(ol., ejtsd: pikkolo) a. m. kicsike, apró; neve a fuvola (l. o.) egyik fajának.
régi olasz család, mely Rómából származott; később Sienában telepedett le s Amalfi-hercegség birtokába jutott. A család legnevezetesebb tagjai: Aeneas Sylvius (II. Pius) pápán kivül különösen Octavio, amalfii herceg, szül. 1599., megh. Bécsben 1656 aug. 10. Kezdetben a spanyol hadseregben szolgált Milanóban s azután II. Medici Cosimótól, II. Ferdinánd sógorától, a császár segélyére küldött ezredekkel Németországban jött, ahol először is a Fehérhegyen vívott csatában vett részt; 1625. a Németalföldön harcolt, 1627. belépett a Wallenstein seregébe és különösen Litzen mellett tüntette ki magát, mely csatában több sebet kapott. Ő volt Gallas, Aldringer és Marradas társaságában Wallenstein bukásának egyik kezdeményezője, mint Wallenstein bizalmas barátja, közvetlen közelében tartózkodott és minden lépését ellenőrizte a nélkül, hogy a hadvezérnek erről sejtelme lett volna. Ezen szolgálatai jutalmául II. Ferdinándtól aztán a náchodi uradalmat kapta. A nördlingeni csata után Isolanival Württembergben és a Majnánál harcolt, 1635. Németalföldről kiűzte a franciákat, de a hollandokkal szemben vereséget szenvedett. Szerencsésebben harcolt 1640. Banet ellen Badenben és később Morvaországban és Sziléziában. A lipcsei veszteség után (1642 nov. 2.) azonban 1643. újra spanyol szogálatba lépett és Németalföldön a svédek és hollandok ellen harcolt. 1648. a császár visszahivta és főhadvezérré, meg tábornaggyá tette. Az 1649-iki nürnbergi gyülekezeten P. mint a császár teljhatalmu megbizottja szerepelt s ezután a császártól birodalmi hercegi rangra emeltetett, s a spanyol királytól az elődei által birt Amalfi hercegséget visszakapta. Gyermektelenül halt meg. Miksa nevü fia, Schiller Wallenstein drámájának egyik főalakja, költői fikció; de volt egy József Silvio Miksa nevü unokája, kit örökösének fogadott, ki azonban mint egy császári vértesezred őrnagya a svédek ellen Jankau mellett (1645 márc. 6.) vivott ütközetben elesett. V. ö. Weyhe-Eimke, Die historische Persönlichkeit des Max P. (Pilsen 1870); u. a., Octavio P. (u. o. 1871); Richter, Die P. (Berlin 1874); és a Wallenstein-irodalmat. A P.-nemeztség utolsó sarja P. Miklósban halt ki, aki 1895 jan. végén Sienában elhunyt.
(ejtsd: pájsz), Kelet-Indiában aprópénz, az anna 1/4 része = 31/2 fillér.
Tourn. (növ.), l. Fenyőfa.
Közép-Olaszország ókori vidékeinek egyike, melynek határai voltak: északon az Aesis (most Esino) folyó és Umbria; keleten az Adriai-tenger; délen a Matrinus folyó (most Pioniba); nyugaton Umbria. P. lakói a picenek (Picentes, Piceni vagy Picentini) az őstörténetben mint a szabinok törzsének egyik ága fordulnak elő és az emberekkel és aborigionokkal győzelmesen küzdöttek meg ezen partvidéknek birtokáért. Kr. e. 299. szövetséget kötöttek a rómaiakkal, majd 269. elszakadtak tőlük, mire heves ellentállás után teljesen elvesztették függetlenségöket.
az a halász, ki kosztoshoroggal fogja a halat.
(ejtsd: pisgrü) Károly, francia tábornok, szül. Arboisban (Franche-Comté) 1761 febr. 16., megh. a Temple-börtönben 1804 ápr. 5. Minoritáknál tanult s ezen rend öltözetét viselte akkor is, midőn a matematikát adta elő a brienni kolégiumon, de felszentelve soha nem lett. 1783-ban mint katona belépett az auxerrei tüzérezredbe, 1792-ben a tábori karba került s 1793. hadosztályparancsnokká léptették elő. 1793 októberben a rajnai hadtest vezetésével bizták meg s Hochesaegyesülve (dec.) az osztrákokat visszaszorítva, elfoglalta a weissenburgi sáncokat, Landaut felmentette s Lautenburgot is kezébe kerítette. 1794 febr. az egész németalföldi haderő fővezetőjévé nevezték ki s ápr. 26-29. Montasrel és Menin mellett diadalmaskodott, máj.-jun. pedig a Koburg és York alatt harcoló osztrákok győzte le, igy Courtrai, Rousselaere és Hoogleede mellett; Jourdannak Fleurus mellett kivívott diadala után átkelt a Shceldén, elfoglalta Brügge, Ostende, Gent és Ondenaard városokat, mire okt. 18. 40 000 emberrel átlépte a Maast és dec. 27. Bommel szigetre is átkelt. 1795. elején pedig a hollandi hazafiaktól szabadítóként fogadtatva, győzelmesen bevonult Németalföldre. Tavasszal mint városi parancsnokot Párisba hivták, ahol a külvárosi csőcselék ápr. 1-iki felkelését véresen elnyomta. Ezután visszatért a rajnai sereghez, mellyel Mannheimot megszállotta. Az új direktorium követnek küldötte Svédországba, de P. ezt az állást nem fogadta el, hanem a Bellevaux melletti kolostorba vonult vissza. Két évvel később (1797) az ötszázak tanácsának tagja és elnöke lett, de a Fructidor 18. (szept. 4.) államcsíny után monarkikus érzelmei miatt Barthelémy direktorral együtt elfogatván, Cayennebe való számkivetésre itéltetett. Innét 1798 jun. 8. hét társával szerencsésen Paramaribóba szökött, ahonnan Angliába ment és 1799. a Korzakov alatt harcoló osztrák-orosz sereghez csatlakozott. Azután egy ideig Németországban élt, majd visszatért Angliába. Itt újból a Bourbonokkal lépett összeköttetésbe és Cadondal György társával tervbe vette az első konzul meggyilkoltatását. 1804. átöltözetben mindkettő Párisba jött, hol P. Moreauval is érintkezésbe lépett, de febr. 28. elfogatott. Mielőtt perében döntöttek volna, a Templeben megfojtva találták; nem tudni, vajjon öngyilkosságot követett-e el, avagy mint Bonaparte áldozata végezte be életét. 1816-ban Arboisban szobrot emeltek neki. V. ö. Montgaillard, Mémooire concernant la trahison de P. dans les anées III., IV., V. (Páris 1804); Gassier, Vie du général P. (u. o. 1814); Pierret, P. (u. o. 1826); Vouziers, P. (Dôle 1870).
(ejtsd: picsincsa), 1. vulkán Ecuador köztársaságban a Ny-i Cordillerákban, Ny-ra Quitótól, amely két csúcsban kulminál, ezek: El Rucu P. (4737 m.) és El Guagua P. (4787 m.). - 2. P. egyik tartomány Ecuadornak, 23 402 km2 területtel, 205 000 lak., Quito fővárossal.
Bódog Károly, zeneiró, szül. Pécsett 1833., megh. Kolozsvárt 1876. A 60-as évek kezdetén Bécsben Herbeck vezetése alatt végezte be tanulmányait. 1862. mint a linzi szinház igazgatója és karnagya működött egészen 1866-ig, honnan Olmützbe tette át lakását s onnan Kolozsvárra ment, hol igazgatója lett a a zenedének s karnagya a piarista-templomnak. Ez időben alapított a kolozsvári filharmoniai hangversenyeket, melyek ma is virágoznak, s az ottani zenedét is ő szevezte s emelte művészi szinvonalra. A zene minden terén kitünt alapos tudományával, irt számos zongoraművet, férfi- és vegyeskart, vonós négyes, szimfoniát s Zách Klára címen drámai operát is, melyet 1875. a nemzeti szinházhoz is benyujtott, de előadásra nem került.
1. Adolf, torili egyetemi tanár és költő, szül. Erlben (Kufstein mellett) 1819 szept. 4-én. Innsbruckban jogot, Bécsben természettudományokat és művészettörténetet és orvostant hallgatott, s 1848. mint egy vadászcsapat kapitánya, részt vett több csatában a D.-tiroli és olasz határon, amiért a vaskorona-rendet s később a nemességet kapta, Ritter von Rautenkar előnévvel. 1848 őszén az innsbrucki főgimnáziumban, 1867. az egyetemen kapott katedrát, honnét 1894-ben nyugalomba vonult. Irta: Frühlieder aus Tirol (Innsbruck 1846); Gedichte (u. o. 1853); Hymnen (2. kiad., Nürnberg 1857); In Lieb u. Hass (Gera 81869); Deutsche Tage (u. o. 1870); Marksteine. Erzählende Dichtung (u. o. 1874); Über d. Drama des Mittelalters is Tirol (Innsbruck 1850); Aus den Tirolerbergen (München 1862); Allerlei Geschichten aus Tirol (Jena 1867); Vorwinter (gera 1885); Neue Marksteine (Lipcse 1890); Zu meiner Zeit (u. o. 1892) stb. Legújabb műve: Spätfrüchte, Gedichte verschiedener Art (Lipcse 1896).
2. P. Antal, osztrák drágakőmetsző, szül. Brixenben 1697 ápr. 12., megh. Rómában 1779 szept. 14. Nápolyban megtanulta a drágakőmetszést. 1750. Rómába költözött. Eredetei metszett kövei (gemmái) közül a legkitünőbbek: Antigone és Ismene tanácsolják atyjuknak, hogy térjen vissza Thébébe; Priamus Achilles lábainál; Meleager, Homeros, Julius Caesar mellképei; Michelangelo u. n. pecsétgyűrüjének (Bacchanalia) másolata stb.
3. P. János, drágakőmetsző, az előbbinek fia, szül. Nápolyba 1734 jan. 1., megh. Rómában 1791 jan. 25. Atyjának volt tanítványa. Metszett kövei rendkivül tiszták és élesek. Zománc- és mozaikfestéssel meg rézmetszéssel is foglakozott.
4. P. Lajos, drágakőmetsző, az előbbinek öccse és tanítványa, szül. Rómában 1773 jan. 31., megh. u. o. 1854 márc. 13. 1818. Bécsben a drágakőmetszés tanára lett és Ferenc császár megbizásából a bécsi csász. és kir. régiségtár legkiválóbb metszett kövei után üvegmásolatokat készített a pápa számára. 1850. visszatért Rómába. Rendkivül sok drágakövet metszett.
5. P. János Péter, osztrák rézmetsző, szül. Bozenban 1765 máj. 13., megh. Bécsben 1806 márc. 18. Bécsben képezte ki magát, azután hosszabb időt töltött Drezdában, hol a rézmetszés tanára volt. Legsikerültebb metszetei: Magdolna és Ev. szt. János Battonitól; A menekülő Myrrha Poussintól; Venus Tiziantól; Omphale Domenichinótól stb.
6. P. Karolina, osztrák-német regényirónő, szül. Bécsben 1769 szept. 7., megh. u. o. 1843 jul. 9. Atyjának, Greiner udvari tanácsosnak házában nemcsak gondos nevelésben részesült, de számos előkelő magyarral ismerkedett meg, minek folytán gyakrabban megfordult magyar földön és műveiben nem egyszer találkozunk magyar tárgyakkal. Ilyen művei: Das Schloss im Gebirge (történeti elbeszélés Zay-Ugróc várának multjából, ahol Zay Mária grófnő, német irodalmi álnéven Theone, egész irodalmi kört alakított maga körül, melyben Grillparzer is megfordult), Die Wiedereroberung Ofens (magyarul Agárdi Györgytől, Pest 1829) és Der letzte Zrinyi (a többivel együtt megjelentek összes műveiben; 60 köt. Bécsben 1820-45). Sok kedély és nemes idealizmus lüktet munkáiban. Árnyoldala az aprólékosság és bőbeszédüség, egyébként történetileg fontosak emlékezései (Denkwürdigkeiten, 4 kötet Bécs 1844).