Lajos, német iró, szül. Berlinben 1799 ápr. 13. megh. u.o. 1860 nov. 28.-án. 1826 óta a Vossische Zeitung szerkesztője és zenebirálója volt. Atyja hajlama ellenére zenésznek neveltette, de R. 1816-21. katona volt, mire nagyobb utazásokat tett és teljesen az irodalomnak szentelte erejét. Egyik első, erősen sértő szatirikus művét (Henriette Sontag oder die schöne Sängerin 1827), Freimund Zuschauer álnéven adta ki, de szerzősége kitudódván, több havi fogságra itéltetett. Legértékesebbek regényei: 1812 (1834, 4. köt.); Der Wildschütz (1835) és Drei Jahre von Dreissigen (1858, 5 köt.). Szinművei közül csak Karl der Kühne (1824) és a Bulwe regénye alapján irt Eugen Aram (1839) aratott rövid időre sikert. Irt sok operaszöveget (p. Ein Feldlger in Schlesien 1844, Meyerbeer szövegéhez), novellát és úti rajzot is: Gesammelte Schriften (1860-61, 24 köt). Önéletrajza (Aus meinem Leben, 1860, 2 köt.) befejezetlen maradt. Tőle van a Leise flehen meine Lieder kezdetü dal, amelyet Schubert oly remekül megzenésített.
(lat.), haszonbéri szerződésnek megújítása.
(lat.), a természetbeli járandóságok pénzbeli váltságdíja.
nagyközség Bács-Bodrog vármegye bácsalmási j.-ban, (1891)1349 magyar és német lak.
város Koblenz porosz kerületben a Rajna bal partján, vasút mellett, (1890) 3218 lak. A közeli Appolinaris-hegyen azelőtt szt. Mártonról nevezett kápolna, igen látogatott búcsujáró hely állott. Közelében számos római épületmaradványt is találtak.
(lat.) a. m. vissza-, hátramaradó. - R. diák, a prot. főiskolákban régebben azoknak az akadémiai tanulóknak a neve, akik a hosszú szünidő alatt, valamint szüretkor az iskolában visszamaradtak, az iskola gazdasági ügyeinek intézésére. - Remanenciális földek a. m. maradékföldek (l. o.).
l. Rézmetszet.
1. residency Jáva ÉK-i partján. Területe 7538 km2, (1889) 1 248 989 lak., akik közt 621 európai és 17 499 khinai. Van kávé- és dohánytermelése - 2. R. fővárosa, a R. folyónak a Szunda-tóba való torkolásánál, 14 263 lak., van kikötője is.
remboursement (franc., ejtsd: ranbúr, ranúrzman, olasz rimborso), kétféle jelentésü kereskedelmi kifejezés. A bizományi kereskedelemben azt a váltót, utalványt vagy számlát nevezik igy, amelyet az eladó bocsát ki bizományosára, hogy tőle, vagy legalább közvetítésével megkaphassa bizományba küldött áruinak árát, még mielőtt azok eladattak volna. Az ilyen R. névértéke a megbizó és a bizományos megegyezése szerint csupán az áruk eladási árának 1/3-1/2 részéig emelkedhetik s a bizományosnak e közbenjárásáért delcredere-provizio (l. o.) jár. A váltó-forgalomban pedig jelenti e műszó azt a váltót vagy számlát, amelyet a váltó-hitelező bocsáthat ki bármelyik megelőző forgatóra vagy a kibocsátóra olyankor, amikor váltója szükséget szenved. Hogyha ugyanis az intézvényezett megtagadja az elfogadást, vagy az elfogadó egyáltalában nem, vagy csak részben teljesíti a fizetést, akkor a váltó birtokosának joga van a megelőző forgatótól és a kibocsátótól a váltó kifizetetlen névértéke, annak lejárat utáni kamatai, a törvényes váltódíj és összes költségei erejéig fedezetet követelni; e fedezet R.-nak nevezik s leggyakrabban számlával v. váltóval hajtják be.
(tulajdonképen R. Harnensz van Rijn), hollandi festő, szül. Lejdában 1607 jul. 15., megh. Amsterdamban 1669 okt. 8. Atyja jómódu molnár volt és fiát tudományos nevelésben akarta részesíteni, de ez több hajlamot mutatott a művészethez, ugy hogy szülei kivették az iskolából és Swanenburch Jakab középszerü festőhöz adták. Miután ennél három évet töltött, 1623 körül Amsterdamba került Lastman Péterhez. Még ugyanazon évben azonban visszatért szülővárosába, ugy látszik a nélkül, hogy mesterei nagy befolyást gyakoroltak volna fejlődésére. Első évszámmal ellátott képe 1627-ből való, sz. Pált ábrázolja börtönében (stuttgarti múzeum), de még nem sejteti későbbi hatalmas művészetét. Már meglehetős hírnévre tett szert, mikor 1630. a virágzó Amsterdamba költözött, hol nemsokára tömegesen jelentkeztek a tanítványok műhelyében. Ez időtájt keletkeztek első művei, melyekben már olyan bűvös erővel használja föl a fényt festői hatások elérésére: a Krisztus bemutatása a templomban (1631. hágai képtár), Szent család (1631. müncheni képtár), és mig mitologiai festményei (Proserpina elrablása, Berlinben; Ganymedes elrablása, Drezdában) és rézkarcai (Diana a fürdőben stb.) még durvák, sőt néha éppen groteszkek, képmásai már a korabeli legjobb festők szinvonalán mutatják be, ha nem is mulja még felül őket. 1632. aratja első nagy diadalát, mikor az amsterdami sebészcéh megbizásából megfesti a Tulp doktor anatomiaileckéjét ábrázoló hires képet (hágai muzeum), amelyen az egyes képmások eleven jellemzetessége, némely részek árnyékos fénye világosan mutatja a fiatal részek árnyékos fénye világosan mutatja a fiatal mester haladását. 1634. körül nőül vette van Ulenburgh Saskiát és míg saját képmását majdnem minden évben megfestette, rézbe maratta, ez időtől fogva fiatal feleségének képe is gyakran megjelenik műveiben. 1634 körül készült Saskiának a casseli képtárban levő nagy képe, kevéssel utóbb a drezdai képtárban levő hires kép, mely a két hitvest pajkos jókedvében ábrázolja és talán mezítelen női alakjaihoz (pl. az u. n. Danae a szentpétervári Eremitageban) is neje szolgált mintául. Életének ez a korszaka a legtermékenyebb. Minden újabb műve folytonos szin- és fénytanulmányairól tesz tanuságot. Képeinek tárgyát nagyrészt a bibliából veszi, elfogulatlanul, természetesen dolgozza föl és éppen az a tiszta emberi vonás, amely bennük nyilatkozik, teszi őket olyan hatásosakká, sokszor megrendítőkké. Ilyenek: Rafael angyal és Tóbiás családja (Louvre, 1637); Sámson megfenyegeti apósát (Berlin, 1635 körül); A filiszteusok legyőzik Sámsont (Schönborn-gyüjtemény Bécsben, 1636); a Sámson lakodalmát ábrázoló gyönyörü kép (Drezda, 1638); a müncheni képtárnak 1633-38. festett, öt képből álló sorozata Krisztus kiszenvedésének történetéből; Szent család (Louvre, 1640); Manoah áldozata (Drezda, 1641) stb. Ugyanezt az eszmekört fejezi ki rézkarcaiban is, melyekben bámulatos változatossággal festői, sokszor éppen szines hatásokat idéz elő. Ide tartoznak: Az angyal kihirdeti a pásztoroknak Jézus születését (1634) és Mária halálát ábrázoló hires, nagy rézkarca (1639). 1642. az amsterdami lövésztársulat számára festette meg leghiresebb, mindenesetre legtöbbet emlegetett képei egyikét, a lövészek kivonulását Banning Cocq kapitány vezetése alatt (amsterdami országos muzeum, melyet hibásan Éjjeli őrjáratnak is neveznek. Ugyanazon évben halt meg felesége. A családi boldogságra sötét, gondteljes napok következnek. Bánatához az a körülmény járult hozzá, hogy határtalan gyüjtési szenvedésének következményei is mind fenyegetőbbekké váltak. Egész vagyonát festményekre, metszetekre, régi fegyverekre, ékszerekre stb. adta ki, ugy hogy 1656-ban vagyonbukottnak nyilvánították, 1657. gyüjteményeit, 1658. házát elárverezték és ő élete végéig csak Hendrickie Stoffelsnak, a felesége halála után házába került leánynak, és fiának Titusznak segítségével volt képes hitelezői zaklatásának eleget tenni. De azért művészi tevékenysége pillanatra sem szünetelt. Saját képmásain kivül számos arcképet készített megrendelésre, sőt 1656. az amsterdami sebészcéh számára még egy képet, Deyman doktor anatomiai leckéjét, festett (nagyon megrongálva az amsterdami országos muzeumban); művészetének teljes erejét azonban történeti, nagyrészt bibliai tárgyu képeiben fejtette ki. A leghiresebbek: A házasságtörő nő Krisztus előtt (1644, londoni nemzeti képtár); Szent család (Szt.-Pétervár 1645, Eremitage); Az erkölcsös Zsuzsána (1647, berlini muzeum); Krisztus Emmauszban; A könyörületes szamariai (Páris, Louvre 1648,); Batheseba (u. o. 1654,) stb. A tájképfestés terén is olyan tökéletes, hangulatos műveket alkotott ebben az időben, hogy méltán tekinthető a modern, tisztán festői tájképfestés atyjának. A braunschweigi muzeumban levő Zivataros táj, egy téli tájkép a casseli képtárban, a Folyó torkolata (oldanburgi muzeum), Zivataros táj (Wallace-féle gyüjtemény Londonban), főleg azonban a Tájkép hegyi kastéllyal (casseli képtár), Tájkép szélmalommal (Lansdowne-gyüjtemény Bowoodban) a legkitünőbbek közöttük. Leghirdesebb rézkarcai is, melyekkel előtte és utána páratlan festői hatásokat érel, hatalmas, költői gondolatokat fejez ki, 1642-1656. keletkeztek. Jan Six, Van der Linden doktor, Asselyn festő, Bonus Efraim, Lutma ötvösképmásainak mindegyike az éles, megkapó jellemzés netovábbja; valamennyi között azonban talán leghiresebb a Faust szellemidézését ábrázoló lap (1648 körül) és az u. n. Sázforintos lap (Krisztus betegeket gyógyít), a legnagyobbak és leghatalmasabbak egyike; ezekhez sorakoznak a Krisztus a templomban; A három kereszt; Krisztus levétele a keresztről, fáklyafény mellett; Ábrahám áltozata stb. Miután a szomoru körülmények okozta sötét hangulatokat, melyek néhány festményében is nyilatkoznak, leküzdötte, életének utolsó éveiben eljutott művészete fejlődésének tetőpontjára. Képmásai közül különösen érdekes a parisi Louvreban levő saját arcképe (1660), a a ráncos képü öregé, mely azonban nem kevésbbé vonzó fiatalkori képmásainál. Az amsterdami országos képtárban levő u. n. Zsidó menyasszony, az u. n. Venus és Amor (Louvre), a braunschweigi képtár hires családi képe, az amsterdami posztókereskedők céhe elüljáróinak képe (Staalmeesters 1661 amsterdami országos képtár) a festészet legnagyobb remekművei közé tartoznak. Ezekhez csatlakoznak utolsó történeti képei: József véres ruhája (Derby gróf képtára Londonban); Az igazságtalan hitelező az uralkodó előtt (London, Wallace-képtár); Krisztus ostorozása (1668, darmstadti képtár); A tékozló fiu hazatérése (Szt.-Pétervár, Eremitage) és utolsó rézkarcai, p. Szt. Ferenc (1657); A szamarai nő; Péter meggyógyítja a tagbaszakadt embert; Jupiter és Antiope (1659). A budapesti országos képtárban egy aggastyánt (szt. Jeromost? 1642, 235. sz.) és szt. József álmát ábrázoló (236. sz.) festményekkel van képviselve. nagyon érdekes az ő amsterdami műhelyéből való nagy kép is (229. sz.), mely Krisztust Pilátus előtt ábrázolja.