Henrik (VII.) herceg, német államférfiu, szül. 1825 jul. 14., fia a R.-Schleiz-Köstritz ágból származó s 1841 szept. 27. elhalt LXIII. Henrik hercegnek. 1845-48. jogi tanulmányait Heidelbergában és Berlinben végezte, 1849. belépett a 8. dsidásezredbe, 1853. pedig a diplomácia szolgálatába állott. 1854-63. a párisi porosz követségnél tanácsos, 1863. Casselben, 1864. Münchenben porosz követ s 1871. pedig Németország követe volt Pétervárott; 1873. kinevezték császári főszárnysegédnek, 1876. önként lemondott s még ugyanez és febr. 6. Máriával, a szász-weimari hercegnővel lépett házasságra; 1876. a porosz urakházának lett tagja s 1877. rendkivüli nagykövetnek ment Konstantinápolyba, 1878. pedig Bécsbe nevezték ki német nagykövetnek. Midőn a kegyvesztes Bismarck herceg 1892. Bécsbe jött, R. herceg és neje is találkozott vele, amivel a porosz udvar neheztelését vonta magára. 1895. megvált állásától. Szűkebb körben mint zeneszerző is jelét adta tehetségének; több vonósnégyes szerzője.
Ede Vilmos Jenő, német protestáns hittudós és iró, szül. Strassburgban 1804 jul. 18., megh. u. o. 1891 ápr. 15. Előbb a klasszikus nyelvészet, azután a hittudomány tanulmányozásával foglalkozott szülővárosában, Göttingában és Hallében; Párisban pedig a Sacy Szilveszter alatt keleti tanulmányokkal. Visszatérvén Strassburgba, a bibliai és keleti tudományok tanárául képesítette magát mint magántanár. 1834. rendkivüli, 1836. rendes tanár, 1838. majd ismét az egyetem újbóli felállítása után 1872. teologiai tanár lett. Fő művei: Geschichte der Heiligen Schrift Neuen Testaments (5. kiad. 1874); Geschichte d. Heil. Schrift Alten Testaments (1881); Histoire de la théologie chrétienne au siecle apostolique (3. kiad. 1864); Histoire du Canon des Saintes Écritures (2. kiad. 1864); Bibliotheca Novi Testamenti (1872). Ezenkivül kiadta Cunitzcal együtt Beiträge zu den theologischen Wissenschaften (1851-56, 6 köt.); ugyancsak azzal együtt kiadta Kálvin összes műveit Corpus Reformatorum c. alatt (1863 óta), melyből 1893-ig 50 kötet jelent meg. Hagyatékából Erichton és Horst kiadták Das alte Testament übersetzt, eingeleitet u. erläutert (Braunschweig 1892).
1. Frigyes, kiváló alnémet regényiró, szül. Stavenhagenben (Mecklenburg) 1810 nov. 7., megh. Eisenachban 1874 jun. 12., hol 1863 óta élt. Gimnáziumi tanulmányainak befejezte után atyja kivánságára, de saját hajlama ellenére 1831 óta Rostockban, 1832 óta Jenában jogot tanult. Itt a német deák-mozgalmakhoz csatlakozott, minek következtében 1833. Berlinben, hol tanulmányait folytatni akarta, elfogták és halálra itélték. A király kegyelem útján harminc évi várfogságra itélte és R. tényleg 1838-ig különböző porosz várakban fogva volt, sőt midőn Poroszország kiadta, még 1840-ig Dömtz mecklenburgi várban kellett senyvednie. Most a gazdaságra adta magát, de minthogy e téren nem boldogult, 1850. Treptowban telepedett le mint magántanító s nemsokára kizárólag az irodalomnak élt, melyben már első művével nagy sikert aratott. 1856 óta Neubrandenburgban (hol neki 1893. emléket állítottak), 1863 óta Eisenachban élt. Emléket 1893. még Chicagóban is emeltek neki. Eisenachi házát s gazdag irodalmi hagyatékát özvegye (megh. 1894 jun. 9.) a Schiller-alapra hagyta. R. legtöbb művét mecklenburgi alnémet nyelvjárásban irta, melyet remekül alkalmaz és módosít, főleg kifogyhatatlan humorja szolgálatában. Fő művei: Läuschen un Rimels (1853-58); Polterabendgedichte (1855); De Reis nah Belligen (1855); Kein Hüsung (1858); Hanne Nüte (1859); Schurr-Murr (1861); legjelesebb műve: Olle Kamellen, melynek egyes részei: Ut de Franzosentid (1860); Ut mine Festungstid (1862); Ut mine Stromtid (1864); Dörchläuchting (1866) és De Reis nah Konstantinopel (1867); Sämmtliche Werke 1863-1868, 13 köt., népies kiadás 1877, 7 köt.). Hagyatékában (Nachgelassene Schriften, 2 köt., 1875) találtak egy szatirikus vígjátékot is: Die drei Langhänse (1878). Egyéb dolgozatok hagyatékából 1883. s 1885. jelentek meg. R. első rangu humorista, kinek művei, dacára a nehezen érthető nyelvjárásnak, mellyel él, rendkivüli népszerüségre jutottak egész Németországban (nálunk Hunfalvy Pálnak volt kedveltje). Főleg mester a jellemzésben; Onkel Bräsig, regényeinek egyik fő alakja, még a szinpadon is bevált. Humora soha sem sértő, mert nemes gondolkodásából és a szegény népért (melyet kitünően ismert és remek rajzokban festett) melegen érző szivéből fakad. Stromtid címü fő műve a modern német regényirodalomnak egyik legjelesebb, legegészségesebb terméke. Felnémet (irodalmi) nyelven irt dolgozatai jóval kevésbé sikerültek. Életét megirták vagy élet- s jellemrajzi adalékokat tettek róla közzé: Glagau (2. kiad. 1875), Wilbrandt (1875), Ebert (1874), Latendorf (1880), Trinius (1886), Raatz (1894) és mások. V. ö. Engel Fr., Briefe Fritz R.-s an seinen Vater (2 köt., Braunschweig 1896); Gaedertz, Aus Fritz R.-s jungen und alten Tagen (Wismar 1896).
2. R. Hermann, német prot. teologus és történetiró, szül. Hildesheimben 1817 aug. 30., megh. Göttingában 1889 szept. 17-én. 1853. rendkivüli tanár lett Boroszlóban, 1855. rendes tanárnak nevezték ki Greifswaldba, 1866. visszakerült Boroszlóba s innen 1876. Göttingába. 1864 óta szentszéki tanácsos és 1881 óta bursfeldei apát is volt. Művei: Johannes V. Salisbury (Berlin 1842); Geschichte Alexanders III. und der Kirche seiner Zeit (2. kiad. Lipcse 1860-64, 3 köt.); Geschichte der religiösen Aufklärung im Mittelalter (u. o. 1875-77, 2 köt.); Augustinische Studien (Gotha 1887).
3. R. Keresztély, német iró, szül. Kütten faluban (Merseburg közelében) 1665., megh. 1712 után. Élete még mindig elég homályos: 1688 óta teologiát, utóbb jogot tanult Lipcsében, hol sértő szatirái miatt az egyetemről kicsapták, mire Seyfferditz kamarás titkára lett. 1703-10. Berlinben élt, hol az udvari ünnepélyek számára drámai szövegeket irt. Egyebet nem tudunk róla. Irt két vígjátékot: L'honnete femme oder d. Ehrliche Frau zu Plissine (1695) és Der ehrlichen Frau Schlampampe Krankheit und Tod (1696, kiadta Lustspiele címen Ellinger, 1890), melyek élesen támadó irányuak és egy ugyanezen körben mozgó gúnyiratot; Letztes Denk- und Ehrenmal der Frau Schlampampe (1697). Értékesebb regényszerü műve: Schelmuffkys Reisebeschreibung (1696, kiadta Schullerin, 1885), melyben éles szatirával, de egyúttal egészséges, jóízü humorral gúnyolja korának hóbortjait. Életét megirták Zamcke Frigyes (1884) és Gehmlich (1891).
Mihály (oroszosan Mihály Krisztoforovics) gróf, orosz államférfi, szül. Porjecsjében 1820., megh. Carszkoje-Szelóban 1890 aug. 23. (ó-naptár szerint 11.). Liv családból származik. 1862. pénzügyminiszter lett s nagy érdemeket szerzett az orosz pénzügyek rendezése körül. Ő volt az első, aki Oroszországban (1862) költségvetést mert kiadni. Fölöslegei révén számos vasút építése vált lehetségessé. R. ellenzője volt az 1877-78. orosz-török háborunak s mindjárt a béke-kongresszus bezárása után lemondott állásáról. 1881-87. elnöke volt a miniszter-bizottságnak. 1890. gróffá tették.
(Reuter's Telegram Company, rövidítve R.T.C.), londoni hirlaptudósító iroda, mely Nagy-Britannia és Irország meg a brit gyarmatok összes sajtóját távirati tudósításokkal ellátja, s magánosoknak is szolgál a legújabb jelentésekkel politikai, pénzügyi és közgazdasági eseményekről; a kontinens sajtója számára pedig naponkint ad ki egy Általános Tudósítót, melyben a Nagy-Britanniában végbement fontosabb eseményekről számol be. Fiók-ügynökségei vannak Manchesterben, Glasgowban, továbbá Egyiptom, D.-Afrika, K.-India, Khina, Japán, É.-Amerika és Ausztrália nevezetesebb városaiban; a föld fontosabb pontjain pedig állandó levelezőket és képviselőket tart. A R.-et Reuter Gyula Pál báró (szül. Casselben 1821 jul. 21., kit a szász-koburg-gothai herceg 1871. bárói rangra emelt) alapította 1849. Aachenben, honnét 1851. Londonba tette át; 1865 óta részvénytársaság, melynek élén, mint vezérigazgató, az alapítónak legidősebb fia Reuter Herbert báró áll.
a württembergi Schwarzwald-kerület és R. kerület fővárosa a Sváb-Alp lábánál, az Echaz és vasút mellett, termékeny vidkéne, (1890) 18 542 lak., virágzó szövőiparral, főképen nagy pamutszövőkkel, gyapju- és pamutfonókkal, kelmefestőkkel, jelentékeny bőriparral, továbbá gépgyártással és műmalmokkal; szövőiskolával, pomologiai intézettel; egy kénes fürdővel; a XIII. és XIV. sz.-ból való gót templommal, amely egyike Württemberg legszebb templomainak. R. List nemzetgazda szülőhelye, akinek 1863. ércszobrot emeltek. R. 1240-ben lett birodalmi várossá; a sváb földön először fogadta be a reformációt; 1803. került Württemberghez. 1377 máj. 14. a városiak Ulrik gróf ellen harcot vívtak. V. ö. Jacobsen, Die Schlacht bei R. (Lipcse 1882); Hochstetter, Führer durch R. (1894).
az ugyanily nevü tiroli kerületi kapitányság székhelye, a bajor határ közelében, a Lech mellett, (1890) 1495 lak., pamutfonással és szövéssel.
1. R. (Vad), kisközség Bihar vármegye élesdi j.-ban, (1891) 2327 oláh és magyar lakossal; van vasúti állomása, posta- és táviróhivatala és postatakarékpénztára. Lakói agyag- és kőipart űznek. - 2. Tisza-Nagy-R., nagyközség Jász-Nagykun-Szolnok vármegye tiszai alsó j.-ban, (1891) 1548 magyar lakossal, postahivatallal és postatakarékpénztárral.
általában védett kikötőhely (l. Kikötő), különösen pedig folyóknál az a partrész, ahova azok a rendes járatu kisebb hajók, kompok és csónakok kötnek ki, melyek a két part közti forgalmat tartják fenn. De a fogalmat a közéletben átvitték magára a folyón át való közlekedés műveletére s a révjogról szóló törvényes intézkedéseink is ilyen értelemben használják.
l. Himlóojtás.