Eduárd Frigyes, német utazó és természetbuvár, szül. Plauenben 1798 jul. 16., megh. Wahrenben 1866 szept. 4. Orvosi és természettudományokat tanult Lipcsében, 1822-24. beutazta Cubát, aztán az Egyesült-Államokat, majd Dél-Amerikát át Valparaisóba ment, hova 1827. érkezett. Innét kiindulva átkutatta Chilét, két évig élt az indus falvakban s 1832. tért vissza Németországba. 1833-45. rendkivüli, aztán rendes tanára volt a zoologiának a lipcsei egyetemen. Legnevezetesebb művei: Reise in Chile, Peru und auf dem Amazonenstrom (Lipcse 1835-36); irta még: Landschaftliche Ansichten und erläuternde Darstellungen aus dem Gebiete d. Erdkunde (u. o. 1838). V. ö. Ratzel, Aus P's. Nachlass mit biorg. Einleitung (u. o. 1888).
máskép per (l. o.).
az áztatott, faragott, meszezett, kopasztott és általában véve a hús- és zsírrészektől s a szőrtől teljesen megtisztított és a cserzéshez kész bőr.
maroktartóját kivéve, egészen vasból készül. 78-83 cm. egész hosszából fúrójának hosszára 18 cm. esik. A fúró felső 12 cm. szélessége alsó vége felé egyenletesen apad s vasa ugy van idomítva, hogy keresztmetszetben ~ alakot mutat. Csemete-ültetésnél használják.
(állat), a karlábuak (Brachiopoda) megjelölésére használt és elavult kifejezés.
l. Fül.
a fenékhorog karójára kötött kis kolomp, mely megszólalásával jelzi, ha valamelyik horgon hal fogódott. L. még Pergő mozgás.
(eschara), a szövetelhalás ama faja, melynél a szöveteknek felületes részei a levegővel való érintkezés folytán beszáradnak és kéregszerüen fedik az élő szövetet. Ugy a bőrön, mint a nyálkahártyákon az önálló szövethalál kimeneteleként difteriás, tifozus fekélyeknek, a bőr genyes hólyagjainak s különféle küteges bőrbajoknak (ekzema stb.) gyógyulásánál, vagy pedig mesterségesen a szöveteknek maró szerekkel, sav és aljakkal való kezelésénél s tüzes vassal való égetésénél képződik.
az iparban az a művelet, melynek célja a tűz hevével szabad vagy korlátolt levegőjárás mellett a szervetlen vagy szerves anyag fizikai és kémiai tulajdonságainak megváltoztatása. Ez a művelet igen fontos a fémek és a vas kohászatában. Pörkölik az érceket, hogy a vizüket elveszítsék, hogy halmazállapotukat meglazítsák, hogy szénsavukat kiűzzék, hogy kén, arzén vagy más rondító anyagjukat könnyen elszálló vegyületekké oxidálják stb. Régebben, sőt itt-ott ma is, az érceket nyilt halmokban pörkölték; manapság inkább a kemencéket használják, mert kevesebb tüzelőanyagot fogyasztanak. A kemence szerkezete a pörkölendő anyagtól s az elszálló melléktermékek értékesítésétől függ. A X. kötet 375. oldalán az istvánhutai fakóércpörkölő kemence rajzát mutattuk be. Az aranyfémek P.-ére való kemencét a II. kötet 11. oldalán, az ezüst P.-ére valót pedig a VI. kötet Ezüsttermelés c. melléklapján ábrázoltuk (l. még Előpörkölés). A növényi anyagokat rendesen lemezből készített dobokban pörkölik; ez a művelet nagy elővigyázatot kiván, mert ha az anyag kelleténél jobban hevül fel, megszenesedik.
magyar nemzeti eledel, mely ugy készül, hogy kockára aprított marha-, borju-, malachús vagy szárnyas, forró zsírban pirított hagyma és paprikával fűszerezve, forró viznek kanalankint való hozzátétele mellett lassankint megabálódik, s mintegy 2 órai párolás után gyúrt tészta, rizs vagy burgonya szegélyezése mellett kerül asztalra.