ÉNy-i Afrikának azon része, amely az Atlanti-oceán, illetőleg Benin-öböl, a Volta és Niger folyók közt fekszik. A partok meglehetősen egyenesek; mélyebb öblök nincsenek. Mögöttük sík, fákban szegény és nagyobbára fűvel meg bozótokkal takart síkság terül el. Szélein nem csekély számmal vannak a lagunák. A Volta folyótól a középső Niger mellett fekvő Nupe nevü vidékig ívalakban nyulik el az Oposszum nevü hegység, amely legfölebb 800 m. magas, É-on meredeken, D-en terraszokban ereszkedik le és végső kiágazásai Dahomejig nyulnak el. A tengerbe torkolló vizei közül a legjelentősebb a Mono, az É. sz. 11° alatt eredő és Dogbáig hajózható Veme (mindkettő Dahomejben), végül a Lagosnál torkolló Ogun. Fontosabbak ezeknél a lagunák; Togóban a 10 km. hosszu és ugyanily széles Togolaguna, Porto-Novónál a Nokhue vagyis Denhamlaguna és végül Lugosnál a Ikoradu. Az éghajlat főképen szeptemberben és októberben tűrhető. A R.-nak két esős évszaka van. Az évi középhőmérséklet 26,2°, a leghűvösebb hónapé 20,5, a legforróbbé 35,2°. A lakosság zöme a Volta és Ogun közt az eve nevü néger törzs; hozzászámítják az anto, krepi, todsi, sőt tágabb értelemben a mahe nevü négereket és Dahomej lakóit is. Az Ogun és Niger közt vannak a jorubák és Togótól É-ra az önálló köztársaságban élő minák. A R. nevét arról kapta, hogy itt a rabszolgakereskedés a XIX. sz. közepéig különösen vigárzott. 1851-ig csak a portugáloknak volt itt néhány telepük; 1861. megtelepedtek az angolok (Dahomej), 1863. a franciák (Asanti) és 1884. végre a németek (Togo).
az embernek oly állapota, melyben személyes szabadságától megfosztva, nem jogalany, hanem másnak tulajdonát tevő dolog. Az óvilágnak gazdasági rendszere kiválólag a R.-on alapult. A hadi foglyok R.-ba estek. A rómaiaknál a R. kifejlett jogintézmény volt. A R. (servitus) keletkezési módjai kétfélék voltak: a népjogon (jus genium) és római jogon (jus civile) alapulók; az elsőkhöz tartozott: a) a rabszolganőtől (ex ancilla) való születés és b) a hadi fogság (captivitas); az utóbbiak közül legtovább fenntartotta magát az a szabály, hogy a 20-ik életévét meghaladott szabad ember, aki magát rabszolga gyanánt eladatta oly célból, hogy a vételáron az eladóval osztozkodjék, rabszolgává vált, s a szabadon bocsátottnak (libertusnak) hálátlansága volt ura irányában ennek kivánságára a R. felélesztését vonta maga után. Régibb időben a fizetésképtelen adóst hitelezője rabszolgaként eladhatta; az Ictus Caludianus rendelete szerint az önjogu nő rabszolgává vált, ha idegen szolgával urának akarata ellenére sikertelen megintés dacára ágyasságban élt; a halálra v. életfogytiglani bányamunkára itéltek uratlan szolgákká (servus poenae sine domino) lettek. A rabszolgákat a rómaiak «servi» v. «mancipii»-nak nevezték, mert a rabszolgákat nem megölni, hanem megőrizni (servare) szokás, s mert az ellenség elfoglalja (manu capiuntur). A rabszolgák állásukra nézve egyfélék voltak ez elv szerint: in servorum coditione nulla est differentia. Szabadságot nyerhetett a szolga postliminium és szabadon bocsátás által (manumissio) által. A felszabadított rabszolgát volt gazdájára vonatkozólag libertusnak, a gazdáját patronusnak nevezték. A szabadon bocsátásnak több módja volt: a) vindicta, vagyis ünnepélyes in jure cessió útján; b) per eipostolam, szabadságlevél kiállítása, vagy végül egyszerü akaratnyilvánítás által (inter amicos, per mensam). A végrendeletileg szabadon bocsátott csak ura halálával nyerte szabadságát s azért, minthogy patronusa nem volt, libertus orcinusnak nevezték. Augustus alatt politikai okokból a felszabadítást több irányban korlátolták. A rabszolgákkal való kegyetlen bánásmód ismételt lázadásokra vezetett, melyek között a Spartacus-féle lázadás veszélyes terjedelmet öltött. A kereszténység terjedése a rabszolgák sorsának enyhítését eredményezte. A germán néptörzseknél a hadi foglyok s a legyőzöttek külön osztályt képeztek, amelyből a középkor folyamán a jobbágyság képződött. A hunn-szkitha népeknél a szolgaságnak két keletkezési módja volt: a) hadi fogság és b) büntetés. A szolgák a szerint, amint házi v. mezei munkára alkalmazták őket, a háztartáshoz vagy a földbirtokhoz tartoztak. A szolgák zömét mégis csak a hadi foglyok alkották, ezek valósággal dolgok s a vagyonjogi forgalomnak tárgyai voltak. A magyaroknál a vezérek korában hasonlag büntetés v. hadi fogság vezetett szolgaságra. A hazának ősi lakosai közül jelesül csak azok estek szolgaságba, kik ellenállottak s legyőzettek; azok ellenben, akik a honfoglalók ellen nem harcoltak, részben szabadságuk elismerésében részesültek, s ez esetben az országnak nem nemes ugyan, de szabad lakosai maradta, ellenkező esetben mint a föld járuléka jobbágyokká váltak. A szolgaság sokáig fenntartotta magát, de a keresztény vallás befolyása itt is enyhítőleg hatott.
A Keleten a keresztény rabszolgákkal való kereskedés a kalózsággal kapcsolatban még századunkban is létezett. A tuniszi bej a R.-ot csak 1846. törölte el. Napjainkban leginkább a négerekkel való rabszolgakereskedésnek van gyakorlati jelentősége. Ez kétségtelenül igen régi időkbe nyulik vissza. Szaharának nomád törzsei emberemlékezet óta űzték s az erőszakkal vagy csere útján hatalmukba kerített szerecseneket a Közép-tenger vidékein értékesítették. Lisszabonban állítólag bizonyos Gonzales bocsátott először áruba szerecseneket a XV-ik sz. közepe táján, ahonnan a rabszolgakereskedés, csakhamar az egész Pirenei-félszigetre elterjedt, s ott még a XVI. sz.-ban is virágzott. Különös terjedelmet nyert az embervásár Amerika felfedezésével, ahol a bánya- s a mezei munkára gyenge testalkatuknál fogva kevésbbé alkalmas benszülöttek helyett az erős szerecsenfajt kezdték alkalmazni. A szerecsenek ily célra bevitelének kezdeményését Lac Casas spanyol papnak tulajdonítják. A rabszolgakereskedés V. Károly óta különös privilegium volt (l. Assiento szerződések). Az üzlet nagy jövedelmezősége más nemzetbeliekre is csábítólag hatott s a szabad Anglia annyira nem tartotta méltóságán alulinak az emberrel való kereskedést, hogy annak csak az Aboliton-act of slavery 1807. vetett véget. Az É.-amerikai Egyesült-Államok is csak 1807-ben tiltották el a rabszolgakereskedést s akkor is csak annyiban, amennyiben állami alattvalók voltak tárgyai. A francia rabszolgakereskedést a nagyhatalmaknak Londonban 1816. létre jött egyezménye szüntette meg. Spanyolország és Portugália csak kártérítés mellett voltak hajlandók az üzlet folytatásáról lemondani; amaz 400, emez 300 ezer font sterlinget kapott kártérítés címén 1817. Brazilia 1830. tiltó törvényt hozott. Titokban az embervásár azonban tovább folyt s a rabszolgáknak felszabadítása a legnagyobb nehézségekbe ütközött. Anglia 1830. felszabadította a korona tulajdonában volt rabszolgákat; a magántulajdonban levők csak 1833. nyerték el szabadságukat, az ültetvényeseknek fizetett kártalanítás mellett, amely 20 millió font sterlingre rugott. A francia amerikai gyarmatokban 1840. törülték el a R.-ot, az É.-amerikai államokban még későbben; a délamerikai államokban ellenben még 1860-ban 4 millióra rugott a rabszolgák száma. Dél-Amerika erősen ragaszkodott ahhoz, hogy a gyapot-, cukor- és dohányiparra a R. fentartása életkérdés. Lincolnnak elnökké választása 1860. biztosította az abolicionisták győzelmét, de polgárháborura is vezetett, mert a déli államok fellázadtak. A lázadás 1865. a lázadók leverésével végződött. A győzelem maga után vonta az 1863. évben kihirdetett s 1864 jan. 30. alaptörvénnyé emelt emancipációnak a déli államokban is keresztülvitelét. Az u. n. Reconstructio-bill a szerecseneket politikai jogokkal ruházta fel. Az Unio győzelme maga után vonta a R.-nak a többi államokban is eltörlését, igy 1871. Braziliában s legkésőbben, 1880. Kuba szigetén.
Ázsiában és Afrikában azonban a R. teljesen eltörülve mai nap sincs. Az abolició keresztülvitele a civilizált államok folytonos gondoskodásának tárgya. D-i és Ny-i Afrikában ez nagy részben sikerült is. A felső Nilus területén s Közép-Afrikában azonban a rabszolgakereskedés elnyomása még csak a jövő reménye. A rabszolgavadászatokat, melyek gyakran egész vidékeket elpusztítanak, teljes borzalmasságukban leginkább Livingstone, Stanley s Wissmann felfedezései tették ismeretesekké. Megbizható számítások szerint az embervadászat évenkint 2 millió szerecsen életébe kerül. Az afrikai R. elnyomása érdekében fő fontosságu a Brüsszelben (1890 jul. 2.) létre jött nemzetközi szerződés, mely nálunk az 1892. IX. t.-cikket alkotja, s melynek rendelkezései valóságos hadjáratot jelentenek a rabszolgavadászat ellen, mig ezzel szemben az 1885. febr. 26-iki u. n. Kongo-akta (1886. XIV. t.-c.) inkább platonikus jellegü kijelentést tartalmaz, kötelezvén a Kongo medencéjét alkotó területeken felségi jogokat v. bárninemü befolyást gyakorló hatalmakat, hogy minden hatalmukban álló eszközzel oda fognak hatni, hogy a rabszolgakereskedésnek eleje vétessék és a vele foglalkozók megbüntettessenek. A brüsszeli egyezmény a rabszolgakereskedés elnyomására a leghatályosabb eszközöknek ismeri fel: a) polgári s katonai hatóságoknak fokozatos szervezését Afrikának a polgárosult nemzetek fenhatósága v. védnöksége alá helyezett területein; b) Afrika belsejében az embervadászat erélyes elnyomására képesített, erős őrséggel ellátott állomások létesítését; c) utak s vasutak építését; d) a hajózható belvizeken s tavakon gőzhajójáratok berendezését s a partokon erődök emelését; e) az őrhelyeknek és állomásoknak a tengerparttal táviró által összeköttetését; f) expediciók és mozgó hadtestek szervezését az állomásoknak a tengerparttal összeköttetése, a közlekedési utaknak biztosítása s a rabszolgakereskedők üldözése céljából; g) a rabszolgakereskedés által érintett területekre lőfegyverek és lőszereknek beviteli tilalmát. Az őrállomásoknak fő feladata a rabszolgakereskedés által használt utak elzárása; ehhez járul a benszülötteknek, a kereskedelmi vállalatoknak, a hittérító társaságoknak s a tudományos utazóknak védelme. A rabszolgáknak száraz úton való szállításának elnyomása érdekében különösen erős állomások szervezendők azokon a partvidékeken, melyek az Afrika belsejéből érkező rabszolga-szállítmányok átmeneti helyei vagy végpontjai gyanánt ismeretesek; a tengeri kikötőkben pedig különösen szigoru felügyelet szervezendő a végből, hogy a rabszolgák elszállítása, embervadász-bandák alakítása s azoknak Afrika belsejébe útra kelése megakadályoztassék. Különösen részletesek a rabszolgakereskedésnek a tengeren elnyomását célzó rendelkezések, amelyen különösen a szerződésileg meghatározott abban a tengeri övben, ahol a rabszolgakereskedés még űzetik, a cirkáló hadi hajóknak megvizsgálási, átkutatási és lefoglalási jogot biztosítanak. A nemes cél szolgálatában áll a Zanzibárban felállítani rendelt nemzetközi tengerészeti iroda, amely mindazoknak az okmányok és adatoknak összegyüjtésére van hivatva, amelyek az említett tengeri övben a rabszolgakereskedés elnyomását megkönnyíteni alkalmasak.
A nemzetközi jog emberen való tulajdonjogot el nem ismer. Minden emberszemély tehát jogképes s jogokkal felruházott lény. Mindig jogalany és sohasem dolog. A rabszolgatartás jogát azért el nem ismeri sem egyesek, sem államok javára. Mihelyt a rabszolga egy szabad állam területére v. hajójára lép, ipso jure szabadnak tekintendő s szabadságában még az őt igénylő urával szemben is hatósági oltalomban részesítendő.
A kat. egyházban a rabszolgák kiváltására két szerzetesrend alakult: 1. a mathweinok (l. Trinitariusok). 2. A mercedarianusok. Alapította Nolascói szt. Péter, szül. 1189 körül Lauragaisben, megh. 1256 dec. 25. Már gyermekkorában minden pénzét alamizsnára fordította. 1215-ben II. Péter arragoniai király fiának nevelője volt. Az ez időben a mórok nyomasztó hatalma alatt nyögő keresztény rabszolgák sorsát látván, 1223. rendet alapított Maria de Mercede név alatt (innen nevük is), melynek 4-ik fogadalmaként a tagok nemcsak minden javukat, hanem, ha szükséges, szabadságukat is a foglyok kiváltására fordítani tartoztak. IX. Gergely szt. Ágoston szabályait adta a megerősített rendnek. Péter rövid idő alatt 400-nál több foglyot szabadított ki. A rend 1835-ig virágzott, midőn a spanyol kormány javait elkobzá. Azóta csak 3 fő- és 1 altartománya van Európában, és 4 fő- és 2 altartománya Amerikában, tagjai pedig, miután a rend célja: a foglyokat kiváltani, korunkban tárgytalanná vált, az általános keresztény felebaráti szeretet szolgálatában állanak. Pétert VIII. Orbán 1628. a szentek közé iktatta. Emléknapja jan. 31. V. ö. Wetzer-Welte, Kirchenlexikon (9. köt.).
(Great Slave Lake), brit-északamerikai tó a Northwest Territoriumon, nyugaton a Rabszolga-folyót és a Hay-rivert veszi föl s a Mackenzien (l. o.) át az É-i jegestengerbe van lefolyása. - A Kis-R. Athapaszka (l. o.) territoriumon van.
(lat. rabula), l. Jogcsavaró.
Roger, l. Bussy-Rabutin.
összetételü magyar helyneveket l. a főszó alatt.
1. politikai község Belovár-Kőrös vármegye belovári j.-ban, (1891) 1205 horvát-szerb lakossal. - 2. R., község Szerém vármegye mitrovicai j.-ban, a Száva mellett, (1891) 794 horvát-szerb lakossal, gőzhajóállomással, posta- és táviróhivatallal és postatakarékpénztárral. Mellette a Száva egyik félszigetén van R. erőd, mely II. József alatt épült. Itt már a középkorban volt erődített vár, melyben 1410. Zsigmond király tartózkodott.
(franc., ejtsd: rakaú), különösen Franciaországban használt és becsült tápliszt gyenge, bélhurutos gyermekek számára; arowroot, manihot és más ily fajta keményítőknek kákaóporral, fűszerekkel, dextrinnel, cukorral való keveréke. Az eredeti arab R. nem volt egyéb, mint egy déleurópai tölgyfajnak, a Quercus Ballota L.-nak megpörkölt és lisztté őrlött makkja. A R.-ot a makkávé jól pótolja.
(Realmuto), város Girgenti olasz tartományban, Sziciliában, vasút mellett, (1881) 13 440 lak., kén-, kéneső- és sóbányászattal.
(ejtsd: rakkonidsi), város Cuneo olasz tartományban, a Maira jobb partján, vasút mellett, (1881) 9565 lak., selyemtermeléssel és fonással, pamutáru- és cipőkészítéssel; a Le Nôtre által 1755. tervezett parkban egy királyi kastéllyal, amely Károly Albertnek volt kedvelt lakóhelye.