Péter, horvát költő, szül. Grabovnicán (Belovár) 1818 márc. 19., megh. Fahrafeldben 1827 aug. 18. 1830. belépett a bécsújhelyi katonai akadémiában, honnét 1838. mint hadnagy került ki; sok helyütt szolgált, mig 1849. a horvát báni tábla katonai ügyosztályának alelnöke lett, majd ennek feloszlatásával a hadsereghez visszatérvén, fokról fokra emelkedett és 1866. tábornokká lett. P. az újabb kor legjelesebb horvát költője. Költői tehetsége már a bécsújhelyi katonai akadémiában jelentkezett, hol német nyelven irott költeményeivel általános feltünést keltett. Évek hosszu során át hazájától távol, majdnem egészen elfelejtette anyanyelvét, ugy, hogy már alig tudott egy pár szót horvátul. Midőn a negyvenes évek elején hosszabb ideig Dalmáciában állomásozott, felébredt benne a saját nemzetisége és anyanyelve iránti szeretet s buzgón hozzá látott a horvát nyelv tanulmányozásához. Ebbeli törekvéseiben nagyban elősegítette és kitartásra buzdította a személyes és levélbeli érintkezés a legnagyobb horvát tudóssal, Kukuljevics Ivánnal és Dimitrovics Spiróval. Tanulmányaiban gyors előmenetelt tett s horvát nyelven irt első költeménye: Zora puca, bit će dana (Hajnal hasad, nappalodik) a Zora Dalmatinska (Dalmáciai Auróra) c. évkönyben 1842. jelent meg. A költemény nagy feltünést keltett. Költeményeinek első gyüjteménye: Prvenci (Zsengék) címen 1846. Zárában jelent meg; ezt követték: Nove pjesme (Új dalok) Zágrábban 1851. Elbeszélő költeményei: Prvi ljudi (Az első emberek) és a Slavenski Dioscuri (Szláv Dioscurok) stb. Az elősoroltakon kivül igen sok lirai és epikus költeménye jelent meg szétszórva a különböző folyóiratokban és évkönyvekben. Összes munkái Pjesnieka djela (Költői munkák) cím alatt Zágrábban 1873. láttak napvilágot s azóta több kiadást is értek. Hült tetemeit Fahrafeldből 1879 jul. 4. átszállították a zágrábi temetőbe.
a modern festők (l. Modern festészet) egyik csoportja, mely alkotásainak mintaképét a Rafael előtti művészetben találja. Angolországban léptek föl ezek a modern festők, nevezetesen Rosetti, Millais, Hunt, Madox, Brown, Collins, Martineau, kik 1846-47. megalkották a Pre-Raphaelita Brotherhoodot (P. R. B.). Esztetikusuk Ruskin. Ezek a festők a természet lelkiismeretes, becsületes ábrázolását tűzték ki célul. Eleinte sok támadásnak voltak kitéve, később azonban általános elismerésben részesültek s nagy hatással voltak az angol művészetre.
(Přerov), az ugyanily nevü morva kerületi kapitányság székhelye a Beczwa és vasút mellett, (1890) 12 995 lak., jelentékeny posztószövéssel, cukor-, kötél-, kocsi-, gazdasági gépgyártással, fémárukészítéssel, gépgyári és mezőgazdasági iskolával; gót tornyos városházzal, Comenius emlékszobrával és régi erősséggel, amely a Podeibrad elleni háboru tartama alatt több ízben Mátyás királynak volt lakóhelye.
l. Sajtó.
(gör.) a. m. a legöregebb; a) az ősi keresztény egyházak elüljáróinak neve. A régi keresztény egyházakban az izraelita zsinagógai alkotmány mintájára elüljárókat választották, kik bizonyos hatalmi kört nyertek, jelesül az isteni tiszteletnél a rendre felügyeltek, az egyházközség ügyeit kezelték s az egyháztagok erkölcsi magaviselete fölött felügyeletet gyakoroltak; b) a római kat. egyházban áldozó pap; P.-i rend a püspöki rend után következő s a felsőbb rendekhez tartozó egyházi rend. A püspöki renddel együtt a sacerdotiumhoz tartozik, minthogy csak e két rend jogosít fel a misézésre. (L. Ordinatio.). A P.-eket különösen a protestantizmus s ebben is főként a református egyház ismeri, a lelkész mellé választott, világiakból álló presbiterium (l. Egyháztanács) tagjait értvén rajtuk.
(gör.), az az egyházi alkotmányforma, mely a püspökivel éles ellentétben, az egyházat minden papuralmi szinezettől meg akarja tisztítani és a maga körében tényleg meg is tisztítja. A P. ott, ahol az a maga teljes tisztaságában áll fenn, nevezetesen az angol nyelvet beszélő reformátusok között, az egyháztanács (kirk-session), az egyházmegye (presbiterium), a zsinat (synod) s végre az egyetemes gyülés (general assembly) népképviseleti alapon választott tagjai által kormányozza az egyház ügyeit, s a magát zsinat-presbiteri rendszer szerint igazgató és kormányzó s e szerint a P. egyházkormányzati elveit megvalósítani törekvő magyarországi ev. ref. egyháznak, szintén népképviseletileg választott hatóságai: az egyháztanács, az egyházmegye, az egyházkerület, az egyetemes konvent és a zsinat, mindenik egy egyházi és egy világi elnökkel. A P. virágzó egyháztesteket teremtett főként Nagy-Britanniában és az É.-amerikai Egyesült-Államokban.
Hazánkban a P. elveit a XVI-XVII. sz.-ban a felső tiszavidéki református egyházak valósították meg leginkább, amelyek egészen a Károly-féle rendelet megjelenéséig (1734) vonakodtak a püspöki vagy szuperintendensi hivatalt s kormányalakot befogadni. A többi református egyházak a XVI. sz. közepe körül egyházkerületekké alakultak, püspököket választottak s legfőbb kormányzókul ezeket imserték el (l. Episcopalismus). A XVII. sz. harmadik s negyedik évtizedében a 30 éves háboru dühöngése miatt a magyar ifjak a német református egyetemek helyett a hollandiai és angol egyetemeket látogatták nagyobb számmal, azokban megismerték s megkedvelték az angol presbiteráinusok vagy puritánok és independensek kormányzati és szertartási elveit, s azoknak hazai egyházunkban leendő terjesztésére már kint szövetkeztek egymással, haza jőve pedig hirdették, hogy a szuperindendensi hivatal mint papuralmi intézmény megszüntetendő, hanem az egyházak csak esperesek által kormányozandók, sőt hogy mindegyik lelkész a maga gyülekezetének független püspöke; ezenkivül több puritán szokás meghonosításában fáradoztak. Ellenükben a debreceni zsinat (1638) elhatározta, hogy az egyetemekről hazajövő ifjak lelkészi és tanári hivatalokba csak akkor alkalmaztassanak, ha esküvel kötelezik magukat, hogy semmi újítást nem kezdenek. De ennek dacára szaporodtak a P. hivei, különösen akkor, hogy 6 évi kint tartózkodás után haza jött az ezen elveket vallóknak feje és szellemi vezére Tolnai János, I. Rákóczi Györgynek, még inkább nejének Lorántffy Zsuzsannának kegyeltje, előbb sárospataki tanár, majd miskolci, azután tokaji lelkész s esperes. Ez küzdött is egész lelkesedéssel a P. elvei mellett; de a tokaji zsinat mind őt, mind társait hivataluktól felfüggesztette (1646). Az ugyanezen évben Rákóczi György rendeletére összehivott szatmárnémeti nemzeti zsinat hasonlókép eltiltotta a Tolnai-féle újításokat, a püspöki igazgatást, a korábbi egyházi szertartásokat és szokásokat megerősítette, a «puritán» névnek mint botrányosnak használását megtiltotta.
(gör.), a presbiterek kollégiuma (l. Egyháztanács); a templomban a pap számára föntartott hely, aztán a. m. kórus.
város Lancaster angol grófságban, 10 km.-nyire Liverpooltól, (1891) 6745 lak., pamutfonással, vitorlavászonszövéssel, kőszénbányászattal.
Vilmos Hickling, amerikai történetiró, szül. Salemben (Massachusetts) 1796 máj. 4., megh. New-Yorkban 1859 jan. 28. Jogásznak készült, de egyik szemének elvesztése, a másiknak pedig gyönge volta miatt kénytelen volt pályájáról lemondani. Történelmi kutatásoknak szánta idejét s már első History of Ferdinand and Isabella (Boston 1838, németül 2 köt., Lipcse 1842) c. művével Európában is tekintélyes nevet szerzett. Többi művei is becsesek, u. m. History of the conquest of Mexico (3 kötet, Boston 1843); History of the conquest of Peru (3 köt., u. o. 1847); History of the reign of Philip II. of Spain (3 köt., u. o. 1855-58); A North American Review hasábjain megjelent közleményei Biographical and critical miscellanies (London 1843) c. alatt, egyéb doglozatai és értekezései epdig Critical essays (u. o. 1852) c. alatt jelentek meg. Műveiből teljes kiadás is megjelent New-Yorkban (1882, 16 köt.) és Kirk kiadásában (1874-75, 15 köt., új kiadás, London 1887, 6 kötet). V. ö. Ticknor, Life of P. (új kiad., Boston 1887). Magyarra több kisebb részletet fordítottak le munkáiból; az V. Károly lemondása és végnapjairól szóló szakaszt, mely azonban nem ment hagyományos adomáktól, P. Szathmáry Károly fordította le magyarra (Pest 1866); Schäffer Magdolnát Csukássy József fordította (Budapest 1877). Ferdinánd és Izabelláról irt művét Szász Károly ismertette a régi Budapesti Szemle IX. évfolyamában. P. életrajzát (Houssonville nyomán) a Protestáns Tudományi Szemle közölte (1869. évfolyam).
Le-, fürdő Graubünden svájci katonban a Poschiavói-tó É-i partján, 962 m.-nyi magasban a Berninai-út mellett, szénsavas (8,1°) kénes forrással; szép gyógyteremmel. V. ö. Killias, Das Thal v. Poschiavo und die Kuranstalt Le P. (Zürich 1892).