(gör.-lat.) a. m. előfutár, előbeszéd is.
(lat.) a. m. termelés, ugy nyers, mint ipari termékekre értve; productiv, termelő, termékeny, alkotó; productivitás, termékenység, különösen a gazdaságban, productum, termék. - L. még Kereseti szövetségek.
Sow., kövült állat. Az Articulaták rendjén belül a Productidák családjába tartozó karlábu nem, melynek a héja harántul megnyult, homoru-domboru, csöves tüskékkel v. üres dudorokkal fedett, a hasi teknő erősen domboru, nagy és erősen becsavarodott búbbal, a háti teknő lapos v. homoru, a deltidium-nyilás hiányzik. A zárófogak ritkán erősek. Igen gyakori a szénmészben és a perm-időszakbeli tengeri üledékekben. Több alneme és sok faja ismeretes. Legismertebb fajai a P. horridus Sow. (képét l. Diasz-szisztema mellékletén), P. giganteus Mart. és a P. semiretculatus Mart.
(franc., ejtsd: prodüi né) a. m. tiszta nyereség. L. még Netto.
(lat., a. m. az egyházért és a pápáért), pápai rendjel, melyet XIII. Leo az ötven éves papi jubileumának megünneplésére a római Vatikánban rendezett kiállítás befejezte után 1888 jun. alapított; kezdetben csak az ünnepek rendezőinek és a zarándokoknak volt szánva kegyes emlékül, később a pápai szék egyéb hivei is megkapták. A rendjel egy ezüst kereszt, kikanyarított szárakkal, melyek közt liliomok vannak, s közepén a pápai címert a P. fölirat köríti; szalagja biborszinü, fehér és sárga szegéllyel.
(lat.) a. m. az okok valami mellett és ellen.
(lat.) a. m. szentségtelenítés. Az egyházjogban P.-nak nevezik különösen a szent készülvényeknek világi, főleg bűnös célokra, p. a kehelynek borivásra használatát, mely szentségtörést (sacrilegium) képez. - Profanus, avatatlan; ellentétben az egyházival a. m. világi, közönséges.
(lat.) a. m. bevallás, továbbá mesterség, foglalkozás, üzlet, kézmű. P. a kat. egyházban a szerzetesi fogadalom ünnepélyes letétele. L. Fogadalom. - P. fidei, hitvallás (l. o.). - Professionatus, mesterségszerü; professionaliter, mesterségszerüen, iparszerüleg űzni, folytatni valamit; professionista, kézműves, iparűző.
(a lat. profiteri szótól), ritkábban antecessor, a római császárok idejében olyan tudományosan képzett egyén, aki nyilvánosan adott oktatást, leginkább a grammatikából és retorikából. Ezen a néven nevezték aztán a XV. sz. óta az egyetemi tanárokat, akik aztán ismét vagy rendes P.-ok (professores ordinarii), vagy rendkivüliek (p. extraordinarii). Amazok meghatározott számu tanszékeken tanítottak, az utóbbiak inkább kiegészítő szerepet játszottak, de szavazattal szintén birtak. Külföldön P. néven kizárólag egyetemi nyilvános rendes tanárt értenek. Az osztrák-magyar monárkiában szokássá lett a P.-t középiskolai tanárra is alkalmazni, nyilván azon intézetek révén, melyek jogi, teologiai, filozofiai tanfolyamokkal voltak kiegészítve s igy egészen észrevétlenül kapcsot és átmenetet alkottak a felső és középső oktatás között. Lásd még Lecturer.
(gör.), szó szerinti értelemben valamit előre megmondó, jósoló, de a zsidóknál oly beszélőt vagy szónokot értettek rajta, ki Istentől ösztönöztetve beszél. Sámuel alapította az első P.-iskolákat Gilgálban, Jerikóban és Bethelben, melyekben az u. n. P.-fiak együtt laktak. A P.-k mint a nép tanácsadói, ennek oldala mellett állottak mindenféle vallásos és polgári ügyeikben, intvén, figyelmeztetvén s büntetvén a népet, ha Isten törvényeitől eltért; de még keményebben hallatták szavukat mint politikai népszónokok, ha a zsidó fejedelmek külföldi fejedelmekkel léptek szövetségre, idegen erkölcsöket s vallási szertartásokat hoztak be, de ezért viszont a világi hatalom részéről erősen üldöztettek, p. Izrael országából Akháb idejében majdnem teljesen kiirtattak; Juda országában pedig Manassé király döhöngött ellenük különösebben. Fő ellenfeleik a hamis P.-k voltak, azok neveztetvén igy, kik az övékéivel ellentétes politikai elvek mellett buzgólkodtak. Kr. e. 800 körül kezdték a P.-k beszédeiket, intéseiket irásba is foglalni; később a fogság alatt csak irásban közölték honfitársaikkal. A P.-ság virágzása az assziriai fogság idejére esik; ekkor léptek fel a legerélyesebb s leglelkesebb P.-k, p. Amos, Hóseás, Ézsaiás és Mikeás. A khald uralom alatt, kevéssel Jeruzsálem elfoglalása előtt és után, másik két nagy P., Jeremiás és Ezékiel szerepel. A babiloniai fogság alatt a P.-k törekvése oda irányult, hogy a népet ősei vallásában hiven megtartsák, a bálványimádási hajlamot közülük kiirtsák s a népet a visszatérés reményével vigasztalják. Ezek szerint a P.-k mindenkor a nép tisztább erkölcsi és vallási tudatának fejlesztésén munkálkodtak. Egynémelyik P. előre látta és megjósolta, a másik meg is érte az ország elpusztulását, de azért hitték és hirdették, hogy Izrael, Jehova kiválasztott népe végkép nem veszhet el, hogy országuk ismét, miként Dávid idejében, hatalmassá leend. S minthogy az ilyféle jövendölések többnyire a leendő szabadító, az eszményi király személyéhez fűződtek, azért az ilyeneket messiási jóslatoknak szokták nevezni. A fogság utóbbi felében a P.-ság egyik kimagasló képviselője, az u. n. II. Ézsaiás hallatta szavát; a visszatérés után még Haggeus, Zakariás és Malaikás szerepelnek, ez utóbbival elnémul a P.-k beszéde Izraelben. Beszédeiket sajátságos, emelkedett, félig szónoki, félig költői irály jellemzi, nem ritkán jelképes cselekvényeket véve kiindulási pontul. Az ó-testamentumban 16 P. irása van; a munkák terjedelmére való tekintetből 4 nagy és 12 kis P.-t szoktak megkülönböztetni (l. Biblia). A kereszténység I. sz.-ból is tesz említést az új-testamentum P.-król, akiken valószinüleg az evangélium lelkes hirdetőit kell érteni. Később is voltak s mind e mai napig vannak egyes képzelgők s vallási rajongók, kik magukat Istentől ihletteknek érezték, mint ilyenek a vallási élet terén egy és más újítással felléptek s néha külön felekezetet alkottak. Az ilyenek is P. nevet viseltek (l. Montanus, Anabaptisták, Mormonok stb.).