-nemzetség ősei, Olivér és R., a krónikások szerint olaszok voltak s Kálmán király idejében, a XI. sz. végén, az apuliai Casertából vándoroltak be. Az oklevelek azonban csak 1219-ben említenek először egy R.-ot, kinek egyik testvére, Gyula comes, országbiró és kevei, utóbb mosonyi főispán, majd vajda és országbiró, a másik pedig Roland vagy Loránd, 1248-55. nádor, 1261-78. tótországi bán, az 1241. évi tatárjárás egyik hőse, 1277. egyúttal országbiró s időközben Pozsony és Zala vármegyék főispánja volt. Előkelő méltóságokat viselt Roland egyik unokája Olivér is, ki 1336-53 közt felváltva mint Fejér, Zólyom, Vas és Sopron vármegyék főispánja, a királyné udvarmestere, s a király főtárnokmestere működött. Tárnok volt 1238-40. a más ágból való Domonkos és 1293-1300. ennek hasonló nevü unokája is, ki utóbb (1312-20) nádori méltóságot viselt; ifjabb Domonkos öccsei közül László főétekfogó, Kakas pedig tolnai és bodrogi főispán. Leusták ágából viszont Roland (1283-1307) gömöri és borsodi főispán, ennek unokája, Kaplai János pedig 1350-1387) rusciai vajda és országbiró s dédunokája, Leusták, Loránd fia, 1349-51. a király udvarmestere (szenezsál, senescallus), 1352-58. somogyi főispán volt, utoljára 1358. Tótország helytartója. 1352. Kieystut üldözésében Belc ostrománál egy kő mellén érte, földre sujtotta, s ez ütést holta napjáig megsinylette. - R. Olivér, Mátyás fia, Loránd unokája, 1336-56. a királyné udvarbirája, 1347-52. egyúttal tárnokmester s hosszabb-rövidebb ideig Vas, Sopron, Fehér, Zólyom, Szatmár, Ugocsa vármegyék főispánja, nyalábi várnagy volt. Az Aversából 1348. hazaküldött fogoly hercegek őrkiséretében R. is benne volt. A nemzetségből, melynek 1437-ig 140 birtoka ismeretes, időközben alakult a Feledy-, Jolsvay-, Kakas-, Gyulaffy-, Elefánty-, Pásztóy-, Kaplay-, Lorántffy-, Putnoky-, Ráday- és Tary-család, melyek címereikbe is átvették a nemzetség ősi jelvényét, a hársfalevelet.
a prémontreieké volt; számukra Veszprém vármegyében 1255 táján a rátóti Gyulaffy-család alapította. Egyetlen ösmert prépostja, 1420-36. Tamás. 1516-ban a csornai prépost alá rendelték, 1526 után azonban elpusztult s javait a zabrdovici prémontrei prépostság kapta. A Gyulaffyak mindamellett 1644. is gyakorolták kegyúri jogaikat, melyeket utánuk az Esterházyak örököltek. Az utóbbiak a prépostságot állandóan a kismartoni plébánosoknak szokták odaadni.
(Bertram), IX. sz.-beli egyházi iró, Szt.-Benedek-rendi szerzetes, születési és halálozási helye és ideje ismeretlen, valószinüleg 868 körül halt meg. Művei, melyekből kettőt Kopasz Károly felszólítására irt, ezek: De corpore et sanguine Domini, nagy nevezetességre tett szert a reformátorok ideje óta, kik az oltári szentségről szóló tanuk mellett érveket merítettek belőle, habár R. sem a tiszta katolikus tan, sem a későbbi kálvini magyarázat mellett határozottan nem nyilatkozik; a protestánsok számtalan kiadást rendeztek belőle és már a XIV. sz.-ban francia fordításai is megjelentek; De praedestinatione et gratia (Gottschalk pártján) Contra Graecorum opposita (4 könyv); De patru virginis seu nativitate Christi; Liber de trina Deitate et de anima stb. V. ö. Aschbach, Allgem. Kirchenlexikon.
(ejtsd -cci) Orbán, olasz államférfiu, szül. Alessandriában, 1808 jun. 29., megh. Frosinonéban 1873 jun. 5. Jogi tanulmányát Torinóban végezte, mire a casalei fellebbezési törvényszéknél alkalmazták. 1848-ban beválasztatván a képviselőházba, itt a balpárthoz csatlakozott s előbb aug., majd dec. Gioberti alatt a belügyi, utóbb az igazságügyi tárca vezetésével bizták meg. Az 1849 márc. 26. vívott novarai ütközet után minisztertársával együtt visszalépett és 1852. a képviselőház elnöke lett. 1853 okt. Cavour alatt átvette az igazságügyi tárcát, mely állásában ama törvények kezdeményezője volt, melyek az egyház hatalmi körét az államétól elkülönítették. Midőn Cavour 1859 jul., a villafrancai békekötés után visszalépett, Viktor Emánuel R.-t bizta meg az új minisztérium megalakításával, mely aztán 1860-ig fennállott. R. Szavója és Nizza átengedése ellen kezdetben protestált, később azonban buzgó szószólója volt a Franciaországgal való szövetségnek. 1862 márc. újból a kormány élére állott, de III. Napoleonhoz való jó viszonya miatt, mely még az által is fokozódott, hogy annak rokonával, Solm özveggyel, született Bonaparte Mária hercegnővel házasságra lépett, sokan rossz szemmel nézték R.-t. Midőn a Róma felszabadítására készülő Garibaldi ellen csapatokat küldött, a népszerütlenség átka nehezedett R.-ra, amiért dec. 1. visszalépett. 1867 ápr. Ricasoli lemondása után azonban újból átvette a kabinet vezetését, de Garibaldi önkénteseinek Róma ellen való nyomulásakor oly kétes magatartást tanusított, hogy okt., midőn a franciák újból megjelentek a pápai államban, kénytelen volt a kormányról lemondani. Beszédeit Scovazzi (Róma 1876-80, 8 köt.) adta ki. 1885. emléket emeltek neki Alessandriában. V. ö. Morelli, U. R., saggio politico (Padova 1874); R. et son temps. Documents inédits (Páris 1881, 1 köt.).
R. Mária Studolmine, francia irónő, az előbbinek neje, szül. 1835 ápr. 25. Wye Th. Irén (megh. Athénben 1862. mint brit követ) és Bonaparte Leticia, Bonaparte Lucián legidősebb lányának gyermeke. Szülei elváltak és R. szorult viszonyok között nőtt fel, egy ideig Párisban tanítónőnek képezte ki magát. 1850-ben Solm Frigyes gazdag elzászi gyárossal házasságra lépett, aki azonban tőle különc magaviselete miatt nemsokára elvált. 1862-ben R. Orbánnal kötött házasságot, akivel utazás közben ismerkedett meg. Második férje halála után 1873-ban a szellemes irónő újból folytatta regényes életét, Európa több városában mint politikai ügynök szerepelt és mindenütt nagy feltünést keltett. 1880-ben De Rute fiatal spanyol nemessel, a cortes tagjával kelt egybe, akivel most is él. Magyarországban többször megfordult, többek közt az 1896-iki kiállítás idején is, abból a célból, hogy hazánkról könyvet irjon, mely Dentu párisi könyvkiadónál fog megjelenni. Mint irónő részint saját, részint álnév (Stock báró) alatt irt. Drámai kisérletei a következők: Quand on n'aime plus trop, on n'aime plus assez; L'épreuve; Un livre de chair; Les suites d'un ménage de garçon; Amour et cymbales stb. Már ezen művek is magukon viselik nem-nőies kedélyének bélyegét, de regényei még jobban tükrözik vissza fékezhetetlen jellemét, különösen a Les mariages de la Créole (1864, 3. kiad. 1882) c. műve, melyet megjelenéskor eltiltottak. Önéletéről a következő munkákban nyilatkozott: Reve d'une ambitieuse (1868, 2 köt.) és Florence, portraits, chronique, confidences (1870). Megirta továbbá második férjének biográfiáját: R. et son temps (1881, 1 köt.) és útleirásokat is tett közzé: l'Espagne moderne (1879), Le Portugal a vol d'oiseau (1883).
latin rovarnevek után Ratzeburg Gyula Tivadar (l. o.) nevének rövidítése.
István, állatorvostanár és iró, szül. Sátoralja-Újhelyen 1860-ban. Egyetemi tanulmányait Budapesten végezte és 1886. orvosdoktorrá avatták. Eleinte az egyetemi szemészeti klinikán, majd a közegészségtani intézetben gyakornok volt. Hosszabb külföldi tanulmányútja után, 1889. az állatorvosi tanintézethez segédtanárrá, majd 1891. a kórboncolástan és általános kórtan nyilvános rendes tanárává neveztetett ki, előadja azonkivül a parazitologiát. 1988 óta számos állatorvosi és parazitologiai közleményt irt magyar és német szakfolyóiratokba. 1892-ben Fröhner Állatorvosi gyógyszertanát magyarra forditotta és a magyar gyógyszerkönyvre való tekintettel átdolgozta. Referense a Jahresbericht über die Leistungen der Veterinär-Medicin és az Ergebnisse der allg. Pathologie und path. Anatomie-nak. Több német folyóiratnak munkatársa. E lexikonba állatorvostani cikkeket ir.
járási székhely Schleswig porosz kerületben, részben az R.-i tó egy szigetén, vasút mellett, (1890) 4233 lak. gőzfürésszel és sörgyártással, I. Vilmos császár bronz mellszobrával, román ízlésü szép XII. sz.-beli templommal. A R.-i tó 12 km. hosszu, 2,5 km széles, lefolyása a Trave felé a Wakenitz.
Gyula Tódor Keresztély, német zoologus, szül. Berlinben 1801 febr. 16., megh. u. o. 1871 okt. 24. Bettinben az orvosi és természettudományokra készült. 1830-67. a neustadt-eberswaldei erdészeti akadémia tanára volt. Főkép a rovartan körül szerzett érdemeket. Művei: Die Forstinsekten (Berlin 1837-44, 3. rész, 2 kiad. Bécs 1885); Die Waldverderber u. ihre Feinde (Berlin 1841, 8. kiad. Lehrbuch der mitteleuropäischen Insektenkunde címen, Bécs 1885, R. életrajzával); Ichneumonen, der Forstinsekten (Berlin 1844-52, 3 köt.); Waldverderbniss (u. o. 1866-68, 2 köt.); Forstwirtschaftliches Schriftstellerlexikon (R. halála után Phöbus, u. o. 1872-73).
Frigyes, német földrajzi iró, szül. Karlsruheban 1844 aug. 30. Természettudományi és földrajzi tanulmányainak befejeztével 1869-1875. nagyobb utazásokat tett hazánkban, Olaszországban, Észak-Amerikában, Nyugat-Indiában és mint önkéntes vett részt az 1870-iki háboruban. 1876. nevezték ki a müncheni politechnikumra, 1886. a lipcsei egyetemre a földrajz tanárának. Művei közül az Anthropogeographie I. része (1882) Simonyi Jenő fordításában megjelent a magyar tudományos akadémia kiadásában. Egyéb művei közül a legnevezetesebbek: a Völkerkunde (3 köt., Lipcse 1885-88, 2. kiadás, 2 kötet 1894); Anthropogeographie II. (1891); továbbá Sein und Werden der Organischen Welt (Lipcse 1868), Wandertage eines Naturforschers (2 köt., u. o. 1873-74); Städte und Kulturbilder aus Nordamerika (2 kötet, u. o. 1876); Die chinesische Auswanderung (Boroszló 1876); Aus Mexiko (u. o. 1878); Die Schneedecke besonder in den deutschen Gebirgen (Forschungen zur deutschen Landes- und Volkskunde, u. o. 1889); Staat und sein Boden geographisch betrachtet (Lipcse 1896). 1882-84. az Auslandot szerkesztette.
Károly Henrik, német közgazdasági iró, szül. Erlangenben 1792 nov. 23., megh. Heidelbergában 1870 márc. 18. Az erlangeni egyetemen elvégezvén a kamerális tudományokat, 1812. magántanár, 1818. helyettes tanár, majd egyetemi könyvtáros és rendes tanár lett ugyanott. 1822. Heidelbergába hivták meg az államtudományok és pénzügytan tanári székére, amely állásában titkos udvari tanácsosi címmel haláláig megmaradt s 1837 óta a badeni felsőháznak is tagja volt. Tudományos és irodalmi munkásságával Smith Ádám közgazdasági elveinek rendszeres és tudományos kifejlesztésén fáradozott. Számos kisebb monográfiát irt a közgazdaságtan egyes kérdéseiről; legfontosabb munkái a Lehrbuch der politischen Oekonomie (először Heidelbergában 1826-37, 3 kötet, utoljára u. o. 1871). és az 1834. megindult Archiv der politischen Oekonomie, melyet később Hanssen György társaságában szerkesztett. Irodalmi munkásságát is, tanításait is nem annyira az eredetiség, mint a rendkivül gondos és szabatos meghatározások, továbbá az individualisztikus és a gazdasági szabadság elveire alapított tudomány rendszerének kidolgozása jellemzik. Ily nemü érdemeiért több európai tudományos akadémia - többek között a magyar is - tagjává választotta. V. ö. Kautz, Emlékbeszéd Rau Károly Henrik felett (Budapest, Akad. Értek., 1873).