(ejtsd: pon szenteszpri), város Gard francia départementban a Rhône jobb partján, ahol a folyón 1265-1309-ig épített 20 íves kőhíd vezet át, vasút mellett, (1891) 5262 lak., gazdasági eszközök készítésével, olajprésekkel, műasztalos-műhelyekkel; selyem-, gabona- és szarvasgomba-kereskedéssel. IV. Henrik korabeli citadellája most kaszárnya.
pontsor, l. Alapalakzat.
(ejtsd: pon szür szen), vagy Pontle-Roi, község Aube francia départementban, a Szajna bal partján, vasút mellett, (1891) 816 lak., szép kastéllyal, 2 km. hosszu cseppkőbarlanggal. D-re az Abelard által alapított Paraclet apátság romjai.
az állatorvosi sebészetben régóta használatos gyógyító eljárás, mely abban áll, hogy a bőrt gombban végződő tüzes vassal egymástól 11/2-2 cm.-nyi távolságban pontalakban addig égetik, mig az égetett felület sárgás-barna szinü s rajta a kihűlés után kevés savó jelenik meg. Nagyobb izgatás elérésére szokás a bőrt tűbe végződő tüzes vassal, v. tüzes kötőtűvel egészen átégetni s a tüzes tűt a csonthártyába beszúrni. Rendszerint csontkinövések, csontpókok eseteiben használatos; ha az égetés nem okoz elegendő gyuladást, az égetett bőr felületére csípős kenőcsöt is lehet dörzsölni.
(gör. Pontosz) a. m. tenger. Az ókori földrajzban Kis-Ázsiának északkeleti tartománya. Határai voltak; északon a P. Euxeinosz (Fekete-tenger); keleten az Armenia Major és Minor néven ismeretes országok, az Akampsisz folyó és Kolkisz; délen Armenia Minor, Kappadokia és Galatia; nyugaton Paflagonia, melytől a Halisz folyó választotta el. II. Artaxerzes idején annak egyik szatrapája, Ariobarzanes, független P.-i birodalmat alapított, mely Kr. e. 185 óta hatalomra kapott, de VI. Mithridates (Eupator) idején túlhaladta a fentebb elsorolt határokat is. De miután Pompejus Mithridatest Kr. e. 65 legyőzte volt, a rómaiak az ország középső részét Bitiniával egy tartománnyá egyesítették; a többit elosztották a hűségben megmaradt ázsiai fejedelmek közt. A nyugati részt (a Halisztól az Iriszig) galatiai Dejotarus kapta (azért is P. Galaticus); az Irisztől Farnakiáig terjedőt Antonius Polemon, Mithridates unokája (Polemon nevü fővárosáról P. Polemoniacus), akeleti részt egészen a Hisszoszig kappadóciai Archelaos (azért is Pontus Cappadocius). De már Kr. u. 62. és 63. Nero P.-t római tartománnyá tette. V. ö. Lolling, Hellenische Landeskunde (az Iwan Müller-féle Handbuch III. kötetében, 109. fejezet); Meyer, Geschichte d. Königreichs Pontos (Lipcse 1879).
l. Fekete-tenger.
a keleti kérdésnek ama fontos része, melyet a nagyhatalmak 1856. a párisi békében a következőképen szabályoztak: a Fekete-tengert (Pontus Euxinus) semlegesnek nyilvánították s kijelentették, hogy azon Oroszország hadi hajókat nem tarthat. Franciaországnak 1870-iki szerencsétlen hadjárata után és midőn Angliában a török iránt ellenséges indulatu Gladstone-kabinet állott az ügyek élén, Oroszország eme párisi határozatnak megszüntetését követelte (1870 okt. 31-én). Erre Bismarck javaslatára Londonban 1871 febr. 1-én öszseült a Pontus-konferncia, mely a márc. 13-án aláirott szerződésben megszüntette a Fekete-tenger semlegességére vonatkozó határozatot. Oroszország pedig azonnal hozzálátott pontusi hajóhadának építéséhez és több a Fekete-tenger mellékén fekvő kikötőváros megerősítéséhez.
(növ.) a. m. magyar flóravidék (l. o.).
(Cyprinus L.), a nyilthólyagu halak rendjének egyik neme, felső ajkán egy-egy korcs-, szájzugán egy-egy hosszu bajusszal, torokfogai széles koronájuak, háromsorosak. Herman O. szerint hazánk vizeiben két faj él: a tő-P. (C. acuminatus Heck) és a P.-kárász (C. Kollari Heck). A P. a mérsékelt égövi Ázsiában, majdnem egész Európában és Észak-Amerikában tenyészik. Tápláléka kiválóan növényi anyagokból kerül ki, de kisebb állatokat is eszik. Általában lomha természetü, csak az ívás idején, májusban és juniusban élénkül meg. Télen az iszapba vonul és téli álmot alszik. Húsa nagyon ízletes s azért halastavakban tenyésztik. Hazai elterjedését v. ö. Herman O., A magyar halászat könyve (II. köt., 648-688. old.).
(Cyprinoidei), a nyilthólyagu halak egyik családja, pikkelyes testtel, csupasz fejjel, fogtalan szájjal, az alsó garatcsonton 1-3 fogsorral. Mintegy 110 nem és 800 faj tartozik e családba s valamennyien édes vizi. Legtöbb faj az északi mérsékelt földövön tenyészik s csak Ausztráliábanés Dél-Amerikában nem él egy sem. Táplálékuk állati és növényi élő meg korhadó anyag. Legnagyobb részük a viz fenekére húzódik, egyesek az iszapba fúrják magukat s jóformán téli álmot alusznak. Ide tartozó hazai nemek a ponty (Cyprinus L.,) a kárász (Carassius Nils.), a compó (Tinca Cuv.), a márna (Barbus Cuv.), a küllő (Gobio Cuv.), az ökle (Rhodeus Ag.), a keszeg (Abramis Cuv.), a balin (Blicca Heck), a kardos (Pelecus Ag.,) a küsz (Alburnus Rond.), az őn (Idus Heck), a kele (Scardinius Bonap.), a koncér (Leusiccus Rond.) a domolykó (Squalius Bonap.), a csabak (Telestes Bonap.), a cselle (Phonixus Ag.), a paduc (Chondrostoma Ag.).