János Konrád, svájci orvos, szül. 1653 dec. 26., megh. 1712 febr. 29. Nevezetes orvos és anatomus volt Schaffhausenben s róla nevezték el a nyálkamirigyeknek egyik nemét P.-féle mirigyeknek; l. Bél (III köt., 15. old.).
(ejtsd: peróń) Amadeo, olasz orientálista és archeologus, szül. Torinóban 1785 okt. 2-án, megh. u. o. 1870 ápr. 27. Valperga di Caluso apát vezetése alatt a keleti nyelveket tanulmányozta s 1805. tanárának helyettese lett szülővárosa egyetemén, annak halála után pedig utódja lett (1815) s a torinói akadémiába is felvették Európai hirre jutott a kopt nyelvről irt munkái miatt; főműve: Lexicon lingaue copticae (Torino 1835), mit a Grammatica linguae copticae (u. o. 1841) követett. A torinói és bécsi egyiptomi muzeumokban őrzött görög papirusztekercsekről irott műve a torinói akadémia évkönyveiben (Memorie) van; kiadott töredékeket is a torinó egyetemi könyvtár palimpszesztusaiból.
(ejtsd: pétralj) Pál Lajos, francia politikus és nemzetgazdász, szül. Marseilleben 1842 jan. 20. Gyógyszerésznek készült és szülővárosában nagy droguista üzletet vezetett, de e mellett élénken részt vett a politikai életben. 1881. köztársasági programm alapján képviselőnek választották. A kamarában a radikális párthoz csatlakozott és különösen nemzetgazdasági és pénzügyi kérdésekben szólalt fel. Tagja, majd elnöke lett a budget-bizottságnak, Carnot alatt helyettes államtitkár a pénzügyminisztériumban, végre pedig 1888-89. a Floquet-kabinetben pénzügyminiszter. Az 1893 ápr. 4. megalakult mérsékelt elveknek hódoló Dupuy-kabinetben, radikális elvei dacára, újra a pénzügyi tárcát kapta; de éppen ez a körülmény vezetett nov. 25. a meghasonlott minisztérium bukására.
(ejtsd: pezena), város Hérault francia départementban, a Hérault és Peyre összefolyásánál, vasút mellett, 81891) 6720 lak., bortermeléssel. selyemfonással, vászonszövéssel, szesz- és kémiai iparral, vasöntéssel, malmokkal és bőrcserzéssel; bor-, só-, szesz- és fakereskedéssel.
L. (növ.), l. Tányérgomba.
(franc. vin de Champagne). A P.-gyártást állítólag don Pérignon, a hautevillersi apátság páter pincemestere talált föl 1670 lés 1715 közti időben, honnan igen hamar elterjedhetett, mert már a XVIII. sz.-ban sokfelé ismerték a P.-t. A P. előállítására főleg a kék burgundi (pineau és gamay), továbbá a molnárszőllőt használják, melyet szedés után azonnal gyöngén kisajtolnak, miáltal egészen szintelen mustot kapnak, az erősebb sajtolásnál rózsaszinü must (rosé) származik, de ezen szint későbben bodzalével (teinte de fismes) is szokták megadni. A sajtóról lefolyó mustot kádakban fogják fel, hol az 12-24 óra alatt leülepszik, s csak a tisztáját fejtik erjesztő hordókba, melyek rendszerint igen nagyok, s melyekben a must majdnem tökéletesen kierjed, ezután a különböző új borokat egymással keverik, amire igen nagy súlyt fektetnek. A kevert borokat vizahólyaggal derítik, s március hóban palackokba töltik, miután előbb kellő mennyiségü tiszta nádcukrot oldottak fel benne. A cukor mennyisége a fogyasztók ízlésétől s attól függ, mily foku pezsgést óhajt a gyáros; általában: Cręmant, Mousseux és Grand Mousseux bor készül az első 4, a második 5, a harmadik 6 légkörnyi nyomásu szénsavat fejleszt az erjedés folytán s igy az elsőhöz legkevesebbet, az utóbbihoz legtöbb cukrot kell adni, ami egy liter borra 20-40 g. nádcukornak fele meg. A palackokat, melyeknek igen erőseknek kell lenniök, hogy a szénsav nyomását kibirják, s az utóerjedésnél szét ne robbanjanak, erősen bedugaszolják s a dugaszt dróttal és zsineggel lekötözve, hűvös pincékben alkalmas állványokra lefektetik, hogy a palackba töltött bor lassan erjedésbe jöjjön, ami 1/2-2 évig is eltart. Ha az erjedés megszünt és a bor tökéletesen megtisztult, a palackokat nyakukkal lefelé fordítva helyezik el, hogy az erjedésnél képződött seprü és egyéb üledék lehetőleg a dugaszra gyüljön, mit a palackok forgatása és gyöngéd mozgatása által segítenek elő. Midőn ez megtörtént, a degorgáláshoz látnak, mely célból a nyakukkal lefelé fordított palackok dugaszát meglazítják, hogy a dugasz melletti szűk nyiláson a palackban levő szénsav az üledéket kiszorítsa, erre a palack nyakát a munkás ujjával letisztítja s az ideiglenes dugasszal elzárt palackot egy más munkásnak adja át, ki az u. n. liqueurt tölte bele a kiföcskendezett bor helyébe. A liqueur cognacból, cukorból s egyéb a P. illatát, szinét, ízét módosító anyagokból áll; a liqueuradag mennyiségét a fogyasztók ízlése határozza meg. Legédesebben kivánják a P.-t Ausztriában és keleti Németországban, mig az angolok és amerikaiak a szeszesebb P.-t kedvelik. Ezek szerint a liqueuradag (dosage) 150-250 cm3 között ingadozik palackonkint. A liqueur hozzáadása után a P.-s palackokat véglegesen bedugaszolják, a dugaszt zsineggel és dróttal lekötözik, a palackfejet beszurkozzák s címmel ellátva cinlappal csinosítva pár hét mulva forgalomba hozzák. A leghiresebb P.-gyáros cégek Mumm et Co., L. Röderer, Veuve Cliquot stb. A hazai P.-ipar a legújabb időben szintén igen szép lendületet vett, s a belföldi P. a franciával minden tekintetben kiállja a versenyt; főbb P.-gyáros cégeink: Törley, Huberth, Pető, Littke, Prückler, Esch & Co.; Ausztriában Schlumberger, Kleinoschegg stb. Ezenfelül készítenek P.-t oly módon is, hogy a megcukrozott és palackokba fejtett borba szénsavat sajtolnak, mint a szódavizkészítésnél; ezt azonban csak az olcsóbb P.-k készítésénél alkalmazzák. Franciaország évi P.-termelése 20-25 millió palack.
l. Fürdő.
(Pulvis aërophorus), gyakran használatos hűsítő szer és gyógyszer, amely kék papirzacskóba tett nátriumhidrokarbonát (2 g.) és fehér papirzacskóba tett borkősav- (1,5 g.) porból áll. Használatakor a porokat külön-külön kevés vizben oldják és összeöntés után rögtön megisszák. A folyadék ilyenkor a fejlődő széndioxidtól erősen pezseg.
l. Szódaviz.
(állat), bizonyos emlősállatok alfél- v. ivarnyilás melletti bűzmirigyeinek váladékától árasztott illat, melyet sok helyen az ember magás alkalmazza és értékesíti (l. Illanó olajok). Az ilyen váladékot szolgáltató állatokat együttesen pézsmás állatoknak nevezik.