(lat.) a. m. sertés (l. o.). L. még Babirussa.
1. Lajta-P. (Leitha-prodersdorf), kisközség Sopron vármegye kismartoni járásában, a Lajta mellett és a Lajta-hegység tövében; igen régi község, melynek a községtől 1/4 órányira a Temető-hegyen fekvő, ma romokban heverő templomát a monda szerint Szt. István alapította. A törökök a templomot 1529. lerombolták, s ekkor épült a községbeli templom. A törökök 1683. az egész falut porrá égették. A község közelében van a lajta-pordányi fürdő, melynek 24 foknyi kénes hévvizét csúzos és köszvényes bajok ellen sikerrel használják; a forrás tágas tükörfürdőt képez. Van több lakóháza is. Csinos fekvésénél, valamint vizének gyógyító hatásánál fogva újabban sűrübben látogatják a fürdőt. - 2. Rába-P., kisközség Sopron vármegye csornai járásában, (1891) 1322 magyar lak., postahivatallal és postatakarékpénztárral. - 3. Vulka-P. (Vulka-Prodersdorf), kisközség Sopron vármegye kismartoni járásában, (1891) 1630 horvát lak., vasúti állomással, posta- és táviróhivatallal és postatakarékpénztárral.
(Portenau), az ugyanily nevű járás székhelye Udine (ettől 46 km.-nyire) olasz tartományban, a Noncello partján, vasút mellett, (1881) 5500 lak., pamutfonással és szövéssel, faiencekészítéssel és egy nagy, La Vallonának nevezett rézöntővel; gót székesegyházzal.
Giovanni Antonio da (tulajdonkép Sacchi v. de Sacchis, más néven de Corticellis tévesen Licinio); olasz festő, szül. Pordenonéban 1483., megh. Ferrarában 1539. A festészetet valószinüleg Udinében kezdte tanulni, azután Friaulban mint önálló mester dolgozik és némileg Giorgione meg Palma Vecchio hatása alá kerül, 1535. Velencébe költözik; ugyanaz évben azonkivül I. Ferdinánd magyar királytól nemességet kap és a Regillo nevet veszi föl. 1538. a ferrarai herceg meghivására Ferrarába megy. A velencei terület festőinél ritka drámai tehetsége van. Jellemző ereje nem egyszer túlságba csap át, bár idővel durvasága csiszolódik. Rajza merész, szinezése gazdag. Különösen sok freskóképet festett, melyeknek egy része azonban elpusztult. Oltárképei közül a legnevezetesebbek a pordenonei székesegyházban és városházán, a cremonai székesegyházban, a san-danielei S.-Trinita-templomban, a velencei akadémiai képtárban vannak stb. Képtárakban található képei ritkák és kevéssé hitelesek.
pórré, spanyol hagyma, póréhagyma v. párhagyma (növ., Allium porrum L., Porrum commune Rchb.), a hagymának egyik faja. Ernyője gömbölyü, nagy, sokvirágu, világos biborszin; szára hengerded, alul leveles, levele szálas, széles, tokja gömbölyü; hagymája nem telibélü, hanem réteges, egyszerü fehér, gömbölyded, kifelé apró hagymát termel. Már a régiek termesztették (porrinae, pórés kert), vadon ismeretlen, de Európa D-i részén gyakran elvadul. Tavaszkor vetik, Szt.-Iván-nap táján, egymástól 24 cm.-nyire ültetik, télen a kertbe jó mélyre rakják, hogy a levele elhalaványodjon, vagy kint hagyják és szalmával takarják be. Magvát ugy szedik, mint a vöröshagymáét. Levelét ételnek és fűszernek használják. A P. ugy látszik a széles levelü szőllőhagymának (Allium ampeloprasum L.) kerti fajtája, amelyet nyári használatra (nyári P.) termesztenek. Ennek a virága piros, szárát is piros szin árasztja el, a tokja tompább. Csípősebb ízü, különösen keleten kedvelik. Hagymáját célszerü télre kiszedni.
(növ., Marasmius porreus Pers.), l. Fonnyadóska.
(gör.), az agy felületének tátongó hasadékok alakjában mutatkozó és többnyire mélyre terjedő részleges hiányai. A P. lehet veleszületett s ilyenkor rendesen hülyeséggel jár, vagy a gyermekkorban, ritkábban felnőtteknél ütés, vérzés, lob folytán fellépő agyroncsolás következményeként fejlődik. Mindkét esetben rendesen egyes testrészek hűdéséhez vezet.
a levegő többnyire száraz csapadéka, mely nem viz, hanem vagy földi, vagy kozmikus eredetü anyagokból áll. A földi eredetü anyagokat a felszálló légáramlatok ragadják magukkal, a szelek aztán messze elhordják, végre vagy az esővel és hóval esnek le megint, vagy mint száraz köd, paszátpor jelentkeznek. A kozmikus anyagok első sorban a hulló csillagok maradványai, amint azok levegőnkben elégnek, de lehetnek oly kozmikus felhőknek részei is, melyekkel a Föld útjában összekerült. Földi eredetü P.-ket rendesen a szinük, illetve eredetük szerint osztályozhatjuk; igy van: 1. az u. n. véreső, mely azonban leginkább nyálkás anyagokból áll, melyek véres foltokat hagynak hátra; nem egyebek, mint bizonyos rovarok, méhek ürülékei, v. egy moszatfaj (protococcus pluvialis) tömeges fellépése. Az ókorban is már említik, igy Livius és Plinius, a középkorban pedig sok babonára adott okot. 2. A vörös P., valóságos, leginkább a napéjegyenlőség körül tavaszkor és őszkor eső esők, melyeket a felkavart por festett vörösre; ily por a havat is vörösre festheti, mikor aztán vörös hó esik, mely természetesen más jelenség, mint a hónap az északi sarkvidékeken és néha az Alpeseken is észlelt vörös szinezése. 3. A vulkáni P., a tűzhányó hegyek kitörésénél a széltől elvitt hamuból ered és ezért rendesen szürke; mily távolra viheti a szél ezt a finom hamut és meddig maradhat az mintegy a levegőben függve, arra a Krakatoa (l. o.) vulkánnak 1883 aug. 27-iki kitörése szolgáltat jó példát, mikor is a vulkánikus hamu az Európában, és igy nálunk is észlelt különös esthajnali pirosságot okozta még 1884. is. 4. A kénes eső sárgás vagy sárgás vöröses P., többnyire közönséges eső kiséretében; erről Göppert mutatta ki, hogy az évszakok szerint változó növényi himpor, melyet a szél visz fel és az eső magával ragad; megesik különben, hogy apróbb növényeket magukat is felragad nagyobb mennyiségben a szél és azok csak messze vidéken érnek ismét a földre. P.-re igen jó példa volt hazánkban 1896 febr. 25., mikor az előző nap a deliblati homokpusztán uralkodott szél által felkapott homok és por főleg a Dunántúl Ny-i és ÉNy-i részeiben esett le. Mindjárt akkor sokan a néhány nappal előbb Madridban lehullott meteorral hozták a P.-t összeköttetésbe és kozmikus eredetünek állították, mi azonban tévesnek bizonyult. Valószinübben kozmikus eredetű P. volt az 1896 jan. 1. Heslében (Upsala tartományban Svédországban) észlelt, mikor számos, messze elszórt darabban leeső meteorit kiséretében fekete, szenet és vasat tartalmazó por esett le. Ilyen összetételü volt az a por is, melyet 1871 decemberében hat napos folytonos havazás alkalmával Stockholmban gyüjtöttek a hóról; ugyanekkor Finnországban is hasonló port találtak a havon. Hó és eső az ilyen kozmikus eredetü port magukkal ragadhatják, ha nem is éppen akkor esik le meteor, mert a széntartalmu meteorok porrá esnek szét, ha nedvességgel (még oly magasan járó felhők alakjában vagy az atmoszféra határán) érintkeznek. Nordenskjöld északsarki észleletei különben igazolták, hogy a vastartalmu, kozmikus P. nagy mennyiségben lepi el az ottani hó és jégmezőket, mi természetes is, ha meggondoljuk, hogy a Föld légkörébe napról napra milliónyi hullócsillag jut be. Nordenskjöld épp ezért a Föld képződése dolgában, illetve a kozmikus P.-nek az összehúzódás ellensúlyozásában nagy szerepet juttat. V. ö. Természettudományi Közlöny (319., 320. füz., 1896).
(növ., himfej, himgömb, portok, porcsek, porhon, anthera), a himnek többé-kevésbbé gömbölyded teteje, melyben a virágpor keletkezik; l. Alhim.
harmadkornál régebb porfiros szövetü kőzet, gyakran vöröses szinű alapanyaggal; elegyrészei földpát és pedig ortoklasz, kivüle biotit. Az ortoklaszhoz és biotithoz szegődhetik még quarc, akkor neve quarc-P., úgy hogy általában meg szokás különböztetni P.-t v. ortoklasz-P.-t és quarc-p.-t. Ha a földpát benne nem ortoklasz, hanem plagioklasz (oligoklasz), akkor neve porfirit (l. o.). A P.-nak vannak üveges módosulatai, az u. n. P.-szurokkövek és szferolitok, melyek a porfiros magmának üveges lávái. A legnagyobb szerepet a quarc-P. játsza, más néven még felzit-P. (l. o.), mert a főképen ortoklasz és quarc alkotta alapanyaga igen tömött vagyis felzites. Néha a felzites alapanyag annyira uralkodik, hogy nagyobb elegyrészek benne alig láthatók, az ilyennek egyszerüen felzit (l. o.) a neve. A felzites alapanyagban rendesen ortoklasz, oligoklasz, quarc és biotit van porfirosan beágyalva. - Az ortoklasz P. v. röviden P. abban különbözik a quarc-P.-tól, hogy nincsen benne quarc. Elegyrészei tehát, szintén többnyire felzites alapanyagban nagy ortoklasz kristályok, apró oligoklasz, biotit, amihez még gyakran amfibol v. augit is járul. Erupciójuk a paleozói korszak második felében történt. Norvégiában találni olyan P.-t, melynek ortoklasz földpátjai haránt metszetben rombos alakuak, amiért az egész kőzetet rombos P.-nak nevezték. Helyenként (Vogézek, Odenwald, Schwarzwald) találni telérszerü feltörésekben olyan P.-t, melyben a biotit feltünően uralkodik és mellette csakis még ortoklasz van; az ilyent minette-nek vagy csillámos P.-nak nevezik. A P. mint törmelékkőzet is szerepelhet, akkor ugyanis, amikor a kőzet törmelékeit főképen P.-darabok alkotják, melyeket valamiféle kötőanyag tart össze. Az ilyen a P.-breccia. Van P.-tufa is, mely nem egyéb, mint P.-erupciók hamujából összeállott tömeg.