(állat), l. Laposorru majmok.
Ferenc Bonifác, pedagogus, szül. Székesfehérváron 1848 szept. 12. U. o. végezte iskoláit; 1864-ben a zirci cisztercitarendbe lépett. Teologiai tanulmányait a budapesti egyetemen végezte, ahol a hittudományokból doktori oklevelet nyert. 1871-től 1879-ig Zircen a rendi növendékek tanára volt s pedig 1874-79-ig a teologiai intézetben a hittudományok dogmatikai részével foglalkozott. 1879-1885. a bajai főgimnáziumban működött. 1885-1889-ig ismét Zircen szolgált mint a zirci apátnak titkára. Ő tervezte az 1889. Budapesten megnyilt ciszterci rendi tanárnevelő intézetet, melynek igazgatását a rendi kormány reá is bizta. E minőségben működött 1889-92-ig, amidőn szept. 9. a szegedi tankerület főigazgatójává nevezték ki. Tagja 1890-től a budapesti országos tanárvizsgáló bizottságnak, a Szt.-István-társulat tudományi s irodalmi osztályának, a magyar pedagogiai s a szegedi Dugonics-társaságnak. Nagyobb irodalmi működése, melyet számos újságcikk, birálat előzött meg, 1884. kezdődik. Ez évben jelent meg Budapesten Az ember eredése, faji egysége és kora c. műve (német nyelven saját átdolgozásában Würzburgban 1887 és 1889., lengyel nyelven Varsóban, Karol Jukievicz dr. fordításában 1892). Ezt követte Die Völker der Erde c. geográfiai és etnográfiai műve. A szegedi Dugonics-társaság évkönyve 1896-ban Visszaemlékezéseim Egyiptomra c. értekezését hozta.
város Mecklenburg-Schwerin nagyhercegségben, ahol az Elde a P.-i tóból (15 km. hosszu, 6 km. széles) kifolyik, vasút mellett, 81890) 4211 lak., gép-, szirup-, posztó- és téglagyártással, mészégetéssel, gőzfürészmalommal, halászattal; rozs-, hízlalt marha- és halkereskedéssel.
(lat.) a. m. tapsoljatok; a római szinművek végszava.
1. P. im Votland, az ugyanily nevü járás székhelye Zwickau szász kerületi kapitányságban a Fehér-Elster és vasút mellett, (1890) 47 007 lak., fehér pamutáruszövéssel, muszlin-, mull- és batisztkészítéssel, pamutfonással, kelmefestő és fehérítő intézetekkel, himzőgépekkel, bőr-, kötél-, papir-, zongora-, gép-, pénzszekrény-, sörgyártással, cementkőkészítéssel; az 1803. itt született Mosen költő emlékével; gót városházával; régi kastéllyal, amely egykoron P. urainak volt lakóhelye; több rendbeli iskolával és jótékony intézetekkel. V. ö. Metzner, P. und Umgebung 81887). - 2. P. bei Dresden, falu Drezda és vasút mellett, (1890) 7459 lak., műmalommal és gőzkenyérsütővel, fűszerextraktum-, zongora-, agyagáru-, varrókészítéssel, sörgyárral, szienitbányával; a drezdaiak számos nyaralójával.
(lat.) a. m. elfogadható, tetszést érdemlő, szembeszökő.
T. Maccius, római vígjátékiró, szül. Sarsinában (északi Umbria) Kr. e. 254 táján, megh. Rómában Kr. e. 180. Kora ifjuságában került Rómában, hol a szinházi napszámosok között egy kis pénzt szerzett, ezzel kereskedői üzletekbe kezdett és utazásokot tett. De a szerencse nem kedvezett neki, szegényen és adóságokkal terhelten tért vissza Rómába, hol egy molnárnál a kézi malmot forgatva, sanyaru helyzetben irta meg legelső vígjátékait, a Saturiót és Addictust. Munkái megtetszettek egy szinpadi vállalkozónak, megvette őket, P. a kapott pénzen önállóvá lett, de most már megmaradt a szinműirói pályán, melyen teljes negyven évig működött hatalmas tehetséggel és még nagyobb termékenységgel. A neve alatt fenmaradt 130 darabból, melye közül azonban Varro csak 21-et ismert el feltétlenül hitelesnek (fabulae Varronianae), P. nemcsak hirnévhez és tekintélyhez jutott, de tökéletességre emelte a római társadalom tipikus vígjátékát, a fabula palliatát, mely nála nem egyéb a római tőbe oltott újabb görög komédiánál. Jellemfestés, alapos terv és csin tekintetében első helyen állanak a Captivi, Trinummus és Rudens, melyek közül a második Lessing Der Schatz c. darabjának mintája. V. ö. Kováts S. János, T. Maccius P. hattása a régi magyar irodalomra (Kőszeg 1881); Dugonics lefordította Menaechmit és a Miles gloriosust (mind a kettőt előadták a szegedi gimn. szinpadán); Simai Kristóf pedig a Mostellaria után irta A váratlan vendég c. három-felv. vígjátékát (meg. Magyar Muzeum 1788-89.). Ugyancsak a Mostellariát fordította Kovásznai Sándor (1792, 2. kiad. Kolozsvár 1836); a Menaechmit szabadon Rajnis (Az Ikrek, kézirat a Magyar Parnassus 2. kiadásában). Ezek után hosszu szünet áll be P. fordításában, majd Csiky Gergelyben talált fordítóra (Budapest 1884), mig saját sírversét Ponori Thewrewk Emil adta vissza magyar nyelven (Egyet. Philol. Közlöny V.).
nagyközség Bács-Bodrog vármegye németpalánkai j.-ban, (1891) 1890 szerb és német lak.
kisközség Sáros vármegye felső-tárcsai j.-ban, (1891) 1294 tót lakossal, postahivatallal és postatakarékpénztárral. Lakói tehénsajtot készítenek.
község Belovár-Kőrös vármegye belovári j.-ban, (1891) 1040 horvát-szerb lakossal.