Eredetét mindeddig homály fedi. Több történetiró abban a véleményben van, hogy még Szt. István király előtt keletkezett és abból, hogy VII: Benedek pápa Pilgrim (l. o.) passaui érsekre bizta az avarok, morávok és alsó-pannoniabeliek lelki igazgatását, következtetik, hogy azt 974 körül a nevezett érsek alapította. Mások Nagy Károlynak, Szt. Istvánnak vagy Szt. Lászlónak tulajdonítják. Első okmánybeli nyomát Kálmán király 1100-iki dekretumában (I. k. 22. fejezet) találjuk, ahol nagyobb prépostságnak mondatik, melynek a vas és viz által való itélethozásnak gyakorlata megengedtetik (Judicium ferri et aque, in aliqua Ecclesia fieri interdicimus, nisi in sede Episcopi et majoribus, ut Posonii et Nitriae). A XIII. sz.-tól kezdve szakadatlanul adott ki hiteles érvényü okleveleket s prépostja püspöki törvényhatósággal birt, mig III. Honorius pápa 1221. a káptalant a pozsonyi várból a városba át nem vitte s a prépostot a káptalannal együtt az esztergomi érsek hatósága alá nem rendelte, bár meghagyta neki azt az előjogot, hogy a káptalannak nemcsak főnöke, hanem egyháznagya, prelátusa és a pozsonyi kerületnek főesperese maradjon. a pozsonyi prépost többi jogai közé hajdan az is tartozott, hogy az esztergomi érsek helyettese volt; Pozsony városának választott plébánosát megerősíthette, sőt a megürült pozsonyi kanonoki állásokat betölthette. Jelenleg a pozsonyi prépost ugyancsak az esztergomi érsek hatósága alá tartozik s a pozsonyi kerület főesperese, kihez a pozsonyvárosi, nagyszombatvárosi, bazini, somorjai, dunaszerdahelyi, malackai, stomfai, szepci, szeredi, szomolányi és nagyszombati alesperesi kerületek tartoznak. A pozsonyi társas káptalan a préposttal együtt 13 tagból áll. Jelenlegi prépost Knauz Nándor (l. o.).
(1520-ból). Egyetlen magyar kódex, mely a Nyelvemléktárban csak másolat alapján volt kiadható, az eredetinek ugyanis az 1837. történt lemásolás óta nyoma veszett. E másolat, mely mint Volf György nem alaptalanul sejti, csupán nagyjában mondható hűnek, az Akadémia kézirattárában van (M. Cod. 4-edrét 11. sz. alatt), két lapnyi hasonmással. A könyv Toldy szerint tizenkettedrétü papiros-kódex; Volf a hasonmások alapján nyocadrétünek gondolja. Ugyancsak szerinte három kéz irása. A leirók közül csak az elsőnek ismeretes a neve, ki magát Mihály deáknak mondja. Irása ideje (1520) két helyen is föl van jegyezve. Tartalma: imádságok s néhány fő ünnepre való evangeliumi szakasz. Több helyről összemásolt kompilációnak látszik és tartalma nagy részt megegyezik a Gyöngyösi- és Thewrewk-kódexével. Apácák számára készült. Az eredeti a pozsonyi Ferenc-rendi kolostor könyvtáráé. Volt. Kiadva és ismertetve Volf Györgytől, Nyelvemléktár XIII. köt.
a Kis Magyar Alföld elnevezése, l. Alföld (3).
l. Mérő.
Mikor Wesselényi összeesküvésének elnyomása után Ampringen Gáspár 1673. febr. havában Magyarország kormányzója lett, az osztrákok a legkegyetlenebb módon kezdtek eljárni a felkelésben gyanusítottak ellen. Szelepcsényi érseket, aki eleintén tiltakozott a törvénytelen állapot ellen, azzal nyerték meg, hogy reá bizták a protestánsok megtérítését. Ez 1673 aug. 23. körlevelet intézett az összes felvidéki protestáns papokhoz és tanítókhoz, melyben őket Majláth Miklós koronaügyésznek ama vádja alapján, hogy fő részük volt az 1669-iki összeesküvésben, a pozsonyi kir. helytartósági törvényszék elé idézte. Továbbá azzal vádolták őket, hogy a katolikus hitet gyalázzák, a szenteket és Szűz Máriát gúnyolják, a katolikus papokat pedig megölik. A megjelent 33 lelkészre hamarosan kimondták a halálos itélete, amelyet a király kegyelme oda változtatott, hogy vagy örökre kiköltözködnek az országból, vagy itt maradásuk esetében irásban kötelezik magukat, hogy lemondanak a papi, tanítói tisztről és legjobb erejük szerint támogatni fogják a kormányt a lázadókkal szemben. A megrémült bányavárosoknak, melyek követség útján kérték a királytól a lelkészválasztásra való engedélyt, Szelepcsényi azt válaszolta, hogy kérelmük felett az 1674 máj. 5. tartandó pozsonyi törvényszék fog dönteni. Szelepcsényi ismét felszólította a protestáns papokat és tanítókat, hogy jelenjenek meg, mire sokan Erdélybe, Török- és Németországba menekültek. Háromszázan mégis eljöttek, kik közül 236 aláirta az előbb említett kötelezvényt, a többieket börtönbe vetették vagy gályarabságba küldték Triastbe és Nápolyba. Az utóbbiakat Ruyter (l. o.) közbenjárására szabadon bocsátották.
(ejtsd: pocco) Andrea, dal, olasz építőmester (eredetileg talán Brunner), szül. Trentóban (Trient) 1642., megh. Bécsben 1709. Jezsuita lett 1665., majd szakács a római kollégiumban, hol német lovagok fölismerve tehetségét, a festészetre és építészetre buzdították. Kezdetben a jezsuiták búcsuira festett a szentirásból vett látványosságokat, majd a római Ignác-templomot díszítette belülről, s 1700. a legremekebb oltárok egyikét: a Gonzaga-Lajos-oltárt a Szt.-Ignác-templomban, majd a Loyola-oltárt a Jézus-templomban építette. Tervei szerint épült a laibachi dom (1700-06) és a terntói jezsuita templom (1701); restaurálta a bécsi egyetemi templomot (1704 táján) s építette a bambergi Márton-templomot (1686-1720). P. a barok építészet egyik legjelesebb mestere, az architektonikus részek festői csoportosításában utolérhetetlen mint festő, különösen a távlati festészetben kitünő. Irta: Perspectivae pictorium atque architectorum (új kiad. Augsburg 1708).
Károly András gróf, orosz diplomata, szül. Alatában (Korzika) 1764 márc. 8., megh. Párisban 1842 febr. 15. Ügyvéd lett s 1791 a törvényhozó nemzetgyülésbe beválasztották, ahol a girondistákhoz csatlakozott. De személyes biztonsága érdekében elhagyta Franciaországot s Paolihoz fordult. Korzikában angol fönhatóság alatt az államtanács elnöke lett, de az angolokkal ő is kivonult a szigetről. Napoleon elleni gyülölete teljesen a forradalom ellenségeinek karjában sodorta, s miután 1798. Bécsben a koalició érdekében működött, előbb orosz, 1806. pedig porosz szolgálatba lépett. Ezután is folyton dolgozott Napoleon ellen; 1812. létrehozta a svéd szövetséget, folyton ösztönözte Sándor cárt a háboru folytatására, majd a svéd táborba ment mint orosz katonai biztos, 1814. pedig Angliát buzdította határozott föllépésre. I. Sándor cár jutalmul párisi nagykövetté tette, s magával vitte a bécsi kongresszusra is. Napoleon visszatértekor Elbáról P. Gentbe sietett XVIII. Lajoshoz, majd Wellington fő hadi szállásához csatlakozott s a waterlooi csatában könnyen megsebesült. Az 1830-iki jul. forradalom kitörésekor helyzete igen megnehezült; Párisban a lengyelellenes orosz politika képviselőjét látták benne, s a Varsó eleste után kitört tüntetések miatt 1832 tavaszán P. visszahivták Párisból. De már néhány hónap mulva ismét párisi orosz nagykövet lett, 1834-1839. Londonban ment ugyanily küldetésben, ekkor visszavonult és Párisban telepedett meg.
(ejtsd: poccuoli, Puzzuoli, Puteoli, Dikaiarcheia), az ugyanily nevü járás székhelye Nápoly olasz tartományban, a Nápolyi-öböl partján, vasút mellett, gyönyörű vidéken, (1881) 11 967 lakossal, a szemben fekvő Bacolit és Nisida-szigetet is beleszámítva 17 269 lakossal, ásványvizfürdőkkel; Leon y Cardenas püspöknek, III. Fülöp korabeli alkirálynak szobrával; számos római korbeli épületmaradvánnyal és rommal, aminők a főtéren álló antik oszlop, a Caligula hídja, az amfiteatrum, a szerapeum, több templom, fürdő, villa, síremlék stb. Környékén az u. n. flegrei mezőkön szintén sok a rom, valamint a kráter (Solfatara, Astroni, Gauro, Monte-Nuovo) és tó (Lago d'Averno, Agnano stb.). A régi rómaiaknak itt számos villája állott és P. egyike volt a legnagyobb kereskedő városoknak.
l. Csatornaviz.
v. emésztőgödör, l. Árnyékszékrendszerek.