Sámuel báró, német jogtudós, szül. Dorf-Chemnitzben 1632 jan. 8., megh. Berlinben 1694 okt. 16. A grimmai főiskolában, majd a lipcsei meg a jenai egyetemen tanult, 1658. Covet svéd követ udvarmestere lett Kopenhágában, s aztán 8 hónapig dán fogságba került. Később követte Coyet-t Hollandiába; 1661. Heidelbergában, 1670. Lund egyetemén a természetes és népjog tanára lett, 1677. kir. történetiró Stockholmban, 1686. Frigyes Vilmos brandenburgi választófejedelem meghivására Berlinbe ment, hol udvari tanácsos, történetiró és a kamarai törvényszék ülnöke lett, s kevéssel halála előtt bárói rangot kapott. Mint a természetes és népjogok tanainak megalapítója, úttörő a jogfejlődés történetében. Főbb művei: Elementa jurisprudentiae universalis (Hága 1660); De statu imperii Germanici (Severinus de Monzambano álnéven, Genf 1677); De jure naturae et gentium (Lund 1672); De officio hominis et civis (u. o. 1673); De rebus Suecicis (Utrecht 1686); De rebus a Carolo Gustavo Sueciae rege gestis (Nürnberg 1696); De habitu religionis christianae (Bréma 1687); Jus feciale divinum (Lübeck 1695). Halála után jelentek meg: De rebus gestis Frid. Wilh. Magni (Berlin 1695 és 1734); De rebus gestis Friderici III. (u. o. 1784).
Jemeljan Ivanov, orosz kalandor és felkelő, szül. 1726., kivégeztetett Moszkvában 1775 jan. 21. Már ifju korában egy rabló bandának tagja volt; a hétéves háboruban mint lovas katona hol az orosz, hol a porosz és utoljára az osztrák seregben is szolgált. 1763. hazatérvén, felkelést támasztott a donmelléki kozákok soraiban, amiért Kazánban elzárták. A börtönből azonban megugrott és most az a terv fogamzott benne, hogy a meggyilkolt III. Péter cárnak adja ki magát, akire hasonlított. A Volga mentén lakó pórnép és az óhitü (raszkolnik), donmelléki kozákok hittek szavainak, proklamációjának és mindenek előtt mézes igéreteinek, ugy hogy II. Katalin cárnő trónja csakhamar inogni kezdett (1773 aug.). Gyülevész hada már 15 000 emberre rugott és sorra foglalta el az ural- és a donmelléki várakat, egyúttal azonban a nemesség kastélyait is gyujtogatta. Kazán elfoglalása után P. már Moszkvát is fenyegette, midőn végre Katalin hiveinek, Panin és Szuvorov tábornokoknak sikerült P. hadát megosztani és őt magát, néhány áruló követője segélyével, kezükbe keríteni. A hadi törvényszék halálra itélte s Katalin nem kegyelmezett meg neki; hiveit Szibériába deportálták. Az alsó nép sokáig emlegette P.-et, Gutzkow pedig egyik drámájának hősévé tette. V. ö. Puskin, A P.-féle felkelés története (oroszul Szt.-Pétervárott, 2 köt., 1834).
(ejtsd: püzsé) Péter, francia szobrász és festő, szül. Château-Fouctban, Marseille mellett 1622., megh. Marseilleben 1694. Eleinte Marseilleben dolgozott, majd Toulonban a királyi hajóhad hajóit díszitette faragványokkal. 1641. Rómába ment, hol Pietro de Cortona vezetése alatt festészettel foglalkozott. Mintegy 50 képe maradt fenn, de ezek alárendelt jelentőségüek. Azután meglehetős nyugtalan életet folytatott, főleg Genovában, Toulonban, Párisban és Marseilleben dolgozott, végre 1669. Toulonban a hajódíszítések vezetője lett. Művei közül a legkitünőbbek: a touloni városházán a főbejárat fölött levő erkélyt hordó hatalmas alakok; a Genova mellett levő S. Maria di Carrignano templomban a haldokló szt. Sebestyén alakja; a Krotoni Milo és a farkas, Perseus és Andromeda márványcsoportjai a párisi Louvreban; A dögvész Milanóban (Marseille) és Nagy Sándor és Diogenes (Louvre) domborművek stb. Hajódíszítései a hajókkal együtt elpusztultak, építészeti tervei pedig, melyeket Marseille szépítésére készített, nem valósultak meg. P.-ben a franciák legnagyobb szobrászaik egyikét tisztelik. V. ö. Lagrange, Pierre P., peintre, sculpteur etc. (2. kiad. Páris 1868).
Washington északamerikai államba mélyen benyuló és szétágazó öböl, melyet az Admiralty-Inlet a San Juan de Fuca csatornával köt össze. 2250 km. hosszu partjain számos a jó és biztos kikötő. Townsend, Olympia, Seattle és Tacoma városok épültek mellette.
(lat.) a. m. ökölviadal; pugilator, ökölvívó.
(t. i. libri v. tabulae), apró, ökölnyi irótáblák, melyeket az ókori rómaiak magukkal hordoztak és melyek több oldalt összefűzött lapocskából állottak. Hozzátartozott a stilus nevü irószerszám, melynek egyik oldala hegyes volt, hogy a betüket a viaszba lehessen vésni (exarare litteras), másik vége tompa, széles, pecsétnyomó alaku a viasznak újból való elsimítására (litura). A nagy modern pénztárcáknak a P.-hoz való hasonlósága folytán keletkezett a latin névből a magyar bugyelláris elnevezés.
l. Apulia.
fenyőfából készült palló, l. Palló.
l. Keramiai festék.
(állat), a lágytestüek (l. o.) megjelölésére használt régi, de használatból kiment rossz kifejezés.