(a portugál porcellana szótól, mely az u. n. porcelláncsigát jelenti), fehér, finom agyagáru, melynek cserepe tömör, nem likacsos, kagylós törésü és a mellett - a kőanyagáruktól való megkülönböztetésére - áttetsző. Megkülönböztetünk kemény v. földpátos P.-t, alkalikus földfémes mázzal és puha P.-t, ólom-bóraxos mázzal.
[ÁBRA] 1. ábra. Tányérok berakása. t t a tokok.
[ÁBRA] 2. ábra. Tálak berakása.
I. A kemény v. földpátos P.-t (pate dure) a khinaiak találták fel és Európában való gyártása csak 1709 óta ismeretes, mikor Böttger J. F.-nek sikerült az Eueból származó kaolinból fehér P.-t előállítani. (L. Keramika és Böttger.) A kemény P.-t kaolinból készítik, melyhez földpátot, quarcot és esetleg kevés meszet is kevernek. A kaolint iszapolják és az iszaphoz finomra őrölt földpátot, quarcot vagy meszet kevernek. Az iszapos keverékről a felesleges vizet ezután - rendszerint szűrősajtóval - lepréselik és a nyert agyagkeveréket gödrökben vagy pincékben elteszik, mivel a tapasztalás azt mutatta, hogy a frissen készített keverék nem oly képlékeny, mint a régi u. n. rothadt agyagkeverék. A khinaiak és a japánok állítólag száz éves keveréket is dolgoznak fel, de rendszerint csak 6 héttől 1 évig teszik el az agyagot. A kemény P. összetétele különböző. Az a P., melyben sok az aluminiumoxid és kevés a quarc (p. a meisseni P., 34,7% Al2O3 és 57,8% SiO2), égetésére igen magas hőmérsékletet kiván. Az ilyen P. fehér, kevésbbé áttetsző, de technikai célokra a legjobb, miglen P. kevés aluminiumoxiddal és sok quarccal (p. khinai P.: 19,20% Al2O3 és 73,30% SiO2, vagy nymphenburgi P.: 18,65% Al2O3 és 73,84% SiO2) már alacsonyabb hőmérsékletnél ég ki, de az ilyen P. igen áttetsző, de inkább üvegszerű, könnyebben megreped és azért technikai célokra kevésbé alkalmas. Az ily, alacsonyabb hőfoknál készített P. alkalmasabb a szines díszítésre és azért dísztárgyak készítésére újabban még a nymphenburgi P.-nál könnyebben olvadó P.-t is készítenek) p. Seger-P.: 17,21% Al2O3 és 77,17% SiO2).
[ÁBRA] 3. ábra. Nagyobb csésze berakása. A csésze B porcellánbiscuitlemezre van fordítva, mely D chamotte-lemezen fekszik.
A rothadt P.-keverékből gipszmintákban formálják a tárgyakat (l. Fazekas-korong) és szárítás után alacsonyabb hőfoknál először égetik, hogy a következő mázoláskor fel ne ázzanak. A P.-máz ugyanazokból az anyagokból készül, mint a P., csakhogy a mázban több az olvadó anyag (alkáliák és mész) és kevesebb aránylag az aluminiumoxid. A mázolt tárgyakat ezután megint tűzálló agyagból készített tokba (kaszettákba) rakják és másodszor oly magas hőmérsékletnél égetik, melynél a máz megolvad, miglen a cserép ugyanazon hőfoknál csak meglágyul, de alakját a tűzben még megtartja. Mivel a P. a tűzben megpuhul, és azért a tárgyak könnyen elhúzódnak és alakjukat megváltoztatják, a tárgyakat szükség szerint támaszokkal rakják be a tokba (1-5. ábra); a csészéket p. egy P.-lemezre fordítva égetik; a tárgyak minden szabadon kinyuló részét (p. valamely szobor kinyujtott kezét) megtámasztják, hogy a tűzben meglágyulván, alá ne sülyedhessen. Ezeket a támaszokat égetés után eltávolítják és a tárgyon látható nyomait (az érintkezés helyeit) lecsiszolják és rendszerint a festéssel és az aranyozással lehetőleg eltüntetik. A P.-kemencék 2-3 kamrás, köralaku kemencék (6. ábra). A mázolt tárgyakkal megtöltött tokokat az alsó kamrába rakják (A), melyben a hőmérséklet legmagasabb, a felső B), csak a lehúzódó lánggal fűtött kamrában pedig a biscuitet és a nyers tokokat égetik. Eleinte lassan melegítik fel a kemencét, ezután oxidáló lánggal égetnek, hogy a tárgyakon netalán lerakódott korom elégjen, és végre, mikor már izzó a kemence, füstölgő, redukáló tűzzel folytatják az égetést, míg a kemencéből kihúzott próbákon a máz meg nem olvadt. A füstölgő tűzben égetett P. fehérebb lesz, mivel a benne lévő vasoxidullá redukált vas nem fest annyira mint a vasoxid, mely sárgára festi az árut. A kiégetett árut lassan hagyják lehűlni és kiszedéskor osztályozzák és esetleges kisebb hibákat lecsiszolják. Törött és használhatatlan, hibás tárgyakat összezúzzák és soványítóanyagul az agyagkeverékkel összeőrölik. A P.-t rendszerint csak utólagosan, mázfeletti festékekkel díszítik, melyeket muffelkemencékben alacsonyabb hőfoknál égetnek. Mivel a P.-kemence magas hőfokát csak az u. n. tűzálló festékek, a vasoxid, magánoxid, krómoxid, kobaltoxidul, nikoloxid, uranoxid, az arany- és platinafémek birják ki, a szines mázakat és a mázalatti festést eddig csak ritkábban alkalmazták. Jelenleg a szines dísztárgyakat oly P.-ból készítik, mely a szokottnál kevesebb aluminiumoxidot tartalmaz, tehát alacsonyabb hőfoknál is éghető (Seger-P.). Az ilyen P. palettája terjedelmesebb, mivel az említett tűzálló fémoxidokon kivül a pink-colour és a rézvegyületek is alkalmazhatók.
[ÁBRA] 4. ábra. Csészék berakása.
II. A puha P. finom, kagylós törésü s áttetsző, de nem oly tűzálló mint a kemény P. és ólmos mázzal van bevonva. A puha P. tehát nem oly tartós mint a kemény P., a hőfokváltozásokat nem birja annyira ki és máza megkarcolható. Előnye az, hogy már a mázatlan tárgyat annyira égetik, hogy áttetszővé legyen és csak a második tűzben égetik alacsonyabb hőfoknál a könnyen olvadó mázat. Mivel a mázatlan P. tehát a legmagasabb hőfoknak van kitéve, megtámaszthatják a puha P.-tárgyakat a nélkül, hogy a támaszok nyomai visszamaradnának. Tányérokat p. agyaggyűrüre fektetve, igen vékony tárgyakat pedig egészen homok közé rakva, égetnek. Ilyképen tehát oly tárgyakat is készíthetnek a puha P.-ból, milyeneket kemény P.-ból alig lehetne előállítani, mert ennek mázához oda ragadnának a támaszok. Az igen finom, áttetsző puha P. ólmos máza a szines díszítésre is kiválóan alkalmas és azért minden technikai nehézségei mellett, a legfinomabb dísztárgyakat puha P.-ból készítik.
[ÁBRA] 5. ábra. Könnyen elhúzódó csészének támasszal való berakása. A a porcellántárgy, mely a C porcellánbiscuitból készített támaszon nyugszik. D és E a tok.
Megkülönböztetünk: a) francia puha P.-t (fritten-porcellán, pate tendre, vieux-sevres), mely nem tartalmaz kaolint, hanem inkább átlátszatlan, tökéletlenül olvasztott szilikátnak tekinthető. Előállítására először salétrom-, konyhasó-, timsó-, szóda-, gipsz- és homokból üvegszerü anyagot, az u. n. frittát olvasztják. Ezt kimossák és krétával és márgával összeőrölik. A nagyon sovány anyaghoz tragant-gummit tesznek, hogy könnyebben formálható legyen. A különben is nehezen formálható anyagkeverékből leginkább öntéssel (l. Öntött agyagáruk) készitik a tárgyakat. A tárgyakat szárazon leesztergályozzák és ezután annyira égetik, hogy a cserép áttetszővé lesz. Az ilyképen nyert biscuitet ólomoxid-, homok-, hamuzsír- és szódából készített mázzal bevonják és másodszor oly alacsony hőmérsékletnél égetik, melynél a cserép még meg nem puhul. A francia puha P.-t 1750-1804-ig a sevresi gyárban készítették, de technikai nehézségei miatt a gyártását beszüntették.
[ÁBRA] 6. ábra. Porcellánégető kemence. A alsó kamra, B felső kamra, a a a a tűzhelyek.
Újabban jobb keveréket állítottak össze (porcelain tendre nouvelle), melyből 1888 óta megint gyártják a legfinomabb dísztárgyakat. b) Az angol P.-t (csont-P., pate tendre naturelle), leginkább Angolországban gyártják a szép, fehér szine és áttetszősége miatt finomabb P.-áruk készítésére alkalmazzák (gyártását l. Csont-P.). Az angol P.-biscuit igen sima, fényes felületü és azért különösen a márványt utánzó biscuit-szobrok és dísztárgyak készítésére is alkalmazzák. Ilyenek p. a sárgás szinü parian és a fehér Carrara-áru. Irodalom: l. Magyar agyagipar.
a fésükopoltyus csigák alrendjének szalagnyelvüek csoportjába tartozó csiganem, l. Cipraea.
(növ.), l. Gummilakkfa.
porcellánból készült tárgyaknak művészi befestése. A P.-t különösen a khinaiak és japánok már régóta űzik, de a XVII. sz. óta Európában is ismeretes. Az edényeket geometriai, levél-, virág-, rovar-, madár- vagy címerornamentekkel díszítették; sőt hires mestereknek a képeit is másolták a porcellánedényeken. Különösen a rokoko stil idejében virágzott. Régebben csak az aranyszint használták a technikában, később ibolyaszin, kék, sárga, sárgás-zöld, kékeszöld, sárgás-barna és barna szinek is alkalmaztatnak. Kezdetben csak egy szinnel díszítették az edényeket és csak később festették egymásba a szineket. Miután szétdörzsölték a festéket és terpentin- vagy szegfűolajjal összekeverték, ecsettel ráfestik az üvegmázra. A széleket forgatható koronggal díszítik. Az edény első égetése után elhomályosodnak a szinek; azért a második égetés előtt lazurral vonják át az edényt.
v. kaolin (l. Agyag és Gránit) a borászatban a bor tisztítására használtatik. E célból minden hl. borra 1/2-1 kg. P.-et számítva, azt egy sajtárban borral jól összekeverjük, s pár percnyi ülepedés után a hordóba öntjük s ezen eljárást annyiszor ismételjük, mig az egész P. finom iszapalakban a hordóba nem került, mire azt a hordóbeli borral igen alaposan összekevervén, pár hétig állani hagyjuk, hogy megtisztuljon, mikor is az üledékről a tiszta szinbor lefejtendő.
(kesztyügombok, porclelánfejes butorgombok), az angol porcellánhoz hasonló, földpát és csonthamuból álló keverékből sajtolják. A sajtolt gombokat tűzálló agyaglemezre rakva akképen égetik, hogy gyöngén hevített muffelkemencében felmelegítik és fokozatosan melegebb muffelbe helyezik át, mig végre a gombok felülete meg nem olvadt.
a fehér, engobozott (meisseni) kályhákat P.-nak is mondják.
l. Litofániák.
l. Máz és Porcellán.
l. Nanking.