áldozatok árán felszerelt és szaporított, nagy reményekre jogosító olasz tengeri hajóhad főparancsnokává nevezték ki, P. azonban nem felelt meg a várakozásoknak. A jul. 20. végbement véres lissai csatában az olasz hajóhad, első sorban P. ügyetlensége és gyávasága folytán (P. csataközben egy páncélos hajó golyómentes tornyába zárkózott) csúfos vereséget szenvedett. Olaszországban viharos elégületlenség támadt P. ellen, akit a szenátus 1867 ápr. 17. engedetlenség és könnyelműség miatt hivatalától és tengernagyi rangjától megfosztott s a perköltség megtérítésében elmarasztalt. V. ö. Neuer Pitaval (új sorozat, 3. köt., Lipcse 1869).
165 km. hosszu parti folyó Köslin porosz kerületben; Persanzignál ered és Kolberg alatt 2 km.-nyire a Keleti-tengerbe ömlik.
A persa v. helyesebben új-persa nyelv az iráni nyelvcsaládhoz tartozik. Legrégibb alakja az ó-persa, mely az akhemenida királyok ékirataiban maradt fenn számunkra. Ennek egyik szójárása a zend, a parszik szent nyelve. Az ó-persából fejlődött ki a pehlevi (l. o.) v. közép-persa, mely tele van idegen sémi elemekkel. A pehlevi szövegeknek sémi szavakat irániakkal helyettesítő átirását parszi-nak nevezik, mely nem külön nyelv, hanem csak többé-kevésbbé régi pehlevi a maga tisztaságában. Ebből keletkezett az arab hódítás után az iszlámmal uralomra jutott arab nyelv befolyása alatt az új-persa, melyet arab betükkel irnak. Természetesen sok arab szót vett át az új-persa, mely olyanforma átalakuláson ment át, mint a latinból származó román nyelvek v. a szanszkrit népies dialektusai. A persa nyelv sok szójárásra oszlik; csaknem minden város lakói más-más nyelvjárással élnek. Egyes dialektusok erősen emlékeztetnek a pehlevi nyelvre. [V. ö. Zsukovszkíj, Materialy dlja izucsenija perszidszkíj merjecsij (Szt.-Pétervár 1888); Pozder, Új-persa nyelvjárások (Budapest 1880); Beresine, Recherches sur les dialectes persans (Kazan 1853).] A modern persa nyelv etimologiáját tárgyaló művek: Horn, Grundriss der enupersischen Etymologie (Strassburg 1893); Hübschmann, Persische Studien (u. o. 1895); Darmesteter, Études iraniennes (Páris 1883, 2 köt.); Dorn, Beiträge zur Kenntniss d. iranischen Sprachen (Szt.-Pétervár 1860-1866). Persa nyelvtanokat irtak: Lumsden, Grammar of the Persian language (Kalkutta 1810, 2 köt.); Vullers, Instirutiones linguae Persicae. Ed. altera et emendata (Giessen 1870); Fleischer H., Grammatik der lebenden persichen Sprache. Nach Mirza Mohammed Ibrahim's Grammar og the Persian language neu bearbeitet (Lipcse 1875); Geitlin Gábor, Principia grammatices neo-Persicae cum metrorum doctrina et dialogis Persicis (Helsingfors 1845); Chodzko, Grammaire de la langue persane (2. kiad. Páris 1883); Barb, Transcriptions-Grammatik d. persischen Sprache (Bécs 1886); Wahrmund A., Praktisches Handbuch der neuen persischen Sprache (2. kiad. Giessen 1889); Kanga, Hints on the tudy of persian (Bombay 1890); Nicolas, Dialogues français-pers. accomp. de notes sur les princip. regles de la gram. pers. (2. kiad. Páris 1869); Biberstein Kasimirski, Dialogues français-persans préc. d'un précis de la grammaire persane (u. o. 1883, 2 köt.); Platts, A grammar of the persian language (London 1894); Rosen, Shuma Farsi härf mizänid? Neupersicher Sprachführer (Lipcse 1890); Salemann és Shukovski, Persische Grammatik (u. o. 1889). Persa szótárakat irtak: Dictionary persian-arabic-english and engilish-persian-arabic (London 1806-10, 2 köt.); Johnson, A dictionary persian, arabic and englisch (u. o. 1852); Vullers, Lexicon Persico-Latinum etymologicum cum linguis maxime cognatis Sancrita et Zendica et Pehlevica comparatum (Bonn 1855-64, 2 köt.) és Suppl. Verborum Persicae radices (u. o. 1867); Zenker, Dictionnaire turc-arabe-persan (Lipcse 1866-76); Bergé, Dictionnaire persan-français (u. o. 1869); Nicolas, Dictionnaire français-persan (Páris 1885, 2 köt.); Palmer, A concise dictionary of the persian language (London 1884); Wollaston, A complete english-persian dictionary (u. o. 1889); Steingass, Persian-english dictionary. Rev. and enl. ed. of Johnson and Richardson's pers.-arab. and engl. dict. (u. o. 1892). A keletiek közül ismertebb persa szótárak. Bur hán-i Kati' (Kalkutta 1818)- Ferheng i Dsihángiri (Lakhnau 1876); Ferheng i Residi (Kalkutta 1875, 2 köt.); Heft Kulzum, az oudei király Mu'izzedíntől (7 köt.); Ferheng i Su'uri, persa-török szótár (Konstantinápoly 1764, 2 köt.); Mi'jár i Dsemáli, kiadta Salemann (Kazan 1887).
A persa irodalom kezdetét, egyes kevéssé megbizható adatokat elmellőzve, a IX. sz.-ba tehetjük. Az első új-persa költő, kiről tudomásunk van, a Mervből származó Abbasz volt, ki az abbaszida khalifát, Ma'munt, annak Mervbe való bevonulásakor (809) egy persa versben magasztalta. Abbasznak sokáig nem akadt utánzója. A tahirisák uralma alatt csak egy hires költőt említenek a persa irodalomtörténészek, Hanzalaht, kinek költeményei olyan frissek szerintök, mint a lehűtött bor és az üdítő északi szél. Mindössze vagy két rövid verse jutott az utókorra. Élénkebb irodalmi élet fejlődött ki a Szaffaridák udvaránál, kik az iráni hagyományok új életre keltése körül buzgólkodtak. Az akkori irók sorából kiváló hirnévre tettek szert: Firúz el-mesriki és a gurgáni Abú-Szálik. Meglepő felvirágzását látjuk a persa költészetnek a Szamanida dinasztia trónra jutásakor. Talán egy persa dinasztia sem pártolta annyira a szépirodalmat, mint a Szamanida. Időrend szerint Abú-Sukur volt az első udvari poéta. Költeményei azonban egytől-egyig elvesztek. Jeles iró volt Abul-Haszan Sehid, kir Rudegi egy elégiában megsirat. Hires költők voltak még e korban Rudegi fellépése előtt Abú' Abdallah Mohammed, Abulabbasz, a bokharai, kinek versei gyöngéd finomságukról voltak hiresek, a nisapuri Naszr és Ma'nevi. A IX. sz. második felében született az első igazán nagy persa költő: Hekim Feriduddin Mohammed, a persa költészet atyja, közönségesen születési helyéről, Rudek községről Rudeginek nevezve (megh. 954.). Mint Homer, vak volt, ez azonban nem gátolta őt, hogy remek színgazdag leirását adja költeményeiben a természet szépségeinek és az élet örömeinek. Igen termékeny költő volt; összes művei állítólag 100 kötetet töltöttek meg és 1 300 00 verssort számláltak. Ebből a verstengerből alig maradt fenn egyes irodalomtörténeti művekben szétszórva 50-60 darab. A hires ind mesegyüjteményt: Kalila és Dimnát versbe szedte. Kortársai közül kiváltak: a hires orvos-költő. Abú Tahir Lhoszreváni. Abúfeth s az Emir Abulhaszan el aghacsi, ki egyforma ügyességgel forgatta a tollat és a kardot. Abú Man-szúr Umarah, a jeles csillagász, Madsd-ed-din Kiszai, a vallásos irány művelője. Ő az első siita költő, kinek 'Alit s az imámokat dicsőítő verseit igazi érzés teszi becsesekké. Abú Manszúr Dakiki, ki hangulatos, derült világnézetü lirai költemények mellett a Sah-Námeh 1000 versét irta. Aszádi Tuszi, Firduszi tanítója, ki nagy tanítványát vagy tiz évvel élte tul. Aszádi, mint a munázereh, versengő költemény, megalapítója, a persa irodalomban szerzett magának érdemeket. Abulkaszim manszúr Firduszi (l. o.), vagy arabosan Firdauszi, az előbbinek tanítványa, a persa és a világirodalom egyik legjelesebb költője. Firduszi kortársa volt Abú Sza'id bin Abul-Khajr (968-1049), az első persa költő, ki a később oly általánossá lett panteizmusnak hódolt négy soros verseiben. Jő nevü költők voltak Firduszi korában Farrukhi (megh. 1037.) és a költőkirály, Unszuri. Érdekes alakja a persa irodalomnak a tudós utazó és tankölteményiró Naszir bin Khoszrev, szül. 1004., megh. 1088. Mekkai zarándoklásáról érdekes úti naplót irt. Eredetiben kiadta és franciára fordította Scheffer, Nassiri, Khosrau, Sefer Námeh. Relation du voyage en Syrie, en Palestine, en Egype, en Arabie et en Perse 1035-1042. (Páris 1881). Egészen arab mintára irta verseit az ékesszóló Menucsehri (megh. 1090.). Eredetiben kiadta és francia prózára lefordította Biberstein Kazimirski Menoutchelri poete persan de XI. siecle de notre ere. Texte et trad. (Páris 1886). A szeldsok családból eredő Meliksah (1072-92) udavari költője Muizzi, a kaszide nagy mestere. A XII. sz.-ban Evhád-eddin Enveri (megh. 1190.), a nagy panegirista költő tünt ki ékes irályu dicsőítő verseivel. Szenái, valódi nevén Abdul-Medsd Madsdúd (megh. 1150.) az első nagy misztikus. Fő műve a Hadikat ul-Hakikat u Sar'iet ut-Tarikat a. m. az igazság kertje és a misztikus Istenhez vezető út törvénye címü enciklopedikus vallásos költemény a szufizmus első rendszeres kézi könyve. Ugyane korban élt a cinikus persa költő, a szabad szellemü Omer Khejjám (1123), ki oly népszerü lett Európában, különösen Angliában, hol csaknem meghonosodott és polgárjogot nyert az irodalomban Resid Vatvat a. m. Resid a fecske (megh. 1172.), ki kaszidein kivül egy becses verstant irt (Hadá-ik usz-Szihr) és versbe szedte Ali 100 bölcs mondását. Enveri vetélytársa a dicsőítő költészetben Khakani, tulajdonképeni családi nevén Afzál-eddin bin'Ali (született 1131., megh. 1199.). nehézkes, kommentár nélkül alig érthető költeményei nagy becsben vannak keleten. Nimázi (l. o.) teljes nevén Nizámuddin Abú Mohammed a persa regényes műeposz megteremtője. A misztikus és az oktató költészet jut tulsúlyra a XIII. és XIV. sz. persa költészetében. Ferid-eddin Attár (l. o.), Szaádi Muszlih-eddin a persa irodalom első moralistája (szül. 1184., megh. 1292.), Gulisztánja a. m. rózsás kert, a persa irodalom legismertebb műve. Hasonló irányu, egészen versben irt tankölteménye a Busztán, a. m. gyümölcsös kert. Dselál-eddin Rumi (l. o.). Jeles misztikus még e korból Khodsu Kirmáni. A XIV. sz. legnevezetesebb persa költője Semsz-eddin Háfiz, a Kelet legnagyobb lirikusa (megh. 1389.), kinek versei csaknem minden európai nyelvre le vannak már fordítva. Egyetlen nagy irója a XV. sz.-nak a sokoldalu tudós költő Abdurrahmán Dsámi (l. o.). Dsámi után hanyatlásnak indult a persa költészet, mely eredetileg helyett a régiek utánzásában kereste üdvét. Abulfeiz, költői nevén Feizi (l. o.) vagy Fejjázi, valamennyi kortársát fölülmulta. Halála után alig lépett föl igazi tehetség a melegházi növény módra ápolt indiai persa költészet terén. A XVII. sz. költői közt említésre méltók: Zuláli a Mahmed u Ajaz c. kedvelt eposz szerzője; Sza'ib (megh. 1677.), ki egészen új irályt honosított meg a lantos költészetben. A nagy hittudós, Beha-eddin 'Amili szufi szellemü költői műveivel: a Nén u Helvá (kenyér és édesség) s a Sir u Seker (tej és cukor). A XVIII. sz.-ban az iszfaháni Hátif (megh. 1785.) A XIX. sz. legjelesebb költői: Ka'ani (megh. 1854.), kinek műveit válogatott kifejezések és klasszikus nyelvezet jellemzik; Jaghma dsendeki, a nagy szatirikus, a persa költészet Zolája; Szerus (megh. 1868.); Riza Kuli Khán, a század legelső persa tudósa (megh. 1871.), valóságos polihisztor, ki a nyelvészetet, az irodalomtörténete és a történetirást meg a költészetet egyenlő sikerrel művelte. Említést érdemelnek a legújabbkori költők közül: Mirzái Ferheng és Mirzái Jezdáni, valamint Seibáni, a pesszimista költő (megh. 1891.), kinek versei tele vannak keserüséggel. Drámairodalomról alig lehet szó a persáknál, a mohammedánizmus a szinművészet fejlődésére sehol sem gyakorolt kedvező behatást. Az iráni nép drámai tehetségéről tesz tanuságot az a körülmény, hogy passziójáték-féle népies előadásokkal ünneplik meg Huszejn 'Ali fiának és a többi siita mártirok halálának évfordulóját. [V. ö. Chodzko, Sur la littérature dramatique des Persans (Páris 1844); Djungi Chehadet (u. o. 1852) és Théâtre persan (u. o. 1878).]
Igen gazdag érdekes művekben a persa történelmi irodalom, mely a mohammedán államok általános világtörténetei mellett egyes államokról szóló monográfiákkal is jól el van látva. Firduszi Sah-Némeh-je a régi történelemre sok adatot tartalmaz, de azért magától érthetőleg, mint költői mű nem tekinthető teljesen megbizható forrásnak. Az első persa nyelven irt történelem Tabari nagy arab históriájának persa fordítása Abú ' Ali Mohammed el-Bal'ami (963) tollából, mely egyik legrégibb új-persa prózában irt munka és egyszerü kellemes irályáról nevezetes; franciára fordította Zotenberg (Páris 1867-74, 4 köt.). Világtörténeteket irtak: a legrégibb időktől 1259-ig Elds-udsáni Tabakát i Nasziri címmel; Hamdullah Musztaufi (1329), Tárikh i Guzídeh a. m. válogatott történet; Hafiz Abrú (megh. 1430.); Mirkhondi (megh. 1497)., Rauzet esz-Szefá a. m. tisztaság kertje, két folio-kötetben pompás szónoki irályban irt világtörténet, e nemü persa művek közt a legáltalánosabban ismert. Kőnyomatu kiadásai Bombay 1853-56 és Teherán 1854 és 1883. Angoolra fordította Rehatsek, Rauzat us-Safa or garden of purity (London 1892-94, 5 köt.). Khondomirtől, Habíb usz-SZijár a. m. az életirások kedvelője, világtörténet. A Tárikh i Alfi, azaz ezredik évig terjedő történet, mely a hidsra 1000. évéig, a mi időszámításunk szerint 1592-ig tárgyalja az eseményeket. A speciális történelmi művek közt nevezetesebbek: Nersákhi (megh. 959.), Bokhara története, arabból persára fordította Abú Naszr 1128., irályának keresetlensége és a bennen levő sok becses történelmi adat elég érdekessé teszik. Eredetiben kiadta és franciára fordította Scheffer, Description topographique et historique de Boukhara par Mohammed Nerchakhy (Páris 1892, 2 köt.). Dsengiz-khán történetét beszéli el Alá-eddin Ata melik el-Dsuveini (szül. 1227., megh. 1283.), Tarikh i Dsihán Gusái a. m. a világhódító története c. a mongolokról sok érdekeset mondó könyvében. A mongolok története Rasid-Eddin-től (1310) Dsámi 'et-Tevárikh a. m. a történetek gyüjteménye. Eredetiben kiadta és oroszra fordította Berezin, Szbornik ljetopiszej. Istorija Mongolov Rasid-eddina (Szt.-Pétervár 1861-88, 4 köt.); Quatremere, Hist. d. Mongol. (Páris 1836). Vasszóf mesterklt irályu, Desngiz-khán utódairól szóló történelme 1328-ból, részben kiadta és németre fordította Hammer (Bécs 1856). Seref-Ed-din Jezdí (megh. 1446.), Zefer-Némeh a. m. a győzelem könyve, Timur története, eredetiben kiadta Muhammed Ilahdád, The Zafar Námah (Kalkutta 1887-88, 2 köt.); franciára fordította Pétis de la Croix (Páris 1722, 4 köt.). 'Abderrazak (megh. 1482.), Matl' esz-Sza'dein a. m. a két szerencsés csillag felkelése, mely a Timuridákkal foglalkozik. Indiában a nagymogulok uralkodása alatt szépen felvirágzott a persa történetirás. 'Abdulkadir Badiuninak India általános története 1595-ből, eredetiben kiadta Lees (Kalkutta 1868-69); Abulfazl klasszikus műve az Akbár-Námeh, eredeti kiad. Abdurrahim Akbar-námah Persian Text eb. by 'Abd Ur-Rahim (u. o. 1877-87, 3 köt. XVI. század); az Ain-i Akbari-val együtt eredeti kiad. Blochmann (u. o. 1872-77, 2 köt.), angolra fordította Blochmann és Jarrett (u. o. 1873-92, 3 köt.). Firiste (1606) nagy történelmi munkája a Gulsen i Ibrahim a. m. Ábrahám rózsás kertje (Bombay 1832, 2 köt.); angol fordítása Briggstől (London 1829, 4 köt.). Mohammed Kaszim 1688 körül irt Alemgir-Námeh a. m. világhódító könyve, mely Azrengzib uralkodásának első tiz évét tárgyalja, eredetiben kiadták Khadim Huszejn és 'Abd el-Hai (Kalkutta 1868). Egyes mogul császárok is irtak mémoireokat, ilyenek Timurnak eredetileg dsagatai nyelven irt emlékiratai, a Tuzukát-i Timur, persa fordításban és angolul kiadta White (Oxford 1783). A Vakiát-i Baberi, Szultán Baber feljegyzései (2. kiad., London 1844(; Dsihángir napjója a Tuzek-i Dsihángiri, eredetiben kiadta Szeijd Ahmed, Toozuk-i Jehangeeree (Ali-Gurh 1864, angolra fordította Price, London 1829). Az újabb keletü persa történelmi művek sorából ismertebbek: Iszkender Munsi-tól a Tárikh i Alemárái Abbaszi, mely a Nagy Abbasz persa sah történetét foglalja magában 1630-ból. Mohammed Mehdí Khán dagályos irályi munkája a hatalmas hódító Nadir sahról (1757, kőnyomatu kiadásban Tebriz 1854, Bombay 1848); A zend dinasztia története Abdulkerim 'Ali Rizá-tól (1796-ból), eredetiben kiadta Beer, Das Târikh-i Zendîje (Lejda 1888); Riza Kuli Khán ékes irályu történelme, melyet Mirkhondi világtörténetéhez irt befejezésül (Teherán 1858). Szipihr, udvari történész, Nászikh-ut-tevarikh a. m. a történetek feleslegessé tevője, nagy terjedelmü világtörténet, 1857-ig vive az események tárgyalását. Az újabb időben oly általános érdeklődés tárgyává lett bábizmusnak is meg vannak a maga történészei. [V. ö. dBrowne, A traveller's narrative written to illustrate the episode of the Báb (Cambridge 1891, 2 köt.), és u. a., The new history of the Báb (u. o. 1893).] Irodalomtörténei és életrajzi munkákkal bőven el van látva a persa irodalom. A legrégibb ilyen mű 'Augi-Lubábul-Elbáb-ja 1200-ból. Európában legjobban ismerik Dauler sah (l. o.) Tezkereh-jét 1487-ből, mely nem valami jeles munka (kőnyomatu kiadása Bombay 1887); Luft 'Ali beg (1722-1782) kitünő könyve az Ateskedeh a. m. tűztemplom) kőnyomatban u. o. 1858); Riza Kuli Khán-tól a Medsma'el fuszehá a. m. az ékesszólók gyülekezete (Teherán 1874, 2 köt.), mely bőven ád jól választott mutatványokat az újabbkori és a régibb persa irodalomból.
(Apácai hegysor), az erdélyi belföldi hegycsoportok egyike, mely Brassó és Fogaras vármegyékben terül el. A hegycsoport az Olt folyó alsó-rákosi szorosától kezdve. D. felé húzódik, s akrizbai Várhegyben 1106 m. magasságot ér el. D. felé a vledényi hágó (641 m.) jelöli a határt a Feketehegység (l. o.) felé. Az egész hegység földtani szerkezetére nézve nagy részben juraképletbeli mészkő, s e kőzetnek egyik neme (a tithon) alkotja a rákosi szoros hatalmas sziklafalait. Érdekes benne az Olt partján a Függőkő, roppant szirt, mely az Olt fölébe dől; kivájt tövét örvények mossák, melyekben a néphit szerint óriás harcsa tartózkodik.
1000 km. hosszu és 37-330 km. széles öble az Indiai-oceánnak, illetőleg az Arab-tengernek Arábia és Persia, illetőleg az É. sz. 24 és 30°-a közt, 3100 km. hosszu parttal és 236 835 km2 területtel, amiből 4125 km2 esik a szigetekre. Ezek közül a legnagyobbak: Ormuz (l. o.), a vele szomszédos Tavilah (1683 km2), Charak vagy Kharak és a gyöngyhalászatra nézve oly fontos Bahrain-szigetek (l. o.). A nagyobbára mészkőből álló partok az arab oldalon laposak és homokosak; ellenben a persa partok sziklásak és rajtuk alig van egy keskeny parti lapály. A Satt-el Arabon kivül csakis a Karun folyik belé mint nagyobb folyó. Mélysége alig 200 m.; a zátonyok gyakoriak; legbiztosabb még a hajózás a persa partok mellett. Az ÉNy-i szelek az uralkodók; nov.-jun. hozzájárulnak még a déli szelek. Angol hadi hajók uralkodnak rajta.
v. kaukázusi bogárirtó por vagy rovarpor, l. Morzsika.
a. m. auripigment (l. o.).
(növ.), l. Benge.