neve a budapesti egyetemen teologiát különféle egyházmegyékből való növendékpapok egyesületének, melynek célja a hazai nyelv művelése. A pesti növendékpapok már régóta lelkesedtek a nemzeti nyelv és irodalom iránt, bizonyítja ezt az a körülmény, hogy 1814. Berzsenyi Dániel első dalainak megjelenését ők tették lehetővé, akikhez a székesfehérváriak is csatlakoztak. Az 1825-iki országgyülés tárgyalásainak behatása alatt 1829. elhatározták, hogy szabályszerü «magyar társaság»-ot alapítanak, de ezt az akkori elöljáróság a nem magyar ajku növendékek áskálódásai folytán még csirájában elfojtotta. De nem sokáig nyugodtak, mert 1830 máj. 31. Ihász György (Gábor) indítványaira új egyesület megalakítását mondották ki, de különféle akadályok leküzdése folytán csak 1831 máj. alapíthatták azt meg véglegesen, miután u. a. év máj. 8. Rudnay Sándor akkori bibornok-hercegprimás az egyesületet helyben hagyta és Gymnasium hungaricum nevet adván neki, az egyesület alaptörvényeit is körvonalazta. Máj. 22. elkészültek az alapszabályok, melyek csekély módosításokkal mai napig is fennállnak, és az iskola életbe lépett. A tagok szorgalmasan működtek: külföldi nyelvekből fordítottak és eredeti munkákat irtak; munkálkodásuk gyümölcseit kezdetben Guzmics Izidor Egyházi Tár c. folyóiratában, később önállóan Munkálatok c. alatt hozták nyilvánosságra (az első köt. 1833 márc. jelent meg). A szabadságharc zajában az iskola szünetelt, 1850. azonban új életre kelt egyházirodalmi iskola név alatt. Munkálataikból az 59. kötetet adták ki, amelyekben a kat. egyházirodalmat számos kitünő művel gyarapították. V. ö. Séda Ernő, A közp. növendékpapság magyar egyházirodalmi iskolájának története (Budapest 1874).
(1307-8). Az 1307. évben Ottó ellenkirály elfogatása után, okt. 9. körül tartottak a Károly-párti főurak országgyülést a pesti Szt.-Péteregyház mellett a Rákoson, tehát körülbelül a mai budapesti Kossuth Lajos-utcán. A főurak, hogy a zavaroknak véget vessenek, újra hűséget fogadtak I. Károlynak. Az okt. 10. keltezett pecsétre azonban csak az Aba, Ákos, Barsa, Rátót és Pok nemzetségek tagjai, továbbá Ujlaki Csák Ugrin és Tornay Miklós függesztették föl pecséteiket. Csák Máté, a Héder- és Kán-nemzetségek nem valának képviselve. Ezért kellett 1308 nov. második felében újra országgyülést tartani. Ezt pedig pesten a Domokos-rendüek kolostora mellett (a mai Lipót-utcán) tartották meg és ekkor Gentilis pápai követ közbenjárására az összes főurak elismerték I. Károlyt királynak. Az erről szóló jegyzőkönyvet november 27. állítják ki.
I. Lipót király 1699. külön szabadalom-levéllel adta meg a pesti szabad. polgári kereskedők és kalmárok testvér-egylete részére a testületi jogot, amely mellett az illető egyesület tagjaival szemben bizonyos kölcsönös segedelmeket s erkölcsi felügyeletet gyakorolt, kifelé pedig, szabadalma alapján, a kizárólagosságot élvezte. Volt az egyesületnek pénzes ládája, oklevéltára s a tagok közötti vitás ügyeket békés úton is, meg itélettel is elintézhette. Szabadalma abban állott, hogy a tagok által árult cikkekkel az országos vásár idejét kivéve, mások nem kereskedhettek. Mária Terézia 1777. új szervezetet adott a testületnek s az egész az ötvenes évekig érvényben maradt. 1846-ban azonban a legelőkelőbb pesti kereskedők előzetes királyi jóváhagyás mellett kir. szab. nagykereskedők testületévé alakultak. Az abszolut korszak mindkét testület szervezetén módosításokat eszközölt, jelenleg a budapesti nagykereskedők és nagyiparosok társulata az 1884-iki ipartörvény alapján, a P. pedig az 1872. VIII. t.-c. alapján ipartársulatok gyanánt vannak szervezve. A P. a fővárosban egy alsófoku kereskedelmi iskolát, a nagykereskedők és nagyiparosok társulata pedig egy felől kereskedelmi iskolát tart fenn (mindkettő a kereskedelmi akadémiai épületben van). A fővárosnak és az országnak minden társadalmi és gazdasági működésében tevékeny részt vesznek e testületek s fontos kulturális szerepet töltenek be a tagok társas életének és együttmüködésének ápolása által. V. ö. Pólya Jakab, A Pesti polgári kereskedelmi testület és a Budapesti nagykereskedők és nagyiparosok társulata története (Budapest 1896).
magyar irók füzetei a szépirodalom, társasélet és divat köréből. Szerkesztő Szilágyi Sándor, kiadó Kozma Vazul Pesten. Megindult 1850 okt. 6. és a 10. száma, mely dec. 8. Pesti Ívek c. alatt jelent meg, volt az utolsó, miután a 11. számmal a lap is betiltatott. Megjelent minden vasárnap 8-rét két íven, havonkint egy párisi divatképpel.
dögvész v. mirigyvész (P. bubonica, P. orientalis). Az ó- és középkorban P.-nek neveztek minden járványos betegséget, amely nagy halálozással járt, kétségtelen, hogy mint gyüjtőnevet a kiütéses hagymáz és a himlő járványokra is alkalmazták. Ma P. alatt kizárólag a bubopestist értjük s ezzel a névvel egy fajlagos hevenyésen fellépő fertőző betegséget jelölünk, melynél a megbetegedés székhelye főleg a nyirokrendszer, fő tünete pedig a külső, a tapintásnak hozzáférhető és a belső, a tapintásnak hozzá nem férhető nyirokmirigyek hevenyés megduzzadása és elgenyesedése. A P. fellépésének oka a fajlagos kórhatány behurcolása, elősegítő körülmények a kórcsira kifejlődésére és elterjedésére a tisztátlanság, szenny, hiányos szellőzés, zsúfolt lakások, rossz táplálkozás, tehát rossz közegészségi állapotok. Minden arra utal, hogy ezen kórcsira bakterium, e téren biztosat megállapítani eddig nem tudtak. A kórcsirának a testbe jutása után legtöbbször 7 nap mulva tör ki a betegség. A könnyü esetekben főfájás, hidegrázás után a combhajlás, comb, hónaljárok, nyak, áll alatti nyirokmirigyek megduzzadnak, fájdalmasak és gyorsan genyedésbe mennek át. A betegség kezdetén gyakori a hányás. A mirigydaganatok (bubók) rendesen a láz 2-3 napi fennállása után kezdenek fellépni, miután előzőleg az illető helyeken fájdalmak v. nyomásra nyilvánuló érzékenység volt jelen. A középsúlyos esetekben a leirt tünetek fokozott mértékben lépnek fel, az eszmélet zavart, a nyelv száraz, berepedezett, a szivgyengeség tünetei lépnek előtérbe, a bubókon kivül néha karbunkulusok lépnek fel az alsó végtagokon, faron vagy tarkón. Az ilyenek 1-3 hét alatt meggyógyulnak, vagy 4-6 na alatt elhalnak. A nagyon súlyos esetek (P. siderosus, P. fulminans) igen gyorsan halálos kimenetelüek, néha nincs is idő a bubók kifejlődésére; az eszmélet elveszítése s egyéb súlyos tünetek mellett a vizeletelválasztás teljesen elapad, a bőrnek vérzések és karbunkulusok lépnek fel, vérzések észlelhetők a belső szervekből, a tüdő, bél, vese, méhből, még gyakoribb a vérhányás és orrvérzés. A bajt felismerni nem nehéz, ha a leirt tünetek kiséretében gyorsan elgenyedő mirigydaganatok fejlődnek. Ezek hiányában sokszor kiütéses hagymázzal tévesztették össze. A halál leggyakrabban a betegség 3-5-ik napján áll be. Ha a 7-ik napot tulélte a beteg, akkor életben marad, ha csak valami utóbetegség nem fejlődik. A halálozás nagyobb, mint bármelyik más járványos betegségnél, gyakran a megbetegedettek 70-90%-a vesz el, ritkán kevesebb 60%-nál, de lehet rendkivül nagy, nevezetesen rossz higienikus viszonyok közt, igy Toulonban az 1721-iki P.-járvány alatt több mint fele a város lakosainak halt el.
A gyógyítás első feladata a betegség behurcolása elleni védekezés (profilaxis). A második tényező, mely a P. elterjedését gátolja, a közegészségügy javítása. A ruhát, fehérnemüt s minden a beteggel érintkezésbe jött, vagy fertőzött helyről származó tárgyat szigoruan fertőtleníteni kell, a kisebb értékü gyanus holmit legcélszerübb elégetni. Az egyes beteggel szemben, sajnos, csakis az előtérbe nyomuló jelenségek (láz, szivgyengeség) enyhítésére kell szorítkoznunk, miután eddig olyan megbizható gyógyszerünk nincs, mely a betegség továbbfejlődését megakasztani vagy a kifejlődött betegséget megszüntetni képes lenne. A bubókra pépes borogatásokat szoktak tenni; ha elgenyedtek, megnyitják.
A P.-t Libiában, Sziriában és Egyiptomban már a keresztény időszámítás előtt ismerték. A történetirás azonban csak a VI. sz. óta ismeri az egész Európára elterjedt Justinian-féle P. óta. A középkorban, sőt az újkor első századában a bubopestisnek a járványos betegségek közt a legrosszabb hire volt. A XIV. sz.-ban (1347) az u. n. fekete halál Európa egy országát sem kimélte meg s oly borzasztó pusztítást vitt végbe, hogy Hecker körülbelül 25 millióra becsüli az Európában elhaltak számát. Ettől kezdve a P. Európában ritkábban jelentkezett, ugy hogy Anglia 1665 óta, Izland 1650, É-i Franciaország és Svájc 1668, Spanyolország 1681, Svédország és Dánia 1657, Németország 1682 óta mentes maradt e járványtól. A XVIII. sz. első évtizedeiben Törökországon át eljutott a P. hazánkba is, azután Lengyelországba, Sziléziába, Posenbe stb., 1721. pedig a Provenceben volt nagy járvány. A XIX. sz.-ban a Balkán-félszigetet és szomszédos területeit nem számítva, csakis Maltában (1813), alsó Olaszországban Noja nevü kikötőhelyén (1815) és a Baleári-szigeteken (Malorka 1820) észlelték. 1830 óta Törökország területén kivül Európában csak kétszer lépett fel járványszerüen, először 1837. a görög Parosz szigeten és Odesszában, másodszor 1878. és 1879. Asztrakán kormányzóságban a Volga jobb partján fekvő Vetlyánka nevü kozák faluban. Kiderült, hogy a leirt gócpontokon kivül Közép-Ázsia bizonyos tájai (India, Khina) is gócpontja a P.-nek, mert mig a P. azon területről, melyen 2000 éven át uralkodott (Libia, Sziria, Egyiptom, Törökország), eltünt s már azt hitték, hogy az egész földön kialudt, 1858. körülirt járvány alakjában olyan helyeken lépett fel, melyeket azelőtt csak nagy ritkán látogatott meg, s akkor is mindig behurcolás folytán jutott oda. Ilyen hely volt É.-Afrika, ahol a nagy nyomoruságban és szennyben élő arabok közt Benghasi közelében, Tripoliszban ütötte fel a fejét. 1867. Sziriában és Mezopotámiában, 1870. pedig Persiában észlelték. - Az állatok P.-ét l. Lópestis és Marhavész.
l. Nemzeti tornaegylet.
1887. alakult a sárközi Duna-védgát- és csatornázási társulat ujjászervezése folytán, mely 1872 óta működött. 17 község és 107 533,8 hold ártér tartozik kötelékébe, székhelye Kalocsa. Ártere mind Pest vármegyében van s védgátjai Duna-Patajtól Szent-Istvánig terjednek.
vármegye (l. mellékelt térképet), hazánk Duna és Tisza közti részében, a két folyam közt hosszan É-ról D. felé nyulik. Határai É. felől Hont és Nógrád, Ny. felől Esztergom, Komárom, Fejér és Tolna, D-en Bács-Bodrog, K-en Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Csongrád vmegyék; Ny-on a Duna, K-en a Zagyva és a Tisza természetes határát képezik, a nélkül, hogy a K-i határ mindenütt szorosan követné e folyók medrét.
[ÁBRA] Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye címere.
Területe 12 605,25 km2. Felszinének legnagyobb része lapályos, nevezetesen a Duna-Tisza köze; e lapály nem egyenletes, mint az Alföld többi része, hanem a Cserhát D-i nyulványihoz hullámos földhát (110-130 m.) csatlakozik, mely 30-50 km. szélességben a Duna és Tisza közt egyenesen D. felé nyulván, a két folyó vizkörnyékét egymástól elválasztja; e földhát száraz, homokos és egész kiterjedésében nem öntözi említésre méltó patak. Helyenként apró homokbuckák vannak rajta, másutt hosszan elnyuló homokpadok és dombok, melyek főleg három ágban huzódnak D-felé, az egyik Taksonytól Baja felé, a másik Nyáregyházától Izsák felé, a harmadik Cegléd és Alberti felől Majsa felé. E homokhátak legnagyobb része ÉNy-ról DK-felé terjed s irányuk az ÉNy. felől fúvó uralkodó szelektől ered. A homokbuckák és padok közt kisebb-nagyobb völgyelések vannak, melyek gyakran vizzel telnek meg, száraz időben azonban rendesen kiszáradnak; ily tócsák Kecskemét, Szabadszállás, Félegyháza és Halas közt vannak, még nagyobb számmal a Duna és Tisza alacsony (97-100 m.) mellékein, melyeket terjedelmes mocsarak (u. n. turjánok és őrjegek) szegélyeznek. Ezektől eltekintve a Duna-Tisza köze általában igen termékeny. É-i részébe belenyulnak a Cserhát végső ágai, melyek azonban csak alacsonyabb dombokból állanak, s összefüggő hegyeket nem képeznek; e dombvidék 2-300 m.-nél magasabbra nem emelkedik, csakis a vmegye ÉNy-i részében tömörülnek összefüggő hegylánccá, mely a Vác fölötti Nagyszálban 652 m. magasságot ér el- a dombvidék nagyobb völgyei a Galga és Rákos völgyei. A dombvidék végső nyulványai Pilis és Monor táján tünnek el. A Duna jobb partján a Pilis-hegység emelkedik, mely a vármegye ÉNy-i sarkát tölti be; fő gerince DNy-ÉK-i irányt követ s Visegrád és Leányfalu közt éri el a Dunát; legmagasabb csúcsa a Pilis (757 m.). Innen kisebb-nagyobb hegysorok huzódnak Visegrád és Bogdány felé, ahol a szemben levő Börzsönyi-hegységgel a Duna festői szépségü szorosát alkotják (visegrádi szoros). A Pilis felől DK. felé huzódik a Nagy-Kevély (537 m.) csoportja, kisebb dombok pedig D. felé terülnek el. A főváros közvetlen közelében a kies Budai-hegység (l. o.) emelkedik, melynek legmagasabb csúcsai a Jánoshegy (529 m.), Hármashatárhegy (496 m.) és a távolabb eső Nagy-Kopaszhegy (558 m.). Ezen, a Duna mellett a Gellértheggyel (235 m.) végződő csoporttól D-re a Lágymányos lapály által elválasztva a Kamara-erdő magaslata terül el.
[ÁBRA] Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye címere.
Folyóvizei közül legjelentékenyebb a Duna és a Tisza. A Duna Nagy-Maros és Visegrád közt éri el a vármegyét s azt Budapestig keresztül hasítja, ezen alul pedig Ny-i határát mossa. Szélessége 300 és 1000 m. közt váltakozik, jobb partja magasabb s ezt erősen mossa; jelentékenyebb szigetei a Szentendrei-, a Margitsziget, az Újpesti-, Óbudai- és főleg a agy Csepelsziget, melyen 10 község van. A soroksári Dunaág el van zárva. Mellékvizei közül a Rákos említendő. A Tisza a vármegye keleti szélének csak kis részét mossa; Szolnokon alul ér el P. vármegye földjét s innen kezdve nagy kanyargásokkal, melyek némelyike átmetszés által tetemesen meg van rövidítve, D. felé folyik. Szélessége 150-180 m.; partjai részben mocsarasak. A vármegye többi folyóvizei közül a Tiszába ömlő Zagyva és Kőrösér említendők; a Zagyva a Galga és Tápió vizét is magába veszi. Nagyobb tavai nincsenek; Hajós táján az Őrjeg mocsár terül el, nagy kiterjedésüek továbbá az u. n. sziksós tavak.
Ásványos források igen nagy számmal fordulnak elő Budapest főváros határában (l. o.), nevezetesen a Lágymányoson és a Dobogó és Őrmező nevü dülőkön a világhirü keserüvizforrások (Hunyady-János-, Rákóczi-, Deák-Ferenc-, Aesculap-, Erzsébet- stb. források), a Duna közvetlen szomszédságában pedig a hires hévvizek, melyek a Császár-, Lukács-, Király-, Rác-, Rudas- és Sárosfürdő vizét szolgáltatják. Csekély jelentőségü ásványos források fakadnak még Békásmegyer, Bia, Páty, Héviz határában.
Éghajlata az ÉNy-i dombos és hegyes vidéken hűvösebb, a síkságon egészen alföldi jellegü. Budapesten az évi középhőmérséklet 10,2 °C., legmelegebb hónap a julius, leghidegebb a január, a hőmérséklet abszolut szélsőségei 35 és -20°C. A csapadék évi mennyisége 664 m. A lapály általában véve melegebb s csapadékban szegényebb; az aszályosság oka különösen a juliusi és augusztusi csapadék csekély voltában rejlik. A szelek közül leggyakoribban az ÉNy-i és K-i szelek. Általában véve a vármegye égalja egészséges, csak a mocsarak vidékén kevésbbé jó.
Termények. Ásványkincsekben P. vármegye nem gazdag; ÉNy-i részében Nagy-Kovácsi és Szt.-Iván mellett barnaszéntelepek vannak, melyek közül az elsők művelés alatt állanak. Lignit fordul elő Gödöllő és Hatvan mellett is. A hegyek ezenkivül jó épület- és burkolatkövet is szolgáltatnak; igy Duna-Bodgány mellett jó trachitot törnek, mely kocka- és terméskő talajában a fővárosba kerül; jó követ fejtenek még Visegrád, Csobánka, Üröm, Kaláz, Bia és Tétény határában.
A növényvilág aránylag gazdagabb. P. vmegye összes termő területe 1 224 918 ha. miből szántóföld 641 640, kert 9599, rét 141 905, legelő 229 614, nádas 22 348, szőllő 37 096, erdő 142 716; a földadó alá nem eső terület 93 716 ha. Az erdőségek nem foglalnak el aránylag nagy területet, legtöbb van a Pilis hegységben és a Cserhátban, melynek alkotó részei tölgy és bükk, keverve gyertyán-, szil-, nyár- és egyéb fákkal. Fenyvesek csak a kincstár gödöllői erdőségeiben vannak csekély kiterjedésben. Az erdőkezelés csak a kincstári erdőkben kielégítő, a község és magánerdők művelése alacsony fokon áll. A szántóföldek az összterületeknek felét teszik, de eloszlásuk az egyes járásokban nem egyforma; legtöbb szántóföldje van a kecskeméti, váci és pesti járásoknak. A vármegye fő terméke a rozs, búza, árpa és zab, továbbá kevés kétszeres és tönköly; e gabonafajok élénk kereskedés tárgyát képezik Ausztria, déli Német- és Franciaország felé. Köles a kiskun járásokban, tatárka és hajdina a hegyes vidéken, repce és cukorrépa csak kis mértékben termeltetik; annál nagyobb mérvü a kukorica és burgonya művelése; hüvelyes vetemények, len és kender csak helyi szükségletre termeltetik. Dohányt számos község termel, leginkább Cegléd, Nagy-Kőrös, Nagy-Káta, Szt.-Márton-Káta, a Tápió melléke, Alberti, Örkényés Vacs, a dohánnyal beültetett terület 6000 hektárra rúg. Kitünő burgundi répa terem Rákos-Palota, Rákos-Keresztúr és Rákos-Csaba körül. A takarmánynövények közül igen sűrün vetett kukorica (csalamádé), lucerna és muhar (a Csepel-sziget minden községében), lucernamag és veres lóheremag kereskedésbe is jő s az utóbbi cikkek külföldre is szállíttatnak. A rét és legelő kiterjedése igen nagy s a legjobb és legnagyobb legelők a budai oldalon, a Duna és a Rákos patak mentén, a Galga alsó részén, a Tápió és Zagyva mentén vannak. Nedves, zsombékos rétek sem hiányoznak, Kalocsa és Halas körül s a Nagy-Kőrös melletti Csíkos mocsárban tüzelésre alkalmas turfa fordul elő. A kertészet, és pedig ugy a konyha-, mint a gyümölcskertészet a vmegye lakosságának nagy részét foglalkoztatja; a konyhakertészetet Budapest és Vác között a Duna mindkét partján főleg szerb és bolgár kertészek űzik, de el van ez terjedve a vármegye egyéb részeiben is. Nagy-Kőrös ugorkáival nemcsak Budapestet látja el, de vele külföldre is kereskedik; Nagy-Kőrös és Cegléd vidékén sok görög és sárga dinnye, a Tápió mentén sok mák terem. De legkifejlettebb a kerti vetemények termelése a vármegye alsó részében, főleg a Sárközön, Kalocsa, Uszod, Duna-Pataj és Foktő körül. A szőllőművelés azelőtt jelentékeny volt s 1882-ben 39 625 ha. volt a szőllőterület; a filloxera pusztításai folytán (108 községben) e terület 32 890 ha.-ra csökkent, legerősebben (egy tizedére) a fővárosban. A legjobb borok Budapest, Promontor, Vác és Szt.-Endre vidékén termettek, különösen hiresek voltak a budai vörös borok. Újabban az amerikai szőllő mind több tért hódít. A vármegyében igen sok és jó gyümölcs terem; virágzó gyümölcsészete van Nagy-Kovácsi, Budakeszi, Solymár, Pomáz, Vörösvár, Zsámbék, Gödöllő és Nagy-Káta községeknek, de legkivált Kecskemét, Nagy-Kőrös és Cegléd városoknak, melyeknek gyümölcskereskedése igen kiterjedt; a főbb gyümölcsfajok alma, körte, szilva, ringló, őszi és kajszin barack, dió, továbbá kevés gesztenye (Visegrád) és mandola (Veresegyháza, Aszód, Promontor, Kis-Tétény, Budaörs).
Állatország. A házi állatok száma volt: szarvasmarha magyar fajta 193 105, svájci 37 672, bivaly 1335, ló 120 047, szamár és öszvér 2164, sertés 374 329, juh és birka 453 320, kecske 1171. A lótenyésztés tekintetében kitünik Zsámbék, Rákos-Palota, Sziget-Szt.-Miklós, Tápió-Szt.-Márton, Páty, Tök, Nagy-Kőrös stb. s emelésére a nagykőrösi állami méntelep s több magán ménes szolgál. Legszebb szarvasmarha a Csepel-szigeten találtatik, a marhahizlalást csak a budapesti szeszgyárak és sörfőzők űzik. A juhtenyésztés a Csepel-sziget nehány községére és a Kiskunságra szorítkozik, legnagyobb részt nemesített juhfajokat tenyésztenek. Fontosabb a sertéstenyésztés és kereskedés, melynek központja a világhirre vergődött Kőbánya; Cegléd, Kecskemét, Nagy-Kőrös is sertéstenyésztést őz. A házi szárnyasok száma összesen 2 349 638, ebből: tyúk 1 510 577, pulyka 66 810, lúd 387 124, kacsa 239 749, galamb 145 578, legtöbbet a főváros környéke s a Duna és Tisza mellékei termelnek. A méhészet és selyemtermelés jelentéktelen. A méhkasok száma 17 668. Élénkebb a halászat, mely a Dunában és Tiszában sügérre, süllőre, sérincre, menyhalra, harcsára, jászkecsegre, pontyra, kárászra, csukára, potykára stb. terjed ki. A vadászat leginkább a hegyes vidékre szorítkozik, ahol nevezetesen a királyi erdőterületen (Visegrád, Gödöllő) a nemesebb vad is gyakori.
Lakosság. P. vármegye lakóinak száma (a fővárossal együtt) 1870-ben 846 428 volt, 1881-ben 988 532 és 1891-ben 1 224 724, mihez még 16 224 katona járul; a főváros és Kecskemét nélkül pedig a lakosság száma az említett években 534 548, illetve 583 094 és 684 293 volt. Egy km2-re tehát jelenleg (a főváros beleszámítása nélkül) 59,3 lélek esik. A lakosok közt van tisztán a vármegyékben (a két törvényhatósági város nélkül) 552 999 magyar (80,8%), 88 181 német (12,9%)m 30 007 tót (4,4%), 427 oláh, 747 horvát és 8805 szerb; a magyarság 1881 óta 92 271 lélekkel gyarapodott. A magyarul beszélők száma 602 713, vagyis 88,1%. Hitfelekezetre nézve van tisztán a vármegyében 450 680 római katolikus (65,9%), 3653 görögkeleti, 49 491 ág. ev., 155 190 helvét (22,7%) és 23 792 izraelita. Foglalkozásra nézve ekként oszlik meg a vármegye lakossága (a két törvényhatósági város nélkül): értelmiségi kereset 13 641, őstermelés 150 431, bányászat 613, ipar 36 206, kereskedelem 6364, hitel 179, közlekedés 2756, járadékból élő 5931, napszámos 36 950, házi cseléd 13 355, háztartásban elfoglalva 132 627, egyéb foglalkozásuak 1856, foglalkozás nélküli 14 éven alul 242 471, 14 éven felüli 22 586, letartóztatott 1246. E viszonyok azonban tetemesen megváltoznak, ha a fővárost is belevonjuk (l. o.), ahol az ipari és kereskedelmi, valamint a napszámos népesség igen nagy számu. A vármegyében még ma is az őstermelés a legjelentékenyebb foglalkozási ág, de az ipar és kereskedelem is mindinkább tért foglal és egyes nagyobb városokban, mint Újpest, Vác, Kecskemét már is számot tesz. Leginkább iparűzők a főváros közvetlen közelében fekvő községek, melyek gyáriparát a főváros szomszédsága hozta létre. A kereskedelem, melynek főbb cikkei a nyers termények mellett az ipar termékei, a kiterjedt közeledési hálózat mellett nagy virágzásra jutott; gócpontja természetesen Budapest, de Kecskemét, Nagy-Kőrös, Cegléd és más városok is számot tevő kereskedelmet űznek, leginkább gazdasági termékekkel, állatokkal, gyümölccsel stb.
A közlekedési hálózat igen fejlett; a vasutak Budapestről kiindulva, minden irányban szelik a vármegyét és hosszuságuk 810 km., az állami utak hossza 225, a törvényhatóságiaké 1735 km., miből azonban 1055 km. kiépítetlen. A hajózás a Dunán és Tiszán igen élénk.
Közművelődés tekintetében a vármegye helyzete elég kedvező; mellőzve itt Budapest és Kecskemét közművelődési viszonyait (l. o.), tisztán csak a vmegyében a 6 éven felüli lakosságnak 722%-a, a női lakosságnak 60,4%-a tud irni és olvasni; a 121 992 tanköteles gyermek közül 105 539, vagyis 86,5% jár iskolába. A vármegyei hatóság területén két hittani intézet, 6 gimnázium, 1 gazdasági szakiskola, 18 ipari és kereskedelmi iskola, 1 művészet intézet, 1 kisdedóvóképző-intézet, 3 tanító- és 2 tanítónőképző, 595 népiskola intézet (ezek közt 583 elemi, 4 felsőbb nép- és 8 polgári iskola), 84 kisdedóvó, 5 emberbaráti jellegü intézet és 1 börtöniskola; mindössze 719 iskola 114 580 tanulóval. A népiskolák közt van 59 állami, 71 községi, 274 római kat., 43 ág. ev., 88 helvét, 7 görög keleti, 30 izraelita, 14 magán- és 3 egyesületi iskola. Tannyelv szerint van 513 magyar és 82 vegyes nyelvü népiskola. A tanítók száma 1132, kik mind képesek a magyar nyelven való oktatásra.
Közigazgatás. P. vármegye 14 járásra oszlik s van benne 6 rendezett tanácsu város és két törvényhatósági város, u. m.:
A községek általában igen népesek, 2000-nél több lakosa 117 községnek van. A vármegyékben van két szabad királyi város, 6 rendezett tanácsu város, 181 nagyközség és 24 kisközség, továbbá 730 puszta és telep. Székhelye Budapest. Az országgyülésbe a vármegye 11, Budapest 9 és Kecskemét két képviselőt küld. Egyházi tekintetben a vármegye római kat. egyházközségei az esztergomi (23) és kalocsai érseki (22), valamint a székesfehérvári (30) és váci püspöki (84) egyházmegyék közt oszlanak meg; van 16 görögkeleti egyháza, 32 ág. ev. és 73 helvét egyházközsége, továbbá 41 izraelita anyakönyvi hivatal. Az állami anyakönyvi hivatalok száma 102. Törvénykezési tekintetben a vármegye, a fővároson kivül, a kalocsai, kecskeméti és pestvidéki törvényszék területéhez tartozik; van 17 járásbiórsága, köztül 12 telekkönyvi ügyekben birói hatáskörrel van felruházva; a főbb biróságok mind Budapesten székelnek. A királyi közjegyzőségek száma a vármegyében 7, Budapesten 6, Kecskeméten 1. Pénzügyi tekintetben a budapesti és budai igazgatóság alá tartozik; van 12 adóhivatala s 5 pénzügyőrbiztosi állomása. Budapesten van a fő vámhivatal is, továbbá az államépítészeti hivatal, közúti kerületi felügyelő, posta- és táviróigazgatóság. A gyógyszertárak száma a vármegyében 65, Kecskeméten 4, Budapesten 66.
Története. Maga a név: Pest-Pilis-Solt-Kiskun mutatja, hogy az országnak az a területe, amelyet most e néven ismerünk, hajdan négy külön terület volt. Pest vármegye, az első, az a terület volt, amelyet ma a két pesti, a két váci és a két kecskeméti járás foglal el. Ez még az Árpád- és Szt.-István-kori első vármegyék közül való. Nevét a most is fenálló Pest várostól s annak hajdani várától vette, amely a mostani Buda volt. Pilis vármegye a mostani két pilisi járás volt, Buda és valószinüleg a ráckevi sziget nélkül. Ez a terület hajdan Esztergom vármegyéhez tartozott és a tatárfutás után, IV. Béla király alatt alakíttatott külön vármegyévé, nevét a Pilis hegyen épült pilisi vártól vevén, Solt vármegye a Duna balpartján hosszan, keskenyen elnyuló, most három solti járás területe volt, amely már mint vmegye (máskép szék) tartozott hajdan Székes-Fehér vármegyéhez, nevét a most is fennálló Solt várostól s annak hajdani várától vevén. Végre a Kis-Kunság még a folyó évszázad első felében is a Jászsággal és Nagy-Kunsággal együtt a szabad jász-kun közigazgatási kerületet alkotta és a vármegyéknek legutóbb az 1876. XXXIII. t.-c. alapján az egész országra nézve eszközlött és ugyanazon év szept. 4. életbe léptettetett új kerületi beosztás alkalmával csatoltatott ide, amikor Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Csongrád vármegye közt néhány határszéli községre nézve is némi változás történt.
Pest, Pilis és Solt, mindhárom megye szerves megye volt, de adataink szerint közülök az első felosztásból származó törzs-ősmegye csak Pest volt. Pest vár a magyarok bejövetelekor már állott. Sőt történetiróink megegyeznek abban, hogy Pest vár és Pest város még Attilától s a hunoktól származik és a Duna mindkét partjára kiterjedt. A Szt.-Gellért-hegy pesti hegynek, a mostani Budavár pesti várnak neveztetett, a régi Buda a mostani Ó-Buda területén fogván helyet. Igy a várat, amely a vármegyének nevet adott, az akkor pesti várnak nevezett Budavárban kell keresnünk. Pilis vármegye keletkezését Botka, IV. Bélának a vatikáni levéltárból napfényre hozott okmánya alapján következőleg irja le: A tatárdúlás megújulásának akadályozására alkalmas védpontokon várakat rendelvén emeltetni a király, feltámadt a királynéban is azon vágy, hogy a dunaszigeti apácazárdának mintegy százra szaporodott szűzei számára, kik közé saját szülöttje Margit is tartozott, valamint a királyné pártfogása alatt álló özvegyek és árvák oltalmára alkalmas menhelyet alkosson. E célra tehát a pilisi erdőben kiszemeltetett egy hegyfokot, alkalmast várépítésre és annak költséges előállítására magánkincseit fordítá. Igy támadt a pilisi vár. Béla pedig a várat, főispánságával és hozzátartozó kerületével, a királynénak örökön adományozta (v. ö. Theiner, Vetera monum. Hist. Hung. Sacr. illust., I. köt. 253. után Wenzel, Árpádkori új okm., 2-ik foly., II. köt. 501. old.). A királynék ezen birtokából fejlett ki utóbb a kis Pilis vármegye, mely hogy egykor és pedig huzamos ideig önálló szerves terület volt, azt bizonyítja 1342-ről (tehát közel 100 évvel a keletkezés után) Erzsébet királyné egy okmánya, amellyel: ad perces Stephani Comitis de Pilis et Castellani de Visegrád annak Kaproncán, Alsó- és Felső-Kamanchum (Kemencén) Pozsega vármegyében levő népeit (populos) a vármegye birósága alól felmenti (v. ö. Fejér György, Codex diplom. Tom. IX vol. 1. pag. 63., akinél ugyanerre Nagy Lajos idejéből több bizonyíték is van). Arra, hogy mikor szünt meg önálló lenni és mikor csatoltatott tényleg pest megyéhez, nincs világos bizonyíték, de ugy látszik, hogy ennek idejét 1366 után és pedig valószinüleg még Nagy Lajos király uralkodása alatt abban az időben kell keresnünk, amikor már jóval előbb Székes-Fehér-vár és Esztergom, majd éppen ez itt jelölt időtájon Visegrád is megszünt királyi lakhely lenni és a királyi székváros szerepét állandólag az új Buda vette át, a megyék pedig ugyancsak Nagy Lajos intézkedése folytán új rendezettséget nyerte, És az egyesítés lényege már akkor valószinüleg éppen abban s nem egyébben állott, mint amit II. Ulászló 1492-iki I. dekretumának 100-ik címe kifejez, t. i. hogy az állandó királyi lak Buda mellett lévén, külön főispánja e két megyének nem volt hanem ezek egyenesen a király, illetőleg annak helyettese a nádor kormánya, igazságszolgáltatása és hadvezérsége alatt állottak, amely a dolog természetéből folyó tény külön törvénybe iktatás nélkül, szokásból vált előbb kiváltsággá, mint a régi időben sok más, s utólagosan iktatott II. Ulászló mondott törvényébe. Solt vármegye alakítása megelőzte Pilis vármegyéét. Történetiróink a vármegyének nevet adott Solt vár és város építtetését Árpád fiának és utána következett fejedelemnek. Soltnak tulajdonítják. Ez alapon igen valószinü, hogy területe fejedelmi birtok levén, midőn Székes-Fehérvár lett a királyi koronázási és székváros, igy került ez már az első időkben Székes-Fehér vármegye kapcsolatába. Volt-e valaha Solt vármegyének külön, egészen szerves önállósága? oly kérdés, amelyre hiteles adatunk nincs. Külön solti főispánnak okmányainkban nyoma nincs, de hogy külön alispánjai voltak, arra több okmány összevetése rámutat, különösen rámutat erre Miksa király 1569. hozott harmadik dekretumának 52-ik cikke. Solt vármegye ezzel a törvénycikkel csatoltatott a török uralom alatt pest törzsmegyéhez. E törvénycikk Gegus Dániel magyar fordítása szerint következőleg szól: «Mivel Külső-Szolnok és Fejérvári Solt megyék a törökök által elfoglaltatván, alispánnal és szolgabirákkal nem birnak, azon megyékben pedig különféle megvizsgálandó ügyek találtatnak, határoztatott (1. §), hogy ennek utána az itéletek Külső-Szolnok megyének Heves, Fejérvári Solt széknek pedig Pest megye által szolgáltassanak». Itt a törvény rendelkezése világosan az előbb volt külön hivatalnokok nem létével van indokolva. A csatlakozást illetőleg ezen törvénycikk ugyan csupán a biráskodásról szól. Oly törvénycikk, amely Solt vármegyét közigazgatásilag is Pest vármegyéhez csatolná s a minden tekintetben való egyesítést körülményesen kimondaná, nincs. De ezen idő után a okmányokban és törvénykönyvünkben, különösen magának a vármegyének irataiban e terület mindig Comitatus Pest, Pilis et Solth articulariter uniti (Pest, Pilis és Solt törvényesen egyesült vármegyék) nevezete alatt fordul elő; kivéve az 1850-61-iki ideiglenességi időközt, amikor Pest-Pilis és Pest-Solt név alatt kétféle volt szakasztva. Hogy a Kiskunság az 1876. XXXIII. t.-cikkel csatoltatott ide, már fentebb mondva van. Mondani sem kell, hogy az ekkép kapcsolt vármegye területén fekvő határközségek és puszták a lefolyt századok alatt a beosztásban több változáson mentek keresztül.
Rendes szék- és gyülési helye a vármegyének a török idők előtt Buda volt. Midőn a török 1541. Budát elfoglalta, Pest kezdett az lenni. Később ugyancsak a török uralom miatt innen is elkerült a székhely s különösen a szomszéd nógrádvármegyei várak közt váltakozott, melyre a sűrün változott hadi szerencse következtében gyakran volt alkalom. Volt Nógrád várban, Szécsényben, Gácson, Losoncon, leggyakrabban és leghuzamosabb azonban a füleki várban. A legelső megyegyülési jegyzőkönyv is, amely most a vármegyei levéltárban megvan, 1638 ápr. 14-ről Fülekről szól. A székhely a török uralom után 1689-ben került ismét vissza Budára. Időközben Kecskeméten s Nagy-Kőrösön is voltak vármegyegyülések. II. Rákóczi Ferenc forradalma alatt ismét többször elkerült a vármegye székhelye a két testvér-fővárosból, amikor nemcsak a vármegye több helyén, de Heves és Nógrád vármegyében is tartattak gyüléseket. A török világ alatt saját háza a vármegyének se Budán, se Pesten nem volt. A török uralom megszünése után 1689. rendelte el a nádor, mint a vármegye főispánja, hogy a vármegye Budán házat szerezzen. Ekkor fenn a várban, a várbeli városháza mellett az Úri-utcán azt a házat szerezte meg, amelyet később az Eötvös bárói családnak eladott. Azonban téli időben a Duna jege miatt igen alkalmatlan levén a Budára való közlekedés, 1696 dec. 1. már Pesten vett a vármegye házat. Ugy mutatkoozik, hogy ez ugyanazon helyen volt, amelyen a mostani vármegyeház gránátos-utcai egy része áll. Ehhez később a vármegye több szomszéd házat szerzett, megszerezte a Gránátos-utcától az Újvilág-utcáig, a Vármegyeház-utca vonalán átnyuló területet, amelyen a mostani vármegyeháza áll, amely a régi épületek több ízbeli változtatása után, igy amint most áll, 1811-től kezdődőleg 1841-ig több ízben, jelesen középső része 1811., az újvilág-utcai rész 1832., a gránátos-utcai rész pedig, ahol teljesen megrongáltattak. 1841. épült. a budai vármegyeháza előbb bérletileg használtatott s 1806. adatott el az Eötvös bárói családnak. Mióta a vármegye Pesten házat szerzett, azóta hivatalos és gyülési helyiségeit rendesen Pesten tartotta, csak néha a tisztújítások s ünnepélyes gyülések tartattak Budán az országházban, különösen akkor, mikor azokon a nádor elnökölt.
Pest vármegye szervezete, Pest, Pilis, Solt vármegyék összekapcsoltatása előtt és után is, éppen az ország fővárosának, a királyi lakhelynek, az ország kormányzatának kebelében léténél fogva is sokat különbözött a többi vármegyék szervezetétől. Hunyadi Mátyás király 1486. kelt VI. dekretuma után, mely 60. §-ában a vármegyék élére a főispánoknak alkalmazásáról s azok által az alispánoknak választatásáról stb. intézkedik, már kevéssel azt mondja II. Ulászló I. dekretuma (100. c.), hogy: «szintén valamiképen eddig Pest és Pilis vármegyéknek, amennyiben Buda mellett vannak, főispánjaik nem voltak, ugy ezután is főispánjaik ne legyenek». Azon időben itt a közigazgatást, különösen a peres ügyekben az igazságszolgálatatást közvetlen maguk a királyok s azok helyettesei, a nádorok, majd az országbirák, a királyi jövedelemnek, az adónak beszedését pedig a királyi kincstárnokok s azok helyettesei, a budai kamerális inspektorok vitték. Utóbb a közigazgatásban ez utóbbiak és a budai várnagyok lettek a főurak, amikor a törvényszolgáltatás II. Ulászló II. dekretuma 24. c. szerint a szolgabirák s az előkelő nemesek közül melléjök választott esküdtek keze közt volt. A nádorok egész 1848-ig voltak főispánjai a vármegyének. Mikor nádor nem volt, a királyi helytartók is viselték e méltóságot; jelesen Ferenc lotaringiai herceg 1732 okt.-tól 1741 jun. 23-ig, aki 1736 febr. 12. Mária Terézia királyné férje lett; majd Albert tescheni herceg 1765 dec. 25-től 1781-ig, II. József uralkodásának kezdetéig. A főispáni helyettesek, Mária Terézia korával kezdődőleg szintén gyakran alkalmaztattak. Mikor kezdődik a tényleges alispánok kora a vármegyében, azt a levéltári anyag hiánya miatt homály fedi. Azonban Ráday András 1630. már alispánja volt a vármegyének, amikor a vármegye székhelye a füleki várban volt s attól fogva mutatkozik rendesen gyakorlottnak az alispánválasztás. mégis mikor a török hatalom megszünése után a vármegye székhelye visszakerült Budára, ismét a budai kincstári hivatalnokok kezébe került az alispánság, 1689 máj. 18. Verlain János kamerális inspektor választatván alispánná, 1891. pedig Hochwarth Mihály budai harmincados helyettes alispánná. A többi vármegyék szerint rendesen szervezett és választott vármegyei tiszti kar ugy látszik 1692 után, Sötér Ferencnek alispánul megerősíttetésével kezdődik.
Régenten, mig a vármegye csak szolgabirák által kormányoztatott, hivatalos iratain csak azok pecsétjét használta. Négy járása és e négy járásban négy szolgabirája lévén a vármegyének, a hivatalos kiadványu hiteles közokmányokra mind a négy szolgabiró pecsétje rányomatott. Később, mikor alispánjai is kezdtek lenni a vármegyének, azok pecsétje kezdett hivatalos lenni, de azok mellett a szolgabiráké szintén továbbra is megtartatott, ekkor is rendesen négy pecsét nyomatván az okmányokra. A vármegyei levéltárban számos okmány van, amely ennek igy létét igazolja. Tulajdonképeni vármegyei pecsétet az 1659. LXXVI. t.-c. alapján Wesselényi Ferenc nádorsága és főispánsága alatt kapott a vármegye; ez egy sziklahegynek tetején kiterjesztett hátulsó lábakon álló, az első jobb lábbal koronát, a bal alább pedig arany almát tartó kettős farku oroszlán, mely címer kerek paizsra metszetvén, a paizs a szélén körül «Franciscus Wesselényi Palatinus 1659», ezen belül pedig «Sigil. Comitatus Pest, Pilis, Solt» körirattal láttatott el. E pecsétnyomó igy elkészítve a vármegyének 1660 jan. 8. tartott közgyülésén mutattatott be először s attól fogva 1733 jun. 1-ig maradt használatban, amikor Ferenc lotaringiai herceg, királyi helytartó és a vármegye főispánja útján új pecsét szabadalmat szerzett a vármegye, melyben a régi oroszláncímer megtartatván, a Wesselényi Ferencre vonatkozó körirat elhagyása mellett «Sigillum comitatuum Pest, Pilis et Solt articulariter unitorum» körirat alkalmaztatván, ez 241/2 arany nehézségü aranylapra metszetett ki. Ez a pecsét használtatott 1837 junius 7-ig, amikor a vármegye az 1836 szept. 1. tartott közgyülésének határozata szerint a régi latin köriratnak «Pest, Pilis és Solt e. vármegyék pecsétje 1836» magyar körirattal való kicserélésére szerzett szabadalmat. E pecsét 1876-ig használtatott, kivévén az 1849-től 1861-ig terjedt ideiglenes kormány idejét, ami alatt a vármegyékben általában kétfejü sasos pecsétek használata volt elrendelve. A vármegye mostani pecsétje a Kiskunságnak az előbbi hármas vármegyéhez történt csatolása következtében jött használatba.
Azon területről, amelyet az ekkép négy részből összekapcsolt vármegye most elfoglal, a magyarok honfoglalását előző korból, nagyon kevés történelmi emlék mutatható fel. Kecskemétet régi metanasta jász, Ceglédet régi hunn telepnek tartja a történelem. Árpád honfoglaló döntő csatái legnevezetesebbjei egyikének, a Zalán bolgár fejedelem ellen vívott alpári csatának szinhelye a vármegye területén volt. Tetétlen, Törtely, Kocsér, Nagy-Kőrös határán, s több más határában is a vármegyének kunhalmok találtatnak. 1895. régiségi ásatások történvén a Nagy-Kőrös határában Földvárnak nevezett észen, ott is metanasta jász maradványok fedeztettek fel. Törtely, Tőszeg, Mogyoród szintén archeologiai gyüjtemények lelhelyei. Az alpári győzelem után a Duna-Tisza köze a honfoglaló vezérek föbbjei közt osztatván fel, abból Árpád családjának is nevezetes rész jutott, valamint fejedelmi birtoknak is nagy terület maradt. Duna-Tass község a honfoglaló vezérek egyikének, Tassnak, Solt és Taksony község az Árpád után következett két első vezérnek emlékét tartja fenn. Hogy pedig ez a rész már a keresztény vallás felvételekor nevezetes népességü volt, bizonyítja az, hogy az esztergomi és kalocsai érsekség, azután a váci püspökség e vidéken egymás közelében állíttatván fel, a vármegye mostani területéből már akkor mind a háromhoz adatott, amely beosztás azóta is megvan. A tatárfutások és a török uralom alatt történt különféle pusztítások emlékét igen sok elpusztult és többé fel sem épült község neve tartja itt ma is fenn, tömegesen fennálló pusztatemplomokkal is erősítvén az emléket. A legutóbb lefolyt 1848-49. évi szabadságharcban nevezetesebb csaták voltak a vármegye területén: a ceglédi-abonyi, a gödöllői-isaszegi, a tápió-bicskei és a váci csaták.
l. Kemence.
Frigyes, történettudós, szül. Temesvárt 1823 márc. 3. szerény polgári állásu, de köztiszteletben álló szülőktől, megh. Budapesten 1889 nov. 23. A középiskolákat szülőhelyén, a liceumot Szegeden látogatta. 1849 ápr. végén, midőn Bem Temesvárt ostromzár alá vette, Debrecenbe ment és Klapka által a magyar hadügyminisztérium igazságügyi osztályába vétetett fel. Ezentul a harc változó esélyei szerint Budára, Szegedre, Aradra, Lugosra, s a temesvári csata után 1849 aug. 23. a végvidékről Törökországba került és Viddinben tűrte a száműzetés gyötrelmeit. Betegség s lelki fájdalom által megtörve, Hauslab tábornokkal okt. 21. visszatért hazájában s megengedtetett neki, hogy elhagyott családjánál ápoltassa magát. Igazolásra felszólíttatván, osztozni kivánt bajtársai sorsában s Pestre kisértette magát, hol az újépületbe zárták, de 1850 febr. haza bocsátották. Mehádián abból a gyanuból, hogy a korona hollétéről tudomása van, ismét elfogták s Orsovára vitték, hol kínos vallatásokon ment keresztül. A félreértés kiderülvén, végre Temesvárra vissza bocsátották, s itt 1850 őszén az éppen megalakult kereskedelmi s iparkamara titkárává választotta, mely hivatalában 1864 aug. közepéig működött s annak fölvirágzásában sok érdemet szerzett és ott oly hazafias szellemet honosított meg, hogy a kamara végre még feliratot is mert intézni a bécsi minisztériumhoz országgyülés tartása iránt s jelentéseit a bécsiek többszörös meghagyása ellenére csak a magyar helytartótanácshoz intézte. 1857. főleg az ő közreműködése mellett alakult meg a temesi gazdasági egylet, mely azonban nemsokára megszünt. Ugyanez évben a kereskedelmi kamara P.-t a bécsi statisztikai kongresszusra küldte képviselőül. 1858. a krassó-vármegyei s határvidéki bányavárosokat utazta be helytartótanácsi rendelet mellett s a bányaipart tanulmányozta. 1862. a londoni világkiállításra ismét a kereskedelmi kamara s egyszersmind az osztrák állami vasúttársaság küldte ki; ott egy hónapig tartózkodott, több hónapot pedig utazási tapasztalatokra használt fel Franciaországban, Belgiumban s Németalföldön és északi Németországban. Coronini János gr., szerb vajdasági kormányzó engedélyt adott ki Delejtű címü enciklopedikus lap kiadására, amely első magyar nyelvü lap volt ama vidéken, s a lap 1858 második felétől 1861. év közepéig az ő szerkesztése alatt jelent meg. Végtelen sok megintés érte, a lapot több ízben lefoglalták, lakását megmotozták, iratait kosárszámra elvitték, s midőn annak politikai lappá változtatásáért folyamodott, kérelmét a bécsi rendőrség megtagadta. De még nagyobb baj is érte, midőn Coroninit St. Quentin gr. tábornok váltotta fel a kormányzóságban; ez P.-t 1860 szept. 20. elfogatta s a josefstadti várfogságba vitette, honnét az októberi diploma után, e hónap végén kihallgatás és kárpótlás nélkül bocsáttattak szabadon. Midőn a katonai végvidék területének Magyarországhoz visszacsatolásáról volt szó, P. befolyása által történt, hogy Szörény vármegye újra feltámadott e területen s a históriai jog életbe lépett; ő irt ez ügyben alapos kifejtést és érvelést a miniszterelnökséghez. 1861. félig-meddig feltámadván az alkotmányos élet, a temesvári polgármesteri állás egyik jelöltje volt, de ettől jókor visszalépett, mert az országgyülési képviselőség várt reá. Régi, kedves óhaja teljesült, hogy Budapestre tehesse át lakását, hol 1864 aug. hóban az akkor alakult első magyar iparbank vezértitkárává választották, hol több éven át nagy sikerrel működött. Az akadémia már 1859. levelező tagjává választotta, hol székét 1861 jun. 10. foglalta el A templáriusok Magyarországon c. értekezésével. Élete javarészét ezentul a történetirodalomra s különösen Dél-Magyarország történetének megirására áldozta. A magyar történelmi társaság az ő kezdeményezésére s indítványára, Ipoly Arnold és Horváth Mihály hathatós befolyásával alakult meg (v. ö. Századok 1867. évf., I. füz.). Termékeny kezéből vaskos könyvek mellett végtelen számu cikkek és értekezések kerültek ki. Először is a feldolgozandó történeti anyag összegyüjtésére fordította minden erejét s idejét s levéltári kutatásokhoz látott. Elkezdve az akadémia s kir. egyetem rendelkezésére álló gyüjteményein s a budai kamarai levéltáron, hosszabb utazásokat tett az ország minden részében, miután 1870. Erdély s 1872. az ország valamennyi nyilvános levéltárának átvizsgálására belügyminiszteri engedélyt nyert. 1871. Bécsben, a császári udvari kamarai, hadügyminisztériumi, udvari kancelláriai s a császári titkos levéltárban dolgozott. Részt véve a történelmi társulat kirándulásaiban, ez alkalmat felhasználta a régi családok magán levéltárainak átnézésére s átvizsgálta több mint 30 régi őscsalád gazdag levéltárait, s a megyei, kir. városi, káptalani és konventi levéltárak nagy részét; 1880. Horvát-országban a zágrábi érseki, káptalani s délszláv akadémiai, 1884. pedig Rómában a vatikáni könyvtárban kutatott és másolt. Ily törhetetlen eréllyel éveken át folytatott munkásság által vált neki lehetővé egy nagy becsü oklevélgyüjtemény létesítése, mely mintegy 10 000 darabra menő, eredetiekből vett sajátkezü másolatból áll. Most már az anyag együtt lévén, mint sűröbben jelentek meg P. történelmi munkái, részint valódi monumentális művek. Temes és Krassó vármegyék felhivták e vármegyék történeti és földirati monográfiáinak időhöz nem kötött megirására, amit ő elvállalt; 1865. megjelent tőle A perdöntő bajvívások története Magyarországon; 1868. A temesi bánság elnevezésének jogosulatlansága c. értekezés, egy fontos közjogi kérdés alapos megvitatása, melynek eredménye lett, hogy a temesi bánság helytelen elnevezése lassankint elenyészik az irodalomból s közéletből; 1870-ben A világtörténelem napjai c. két kötetes tájékoztató nagy munkája, 1876. a Szörény vármegyei hajdani oláh kerületek; 1877. Brankovics György rác despota birtokviszonyai Magyarországon; 1878. A helynevek s történelem c. akadémiai értekezés; mindegyike telve eddig ismeretlen adatokkal, s az ezeknél még jelentékenyebb három köteles nagy műve: A szörényi bánság, melyet már 1880. követtek Az eltünt régi vármegyék két kötetes, s 1882. A várispánságok története c. egy kötetes, korszakalkotó munkái. Még nagyobb szolgálatot tett ugyancsak 1882. kiadott, német nyelven irt munkájával, melynek címe: Die Entstehung Croatiens. E műve kiegészítésére 1885-ben kinyomatta 100 politikai és történeti levél Horvátországról címü nagy kötetét, mely bevégzi a magyar-horvát kérdés tisztázására fordított hazafias, nemes törekvését. Már egy évvel előbb, Krassó vármegye gazdag, adatdús monográfiája 3-ik kötetének elkészítése által megfelelt felvállalt kötelességének; a bevezető első kötetet azonban betegsége miatt már be nem végezhette. Élete alkonyán még igen fontos szolgálatot tett középkori geográfiánknak az által, hogy Fejérpataki László társaságában, a Fraknói Vilmos püspök buzgalma által létrejött vatikáni okirattári bizottság megbizásából, lemásolta Rómában a pápa tizedjegyzékek lajstromát. Ez alkalommal hónapokig tartózkodott Rómában a vatikáni levéltárban, önfeláldozó szorgalommal másolva az elfakult s elrongyolódott terjedelmes dézsmalajstromokat. 1888. jött ki utolsó munkája: Magyarország helynevei, egy nagy tervü munkának kezdete, melyhez egész életén át öntudatosan gyüjtötte az adatokat hivatalos úton 60 000 példányban szétküldött programm alapján. A megjelent egy kötet jelzi a tervezett munka magas becsét. E roppant munkásság jutalmául még egyszer, 1876. megválasztatott országgyülési képviselőül Körmöcbánya városa részéről, s kir. tanácsosi címet is nyert, az akadémiában pedig 1877. rendes tag, s a II-ik osztály titkára lett. Ortvay Tivadar akadémiai emlékbeszédéhez függelékül van csatolva összes munkáinak sorozata, melyek száma 170-re megy. Nagy becsü kéziratait a nemzeti muzeum, okleveles gyüjteményét a magyar akadémia vette meg; 15 éven át folytatott érdekes naplói a család birtokában maradtak. Arcképe: Vasárnapi Újság 1865, 18. szám. V. ö. Turul 1889. 192. I.