l. Petroseny.
Kata Szidónia, Pekry Lőrinc grófné, költőnő, szül. 1658 végén, megh. 1708 Buzgó prot. családból származott, leánya volt petrőci és kaszavári P. Istvánnak és Thököly Éva grófnőnek, unokatestvére Thököly Imre fejedelemnek. Anyja korán elhalt s mint félárva nevelkedett Kaszavárban. Atyja 1670. a Zrinyi-Frangepán összeesküvés miatt jószágait vesztvén, Erdélybe menekült, s ott ment nőül P. 1675-56 körül Pekry grófhoz. Házasságuk első évei az ózdi kastélyban és a fejedelmi udvarnál boldogan teltek, de nemsokára csapások érték: testvére, atyja halála, s férje elhidegülése; egyedül lánykái nevelésében s a vallásban és költészetben talált enyhülést. Ez időből származnak s érzékeny szivének akkori fájdalmait fejezik ki költeményei. Férje is börtönbe került Teleki ármányai folytán 1679. s jószágait elkobozták. P.-nak sok utánjárással sikerült Apafinál kieszközölni férje szabadon bocsátását, aki ettől fogva haláláig a leghivebb szeretettel ragaszkodott nejéhez. Pekra jószágai Teleki kezében maradtak, aki tovább is fondorkodott, mig Pekry elunván ezt, kibujdosott Erdélyből, s mivel különben Magyarországon elő nem mehetett, katolikussá lett, mire grófi címet kapott; Apafi halála után tért vissza Erdélybe, jószágait ugyan nem, de a magáéit visszakapta, 1692. Fejér vármegye főispánja és Udvarhely főkapitánya lett. P.-t mélyen bántotta férje katolizálása, s akkor lefordította Majer Józsefnek a vallásváltoztatás ellen irt könyvét és kiadta Hamburgban ily cím alatt: A pápista vallásra hajlott lutheránusok lelkek esméreteinek kínja (1690). Általán később nem verseket, hanem vallási könyveket irt. II. Rákóczi Ferenc idejében Pekry kuruc lett, tábornokká emelkedett és jó ideig Erdélyben működött, lovassági tábornok és Erdély főparancsnoka is volt s legutoljára 1707. tábornagyi rangot nyert. Ezalatt P. Rabutin fogságába került 5 leányával s egy évnél tovább Szebenben raboskodott, mig 1704 nov. ki nem cserélték; a rabságban kisebb mértékü szélhűdés is érte. Férje mint kuruc, ismét visszatért a protestáns vallásra, s P. ennek örömére és férje szebeni fogsága emlékére fordította Arnd János művét: Kereszt nehéz terhe alatt elbágyadt sziveket élesztő jó illatu tizenkét liliom (Kolozsvár 1705), mely műnek második kiadását unokája, Dániel Polixena eszközölte 1764. Szintén Arad János után fordította: Jó illattal füstölgő igaz sziv c. könyvét is (Lőcse 1708). Versei az ózdi kastélyban maradtak fenn, nagyrészt saját kezeirásában, összesen 45 darab. B. Radák Istvánné, Rédey Klára fedezte fel, majd Thaly másolatát vette s ismertette és a legtöbbet közölte is, P. életrajzával együtt az Athenaeum c. folyóirat 1874-iki folyamában. Költeményeinek fő jelensége a mély és igaz érzés, mellyel azonban nincs arányban a költői fantázia és az alakító képesség. Mindazonáltal az irodalomtörténet P.-t a XVIII. század jobb lirikusai közt említi. V. ö. Thaly idézett cikkét, Beöthy Képes irodalomtörténetét, Bodnárt.
(ejtsd: -uccsi) Ottaviano de', olasz nyomdász, a mozgatható hangjegyekkel való nyomtatás föltalálója, szül. Fossombronéban (Urbino mellett) 1466., megh. 1523-ban. 1501-11-ig Velencében, ettől fogva szülővárosában nyomdászkodott. Nyomtatványai (misék, motettek a XV-XVI. sz. legjelesebb zeneszerzőitől) ma már igen ritkák.
Géza herceg egyik dandárának parancsnoka (hadnagya), 1073. megigérte Vidnek, hogy ha Salamon király újból megtámadná a hercegeket, a maga s a Bikás hadnagy dandárával a királyhoz pártol át, ha ez őt tisztében megtartja. Azért midőn a szegszárdi apát hirül hozta Salamon újabb hadi készületeit, P. el akarta hitetni, hogy az apát részeg volt, mikor ilyesmit beszélt. a kemeji csatában azután (1074 febr. 26.) Bikás és Szolnok ispánokkal együtt csakugyan átfutott Salamonhoz; a király seregének egy része azonban nem tudván a készülődő árulásról, űzőbe vette s irgalmatlanul ölte, vágta őket. Valószinü, hogy P. maga is elesett.
a budapesti felső iskolák (tudomány- és műegyetem) román ajku hallgatóinak 1862. alapított irodalmi és önképző egyesülete. Tagjai lehetnek rendes, pártoló és tiszteletbeliek. Rendes tagok csak az egyetemi hallgatók lehetnek, kik kezdetben 3, most 5 frt évi tagsági díjat fizetnek. 34 évi fönállása alatt kétszer volt működése rövidebb időre betiltva; 1884 és 1885-1896. Akkor a Hora-ünnepély megtartása, utóbb pedig a miatt, hogy politikával foglalkozott, s kiadta a Horia c. könyvet, melyben a magyar nemzet ellen izgat, román eszméket ápol és terjeszt. A belügyminisztérium 1896 jul. 9. kelt rendeletével az egyesület további működését megengedte.
(lat.), férfinév, magyarul Péter (l. o.). E néven több egyházi és világi férfit ismer a történelem:
1. P. Aponensis, másképen P. de Padova, l. Péter, 2. (994. old.)
2. P. Damiani, l. Damiani.
3. P. Lombardus, l. Lombardus.
4. P. Martyre d'Anghiera (Anglerius), hires tudós és iró, szül. Aronában (a Lago Maggiore mellett) 1457., megh. 1526. Egy ideig (1477 körül) Rómában tartózkodott, de becsvágyát kielégítve nem látván, Spanyolországba ment 1487., ahol Ferdinánd király kegyébe jutott. Felolvasásokat tartott Salamancában és részt vett a mórok ellen való háboruban. 1492. a granadai érsek kanonokká tette őt és kötelessége volt az udvari apródok nevelését vezetni, mi által nagy befolyásra tett szert a kasztiliai nemeseknél. 1501. követségbe ment az egyiptomi szultánhoz. Ezt elvégezvén, újra átvette az apródok nevelését, mint tanítójuk: a pápa Protonotarius apostolicus címet adta neki. 1523. V. Károly gróffá nevezte ki, és 1524. az indiai tanács tagja lett. Végül nagy örömére jamaikai apát, a nélkül, hogy a magasabb egyházi rendeket felvette volna, de csakhamar meghalt. Művei: Opus epistolarum (1530), újabb kutatók megtámadták hitelességét; Legatio Babylonica. 3 köt.; Decades de orbe novo (Páris 1530, 1587) és több kisebb irat. V. ö. Bernays, Petrus Martyr Anglerius u. sein Opus epistolarum (Strassburg 1892); Wetzer-Welte, Kirchenlexikon (IX. köt.).
5. P. Martyr, tulajdonképen Veronai Péter, dominikánus, Lombardia hires inquizitora, kit Como közelében 1252. agyonütöttek. Mint vértanut a spanyol inquizició védőszentjéül tiszteli.
6. P. Niger (eredetileg a. m. Schwartz Péter), XV. sz.-beli humanista és bölcselő. Németországon született, meglátogatta a montpellieri, salamancai, freiburgi és ingolstadti egyetemeket; kiváló nyelvismeretekre tett szert, egyúttal pedig aquinói Tamás bölcseletének rendszerét is elsajátította. Éppen Würzburgban időzött, midőn Korvin Mátyás magyar király meghivta, hogy vállalja el a budai dömések felsőbb teologiai tanintézetének (kisebb egyetemnek) igazgatóságát, melyet a király az általa tervezett nagyobb szabász egyetem elkészültéig szervezett. Itt működött P., időközben egy új művet is irt, melyet Mátyásnak ajánlott, s amely a tomisztikus bölcseletnek velejét tartalmazza. Halálát 1481-re teszik, de tény csak annyi, hogy azontul működésének nyoma vész. Művei: Stella Messiae, seu Tractatus XI. contra perfidos Judacos (Nörnberg 1477, egyike a legelső nyomtatványoknak, melyekben héber betük fordulnak elő) és Clypues Thomistarum (Velence 1481), melynek Mátyás királyhoz intézett előljáró veszéde egyik fő forrása a budai egyetemre vonatkozó ismeretinknek. V. ö. Ábel Jenő, Egyetemeink a középkorban (Budapset 1881).
7. P. de Vineis (Vigne, Vigna), olasz jogtudós és államférfiu, szül. Capuában 1190 körül, megh. 1249. Szegény vincellér gyermeke. Bolognában jogot tanult s II. Frigyes császár jegyzőjévé, majd főudvarbiróvá lett; 1232 óta a legfontosabb politikai megbizásokban járt el ura megbizásából. 1247. elnyerte a császári főjegyzői méltóságot és logotéta lett a sziciliai királyság számára, melynek igazságügyét kezelte. valószinüleg sértett hiuság birta arra, hogy a császárt orvosa által meg akarta mérgeztetni, amiért a császár megvakítattá és San Miniatóban lecsukatta. Elriasztó például az egész királyságon keresztül volt hurcolandó, P. azonban 1249. Pisában neki ment fejével a templom falának és szörnyet halt. Levelei: Epitolarum libri VI. (Iselius-féle kiadás, Basel 1740, 2 köt.) fontos kútfők II. Frigyes történetére. Ezenfelül: De potestate imperiali c. értekezést hagyott hátra, valamint kanzonákat és szonetteket. Alaptalanul tartották őt sokáig a sziciliai alkotmány szerzőjéül. V. ö. Huillard-Bréholles, Vie et correpondance de Pierre de la Vigne (Páris 1863); Capasso és Janelli, Pietro, della Vigna (Caserta 1882); Presta, Pier delle Vigne (Milano 1880).
8. P. Venerabilis, teologus, szónok és költő, szül. Montboissierben 1094., megh. 1156. Már ifju korában «le docteur et le maître des vieillards»-nak nevezték. Már 30 éves korában, 1122. a hires clugnyi kolostor apátja lett, melyet alapjában megformált. P. szt. Bernát és denysi Suger mellett korának legnagyobb férfia, aki ugyszólván az egész világgal levelezésben állott. Békítő szerepet vitt a fejedelmek és pápák, a fejedelmek és városiak között, a keresztes hadak alkalmával Josafát völgyében és Tabor hegyén kolostorokat alapított, védője volt a szerencsétlen Abelardnak (l. o.). Jelentékeny iró is volt. Számos munkát irt Bruys Péter, a zsidók és mohammedánok ellen, szent beszédeket, himnuszokat stb. Latinra elfordította a Koránt (Basel 1543). V. ö. Wilkens, P. der Ehrwürdige (Lipcse 1857).
(Ptuj), az ugyanily nevü stiriai kerületi kapitányság székhelye, a Dráva mellet, ahol Stiria legnagyobb síksága terül el, vasút mellett, (1890) 3924 lak., szőllőmíveléssel; az egykori P.-i grófok kastélyával; szinházzal, zeneiskolával, római emlékekkel, a többi közt egy óriási márványemlékkel, amelyet Septimius Severus a versenytársán kivívott győzelem emlékére emelt. Közelében egy hegye Ober-P. nevü nagy kastély áll. P. az ókorban petovia, Petovium, Paetovion, a legrégibb idők óta jelentékeny kelta-germán város volt. Kr. e. 35. Octavianus lerombolta, de ismét fölépült. Romulus Augustulus itt született. IV. Béla király idején a magyarok birták P.-t, 1252-59-ig, amidőn a cseh Ottokártól fellázított stiriai rendek István ifju magyar királyt és stiriai herceget elűzték. V. ö. Felsner József, Gesch. P.-s (18959; Pauler Gy., A magyar nemzet története (II. 298. old.).
Ágost, osztrák festő, szül. Bécsben 1822 máj. 10., megh. u. o. 0889 márc. 21. nagyon korán a bécsi művészeti akadémiára került, ahol Kupelwiesernek volt tanítványa. Első képei, p. a Fölolvasás a nagymamánál (1847) még egészen az akkori érzelgős bécsi genrefestés szinvonalán állanak, de jobbak már Károly főherceg Düller-féle népszerü életrajzához készített illusztrációi és rajzai az osztrák katonaéletből. A magyar szabadságharc éveiben sokat tartózkodott Budapesten. Ebben az időben készültek hires kőnyomatu rajzai, mint. Radetzky, a novarai győző; Haynau táborkarával; Orosz tábor Magyarországon; A magyar országgyülés megnyitása 1848 jul. 5. A legkitünőbb közöttük Buda ostroma 1849 máj. 21. Szintén a magyar tábori életből vett képek: Megtámadott tábori posta (hasonló festmény most Amerikában); Sebesültek szállítása stb. Az ötvenes évek elejét Párisban töltötte. Ott készített festményeivel: Katonák egy kunyhó ajtajánál kémre lesnek; Fosztogatók a gabonaföldön; Orosz táborozás; Kosi magyar önkéntesekkel (New-York, Vanderbilt-képtár) óriási hatást keltettek. Azóta is főleg magyar tárgyu képeket festett, de most mát békés jellegüeket, különösen finom fölfogásu vásári képeket Szolnokról, ahová gyakran ellátogatott. Méltán mondták róla, hogy ő a magyarság felfedezője a modern művészetben. Cigány karaván, Ökrös szekér, Román posta jellemző művei ebből az időből. 1856. Olaszországban járt és ettől fogva szinezése ragyogóbbá válik (Cigányleány gyermekkel; Légyott, 1867, bécsi császári képtár). A 70-es és 80-as években a magyar tárgyu képek kissé háttérbe szorulnak, de ekkor keletkeznek a Magyar kofák (1886); a gyönyörü Szolnokvidéki táj stb. Drámai jellegüek a Küzdelem az utcán (bécsi művét, a Lesage-féle Gil Blas illusztrációit már nem fejezhette be. 1866 óta a bécsi művészeti akadémiának volt tagja.
Mika, német természettudós, a kisérleti egészségtan megalapítója, szül. Lichtenheimban (Neuburg mellett) 1818 december 18. Münchenben az orvostant és a természettudományokat tanulmányozta, aztán az ottani, továbbá a würzburgi és giesseni kémiai műhelyben dolgozott és azután kémiai asszisztens volt a müncheni királyi pénzverő hivatalnál; 1847. rendkivüli, 1853-ban a kémiának rendes tanára Münchenben. Első tudományos dolgozatai fiziologiai-kémiai dolgozatok voltak a P. nevéről elnevezett epepróbáról; a húgyban felfedezett új anyagról (kreatin és kreatinin) stb. Továbbá irt az arany finomításáról, hidraulikus mészről, világító gázról, olajfestmények regenerációjáról. P. neve a legtágabb körökben ismeretessé vált a szellőztetésről irt dolgozataival, valamint az általa feltalált lélegzőkészülék segítségével Voit Károllyal folytatott tanulmányokról, az anyagcsere dolgában, továbbá a kolera terjedési okairól szóló kutatásaival. 1873. a birodalmi kancelláriai hivatal által felállított kolerabizottság elnöke volt. 1883. nemességet nyert. 1889. a bajor király tud. akadémia elnökévé neveztetett ki. 1894 aug. 1. nyugalomba lépett. Legtöbb higienikus dolgozatát a Zeitschrift für Biologie c. folyóiratban tette közzé. 1883. alapította meg az Archiv für Hygiene c. folyóratot. Továbbá Ziemssennel kiadta a Handbuch für Hygiene c. művet (3. kiad. Lipcse 1882). Nevezetesek még a következő iratai: Untersuchungen und Beobachtunngen u. die Vorbeteitung der Cholera (München 1855); Über den Luftwechsel in Wohngebäuden (u. o. 1858); Die athmosphärische Luft in Wohngebäuden (Braunschweig 1858); Über einen neuen Respirationsapparat (München 1861); Cholerategulativ (Griesingerrel és Wunderlichhel, u. o. 1866, 2. kiadás 1867); Zur Aetiologie des Typhus (Wolfsteinerrel, u.o. 1872); Beziehungen der Luft zur Kelidung, Wohnung und Boden (4. kiad. Braunschweig 1877); Verbreitungsart der Cholera in Indien (u. o. 1871); Was man gegen die Cholera thun kann (München 1873); Über Nahrungsmittel und den Wert des Fleischextractes (2. kiadás Braunschweig 1876); Über den Wert der Gesundheit füreine Stadt (3. kiad. u. o. 1877); Populäre Voträge (3. kiad. u. o. 1877); Vorträge über Canalisation und Abfuhr (München 1880); Der Boden und sein Zusammenhang mit der Gesundheit des Menschen (Berlin 1882); Zum gegen w. Stand der Cholerafrage (München 1887). A temetkezési helyek megválasztásáról c. munkáját magyarra ford. Gábriely Kálmán (Buda 1860).
(ejtsd: -gru) Jakab Bell, angol fiziologus, szül. Roxhillben (Lanarkshire) 1834 máj. 26-án; az orvostant tanulmányozta Edinburgban és Glagowban; 1859. arany érmet nyert On the arragement of the muscular fibres in ventricles of the vertebrate heart c. értekezésével és ennek folytán a londoni királyi társaság által 1860-ik évre a Croonian lecturer tisztével ruháztatott fel. Ugyanazon évben On the presumption of survivorship c. pályamunkáját és 1861. The ganglia and nerves of the heart címü értekezését tette kőzzé. 1862. a College of Surgeons-ban a Hunter-féle muzeum segédgondnoka lett Londonban; 1869. a bonctani muzeum gondnoka és a patologia tanára Edinbrugban; 1870. a edinburgi királyi társaságnak Transactions c. közlönyében On the physiology of wings c. értekezését; 1873. Animal locomotion, or walking, swimming and flying c. hires munkáját tette közzé és The relation of plants and animals and inorganic matter and the interaction of vital and physical forces c. felolvasásait.; 1874. On the physiology of the circulation in plants in the lower animals and in man c. felolvasásait. 1875. a St.-Andrews egyetemen a boncolástan tanára, 1877. a General Council of medical education and registration választott tagja lett.