az ugyanily nevü járás székhelye Danzig porosz kerületben, a Visztula-torkolat egyik ága (P.-i Wiek) mellett, (1890) 1869 lakossal, gőzmalommal.
(ejtsd: püvi dö savan) Péter, francia festő, szül. Lyonban 1824 dec. 12. Eleinte Scheffer Henriknek volt tanítványa, de vajmi keveset tanulhatott tőle, azután Olaszországban járt, hol főleg a XV. sz.-beli mesterek műveit tanulmányozta, majd hazatérve, egész rövid ideig Delacroixnak és Couturenek volt tanítványa. Első kiállított művei még egészen a romantikus iskola jellegét viselik magukon, jgy a Sombreuil kisasszony egy pohár vér ivásával megmenti atyját (1850), nem is keltett velük semmi feltünést és neve csak 1861. kiállított két nagy dekorativ jellegü képe a Háboru és a Béke révén vált ismeretesebbé. Mindkettő az amiensi muzeumot díszíti, valamint később készített legkitünőbb műveinek egy része is: Munka - pihenés (1863); Ave Picardia nutrix (1865), és a Ludus pro patria (lándsavető ifjak, 1881). Azonkivül különösen hiresek: Az ősz és a nyár (1864. a lyoni és a lillei muzuemokban); Keresztelő szt. János lefejezése (1870); Az aratás (1873, chartresi muzeum); A szegény halász (Páris, Luxemburgi muzeum); A tékozló fiu (1879) stb. Újabban nagy deokorativ műveket készített a párisi Pantheon (4 kép szt. Genovéva életéből), a párisi Sorbonne, a bostoni nyilvános könyvtár számára. Utolsó nagy műve a párisi városháza lépcsőházában van: Géniuszok Páris városához vezetik Hugo Viktort. P.-ben méltán ünneplik a franciák legnagyobb élő festőjüket. A régi olasz festészet és az ókori remekművek tanulmányozása dacára is rendkivül eredeti. Egyszerü és méltóságteljes, a nélkül, hogy unalmassá válnék; képeinek elrendezése szigoru, alakjainak rajza szinte rideg, szinezése bágyadt, mindazonáltal nagy hatást gyakorolnak a szemlélőre, főleg a gyönyörü tájképi háttérnél és az egész nemes egyszerüségénél fogva. V. ö. Vachon, P. (Páris 1895).
(franc., ejtsd: püi), igy nevezik Auvergneben és a Cevennesben a kialudt vulkánok csúcsos kúpját.
(ejtsd: püi dö dóm), 1. vulkáni hegy, 1465 m. magas, Franciaországban a róla elnevezett départementban, É. sz. 45°46'28'' és a párisi K. h. 0°37'41'' alatt, obszervatoriummal és csúcsán régi római épületek maradványaival. V. ö. Tillion, Le P. (1876). - 2. P., département Franciaországban Allier, Loire, Haute-Loire, Cantal, Correze és Creuse között, 7950 km2 területtel, (1891) 564 266, egy km2-re 71 lak. Felülete, a Limagne nevü szép síkságot kivéve, vulkáni, köves, hegyes vidék; DNy-on van a legtöbb és legmagasabb csúcs, vannak a legkietlenebb vidékek, számos 800-1200 m.-nyi átlagos magasságu kráterheggyel. D-en a Mont-Dore-csoportban van a Puy-de-Sancy (1886 m.) Közép-Franciaország legmagasabb hegycsúcsa, ettől É-ra emelkedik a Puy-l'Aiguiller (1547 m.) és mások. A Mont-Dore-csoporttól DK-re van a Mont du Luguet (1555 m.), É-on pedig a P., ÉK-en határául szolgálnak a Bois-Noirs a Puy-deMontoncel (1292 m.) csúccsal, K-en pedig a Monts-du-Forez, Pierresur-Haute (1640 m.) és a Puy-de-Loire (1232 m.) csúcsokkal. Ardesnál, a Couze mellett, láthatók a legszebb, 23-26 m. magas bazalt-oszlopsorok. A legjelentékenyebb folyója az Allier, amely balról az Alagnont, Couzet, Crouset, Couset, Veyret (Monne mellékvizzel) és Morgest, jobbról pedig a Doret (a Doloreral); a többi kis vizei a Cher, illetőleg a Dordogne környékéhez tartoznak. Az éghajlat nagyon változó. A hegyeket nagyobbára bükk- és tölgyerdők takarják; csúcsaikon a hó 6-7 hónapig is megmarad. A síkon és a folyóvölgyekben a mezőgazdaság virágzik és búzát (1892-ben 55 000 ha.-on 1 155 000 hl.), árpát (330 000 hl.), zabot (805 000 hl.), azonkivül burgonyát és hüvelyeseket termeszt; a magasabb fekvésü helyeken csak zabot, burgonyát és rozsot találni és ezek sem igen fizetnek. A szőllők (1892-ben 45 358 ha.) 10 évi átlagos termelése 1 180 000 hl. (1892-ben 977 755 hl.) nem a legjobb minőségü bor. A gyümölcstermelés (különösen cseresznye és dió) jelentékeny. A rétek (1808 km2) és hegyi legelők az állattenyésztést mozdítják elő; ezzel kapcsolatban a vaj- és sajtkészítés is számos kezet foglalkoztat. A bányászat szolgáltat vasat, antimónt, ólmot, ezüstöt, szenet, timsót, márványt, gránitot és malomköveket. Az ismeretesebb ásványvizforrások: Les Bains du Mont-Dore, La Bourboule a Dordogne völgyében, Royat Clermont-Ferrandnál, Châtel-Guyon Riomnál, St.-Nectaire stb. Az ipar nem jelentékeny és leginkább csak gyapju-, pamut-, rövidáruk, papiros, bőr és kések készítésére szorítkozik; egyik legkiválóbb középpontja Thiers. 1790. Auvergneből alkották. Járásai: Ambert, Clermont-Ferrand, Issoire, Riom és Thiers. Fővárosa Clermont-Ferrand. V. ö. Joanne, Géogr. du P. (1895); Tardieu, Grand dictionnaire hist. du département du P. (1878); u. a., L'Auvergne, P., guide complet illustré (Páris 1888).
Le (ejtsd: lö püi an völéj), az ugyanily nevü járás, püspökség és Haute-Loire département székhelye Franciaországban a Dolezon és Borne közt az Anis hegy lejtőjén, vasút mellett, (1891) 20 308 lak., régi virágzó csipke- és gipüriparral és nagy szeszfinomítóval; különböző nép- és középiskolákon kivül nyilvános könyvtárral (20 000 kötet), régiségeket, képeket és természetrajzi tárgyakat tartalmazó muzeummal; 1823. alapított mezőgazdasági és művészegyesülettel, 1878-ban alapított tudománykedvelő társulattal; siketnéma-intézettel; őrültek házával. P. az alsó és felső városból áll; csakis az alsó városban, különösen pedig a szép nyilvános kúttal díszített Breuil-tér körül vannak. Ezen alsó városból 134 lépcső vezet föl a Notre-Dame székesegyházhoz (XI. és XII. sz.-ból), amely 3 hajóból áll és amelynek 6 bizánci kupolája, XIII. sz.-beli tornya, IX. sz.-ból való kálvária-folyosója van. Mellette áll a püspöki palota. Az Anis hegy tetején a Corneille-sziklán van 1860 óta a Notre-Dame de France, 16 m. magas szebasztopoli orosz ágyukból öntött bronzszobor, amelyről gyönyörü kilátás nyilik. A nyugati külvárosban egy sziklán áll a St. Michel d'Aiguilhe (962-984) nevü gót templom, a Boulevardon Lafayette bronzszobra, a St.-Laurent-templomban Du Guesclin síremléke és egyik külvárosban a templomosok egy régi kápolnája. P. szülővárosa Crozatier szobrásznak. V. ö. Decatin, Guide du touriste a Notre-Dame du Puy (1860).
v. tegez, az ősmagyar felszereléshez tartozó tok, melyben a honfoglalók vasnyilaikat s a nyílcsúcsok élesítésére való reszelőket keskeny övre akasztva hordták. A P. valószinüen bőrrel bevont csontlemezből készült.
l. Fuvóhangszer.
l. Tufa.
l. Pozzuoli.
Hermann Lajos Henrik herceg, német iró, szül. Muskauban (Lausitz) 1785 okt. 30., megh. Branitz nevü kastélyában (Kottbus mellett) 1871 febr. 4. Eleinte jogot tanult, 1803. katona lett, de néhány év mulva ennek a pályának is hátat fordított és hosszabb külföldi utazások után kezébe vette atyjának muskaui birtokát. Az 1813-iki háborut orosz szolgálatban küzdötte végig, ismételten kitüntette magát, de a békekötés után megint elhagyta a katonaságot. 1822. hercegi rangra emelték, kárpótlásul ama kiváltságokért, melyeket P. Lausitznak a porosz államba való beolvasztása alkalmával elveszített. Ekkor ismét nagy utazásokat tett: 1828. bejárta Angliát és Franciaországot, 1835. Algeriát és Észak-Afrikát, 1837. Egyiptomot, Kis-Ázsiát és Görögországot, ahonnan csak 1840. tért vissza. 1845-ben eladta ősi uradalmát és hosszabb idő mulva, melyet fölváltva Olasz- és Németországban töltött, Branitzban teremtett magának kedvére való otthont. Az angol parkok beható tanulmányozása után, ő honosította meg a kontinensen a kertészetnek ama nemét, mely a kertbe távlat utján bevonja a környező tájat is. Erről szól Andeutungen über Landschaftsgärtnerei (Stuttgart 1834). Mint iró leginkább a humoros, csevegésszerü útirajzot művelte. E fajta művei: Briefe eines Verstorbenen (Stuttgart 1830-31); Tutti-Frutti (5 köt., u. o. 1834); Jugenwanderungen (1835); Semilassos vorletzter Weltgang (3 köt., 1835); Semilasso in Afrika (1836); Der Vorläufer (1838); Südöstlicher Bildersaal (1840); Aus Mehemed Alis Reich (1844) és Die Rückkehr (3 köt., Berlin 1846-48. Naplóit és leveles könyveit halála után Assing Ludmilla adta ki (9 köt., Berlin 1873-76). V. ö. Assing, Fürst H. von P. (Hamburg 1873) Petzold, Fürst P. in seiner Bedeutung für die Gartenkunst (Lipcse 1874), magyarul Garamvölgyi, P. M. herczeg (Athenaeum 1841, I. félév).