(gör.), a haj rendkivüli megnövése.
(lat.), l. Politurozás.
az a művelet, mellyel a borszeszes sellak-oldatot (politura) a fára fölvisszük. Sokféleképe polituroznak. A szokásoabb régi eljárás szerint a fa fölületét előbb lenolajjal és természetes horzsakővel lecsiszolják, majd pedig szőrlabdát vászondarabba foglalva megitatnak híg politurával és 8-as vagy evolvens vonalakban végig vezetve a fán ezt alapozzák, azza bevonják az első polituraréteggel. Ha ez már elég vastag, újra lecsiszolják, mire gyakran a fölületre hintett iszapolt horzsakőpor szolgál. Az alap kiszárítása után végre fényesre politurozzák, azaz közbe-közbe olajat kenőszerül használva, a politurát addig rakják föl a labdával, amig élénk fényt nem kap. Miután itt a fát mindenek előtt olajjal csiszolták, mely a fába beszivárgott, ez, hacsak hosszabb időn át ki nem szárítják, azaz oxidáltatják, később a lakréteg alól «kiüt», a poitura «megvakul». Ennek elhárítására legjobb a fát alapozás előtt általában olajjal be sem kenni. Miután az alapozásnak célja főképen csak a fán finom sima fölületet készíteni, vagyis a kiálló egyenetlenségeket eltávolítani és a csőedényvályukat kitömni: ugy is célt érnek, ha a fát vizzel bekenik és megszáradása után finom üveges papirossal lecsiszolják. Ezt a műveletet 3-4-szer ismételik, mig a fölület elég finommá nem vált. Ekkor bekenik rendesen tenyérre öntött politurával a fát és száradása után ezt a fölületet is finomra lecsiszolják. A kifényesítés épp ugy történik ezután már, mint az előbbi eljárásnál. Itt nem jött olaj a fába, tehát nem is üthet később ki. Más eljárás szerint a fát csak egyszeri előzetes csiszolás után hajecset révén bekenik politurával és ezt az alapot viasz és iszapolt horzsakőpor keverékéből álló pasztával csiszolják, később pedig rendes módon politurozzák. Lenolaj helyett nem zsíros paraffin-olajat, sőt bizonyos ásványolajat is használnak a fa alapcsiszolásánál, mely szintén nem üt ki. L. még Fényezés.
Ádám, fülorvos, szül. Albertiban 1835 okt. 1. Orvosi tanulmányait a bécsi egyetemen végezte, hol oklevelét 1859. nyerte el. 1861. magántanár, 1870. a fülgyógyászat tanára lett a bécsi egyetemen, 1873 óta az Allgemeines Krankenhaus fülgyógyászati osztályának vezetője. Legkiválóbb munkái: Die Beleuchtungsbilder des Trommelfells stb. (Bécs 1865); Zehn Wandtafeln zur Anatomie des Gehörorgans (u. o. 1873); Lehrbuch der Ohrenheilkunde (Stuttgart 1878 és 1882) stb.
(gör.), a vizeletnek túlságos mennyiségben való kiválasztása. Nem önálló betegség, hanem csak betegségi tünet, amelynek értelmezése csakis a többi tünet, s főleg a vizeletnek megvizsgálása alapján lehetséges.
(növ.), l. Jacaranda.
l. Platina.
(ejtsd: -ciáno) Angelo (latinosan Angelus Politianus, családi nevén Ambrogini), olasz humanista és költő, szül. Monte-Pulcianóban (Toscana) 1454 jul. 14., megh. Firenzében 1494 szept. 24. Klasszikai tanulmányait Firenzében végezte és azután Medici Lőrinc fiainak nevelője. 1480. a római és görög irodalom tanára lett a firenzei egyetemen. Tudományossága, finom ízlése által tünik ki és arról nevezetes, hogy a klasszikai filologiába a szövegkritikát hozta be. Már 1472. fordította az Iliász 2-5. könyvét. Csonkán maradt költeménye Stanze per la giostra di Giuliano de' Medici (Firenze 1494 és 1863), a renaissance legbájosabb termékei közé tartozik. Az Orfeo (1471 v. 1472) még egészen a közpkori szinmű fordmájában készült, de először alakít világi tárgyat nagy formai tökéllyel. Legnevezetesebb filologiai dolgozatai össze vannak gyüjtve a Miscellanea c. műben (1489). Latine műveinek legjobb kiadása: Opera, megjelent Lyonban 15346-46. 3 kötetben; Prose volgari e poesie latine e greche kiadta Del Lungo (Firenze 1867); Opere volgari, kiadta Casini (u. o. 1885). V. ö. Mencken, Historia vitae Angeli Politiani (Lipcse 1736); Mähly, A. P. (u. o. 1885).
l. Police. - P. di carico, l. Hajófuvarlevél.
(ejtsd: -dseneroza), város Palermo sziciliai olasz tartományban, Le Madonie hegycsúcs D-i lábánál, 1917 méter magas sziklán, (1881) 7239 lak., bor- és olajtermeléssel.