vajda, l. Oláhország.
l. Haslábuak.
(sajókazai és radványi báró), ősi birtokos magyar nemes és báró család, mely a zólyomvármegyei Radványtól nyerte nevét. A család legrégibb ismert őse Györk (Jurk), Wagner szerint a Gerze fia, 1190-1240 között élt. Györk fia Dénes comes 1278 aug. 26. a II. Ottokár ellen vívott dürnkruti csatában azon magyar nemesek között van, akik «szám nélkül, mint az ég csillagai körülvették a királyt», IV. Lászlót (Pauler Gy., Magyar nemzet tört. I. 438), 1280. a Hódmezőn (a mai Hódmező-Vásárhelynél) a kunok ellen vívott harcban meg is sebesült. Dénes ispán már mint radványi birtokos szerepel egy 1287. kiállított határjáró oklevélben, 1291. III. Endrétől ugyancsak Radványban kap újabb birtokokat. Két fia Miklós és Tamás közül Miklós utód nélkül halt el, Tamásnak II. Dénes nevü fia maradt, aki oklevelekben D. de Radvan néven szerepel s zólyomi főispán volt. Péter nevü fiától származott László, aki nem hagyott utódot maga után s János, kinek Zsigmond fia a család nevének további fentartója, Zsigmond fia, II. György 1509-ben mint Zólyom vármegye alispánja szerepel. Három fia: Menyhért, Boldizsár és III. Péter állandóan a R. nevet használják. R. Boldizsár 1518. alispán, mint szintén egyik fia III. György is; másik fia Ferenc, kinek ivadékai fiágon a XVII. sz. közepe táján haltak ki. III. György fia volt III. Ferenc, zólyomvármegyei alispán, ki az 1645. kitört kolera áldozata lett. Utószülött fiát, IV. Györgyöt (1645-1687) a Zrinyi Ilonával való összeköttetés gyanuja miatt a pozsonyi rendkivüli biróság elé állíttatott s itt ártatlannak találtatván, Szelepcsényi György menedéklevele mellett szabadon bocsátották; nyugalma nem sokáig tartott, mert Caraffa elfogatta s Eperjesen fia szemeláttára halálra kínoztatta s vagyonát elkoboztatta. Fia II. János (1666-1738) szintén alispán, Rákóczi Ferenc belső titkos tanácsosa s Zólyom vármegye főkapitánya s az egyesült rendek kincstárnoka volt; 1703. ő menté meg Besztercebányát a Rákóczi serege pusztításától, tanácsára előzetesen meghódolván a város. Mint Rákóczi törhetetlen hive, akkor is hű maradt hozzá, midőn ez a császári sereg elől hátrálni volt kénytelen s Lengyelországba vonta meg magát családjával. A szatmári béke (1711) után visszatérve, visszakapta birtokai egy részét. Keserves jegyzései-t, melyben atyja kivégeztetését leirta, Pap Dénes kiadta (Győri Közlöny, 1868, 25. sz.). Meghalt 1738 ápr. 7. Nejétől Szentivány Anna Máriától 4 leánya és 3 fia született, kik közül V. György (megh. 1763.) királyi tanácsos és alispán, II. László királyi udvari tanácsos volt, mint ilyen első a protestánsok között. Szül. 1701 dec. 18-án. 1726. Tirolban és Olaszországban utazott; uti naplója latin nyelven irva megvan a család levéltárában Az ausztriai ház némely örökös tartományaiban tett utazásaim diariumja címen. Egyéb művei: Directorium familiae de Radvan (Elaboratum, anno 1735); Notitia familiae suae haeredibus conscriptae (anno 1754). 1743. meghivó levelet kapván a nádortól, hogy legyen jelen Prágában Mária Terézia Csehország királynőjévé koronáztatásánál, testvérbátyjával Györggyel elindult lóháton; Pozsonyban György fia Dénes is csatlakozott hozzájuk s Ráday Pállal egyetemben megjelentek Prágában. Az útról és prágai időzéséről terjedelmes naplót hagyott hátra magyar nyelven: 1743-iki utazásomnak diariumja. V. Györgynek báró Révay Zsuzsannától tizenhárom gyermeke született, kik közül III. Dénes (1725-1760) és IV. Ferenc (1734-1810) mint kapitányok részt vettek a hétéves háboruban, hol az előbbi 1760. Bartelsdorfban meg is halt; VI. György (1742-1810) királyi tanácsos és alispán volt; I. Lajos (1745-1803), ki mint katona az őrnagyi rangig vitte föl. Lajos fiai voltak János Frigyes (1783-1810) és II. Lajos (1785-1847); ez utóbbi kir. tanácsos, alispán és országgyülési követ. Az előbbi fia V. Ferenc (szül. 1808.) 1861. alispán, utóbbié I. Gusztáv, kinek fia II. Károly (1833-1893) 1861. Zólyom vármegye alkotmányos főszolgabirája és a szliácsi kerület országgyülési képviselője volt. Két fia Kálmán és György (szül. 1863.) közül ez utóbbi jelenleg (1896) szintén ezt a kerületet képviseli. II. Lászlótól származik a család ifjabb (bárói) ága. Fia III. János (1739-1815) királyi tanácsos, zólyomvármegyei alispán és országgyülési követ volt; I. Antal nevü fia (1769-1840) volt a család tovább plántálója, aki mint követ jelen volt az 1825. évi országgyülésen, udvari tanácsos és alispán volt; két leány és két fiu örököst hagyott hátra. Egyik fia Albert (1806-1857), kinek nejétől Bárczay Karolinától hét gyermeke született, ezek közül Géza (szül. 1847.) főrendiházi tag, Béla (l. alább) és Sarolta, később R. János neje, maradtak életben. Mások fia II. Antal (1807-1882) 1828. az evangélikus egyetemes gyülés aljegyzője, 1832. megyei főjegyző, 1840. alispán, az 1843-44-iki országgyülésen Zólyom vármegye követe, 1848. főispán s a főrendiház jegyzője. Részt vett a szabadságharcban s ennek leveretése után az evangélikus egyház szabadsága érdekében folytatott patensküzdelmekben. 1865. ismét zólyomi főispán, 1877-től kezdve egyszersmind Turóc vármegyeéé is. 1875 okt. 3. bárói rangot és méltóságot nyert, amely testvérének Albertnek gyermekeire is kiterjesztetett, 1879. az evangélikusok egyetemes főfelügyelőjévé választatott, 1879. valóságos belső titkos tanácsosi címet nyert. Meghalt 1882 jun. 7. születése napján. Fia R. János, főrendiházi tag. V. ö. Nagy Iván, Magyarország családai (IX.); Deák Farkas, Báró Radvánszky Antal emlékezete (Budapest 1883).
[ÁBRA] Radvánszky-család címere.
R. Béla (sajókazai és radványi báró), koronaőr. művelődéstörténetiró, szül. Sajó-Kazán (Borsod) 1849 márc. 1.; atyja Albert, anyja Bárczay Karolina. Atyját már 8 éves korában elveszítvén, nevelését anyja vezette. A jogot Budapesten elvégezve, hosszabb utazást tett külföldön. A törénet iránt való érdeklődése, mely családi hagyományaiban folyton tápot talált, a történet, különösen ennek segédtudományai művelésétre terelte. Az ismeretlen vagy kiadatlan források fölkutatásának vágya mindinkább a levéltárak tanulmányozására ösztönözte s mintegy ötven levéltárból összeszedte s Magyar családélet és háztartás a XVI. és XVII. sz.-ban c. műve második és harmadik kötetében kiadta a magyar művelődéstörténeti forrásokat. 1879. kezdett hozzá nagy művelődéstörténeti műve, a Magyar családélet és háztartás megirásához, melyet 1895. fejezett be s amely két század társadalmi életével, foglalkozásaival, szokásaival stb., általában belső életével ismertet meg s e korszak művelődéstörténetének alapvető műve. Tudományos érdemei elismeréséül 1874. a magyar történelmi társulat, 1879. az országos régészeti és embertani társaság választmányi tagjává, 1879 máj. 22. a m. tud. akadémia levelező tagjává választotta, ahol székét Régi magyar ékszerek címü értékezéssel foglalta el. A tudományos foglalkozás mellett politikai téren is működött; 1875-1882. zólyomvármegyei képviselő volt, 1882. cs. és kir. kamarási címet nyert, 1885 ápr. 18. megnősült, nőül vevén Tisza Kálmán miniszterelnök leányát, Paulinát. 1882-92. Zólyom vármegye főispáni méltóságát viselte. 1886 óta a magyarhoni evangélikusok egyetemes gyámintézetének elnöke. 1895. a báró Vay Miklós halála folytán megüresedett koronaőri méltóságra választatott meg, melynek esküjét jan. 20. tette le s még ez évben valóságos belső titkos tanácsos is lett. Tudománypártoló és tudományos működése ez idő alatt sem szünetelt. 1881. mint a magyar nemzeti muzeum ügyeinek megvizsgálására országgyülésileg kiküldött küldöttség jegyzője egy terjedelmes jelentést és javaslatot dolgozott ki a muzeum szervezetének átalakítására és javításra vonatkozólag. 1882-ben mozgalmat indított egy magyar heraldikai és genealogiai társaság alapítására, s az 1883 februárban tényleg megalakult társaságnak elnökévé választatott. Irodalmi működése a megkezdett irányban haladt tovább s 1888. egy Házi történelmünk emlékei c. gyüjteményt indított meg, melyből eddig két kötet jelent meg. 1887 máj. 13. a m. tud. akadémia tiszteleti, 1888. történelmi bizottsági tagjává választotta, 1891 május 8-án az igazgató tanácsba választatott be. 1888 óta a magyar prot. irodalmi társaságnak is alelnöke. Önállóan megjelent művei: Magyar családélet és háztartás a XVI. és XVII. sz.-ban (Budapest 1879-1896, 3 köt.); Lakás és butorzat a XVI. és XVII. sz.-ban (u. o. 1879); Lakodalmak a XVI. és XVII. sz.-ban (u. o. 1883); Foglalkozás, időtöltés, játék a XVI. és XVII. sz.-ban (u. o. 1887); Házi történelmünk emlékei, I. osztály: Udvartartás és számadáskönyvek (1 kötet); Bethlen Gábor fejedelem udvartartása (u. o. 1888); II. osztály: Régi magyar szakácskönyvek (u. o. 1893, 1 köt.); [A gyüjtemény tervbe vett többi osztályai: III. Leltárak és hozományjegyzékek; IV. Házi orvos, u. n. patika- és kuruzslókönyvek]; Gróf Thurzó Szaniszló lakomái 1603. (u. o. 1893); Emlékbeszéd Deák Farkas felett (u. o. 1895) s ezeken kivül számos cikke jelent meg a Turulban, Századokban, Magyar Könyvszemlében stb.
1. R., kisközség Zólyom vármegye besztercebányai j.-ban, (1891) 1527 tót lakossal, br. Radvánszky-féle kastéllyal. Lakói késes- és posztóipart űznek. Van vasúti állomása, postahivatala és postatakarékpénztára. - 2. Duna-R. (l. o.).
falu Volhinia orosz kormányzóságban, az osztrák határon, Brodyval szemben, a Szlovna folyó és vasút mellett, (1890) 8589 lak., fővámházzal.
egyike a legrégibb litván hercegi családoknak, nagy birtokokkal Litvániában, Lengyelországban és Posenben. Az első R.-t 1405. mint litván marsalt említik; ennek unokája Miklós goniadzi és medelei herceg 1515. birodalmi hercegi rangot nyert. Midőn a családnak ez az ága kihalt, V. Károly császár a birodalmi hercegi címet testvérének fiaira Miklós és János olykai és nieswieszi hercegekre ruházta. Az 1669. kihalt Birze- és Dubinka-ág tagja volt Borbála, kit II. Zsigmond Ágost lengyel király titkon nőül vett, 1551. méreggel mult ki. Továbbá R. Janusz, akit III. Zsigmond evang. vallása miatt hivatalitól megfosztott. Ennek fiát Boguszlávot Poroszország helytartójává nevezték ki. A még virágzó ágnak törzsatyja Miklós (1547), «a Fekete» melléknévvel, követ volt V. Károlynál, protestáns lett és 1563. Brzecben a hires lengyel «R.-bibliát» nyomatta. Fiai megint akat. vallásra tértek át. Az idősebb jeruzsálemi utazását lengyelül (Boroszló 1847) és latinul (Braunsberg 1601) irta le és 5000 aranyat tűzött ki, hogy atyja bibliáját megvegye és elégesse. Károly 1764. ellenszegült II. Szaniszló Ágost király megválasztásának és az oroszok elől a külföldre volt kénytelen menekülni. 1767. a király ellen felkelt radomiri konfederáció fővezére volt és újra menekülni kényszerült. Katalin cárnő pártfogása folytán visszanyerte birtokait, ahol mint szuverén, hadsereget tartott. 1686. két ágra szakadt acsalád. Az idősb ág 1813. kihalt, de egyik törvénytelen sarjának sikerült Ausztriában fejedelmi rangját érvényre juttatni és igy új önálló ágat alkotni. Az ifjabb törzs három ágra szakadt: a) a Klek, Nieswiesz, Olyka, Nieborow-ág, b) a Bykón-ág és c) a Berdyczow-ág. Az utóbbi kettő kizárólag Oroszországban virágzik. A fő törzsnek egyik sarja Mihály Jeromos herceg (szül. 1744., megh. 1831.) fiai közül a második Antal Henrik herceg (szül. 1775., megh. 1833). nőül vette Ferdinánd porosz királyi herceg leányát, Friderika Dorottya Lujza Filippin hercegnőt; 1815. poseni helytartó volt és különben is Goethe Faustjához irt zeneszerzeményei által vált ismertté. Fia Vilmos herceg 1848. mint tábornok vezényelt Holsteinban egy porosz hadosztályt és 1849. részt vett a porosz hercegnek badeni hadjáratában. Fia Boguszláv (megh. 1873.) az ultramontánok egyik feje volt. Antal Henrik öccse Mihály herceg Kosciuszko alatt harcolt, később Napoleon alatt szolgált és 1831. a lengyel csapatok fővezérévé neveztetett ki, de már a grochowi csata után lemondott és a hadjárat után 1836-ig Oroszországban internálva volt. Vilmos herceg három fia közül a legidősb Antal herceg (szül. 1833.) Nieswiesz orosz hercegség birtokosa, porosz tüzérségi tábornok, tábornok a la suite a német császár mellett és a porosz főrendiház tagja. Boguszláv herceg öt fia közül Ferdinánd herceg (szül. 1834.) a porosz főrendiház tagja és 1874 óta a német birodalmi gyülés lengyel töredékének tagja. Másik fia Eduárd herceg, szül. 1842 szept. 6., 1874-81. a német birodalmi gyülésnek centrumpárti képviselője volt. Meghalt Beuron zárdában 1895 aug. 10-én. Iratai: Die kirchliche Autorität und das moderne Bewusstsein (Boroszló 1877); Ein Besuch in Marpingen (Berlin 1877); Canossa oder Damascus (u. o. 1878). V. ö. Die historische Stellung des HausesR. (Berlin 1892).
(ejtsd: rá) János, brit sarkutazó, szül. az Orkney-szigeteken 1813 szept. 30. 1829 óta Edinburgban orvostant tanult, 1833. orvos lett, aztán a Hudsonöböl-társaság szolgálatába állott, amelynek megbizásából 1846-47. kutató utat tett az É.-amerikai partvidéken. 1848. részt vett Richardson Franklint kereső expediciójában, 1849. egy hajón beutazta a Rézfolyót és megállapította, hogy Wollaston és a Victoria-föld együvé tartoznak és hogy az utóbbi és Boothia Félix közt a tenger nyulik be. 1853-54. a Hudsonöböl-társaság megbizásából egy Franklint kereső expediciót szervezett, amelyért 10 000 font sterlinget kapott. 1860. beutazta Seelandot, Grönlandot és 1864. a Rocky Mountainson át Vancouverbe és innen Panamán át Angliába tért vissza.
(ejtsd: raren), község Aachen porosz kormányzósági kerületben, Eupen járásban, (1890) 3844 lakossal. Van katolikus Mária-kórháza; a XVI. sz. óta fennálló kőedénygyára, különösen sárgás-szürke és sárgás-barna nagy hasu korsókat gyártottak ott, melyek címerekkel, préselt díszítésekkel, népies jelenetek ábrázolásával, alnémet versekkel, bibliai jelenetekkel stb. voltak ellátva.
a nyelvtudományban a nyelvérzéknek az a működése, mellyel egyes szók vagy szóelemek idővel új jelentést vesznek föl. E jelenség különösen fontos a nyelvtani alakok fejlődésében. Kimutatták p., hogy a magyar t főnévképző régebben tv-nek hangzott (l. Halotti beszéd) s hogy ebben a v volt az igazi főnévképző, de elveszvén, jelentését ráértették a t-re: hit, élet stb. (a hites társnak maiglan ismeretes eredetibb hitves alakja).
gyakrabban, de helytelenül Rhaetia is, ókori tartomány, a Duna mentén a legnyugatibb. Határai voltak: É-on Vindelicia (mely egyébként a Kr. u. I. sz. végén egyesült vele); K-en a venetek földje és Noricum (a mai Graubünden, Tirol és Lombardiának egy része); D-en az Alpoknak a Mons Adulától (Szt.-Gotthard) a Mons Ocráig (Terglou) terjedő része; Ny-on a helvétek földje Galliában. Az imént említett határhegységen kivül a róla elnevezett R.-i hegyek fordultak elő területén, melyek az egész tartományt beágazták. Folyói voltak: az Aenus (Inn), az Athesis (Etsch) és a Padusnak az Alpesek hómezőiről fakadó következő mellékfolyói; Ticinus, Addua, Sarius, Ollius, Mincius. Az ország, bár földmívelése sem volt megvetendő, mégis inkább bortermeléséről s baromtenyésztéséről volt ismeretes. Lakosai (raetek a kelta rait = hegylakó névről) kétféle törzsüek voltak: kelták és nem kelták. Az utóbbiak közül említendők az euganeok (Patavium és Verona közt), a lepontiak (a Szt.-Gotthárd D-i lejtőjén), a camunok és triumpilinok. Ezekben maradt meg az etruszkokkal rokon őslakosság, amely azonban már a római hódoltságot megelőzőleg jóformán eltünt a bevándorolt keltákban. Kiválóbb kelta törzsek voltak: amesiátok, vennonok, sarunetes, brixentes, genauni és tridentini. Városaik közül első helyen állott Tridentum (a mostani Trient), továbbá említendők: Curia (Chur), Clavenna (Chiavenna) és Bauzanum (Botzen).