(gör.) a. m. sokszínüség; az építészetben az épület szines díszitése. Már Egyiptomban, Babiloniában, Assziriában és Feniciában befestették a templomok falait és oszlopait. A szokás az épületet ilyeténképen sokféle szinnel diszíteni: maradvány azon korból, midőn az emberek még tarka kelmével borított sátrakban laktak. A szövőművészet szingazdagságát vitték át az épületre is. Valószinüleg keleti hatás alatt alkalmazták a görögök is a P.-t. Különösen a dór rendszerü templomok maradványain látszanak meg a festésnek nyomai. A triglifet rendesen kékre, a metopét pedig vörösre festették, a glison kék, vörös és zöld vagy aranyos volt. Az oromfal (tympanon), az oszlopfők, az oszloptörzsek s az ékítmények is szinesek voltak. A középkorban az ó-keresztény bazilika belseje gazdag, sokszinü mozaikkal volt borítva. Hartwick Szent István székesfehérvári bazilikájának gazdag mozaikpompájáról csodálattal ir. A bizánci stil és az új-persa építészet még pazarabbul bánt a szinekkel. A román stilü épületek egyes részeit, mint az oszlopokat, oszlopfőket, párkányokat és boltozati bordákat gazdagon befestették; a fő szinek vörös és kék, gazdag aranyozással, a nagy falterületeken pedig a szentek történeteit szokták ábrázolni. A csúcsíves építészetben az architekturai részletekben inkább a szobrászati kivitel állott előtérben és a falfestés sem fejlődhetett, miután nagyobb falterületek csúcsíves épületen nem voltak lehetségesek, gazdag P.-t csak az ablakok üvegfestményein találunk. Az egyébiránt még vita tárgya, vajjon a csúcsíves templom architekturai részletei, az oszlopok, pillérek és boltozat stb. mennyiben és hogyan voltak szines díszítéssel ellátva. Schulek p. a budapesti Mátyás-templomot gazdagon festette be. A renaissance építészetben a P.-nak kisebb szerepe jutott; a barok s rokoko építészetben sem dívott a szingazdagság és a XVIII. sz. a klasszicizmus győzelme óta teljesen száműzte a P.-t, amig oly kiváló építészek, mint Klenze, Viollet le Duc, Hansen, Semper, Grauth nem juttatták ismét érvényre.
A szobrászatban a természet minél hűbb utánzása lebegett cél gyanánt a művész előtt, midőn nemcsak a formákat, hanem a szineket is visszaadta, vagyis a szobor egyes részeit befestette. Igy vörösre festették az ajkat, sárgára a hajat, a szemnek fényét pedig drágakövekkel jelezték. Az egyiptomi, asszir és görög domborműveken találták a szinezés nyomait, de önálló szobrok is voltak szinezve, amint azt irott följegyzésekből és nyomokból következtethetjük. Az akropolisz legújabb ásatásai alkalmából szobrászati művek kerültek napfényre, amelyeken a szinek még élénken látszanak. A rómaiak is szinezték szobraikat, néhány polikrom márványszobrocska és szakorfág tanuskodik mellette.
A középkorban a kőből, kivált pedig a fából faragott szobrokon tág tere volt a P.-nak, sokkal messzibb mentek mint a görögök; sok tarkára festett és dúsan aranyozott oltár maradt reánk e korból. A renaissance szobrászata lemondott a szinezésről, csak a kora renaissanceban találunk polikrom szobrokat; a rokoko szobrokat aranyozni szokták. Újabban ismét kezdik szinezni a szobrokat, amióta bebizonyult, hogy a P. az antik művészetben dívott. Az új országház kupolatermében is polikrom szobrok vannak.
l. Következtetés.
(gör.), emberek és állatok emlőmirigyeinek fölös száma.
(gör.), sokoldalu tudományosság, l. Filologia.
l. Pletomelia.
(franc., ejtsd: polimán) a. m. csiszolás (l. o.), fényezés (l. o.). L. még Aranyozás.
l. Izomeria.
(gör.), gyüjtőnév a torzképződés azon alakjának megjelölésére, melyet a rendesnél több testrész (két fej, négy láb, kettőnél több kéz stb.) fejlődése jellemez.
(gör.), Lambrecht göttingai gyárában készült hajlászhigrométer, mely hőmérővel is el van látva. L. Higrométer.
(gör.), a drámában a cselekmény sokasága.