(lat.), a való dolgok, ellentétben képzeltekhez; továbbá azok az ismeretek, melyek a valókra vonatkoznak, tehát általában a természettudományok, megkülönböztetésül a nyelvi ismeretektől.
(lat.) a. m. tárgymutató.
(lat.), való, valós, mint ellentéte annak, ami csupán gondolat, képzelet, szubjektív élmény (l. Realizmus). R. számok, l. Valós számok.
l. Középiskola.
(lat.), akik a realizmust vallják meggyőződésüknek. Annyi fajtájuk van, ahány értelme van a realizmus szónak (l. o.).
(lat.), valóság, ami tényleg létezik, szűkebb értelemben a tért betöltő testek létezése. A gondolatnak is van azonban valósága, mégpedig kétféle, tényleg van mint gondolat, továbbá lehet érvényes, igaz gondolat, s mint ilyen ellentéte a hibás, irreális gondolatnak, mely a valóságnak nem felel meg.
(lat.) a. m. valóban, tényleg.
(franc.) a. m. megvalósít; pénzzé tesz.
(lat.), a filozófiában, az életben, a művészet különböző ágaiban igen változó és többnyire határozatlan értelmű kifejezés. A középkorban realistáknak nevezték (l. Filozófia), akik az egyetemes fogalmaknak külön önálló létet tulajdonítottak, tehát Platón a középkoriak előtt realista volt, míg mi az idealizmus (l. o.) tipikus képviselőjének tartjuk. A filozófiában a gondolkodás azon irányát nevezzük R.-nak, mely a valóság princípiumaiból kizárja az eszmeit; a görög atomizmus, a modern materializmus, Herbart rendszere, mely egyszerű reálékből magyarázza a valóságot: a R. különböző fajtái. Aki általában a világnak, amint látjuk, tapasztaljuk, objektív valóságot, realitást tulajdonít, az realista; aki csak álomszerűnek vagy képzetnek tartja vagy jelenségnek, mely különbözik a világ igaz mivoltától, az idealista, ilyen az ind filozófia, ilyen Berkeley felfogása, ilyen Kant és Fichte világnézete. Az életben pedig realistának nevezzük, aki a tényleges viszonyokkal számol, azokat jól ismeri és ideális erőket vagy egyáltalán tagad, vagy igen csekély értékűnek becsül. A. B.
R. a sarkalatos művészi irányok egyike, mely éppen a mi korunkban, 1840 óta küzdte fel magát újabb uralkodásra, de ma már saját hibája által hanyatlóban van. Az e századbeli R. onnan eredt, hogy a múlt századi klasszicizmus elfordult az élettől, fagyos és szolgai kezdett lenni. Tulajdonképpen Byron volt századunk elején az, ki a költészetet a korszak eszméihez és érzéseihez kezdte visszavezetni. De a valóságos irodalmi zendülés Hugo Victorral kezdődött meg, ki nyíltan háborút üzent a klasszicizmusnak, a szabályok zsarnokságának, ellenben a szabad fantáziát, az erőt, a kontrasztok törvényét, a szenzáció és a fenségesen rút és borzadályos tárgyak létjogát, a nagy koreszmék uralmát hirdette. Ez az irány maga magát romanticizmusnak nevezte. A nagy zajból kivált azután a csendesebb, az egyszerű életigazság felé forduló R. Ennek ősatyja Franciaországban Diderot volt, következtek Stendhal, Balzac. Ennek az utóbbinak a hatása éles, metsző életmegfigyelésével, ragyogó pszichológiájával döntő volt. A R. mindenütt hódított, a színpadon a Hugo Victor-féle frázisokat csakhamar Scribe könnyed társalgási stílusa, augier remek egyszerű, de jelentős prózája váltotta fel. Eddigelé a R., melyet Angliában Dickens és Thackeray képviseltek, a közönség kedvelt irányává fejlődött. A közönség tükrözve látta magát és korszakát ezekben az elmés megfigyelésű és előadású iratokban. De átcsapott a naturalizmusba (l. o.), mely ugyan fontos és szükséges, tanulságos és eredménydús átmenetet (Zola) jelzett, de mely cinizmussá és pornográfiává fajulván, végre undor tárgyává lett és helyt adott - az emberi dolgok körforgása szerint - a miszticizmusnak. Remélhető, hogy megint visszafordulnak egy megtisztult R.-hoz, melynek ma még mindig vannak nagy képviselői: Ibsen, Echegaray, Sudermann és sok más. Nálunk és Toldy István fellépte óta a fiatal nemzedék a R. híve lett. s. ö. A.
(jura realia), általában oly jogok, melyeknél a jogosult alany nem közvetlenül, hanem csak közvetve, ti. akként van meghatározva, hogy a jog valamely általános minőséghez van kötve s jogosult az, akiben ez a minőség megvalósul. Legfontosabb esete a R.-nak az, midőn a jog valamely ingatlannal van egybe kapcsolva akként, hogy az ingatlannak tulajdonosa egyúttal az illető jognak alanya. A modern jogfejlődés egy igen nevezetes reáljogot hozott létre a birtokosra, vagyis az ún. bemutatóra, «au porteur» szóló jogot, melynél a jogosított az, aki a jogra vonatkozó okiratnak van birtokában, amelyeknek jelentőségét emeli még az, hogy össz-szerűen meghatározott jogalanyra szóló jogok üres forgatmány útján «au porteur» szóló jogokra változhatnak át. A R.-nak ellentétei a személyes jogok (jura personalia), amelyeknél a jog keletkezésével a jognak alanya is bizonyos. Ezek kétfélék: a) az ún. legszemélyesebb jogok (jura personalissima), amelyek oly szorosan függnek össze a jogosított személyével, hogy attól el sem választhatók, tehát át nem ruházhatók, öröklés útján át nem szállhatnak, hanem a jogosított halálával elenyésznek; b) a szorosabb értelemben vett személyes jogok, melyek átruházhatók s örökség útján átszállhatnak: ilyen a legtöbb vagyoni jog. H.