Gedeon, orvos, szül. Lándokon (Szepes) 1840. Középiskolai tanulmányait a késmárki és rozsnyói ág. ev. gimnáziumban végezte. Orvosi tanulmányait a budapesti és bécsi egyetemeken, oklevelét Budapesten 1862-ben nyerte el. 1864-1869-ig a sárospataki ev. ref. kollégium orvosa volt. 1870-93-ig zemplén vármegyei járásorvos, majd tiszteletbeli főorvos és kórházi igazgató főorvos volt a nagymihályi közkórházban, melynek létrehozásában és kifejlesztésében nagy része volt. 1893-ban az akkor uralkodott kolerajárvány alatt miniszteri biztosként működött Szatmár, Máramaros, Jász-Nagy-Kun-Szolnok, Bács-Bodrog és Torontál vármegyékben s ugyanazon év végén a belügyminiszter Németországba küldötte a tengeri és folyami hajózás körében való koleravédekezés rendszerének tanulmányozására, mely tanulmányútja alatt meglátogatta Berlin, Hamburg, Lipcse, Drezda és más németországi városokat, kiterjesztvén figyelmét egyéb közegészségi intézmények tanulmányozására is. Tanulmányútjának eredményéről terjedelmes szakjelentést terjesztett a belügyminiszter elé, mely nyomtatásban is megjelent. 1894 elején kir. közegészségi felügyelővé és a belügyminisztérium VI. a) ügyosztályának vezetőjévé neveztetett ki. Ugyanez év végén hivatalos küldetésben Franciaországban járt, hol Párisban a difteriaellenes gyógyszerum előállítása, kezelése s a vele való bánás tárgyában tett tanulmányokat a Pasteurintézetben Rouxnál. Ezen küldetéseiről is terjedelmes jelentést tett miniszterének, útitársával Preisz Hugó tanárral együttesen. E jelentés alapján szervezte a belügyminisztérium a budapesti szerumtermelő intézetet. Számos orjvostudományi és közegészségi tárgyu dolgozatot irt, melyek az Orvosi Hetilap, Gyógyászat, Egészség stb. folyóiratok hasábjain láttak napvilágot. 1891 óta az orsz. közeg. tanács rk. tagja.
(méhállam, gyarmat, nép), rendszerint egyetlen termékeny anyaméhből, 5000-50 000 munkásméhből és nyarantszaka néhány száz heréből áll. A raj népességére nézve tehát a munkásméhez száma az irányadó. Gyenge népek keveset gyüjtenek s jobban ki vannak téve mindennemü ellenséges hatásoknak, mint az erősebbek, azonban a túlságosan népes törzsök nehezebben kezelhetők és aránytalanul kevesebbet gyüjtenek mint a normális rajok. Egészséges nép nem tűr maga közt kivénült, gyenge, bénult tagokat. Az időleges veszteségeket a petéző anyag termékenysége szokta ellensúlyozni, miért is a nép veszteségei legérzékenyebbek télen, mikor az anya nem petézik. Az anyátlanság pedig mulhatatlanul maga után vonja a raj pusztulását.
v. rajah, ind. hercegi cím, l. Rádsa.
rájáh (arab), a szultán nem mohammedán és főleg keresztény alattvalóinak az elnevezése. A rájá voltakép nyájat jelent, mintegy jelezve vele, hogy ők a szultánnak a nyájai.
(állat), l. Rájafélék.
József, szerb patriárka, szül. 1785 jul. 30., megh. Karlócán 1861 dec. 13. Tanult Szegeden. 1813. a károlyvárosi egyházmegyében lelkészkedett, 1828. pakraci (Szlavonia) püspökhelyettes, 1829. püspök Dalmátországban, 1834. verseci püspök, 1842. karlócai érsek. 1848 májusban tartott karlócai szerb nemzetgyülés patriárkává választotta meg. Ő pedig ugyanezen gyülésen Suplikácz Istvánt szerb vajdává választatta s ettől kezdve a magyar kormány tiltakozását figyelembe sem véve, nyiltan a szerb nemzeti mozgalom élére állott, s mint az udvar hive, annak irányzója is maradt. Jellachichot 1848 jun. 5. R. avatta be báni hivatalába. 1848 jul. 24. a «nemzet kormányzójává» kiáltatott ki, mire azután a magyar kormány érseki méltóságától megfosztotta, 1848 dec. 27. «érdemeire» való tekintettel, patriárkai méltósággal ruháztatott fel.
(állat, Batoidei), a harántszáju porcogós halak egyik alrendje. Testük erősen lapított s a széles mellúszókkal együtt majdnem tányérformát ölt. Farkuk vékony, hosszu, gyakran tüskés, ritkábban egy-két tőrforma tüskenyujtvánnyal fegyverzett. Alfelúszók és pislogó hártya nincsenek. Fejük hátoldalán fecskendőnyilások feküsznek. Hasoldalukon öt kopoltyurés nyilik. Szájuk is vastag, de kicsiny állkapcsaik sorokba rendeződött, majd hengeres, majd lemezforma és sorokba rendeződött fogakkal fegyverzettek. Bőrük vagy sima, vagy pedig érdes, egyes esetekben horgasan kiemelkedő csontos pikkelyekből áll. Vagy petéket raknak le, vagy pedig eleveneket szülnek. Mindannyian tengeriek és több családba osztatnak. A Pristidae családnak képviselője a fürészhal (l. o.). A villamos ráják vagy torpedó-félék (Torpedinidae) elül kerekített, csupasz testüek. Hátúszójuk egy-kettő van, vagy néha egy sincs. Farkúszójuk háromszögletü. Hasúszóik közvetlenül a mellúszók mögött állanak. A fej, a kopoltyuk és a hasúszók belső szegélye között a sajátságos szerkezetü villamos szaru fekszik, amellyel tetszés szerint erősebb vagy gyengébb villamütéseket adhatnak. Ide tartozik a foltos torpedó (Torpedo oculata L.), mely 1,25-1,5 m. hosszura és 25-30 kg. nehézre nőhet; háta szürkés-barna vagy vörhenyes-sárga 1-7 világoskékkel beszegett szemforma folttal, néha fehéren pontozott; hasa fehéres-szürke. A márványos torpedó (Torpedo mamorata Riss) 1,5 m. hosszu és 25-30 kg. nehéz; háta barna, barnásan és fehéresen márványozott; hasa fehéresszürke. Mindkettő a Földközi-tengert s az Atlanti-oceánt lakja. Az ókorban orvosszerül használták fejfájás és csúz ellen. A tulajdonképeni ráják (Rajidae) teste rombforma; bőre érdes vagy tüskés; orrmányuk kihegyesedett; mellúszóik az orrmánytól a hasúszókig terjednek; hátúszóik a farkhegye mellett feküsznek; farkúszójuk nagyon csenevész. Az ívás idején a him hasúszói tüskések. Fajai minden tengerben otthonosak. A tüskés rája (Raja clavata L.) 1,5 m.-nél is nagyobbra nő, néha 4 m. hosszu és 200 kg. nehéz is lehet, különösen a déli tengerekben. Az idősebbek hát- és hasoldala nagy tüskékkel fegyverzett. A hát barna, világosan foltos; a has fehér. Az Európa körüli tengerek partjain a homokban és iszapban él. Kis halakkal és rákokkal táplálkozik. Húsát eszik. A sima rája (R. Baits L.) 1 m.-nél hosszabbra és 50 kg.-nál nehezebbre is megnő; orrmánya hegyes, sima bőrü, de szemei előtt és mögött, valamint farkán tüskéket visel. Felső állkapcsain 50-nél több fogsor van. Háta sötét olajzöld, néha fehér foltos. Hasa sötétszürke feketés tünettel. Az Északi-tengert lakja. Régen sok babonás hiedelemnek volt tárgya. A tőrfarku ráják (Trygonidae) mellúszói a fej előtt összeérnek és csúcsosan végződnek; fogaik haránt redősek; farkuk hosszu, ostorforma, gyakran úszók nélkül s egy vagy több, néha fogas tőrnyujtvánnyal fegyverzet. Fajai a különböző tengereket lakják. A közönséges tőrfarku rája (Trygon Pastinaca L.) majdnem 1 m. hosszura és 5-6 kg. nehézre nő; háta sárgás-fekete; hasa szennyes fehér. az európai tengereket lakja; a Földközi-tengerben igen gyakori s itt a partok közelében tartózkodik. Kisebb halakkal, rákokkal és csiga-kagylókkal táplálkozik. Ha ellenség támadja meg, tőrfarkával védekezik s hatalmas sebeket ejt. Azt hitték felőle, hogy mérges. Ugyan e családba tartozik a Dicerobatis Blainsv., melynek egyes fajai 7 m. hosszura és 9 m. szélesre is megnőnek. A legnagyobb példányok a Myliobatidae-családban találhatók, egyesek 2-300 kg. nehézre is nőhetnek.
János, egyházi iró, Jézus-társasági atya, szül. Nyitrán 1671., megh. Nagyszombatban 1733. Huszonhét éves korában lépett a társaságba és tanulmányai befejeztével pappá szenteltetvén, kezdetben több helyen bölcsészeti és teologiai tanár, majd a társaság több házának kormányzója volt. Művei: Az igaz és nem igaz vallásnak próbaköve (Nagyszombat 1724); A hitnek igaz és csalatkozhatatlan reguláiról (u. o. 1723); Ingadozó katholicus (Kassa 1716). Irt még több latin teologiai munkát.
nagyközség Trencsén vármegye zsolnai j.-ban, (1891) 2634 tót és német lak., kik jelentékeny bőripart űztek s mint viszontkereskedők és festők az egész felvidéket bejárják.
l. Veterna hola.