(a görög pólemosz [harc] szótól) a. m. harcolási, cáfolási ügyesség, különösen a teologiai tudományok mezején; van katolikus és protestáns. Katolikus munkák: Westermayer (1867); Jarisch (1880); Röhm (1882 és 1889); Gottlieb (1889-90). Protestáns értelemben a teologiai tudományoknak az az ága, mely az evangéliumi protestáns tanfogalmat más s különösen a katolikus egyház tanfogalmaival szemben felfejteni és igazolni törekszik. Az újabb időkben legjelesebb e tekintetben Hase Károly ily címü műve: Handbuch der protestantischen Polemik gegen die römisch-katholische Kirche (5. kiad. 1890), mely A prot. P. kézikönyve c. alatt magyar fordításban is megjelent Hegedüs Jánostól, a magyarországi protestánsegylet kiadványainak 4-ik kötetében (1874). L. még Irenika.
l. Pontus.
az Utazó (Periegetes), Troaszban született és Athénben nyert polgárjogot, Kr. e. 200 körül élt Ptolemaios Epiphanes korában, sokat utazott, leginkább azért, hogy a nyilvános épületeket, műemlékeket megnézze, a rajtuk lévő feliratokat, rájok vonatkozó helyi mondákat összegyüjtse s igy aztán munkáiban felhasználja. Művei, melyek közül teljességgel egy sem maradt reánk (a 103 töredéket Beller adta ki 1838.)
(növ.), l. Hadvirág. - Polemonium L., l. Csatafű és Hadvirág.
kisközség Bereg vármegye szolyvai j.-ban, (1891) 470 rutén, német és magyar lakossal, postahivatallal és postatakarékpénztárral. Égvényes savanyuvize kereskedelmi cikket képez és leginkább üdítő italul szolgál.
v. puliszka (növ.), l. Kukorica.
a szász Svájc folyója, az Elbába ömlik. Völgye természeti szépségeiről nevezetes.
(Tisza-), nagyközség Szabolcs vármegye dadai alsó j.-ban, a Tisza mellett, (1891) 1354 házzal és 9387 magyar lakossal (közte 8254 róm. kat., 602 helvét és 387 izraelita). Törekvő község, népessége földmívelő s kereskedő. Határa 35 811 hektár.
az államnak vagy valamely községnek tagja. Előbb hazai jogunk szerint a szabad királyi városok P.-ai a P.-i rend tekintetében a nemesektől (nobiles, régebben servientes Regis) különböző rendet alkottak, mely a nem nemesek (ignobiles) rendjéhez tartozott, de városi privilegiumok, statutumok és szokások alapján különös joggal birt. A szabad királyi városok P.-aitól különböztek a privilégiált és semmi úri hatóság alatt nem álló városok P.-ai, kiknek szabadsága általában a szabad királyi városok P.-aiéhoz hasonlított; másrészt az uradalmi hatóság alatt álló városoknak P.-ai, kiknek jogi állása nagyon különböző volt, mert mig némelyek úrbéri bánásmód (tractamentum) alatt állottak, addig mások privilegiumok, földesúri engedélyek és szerződések alapján a szabad királyi városok P.-aihoz hasonló jogi állásban részesültek. A magyar P.-i rendnek sajátsága az volt, hogy annak csak egy osztálya volt a P.-ok körén belül magasabb osztályt alkotó u. n. patriciusi osztály nem létezett. Erdélyben a városoknak birtokos lakosai mint a város P.-ai a három nemzet uniójának kedvezményében részesültek, s egészben véve a magyarországi szabad királyi városok P.-aival hasonló jogi állásban voltak. A szászoknál sem nemességnek, sem paraszti jobbágyságnak nem volt helye, s azért egyes kitételeket nem számítva, milyenek p. az u. n. Sieben-Richterdörfer, melyeknek lakosai parasztok voltak, az akár városi, akár falusi, de a szász földön birtokos szászok a P.-i rendhez tartoztak, s teljes jogu P.-ok voltak (Vollbürger) voltak, habár a falusi lakosokat nem P.-oknak, hanem szabad földmíveseknek (Freisassen, Freibauer) nevezték. Mint rend a szabad királyi városok P.-ai az ország negyedik rendjét alkották. Az első rendet az egyházi főurak, főpapok (praelati), a másodikat a világi főurak v. országnagyok (magnates, proceres), a harmadikat a két első rend valamelyikéhez nem tartozó nemesek alkották. L. még Állampolgárság.
1. Mihály, ref. püspök, szül. Török-Szent-Miklóson 1782 dec. 24., megh. Kecskeméten 1854 máj. 9. Szülővárosa népiskoláinak végzése után 1795-től a debreceni főiskolában folytatta tanulmányait, melyeket 1806. befejezve, ez évben kollégiumi köztanító, 1808. pedig szenior lett. A következő évben külföldre ment s miután a göttingai egyetemen másfél évig időzött, egyes német és holland egyetemek meglátogatásával félévet töltött. Hazájába visszatérte után 1812-től Hódmező-Vásárhelyen, 1819-től Kecskeméten lelkészkedett. A dunamelléki egyházkerület még kecskeméti működése első évében tanácsbiróvá és aljegyzővé választotta, mig 1827. a kecskeméti egyházmegye tette esperesévé. 1836. egyházkerületi főjegyző, 1846. hosszas viszálykodás után püspök lett. Irodalmi téren is működött, ebbeli munkásságának termékei egy halotti éneken, József nádor emlékére tartott gyászbeszédén és egy kátén (Rövid útmutatás a kerestény vallás előadására) kivül többnyire egyháztörténelmi dolgozatok; közülök jelentékenyebbek: A dunamelléki ref. egyházi kerület rövid históriája (Egyházi almanach 1836); A magyarhoni helv. vallástételt követők Budán 1791. tartott nemzeti zsinatjok rövid históriája (Egyházi almanach 1842); A kecskeméti ref. elklézsia rövid históriája (Kecskeméti Prot. Közlöny 1858). Fordított munkája is van: az Áhítatosság óráinak egy része.
2. P. Mihály (ifj.), az előbbinek fia, szül. Hódmező-Vásárhelyen 1814., megh. Budapesten 1874 aug. 24-én. 1835. Pesten volt jurátus, 1837. ügyvédi oklevelet nyert s ez idő óta a pesti ügyvédi karnak egyik ismert tagja s 1867 óta a budapesti ügyvéd-egyesületnek pénztárnoka volt. Munkásságának nagyobb részét a hazai református egyháztestületek ügyeinek szentelte. 1847. a dunamelléki egyházkerület főjegyzővé, 1849. egyszersmind ügyésszé is, 1848. az öt református egyházkerület ágenssé választotta. Különösen sokat tett a dunamelléki kerület zavart anyagi ügyeinek rendbehozására. Ezen kerület jegyzőkönyveit és névtárait 1860-74. ő adta ki, ő rendezte sajtó alá az Egyházi törvények (Canones ecclesiastici 1864) és Az egyházat és lelkészei hivatalos teendőit illető országos törvények kivonata címü műveket.