(lat. a. m. kegyes; ol. Pio; franc. Pie), kilenc római pápa neve.
1. P. (I.), szent, Aquileából 142-157-ben kormányozta az egyházat s mint vértanu halt meg. A neve alatt előforduló levelek, a Gratian dekretumaiban neki tulajdonított fegyelmi szabványok, valamint a húsvét megülésének napját illető intézkedések nem tőle valók. Emléknapja jul. 11.
2. P. (II.), előbb Aeneas Sylvius Piccolomini, szül. Corsignanóban 1405 okt. 18., megh. Anconában 1464 aug. 14. A klasszikus tudományokban s a jogban való képeztetését Sienában nyerte. Mint Capranica Domonkos bibornok titkára 1431. részt vett a baseli zsinaton, a bekövetkezett szakadás után az ellenpápa V. Félix pártjára állt. Midőn III. Frigyes a birodalom császára lett, mint a zsinat követe Franfurtban járt, ahol 1442. a császár szolgálatába állott, ki őt mint kiváló költőt meg is koszoruzta. V. Miklós szolgálatainak jutalmául 1447. triesti püspökké nevezte ki. Nevezetesen szerepet játszott a franfurti egyezmények megalkotásában, részt vett az 1448-iki bécsi konkordátum megkötésénél s 1450. a portugál udvarnál III. Frigyes számára kieszközölte Eleonora kezét, amely alkalomból Siena püspöke lett. 1456. III. Kalixtus pápa bibornokká nevezte ki; ennek halála után pedig 1458. pápává választatott. Mint pápa megszilárdította a pápai hatalmat s egy külön bullában ő is eltörülte a mind sűrübben előforduló szokást: a pápától az egyetemes zsinathoz való felebbezést, egy művében pedig visszavonta tévedésekkel telt ifjukori munkáit. Egyik legfőbb törekvése volt, hogy a keresztény fejedelmeket a török ellen való háborura késztesse, mely célból Mantovába egy fejedelmi gyülést hivott össze. Miután a fejedelmekkel célt nem ért; egyedül ment Anconába, hogy hajóhadának vezérletét átvegye; ámde halála tervének végrehajtását meggátolta. Több történeti, földrajzi és szónoki munkát irt. Nevezettesebbek: Comment. de gestit Conc. Basiliensis; Histtoria Bohemiae; Cosmographia; Histtoria Friderici III; De ortu et auctoritate Romani imperii. Összes művei 1551-71. adattak ki Baselben Hoppernél, 1699. Helmstädtben, 1707. Frankfurtban: leveleit, szám szerint 558, husszor adták ki. Beszédeit Mansi adta ki 3 kötetben. A saját élettrajzátt Gobelini adta ki (Róma 1584; Frankfurt 1614). V. ö. Voigt G., Enea Silvio de Piccolomini als Papst; P. II. und sein Zeitalter (Berlin 1856-63, 3 köt.); Pór Antal, Aeneas Sylvius, II. P. pápa (Budapest 18801).
3. P. (III.), az előbbi nővérének a fia, pápasága előtti neve Francesco Todeschini, VI. Sándor után, 1503. választatott pápává, de már ugyanazon év okt. 18. meghalt.
4. P. (IV.), családi nevén Giovanni Angelo de Medici, szül. 1499., megh. 1565 dec. 8. Előbb a jogot tanulta, majd pappá levén a pápai kuriánál működött, több udvarnál pápai nuncius volt s 1549. bíborossá lett. Pápává IV. Pál után választották meg 1559 dec. 25. Mint pápa az elődje alatt fogságba került lázadókat szabadon bocsátotta, a Cariffa-családot, IV. Pál rokonait üldözte, az inquiziciót enyhítette, Rómát szépítette, az egyházi állam kormányzásában s a külhatalmakkal való béke föntartásában nagy politikai tapintatot tanusított. Az elnapolt trianti zsinatot 1560 dec. 14. összehivta s végzéseit 1564 jan. 26. kiadott bullájával megerősítette; hitvallást adott ki, amelyet azok is letenni kötelesek, akik az egyházban hivatalt viselnek (. Hitvallás.). V. ö. Leonardi, Oratio de laudibus Pii IV. (Padova 1565); Ranke, Röm. Papste (3. köt. 299-307. old.).
5. P. (V.), szent, családi nevén Michele Ghisleri, szül. Boschiban (Alessandria mellett) 1504., megh. 1572 máj. 1. Előbb Domonkos-rendü szerzetes volt s az inquzició tagja. IV. Pál 1550. Rómába hivatta, Népi püspökévé, bibornokká s az inquizició főnökévé nevezte ki. IV. P. halála után a szigoru egyházias párt őt választá pápává 1566. A trienti zsinat határozatainak végrehajtásában nagy erélyt fejtett ki, kiadta a római katekizmust s a javított mise- és zsolozsmakönyvet. Nagy erővel küzdött a protestantizmus ellen s a katolikus fejedelmeket pénzzel s hithirdetőkkel segítette, különösen II. Fülöp spanyol királyt. Velencével s a spanyolokkal létre hozta a török elleni szövetséget. E két hatalom hajóraja, amelyhez a magáét is csatolta, vívta ki ausztriai Don Juan vezérlete alatt 1571. a török fölött a hires lepantói tengeri győzelmet. X. Kelemen 1672. boldoggá, XI. Kelemen 1712. szentté avatta. Leveleit és iratait Epistolae apostolicae cím alatt kiadta Goban (Anttwerpen 1640). V. ö. Catena, Vita del papa Pio V.: Falloux, Histoire de St. Pie (Angers 1846); Mendham, The life and pontificate of p. Pius V. (London 1832 és 1844).
6. P. (VI.), Giovanni Angelo Braschi, szül. Cesenában 1717 dec. 27., megh. mint fogoly Valenceban 1799. Különböző egyházi hivatalok után 1773 febr. 15. választották XIV. Kelemen után pápává. Folytatta a pontini mocsarak kiszárítását, Anconában kikötőt épített s kibővítette az előde által megkezdett Pio Clementino muzeumot, a várost szép épületekkel ékesítette s a jótékonysági intézeteket szaporította. Alatta kezdte meg II. József a vallási reformokat. A pápa abban a véleményben, hogy személyes közbenjárása által segít az egyház ügyén, 1782. Bécsbe utazott, ahol látszólag szivesen fogadták, de ugyanakkor számos ellenséges röpirat jelent meg az egyház ellen s igy fáradozásai sikertelenek maradtak. Legtöbb bánatot a franciák okoztak a pápának. Miután a forradalom vallási határozatait elvetette, boszuból megfosztották franciaországi birtokaitól. Napoleon Berthier tábornokát küldé Róma ellen, aki a pápát durván elfogatta s kihirdette a római köztársaságot. A fogoly pápa előbb Sienába, majd Firenzébe, végül Valenceba hurcoltatott, ahol meg is halt. V. ö. Gesch. P. Pius VI. (Bécs 1799); Bourgoing, Mémories de P. VI. (Páris 1799); Artaud, Hist. d. souv. pontifs rom. (u. o. 1849, 8. köt.).
7. P. (VII.), előbb Chiaramonti Barnabás Lajos gróf, szül. Cesenában 1742 aug. 14., megh. 1823 aug. 20-án. 1758. a Benedek-rendiek szerzetébe lépett, 1775. apát, imolai püspök, 1785. bibornok lett; pápává az Albani bibornok -által Velencébe összehivott konklávéban választatott meg 1800 márc. 14., mire bevonult a franciák által odahagyott Rómába. A francia forradalom legyőzése után Napoleon konkordátumot kötött vele 1801., amelynek értelmében a kat. vallás visszaállíttatott s az egyházmegyék új felosztása megerősítetett. 1804 dec. 2. Párisban Napoleont császárrá fölkente; de a szertartás alatt Napoleon maga tette fejére a császári koronát. Nemsokára, mivel a pápa nem akarta a császár öccsének, Jeromosnak házasságát, amelyet egy protentáns nővel kötött, megsemmisíteni s vele védő- és támadó-szövetségre lépni vonakodott, megszállotta a pápai területet, majd Rómát is. A pápa 1809 junius 11-én kiközösítéssel válaszolt, mire Napoleon Radet tábornok által elfogatta s Savonába vitette, a pápai állam pedig 1810 febr. 2. kelt határozattal a francia birodalomba bekebeleztetett. A császár a fogoly pápának konkordátumot ajánlott, hogy államfői fogairól mondjon le, Párisba tegye át székhelyét s hogy tőle fizetést fogadjon el. A pápa az ajánlatokat visszautasította, mire Fontainebleauba hurcoltatott. Itt egy szinleg ideiglenes konkordátumot irattak vele alá, de megtudván a pápa, hogy ez állandó intézkedés akar lenni, visszavonta. Napoleon a lipcsei csata után 1814 jan. 23. szabadon bocsátotta a pápát, aki a nép örömujjongása közt vonult be Rómába. Midőn Napoleon ismét kezeibe ragadta a hatalmat, Murat az Egyházi Államba tört. P. Genovába menekült, de nemsokára visszatérhetett s haláláig békében kormányozhatta az egyházat. Ő állította vissza a jezsuita-rendet. V. ö. Storia del pontificato di Pio VII. (Velence 1815).
8. P. (VIII.), családi néven Castiglione Ferenc gróf, szül. Cingoliban 1761., megh. 1830 nov. 30. 1800. montaltói püspök, 1808 óra Dél-Franciaországban élt, 1814. a pápával visszatért s a csenai püspökséget, 1816. pedig a bibornoki kalapot nyerte. Midőn XII. Leo 1829 tavaszán meghalt, 1829 márc. 31. pápává választatott. Rövid kormányzása alatt jött létre az angol katolikusok amencipációja, körleveleiben hatalmasan küzdött az indifferentizmus, a szabadkőművesség s a titkos társulatok ellen, patriarkátust emelt Konstantinápolyban az egyesült örmények számára s Don Pedro braziliai császár segélyével a rabszolgakereskedés ellen sokat tett. Irataiban kiadta Roskoványi, Monumenta cath. c. művében. (2. köt.) V. ö. Artaud de Montos, Hist. du pape Pie VIII. (Páris 1843.).
9. P. (IX.), családi neve Mastai-Ferretti János Mária gróf, szül. Sinigagliában 1792 máj. 13-án, megh. 1878 febr. 7. Volterrában, a piaristák kollegiumában nevelkedett, a hittudományokat Rómában hallgatta. 1823. Muzi apostoli helynökkel Chilébe ment. Onnan visszatérve a Szt-Mihály-kórház igazgatója lett. 1827. spoletói érsek, ahol 1831. a menekülő Carbonarót, azután III. Napoleont megmentette. 1832. imolai püspök, 1840. bibornok s 1846 jun. 16-án XVI. Gergely után pápa. Tránra lépte után nagy buzgalommal fogott a kormányzáshoz; a politikai foglyokat szabadon bocsátotta s ugy a város, mint az állam közigazgatásában a legmodernebb újításokat vitte be, ugy hogy a nép kedveltjévé lőn. Azonban a radikális forradalmárokat nem fegyverezhette le, mert ezek vérszemet kapva, követeléseiknek nem tudtak határt szabni. Erőszakkal követelték a jezsuiták kiűzetését s az osztrákokkal való háborut. A pápa ekkor titkon Gaetába menekült, ahonnan a forradalmi kormány minden intézkedése ellen tiltakozott. Midőn azonban támogatására a pápai államban megjelentek s a római köztársaságnak véget vetettek, 1850. ő is visszatért Rómába s Antonelli államtanácsosával hozzáfogott a forradalmi szellemtől áthatott s kivülről is fenyegetett ország kormányzásához. Az Italia unita ideáját Viktor Emánuel szárd király elősegített ebben; s igy történt, hogy a pápai állam É-i részei Szárdiniához csatoltattak. A pápának csak Rómát és környékét hagyták meg a francia fegyverek oltalma alatt, de csakis 1870-ig, mert kiütvén a porosz-francia háboru, a francia kormány haza hivta fegyvereseit, mire az olasz seregek szept. 20. behatoltak Rómába, azt elfoglalták s a pápának csak a Vatikánt hagyták meg s védelmére hozták a garancia-törvényt. A pápa az erőszak ellen tiltakozott s a kárpótlásul felajánlott évi díjat visszautasította, azért a hivek alamizsnájából, a péterfillérekből tartotta fönn udvarát s egyéb intézeteit. A hitélet tekintetében nevezetes, hogy 1854 dec. 8. kihirdette a boldogságos Szűz szeplőtelen fogantatásának hitágazatát; 1864 dec. 8-iki encikliájában 80 tételben kárhoztatta a kor újabb tévedéseitt (Syllabus). 1869. megnyittotta a vatikáni zsinatot, amelyben hitágazgatilag kihirdette az infallibitást, vagyis a római pápa taníttói csatlakozhatatlanságát (l. o.). V. ö. Füssy Tamás, IX. P. pápasága (Budapest 1878-80, 3 köt.); Clave, Lat vie et le pontificat de Pie IX. (Páris 1848); Henke, Papst P. IX. (Marburg 1860).
1848 ápr. Mainzban keletkezett és az egész német birodalomban elterjedt kat. egyesület, mely a róm. kat. egyházi életnek korlátlan autonomiájára törekszik. Segítő társai a Bonifácius-egyesület (l. o.) és a Paulaiszt.-Vince-egyesület (l. o.). A P. 1849-ben megkapta a pápai megerősítést és azóta kiváló sikereket ért el a kat. ügyekben.
pápai érdemrend, melyet IX. Pius pápa 1847 jun. 17. alapított s 1849 jun. 17. hirdetett ki. A rend két osztályból áll, az I. osztály tulajdonosai a fiakra szálló, a II. osztály a személyes nemességet nyerik. Jelvénye nyolcsugaru keskeny arany szél és középvonallal ékített sötétkék csillag, sarkaiban arany lángsugarakkal. Középpaizsa kerek, fehér előlapján Pius IX., körülötte «Virtuti et merito» arany felirat, hátlapján az alapítás éve. Szalagja sötétkék, kettős vörös szélcsíkkal.
nagyközség Bács-Bodrog vármegye hódsági j.-ban, (1891) 4969 tót, szerb és német lak., van posta- és táviróhivatala és postatakarékpénztára.
(franc., ejtsd: pivó) a. m. sarkpont, amely körül az arc kanyarodása történik; továbbá csap, azaz oly fa- v. ércdarab, amely körül valami forog, p. a kompasz tűje.
kis-orosz nyelven a. m. Poltava (l. o.).
l. Főrendek.
(gör.) a. m. szelence.
Tivadar, német történelmi festő, szül. Kaiserslauternben 1831 jul. 1. Eleinte a jogi pályára szánta magát és 1850. Münchenben az egyetemen kivül még az akadémiát is látogatta; 1855. Hohenstaufi II. Frigyest Vineis életveszéllyel fenyegeti c. képpel lépett a nyilvánosság elé; ezt követte 1856. Husz búcsuzása barátaitól Konstanzban (a berni muzeumban). 1859-61. Münchenben a bajor nemzeti muzeum falfestményein és azonkivül német népdalokhoz nagyobb kartonok egy ciklusán dolgozott, amelyek fotográfiák útján elterjedtek és Kinkel otto Der Schütz című költeményéhez is 12 képet készített. 1868-94. Wagner Rikárd operáihoz 45 kartont és képet készített.
Ferenc, spanyol politikus, szül. Barcelonában 1820. A pozitiv filozofia hive volt és lefordította Proudhon műveit; 1868. beválasztották a cortesbe, Amadeus király lemondása után pedig (1873) átvette a belügyminisztérium vezetését, s midőn a köztársaságot kikiáltották, annak elnöke lett. Amint a kitört viszálykodások és zendülések a köztársaságot veszélyeztetni kezdték, P.-t diktátorrá nevezték ki, de mivel nem tudta a szertezüllő pártokat egyesíteni és megfékezni, lemondott hivataláról. Még most is tagja a cortesnek, ahol a federalista köztársasági párt vezére, mely Spanyolországot apróbb államokból szervezett köztársasági szövetséggé akarja átalakítani.