(növ.) a. m. a Kis-Kárpátok növényzete, l. Magyarország (XII. köt., 80. old.).
svéd törzsü ókori nép, a felnémeteknek egyik ága, mely a barbár népeknek terjeszkedése korában a Duna folyó északi partvidékén lakott. Tanyájuk a Marus (Morva) és az ismeretlen Cusus (Vág?) folyók közt volt, Magyarország ÉNy-i részében: a Vág, Garam és Ipoly mentén (l. Pannonia térképet). Egy részök a saját országából kiszorult Marobodushoz (l. Markomannok) szegődött, a rómaikaktól saját nemzetbeli királyt kapott (Vannius) és nagyjából békés viszonyban élt Rómával, egészen Marcus Aurelius idejéig (l. o.), amikor nagy szerep jutott nekik a markomannokról elnevezett háboruban. Vannius idejében (Kr. u. 19-51) fogadták először zsoldjukba a jazigokat, kikkel szövetségben, de igazi barátság nélkül éltek, amiről a határon egymás ellen emelt erődítések tanuskodnak. A Q. egyik sánca a Garam mellett kezdődött Kéménd és Bény között és É-i irányban Új-Barsig haladt; a másik erődítés az Ipoly-vonalát védte Hellenbától és Szobtól Selmecig. Viszont a jazigok a Csörsz-árokkal (l. o.) gondoskodtak magukról. Marcus Aurelius után szövetségre léptek a rómaiakkal, sőt 13 000 főnyi segédcsapatot adtak. De Probus alatt ismét áttörtek a határon, 357. pedig, mikor Constantius fölkereste Rómát, elárasztották a Valeriának nevezett ÉK-i Pannoniát. Constantius gyors támadása hirtelen megtörte őket. Először a hegyentúli szarmatákkal szomszédos törzsek fejedelmei, Usater és Araharius hódoltak meg, azuztán a Brigetio (Ó-Szőny) környékén tanyázók, akik kezdve Viduar király fián Vitrodoron és Agilimund törzsfőnökön, zárogul adták gyermekeiket és hűséget esküdtek. 369. békében éltek, de akkor azoknak az erődöknek láttára, melyet Valentinianus építtetett, nyugtalankodni kezdettek. A valeriai helytartó vendégség közben megölette királyukat Gabiniust, mire a szarmatákkal egyesültek és fellázadtak, 375 tavaszán Valentinanus meghódoltatta őket és ezentúl már csak Theodosius korában szerepelnek, lassankint egészen megtelepülve, ők is, a markomannok is összekeverednek a szarmatákkal és svédekké v. svávokká lesznek, akik a gótoktól nyugatra egész Dalmáciáig lenyulva laktak. Az Antoninus oszlopán lévő reliefek után itélve derék ijászok és ügyes lovasok lehettek. V. ö. Nagy Géza, Magyarország története a népvándorlás korában (Mill. tört. I. köt.): Neudeck, A. Q. pénzei (Arch. Ért. új foly. III. köt.)
(lat.), a kat. egyházban tulajdonképen a negyvenedik nap a húsvét ünnepe előtt, vagyis az a nagybőjtbe eső vasárnap, amelytől nagypéntekig 40 napot számlálunk és melynek neve invocavit (l. o.); rendesen azonban a Q. a nagybőjtöt jelenti. L. Bőjt.
(lat.) a. m. megegyezik, ritkábban a. m. négyszögít, azaz valamely idom területét meghatározza vagy az illető idommal egyenlő területü négyzetet szerkeszt.
l. Négyszög.
(lat.), egy egésznek negyedrésze. - A csillagászatban és hajózásban, l. Fali quadrans és Iránytű; az érmészetben, l. Érmek; a lövegek irányzására vonatkozólag, l. Ingagquadrans és Libellanegyedlő.
(a latin quadratumból), a könyvnyomtatásban kizáró anyag. Az u. n. kimenetes sorok megtöltésére való. 2, 3, 4 cicerós hosszuságban öntik. Vastagsága a betűtest szerint változó. L. még Négyzet.
a. m. négyzetgyök (l. o.).
l. Négyzetes. - Q. kristályrendszer, l. Négyzetes kristályrendszer.
a héber kéziratokban és nyomtatványokban alkalmazott héber irás. Ezelőtt a Q. helyett az ó-héber ábécét használták, amelynek egy későbbi képződményét a szamaritánusok használták. Az első Q.-sal irott felirás a Kr. e. I. sz.-ból származik. L. Irás.