(franc., ejtsd: revrí) a. m. álmodozás; a zenében a. m. ábránd (l. o.).
l. Avers.
(lat.) a. m. megfordítás, megfordulás, R.-inga, l. Inga.
Frigyes Károly, R. és Salandra grófja, osztrák diplomata, szül. Lembergben 1827 jan. 21. Egy Nápolyból Ausztriába bevándorolt grófi család sarja, Antal gróf fia. A diplomáciai pályára lépett és miután több követségnél, igy Szt.-Pétervárott is, működött, 1889 ápr. 4. mint osztrák-magyar nagykövet a szentszékhez került. R. gróf azonfelül spanyol grand, a maltai lovagrend tiszteletbeli tagja s az osztrák urakházának tagja. Neje Erzsébet, Burturlin orosz tábornok leánya. Legidősebb fia Miklós (szül. 1866.) követségi titkár.
(lat.), általában irásban tett igéret, térítvény. A róm. kat. egyházjogban különösen vegyes házasság esetében az a katolikus apától követelt térítvény, melyben arra kötelezi magát, hogy összes gyermekeit a kat. vallásban fogja neveltetni. Az egyházjog a lekészeknek szoros kötelességévé teszi, hogy az esketés előtt ily R.-okat lehetőleg kieszközölni törekedjenek, s azok épségben tartása fölött szigoruak ügyeljenek. Hazánkban R.-ok 1868-ik évig élték virágkorukat, lehetővé tette az akkori törvényhozás, amely szerint (1791. XXVI. t.-c.) vegyes házasság esetében a kat. apa gyermekei a nemre való különbség nélkül a törvény erejénél fogva katolikusok, ha ellenben az anya katolikus, a törvény erejénél fogva csak a leánygyermekek katolikusok, a figyermekek ellenben apjuk vallását követhetik, de katolikusok is lehetnek. A protestánsoknak e miatt s különösen a R.-ok miatt emelt panaszaik most már csak történelmi reminiszcenciák. Az 1868. LIII. t.-c. az 1791. XXVI. t.-c. rendelkezéseit a keresztény vallásfelekezetek viszonosságával ellentétben állóknak találta, s azért a vallásfelekezetek egyenjoguságának törvény útján való szabályozásáig, tehát kifejezetten ideiglenes jellegü érvénnyel kötelezőleg állapította meg, hogy vegyes házasságból származó gyermekek nemök szerint követik a szülőknek vallását, s hogy a R.-ok «ezentúl is» érvénytelenek, s semmi esetre sem birnak jogerővel. Az idéző jelek közé foglalt szavak kétségtelenné teszik, hogy a törvényhozás az előbbi törvények alatt adott R.-okat is állami törvény szempontjából érvénytelennek tekintette. A kérdést a vallásszabadság értelmében az 1894. XXXII. t.-c. újra szabályozta. Lásd Polgári házasság (XIV. köt., 76. old.).
(növ.), l. Farevesedés, Fagombák.
(új-lat.), templomokban a papok öltözőszobája.
a folyók bizonyos pontjain a két part közt rendesen közlekedő kisebb hajók, kompok átkelő szolgálatában alkalmazott egyén. Ezen elnevezés alatt rendszerint a felelős kompkezelőt értjük.
1. Bálint, ref. püspök, szül. Debrecenben 1816 jan. 16., megh. u. o. 1891 okt. 8. Tanulmányait szülővárosában végezte, hol 1838-41. főiskolai köztanító s végül szenior is volt. 1842. a gyakorlati teologia tanárául választatván, több egyházban lelkészi gyakorlatot folytatott, majd külföldre ment s néhány német egyetemet látogatott meg. 1844 nov. foglalta el állását, melyről 1855 szept. debreceni lelkészségre mentát. 1856. a tiszántúli egyházkerületnek főjegyzője, 1860. a debreceni egyházmegyének esperese, 1871. pedig püspök lett. Később királyi tanácsosi címet kapott s a főrendiházba is bejutott hivatalánál fogva. Tagja volt az egyetemes konventnek s a debreceni zsinatnak, valamint a magyar protestáns irodalmi társaság választmányának. Szerkesztésében jelent meg a népies olvasmányokat tartalmazó Egyházi könyvtár (8 füzet, 1858-59). Művei egy csomó kisebb-nagyobb alkalmi dolgozatán kivül a következők: Vasárnapi, ünnepi és alkalmi imádságok templomi használatra (Debrecen 1847, 3. kiad. u. o. 1864); Köznapi imádságok templomi használatra (u. o. 1850, 2. kiad. u. o. 1861); Imakönyv prot. keresztények számára (u. o. 1851. 4. kiad. u. o. 1891); Egyházszertartási beszédek (u. o. 1853, 2. kiad. Budapest 1889); Halotti imádságok (Debrecen 1892); Halotti és alkalmi imádságok (u. o. 1892); Oratiók és halotti egyházi beszédek (u. o. 1893); Ünnepi és évszaki egyházi beszédek (u. o. 1893); Ünnepi, évszaki és alkalmi egyházi beszédek (u. o. 1893); Halotti egyházi beszédek és alkalmazások (életrajzával együtt, melyet a halála után megjelent köteteket sajtó alá rendező Csiky Lajos irt, u. o. 1894). Kiadta Lakatos József és Szoboszlai Pap István több kötet prédikációját.
2. R. Imre, ref. lelkész, egyházjogi és egyháztörténeti buvár és iró. Újfehértón (Szabolcs) 1826 jan. 14., megh. Debrecenben 1881 febr. 13. Atyja a Kiskun-Halasról származott R. Pál községi jegyző volt. Az elemi 4. és gimnáziumi 1., 2., 3. osztályokat Debrecenben, a 4., 5., 6. osztályokat Hajdu-Böszörményben végezte; 1841 nov. a debreceni kollégiumba lépett, ott 6 éven át a bölcsészeti, jogi és hittani folyamokból álló akadémiát fényes sikerrel futotta meg. Mint pályavégzett 1847 novembertől 1851 augusztusig a kollégiumban maradt; első tanévben a veteránus szintaxisták, másikban veteránus rétorok preceptora, 1850-51-ben kontraskriba, s mint ilyen a novicius diákok oktatója a klasszikus nyelvekben, a nagy könyvtár őre. Akadémiai tanuló korában a magyar királyi egyetem által a Schwartner-alapítványból kitűzött pályakérdésre: Mi az oka, hogy Magyarország fennáll és nem enyészett el, mint a hunnok, gepidák, avarok s más népek által a Duna és Tisza mellett alapított birodalmak? versenyzett s pályanyertes lőn. A tanuló ifjuság olvasó-társaságának könyvtárnoka és elnöke, az ifjuság kérelmét a tanárkarhoz ő fogalmazta 1848 márc. 19., melyben reformokat követeltek, p. a közvizsgák eltörlését, az olvasótársaság segélyezését az iskola pénztárából, a tankönyvek kinyomatását stb. Az ifjusági életben mint énekkari és tűzoltótársasági tag is tevékeny részt vett. Szeniorrá választatása előtt Balmaz-Újváros hivta meg 1851 aug. 24. lelkészévé, előbb azonban külföldi egyetemekre indult. Bécsben a prot. teologiai fakultásban hallgatott 1852 január közepéig, onnan 1852 jul. 9. indulhatott tovább, s főleg Berlinben időzött. Svájcban fedezte fel Sélyei és Harsányi magyar gályarab lelkészek arcképeit. 1854 máj. 7. foglalta el a szentesi lelkészi állomást, hová való megválasztatását elfogadta. Innen hivta meg a debreceni fényes egyház egyik lelki pásztorává. 1856 máj. 18-tól haláláig itt hivataloskodott. 1856. egyházkerületi aljegyzővé választották, 1859. a magyar tudományos akadémia levelező tagjává, 1861. országos képviselővé, de 2 hó múlva lemondott; 1864. a debreceni kollégiumba az egyháztörténelem tanárául, erről azonban 1 év mulva lemondott, lelkészi és hittanári hivatalt együtt viselni nem akarván. 1867. a tiszántúli ref. egyházkerületi levéltárnokává közakarattal megtétetvén, e hivatalt páratlan munkaerővel vitte haláláig; 1871. a bécsi prot. teol. fakultás teol. doktori címmel tisztelte meg. A külföldi nagy egyházi társulatok közül az angol eredetü evangélikus Alliance apologetikus programmjához 1871. csatlakozott, a szövetség elnöke Necker Theodor Genfből fel is kereste R.-t Debrecenben 1873. s vele értekezett. Sayous Ede párisi tanár és történetiró 1875-ben látogatta meg, őt szólította fel aztán s tette figyelmessé az alakuló presbiteri Alliancera. R. megható üdvözlő szózatot irt, melyet a debreceni egyház és kollégium kiváló férfiai aláirtak (1875 jul. 8.), s a londoni nagy gyülésen lelkesen fogadták (Ev. Prot. Lap. 1875. 29. sz.), ő volt tehát a ref. egyházak presbiterelvü szövetségéhez való csatlakozásnak első kapcsolója hazánkban.
Az egyházjogi és alkotmányi nagy harcnak, melyet a bécsi kormánnyal vívott a magyar protestáns egyház 1856-61., R. volt egyik legalaposabb, bátor hőse, s a tudományos fegyverek előteremtője, sőt fegycvertára. Thun Leo miniszter 1856 aug. 21. adta ki a felülről készült protestáns egyházalkotmányi tervjavaslatot, mely a protestáns egyház önkormányzati szabadságát fenyegette. R. mély tanulmányokkal készült a védelemre két úttörő munkájával: A protestáns egyházalkotmány alapelvei (1856) és Vélemény a magyar prot. egyházalkotmány fő pontjai felett (1857). Midőn a Thun tervjavaslata ellenében a bécsi békekötés történetének közrebocsátásával meg akarta kezdeni a támadást a Ballagi által szerkesztett Prot. Egyházi és Iskolai Lapban (1858), annak első száma lefoglaltatott, iró és szerkesztő mint csendháborítók törvényszék elé idéztettek. A bécsi kormány figyelembe nem vette, hogy szabályszerü zsinattartás nélkül a magyar protestáns egyház alkotmánya meg nem változtatható, erővel és felülről akarta azt végrehajtani; e végre 1859 szept. 1-én kibocsátotta a császári nyilt parancsot (patens) s másnap az azt életbe léptető miniszteri rendeletet, igy hatalomszóval akarta romba dönteni a törvényes szervezetet. A tiszántúli ref. egyházkerület 1859 okt. 8. felirt a rendelet ellen, azon első biráló alapdolgozat nyomán, melyet R. készített. Az ország, sőt a külföld figyelmét magára vonta az erélyes felszólalás. Az angol követségnek akkor Pesten időző tagja, az ifju Westmoreland titkár, a protestáns ügyben tájékozást kért. Az emlékratot, mely azt megadta, R. fogalmazta, s az németre fordíttatván, az angol nagykövet Loftus lord kezébe juttatott, ki azt Londonba küldte. Innen került az 1860 febr. az angol parlament elé Long interpellációja alakjában, melyre Russel János lord adott választ. (V. ö. Hansard, Parliamentary debates, 1860.) Ez emlékirat az Edinburgh Review c. angol lapban megjelent (1860). Annak a fényes küldöttségnek, melyet a két evangélikus egyház egyeteme küldött a királyhoz, R. is tagja volt, elnöke id. Vay Miklós báró, feladata: kérelmezni a pátens megszüntetését. 1860 jan. 23-28. Bécsben nem voltak képesek kieszközölni a király elébe jutást. Visszatérés előtt elhatározta a küldöttség: készíttessék részletes utasítás a gyülekezetekhez és lelkészekhez, hogy az egyházi felsőség mellőzésével semmiféle miniszteri rendeletet ki ne hirdessenek. Ez utasítás a hires Tájékozás (v. ö. Figyelmező 1876. évf. 434. old.), melyet Bécsben készített R., s a küldöttség által jóváhagyatva, számtalan példányban világgá ment. Ehhez alkalmazkodtak hiven az egyesek s mentő horgonya lett az el nem merülésnek. A nagyváradi országos törvényszék a Tájékozás elkoboztatását rendelte el, a szerző R. előbb saját lakásán, majd a városházánál hallgattatott ki az országos törvényszéki tanácsos által, végre Váradra idéztetett, s bűnügyi vizsgálat alá fogatott. Az abszolut kormány benn az irodalmi védekezés előtt elzárta az utat, ellenben a külföldi német tudósok által védette a pátenst. 1860 febr. táján jutott a hazában köztudomásra, hogy külföldi német tudósok rosszalják a magyar protestánsok magatartását. Ekkor irta meg R. A magyar prot. egyh. szabadságának védelmét 1860., melyet a berlini Prot. Kirchen-Zeitung közölt. Végre a király 1860 máj. 15. kelt leiratában a magyar protestáns egyházat régi törvényes állásába visszahelyezte, a perbe fogottakat, köztük R.-t is, felmentették. Az egyházjogi harc ezzel véget ért.
Az októberi diploma megjelenése után egybehivott országgyülésre a népszerüvé lett R.-t Debrecenben képviselőnek választották. A merev ellenzéken foglalt állást, 1861 máj. 31. tartotta Deák Ferenc álláspontja ellen beszédét, a pragmatika szankciót vevén erős birálat alá, s a népfölségi jogok álláspontjára helyezkedett. Látván, hogy a többség minden áron a megalkuvás terére lép, végkép visszavonult a politikai pályáról. Az iskolajog és autonomia védelmére indította meg A magyar Prot. Egyházi és Iskolai Figyelmező c. havi tudományos folyóiratot 1870., mely valóságos tárháza lett a történelmi buvárlatoknak, a közvélemény, sőt a jövő felvilágosítására. Örökös érdeme az egyháztörténelem mezején érintetlen marad. Már 1860., akadémiai székfoglaójában a történetírás egész elméletét felölelte, a működés sorrendjét pontonként megállapította. Maga ment elül nagy szabásu történelmi feldolgozások kiadása által. Dévai, Erdősi János, Sinai Miklós, Huszár Gál, Melius Péter, a debreceni főiskola, protestáns iskoláink autonomiája egy-egy szakaszát alkotják megirandó egyháztörténelmünknek; ugyszinte a magyar ref. egyház Énekes könyvéről irt műve, melynél e téren alaposabb mű eddigelé nem jelent meg. Nagy része volt 1863 óta a tervelt protestáns irodalmi társulatban, mely azonban a nehéz politikai viszonyok miatt nem jöhetett létre, de a terv mutatja az ő nagyszerü felfogását. Mesteri kézzel rajzolja feladatát (1879) egy protestáns egyháztörténelmi társulatnak, egész programmot ad. Kínos vergődés után az ő halála után létesülhetett a mai prot. irodalmi társaság. Önállóan megjelent műveinek száma meghaladja a félszázat, a különböző tudományos közlönyökben és lapokban megjelent értekezéseinek száma a másik félszázat. A magyar ref. egyház országos zsinata előkészítésére több rendbeli tanulmányt tett s adott ki, a törvényterv alapvázlatát is feltette, az egyetemes alaptörvényt, s a kormányzó alaphatóságról a presbiteriumról vázlatot is adott, s ez lett alapul felvéve az országos zsinat tárgyalásánál. Több ezer kötetre menő gazdag könyvtárát, melyet egész életén át gyüjtött, fia Kálmán örökölte. A debreceni egyház méltóan gondoskodott feledhetetlen lelkipásztorának özvegyéről. Sírjára, mely apósa Vecsei József tanár sírhelye előtt fekszik a Kossuth-utcai temetőben, nagy részben adakozásból, 2000 frt értékü magas fekete kőoszlopot emeltetett. A tiszántúli egyházkerület emlékbeszédtartással, melyet Szabó János esperesre bizott, eleveníté fel lelki képét aug. 20. s a beszédet kinyomatta; életnagyságu olajfestésü arcképét a kollégium könyvtárába beállíttatta; minthogy pedig R. az összes protestantizmusé is volt, neve örökítésére szellemi emlék emelését határozta el önkéntes és egyszersmindenkorra történő közadakozásból gyüjtendő alapítvánnyal, melynek célja a magyar protestáns egyház történelmi irodalom segélyezése és tovább fejlesztése. Ma a R. emlékalapítvány tőkéje 4400 frtot meghalad.
Főbb művei: A prot. egyházalkotmány alapelvei (Szarvas 1856); A theologiai tudományok encyclopaediája (Hegenbach 4. kiadásu nagy művének fordítása, Pest 1857); Vélemény a magyar prot. egyház alkotmányának fő pontjai felett (Debrecen 1857); Erdősi János, magyar prot. reformátor (u. o. 1859); Etellaka vagyis Attila hun király birodalmi székhelye (u. o. 1859); A magyar prot. egyház szabadságának védelme (Sárospatak 1862); Dévai Biró Mátyás első magyar reformátor életrajza és irodalmi művei (Pest 1863); Kálvin élete és a kálvinizmus (u. o. 1864, 2. kiad. u. o. 1864); Egyetemes egyháztörténelem, alapíttatástól a reformációig (Debrecen 1865); A magyarországi ref. egyház énekes könyvéről (u. o. 1866); A levéltárak megóvásáról és rendezéséről (u. o. 1868); A tiszántúli ref. egyházkerület véleménye az 1848. évi vallásügyi törvény részletezéséről és az iskolaügyről (névtelenül 1869); Adalékok a magyar prot. iskolák autonomiájának történetéhez (Sárospatak 1869, 2. kiad. 1870); A magy. prot. hitfelekezetek egyházi és iskolaszükségeinek országos költséggel való fedeztetéséről (Debrecen 1871); Melius Péter emlékezete (u. o. 1873); A magyarországi ref. egyház számára egyházi főhatóságul felállíttatni szándokolt konventről (u. o. 1873); A magyarországi protestáns egyletről (1875); Adalékok a magyar ref. egyház zsinattartási ügyének multjához (Debrecen 1877); A debreceni nyomdászat első korszakáról (u. o. 1874); Zsinati teendőink mivolta, rendszere és egymásutánja (törvénytervvel, u. o. 1878); Igénytelen vélemény a magyar prot. egyháztörténelem jövője ügyében (u. o. 1897); Magyar Prot. Egyházi és Iskolai Figyelmező (u. o. 1870-1878, IX. kötet és évfolyam); Egyházi beszédek Robertson nyomán (Pest 1864, 1867, Debrecen 1869, I-III. füz.); Egyházi beszédek (I-VII. füz. 1870-90, kiadta fia R. Kálmán); Dévay und dir ungarische ref. Kirche (Herzog, Realencyclopaedie, Gotha 1865, 2. kiad. 1878). Számos nagy fontosságu cikke és dolgozata a Sárospataki Füzetekben, Új Magyar Muzeumban, Századokban, Prot. Egyházi és Iskolai Lapban, Vasárnapi Újságban, A magyar akadémia Filozofiai Közleményeiben, Akadémiai Értekezésekben, Fürdős: Papi Dolgozatokban.
3. R. Imre, festő, szül. S.-A.-Újhelyen 1859 jan. 21. Két és fél évet töltött a bécsi akadémián, hol tanára Griepenkerl nagyon megkedvelte, azután pedig Budapestre jött és Szathmári Király Pálné támogatása mellett folytatta tanulmányait a mintarajztanodában. Innen a magyar kormány támogatása mellett tért vissza Bécsbe és ezúttal már a hires Leopold Müller iskolájába, ki szintén megkedvelte őt és sokat tartott tehetsége felől. Egy év mulva Az első kérdés címü képével a növendékek kiállításában akadémiai díjat nyert s midőn három év mulva megvált a bécsi művészeti akadémiától, már olyan fokán állt a művészetnek, hogy Csárdában címü festményével a budapesti képzőművészeti társulat kiállításán nagy elismerést aratott, sőt vele a 6000 frankos Munkácsy-díjat is elnyerte. Ez a festménye jelenleg Erzsébet magyar királyné birtokában van. R. a méltán kiérdemelt díjjal Párisba utazott és négy évig Munkácsy vezetése alatt folytatta tanulmányait. Itt készített első képe: Petőfi a csárdában a londoni muzeum tulajdonát képezi. Négy évi párisi tartózkodása után hazatért szülőföldjére, tanulmányokat csinált a magyar népéletből s aztán vázlatokkal megrakodva, ismét Bécsbe ment, hol műtermet nyitott és jelenleg is tartózkodik. A már említetteken kivül nevezetesebb művei még: a Szökevény, a Falu dobosa, az Ártatlan vetélytárs s a Törvény nevében. R. a magyar népélet vidámabb oldalait festi legörömestebb, s képei mindig szivesen látott darabjai a kiállításoknak. Mint arcképfestő a német népszinház igazgatójának, Bukovicsnak arcképével keltett a bécsi művészkörökben figyelmet.
4. R. Kálmán, R. Imre debreceni ref. lelkész fia, ref. egyházi iró és lelkész, szül. Debrecenben 1860 aug. 11., ahol tanulmányait 1883. végezte. Ezután egy évig gimnáziumi segédtanár, egyig főiskolai szenior volt, majd külföldre ment s az 1885-86-ik tanévben a berlini egyetemen gyarapította ismereteit. 1886. pápai teologiai tanár, 1892. kassai lelkész lett s mint ilyent 1893. az abaúji egyházmegye tanácsbiróvá, 1896. a tiszán-inneni egyházkerület konventi póttaggá választotta. Tagja a prot. irodalmi társaság választmányának s tagja volt a budapesti zsinatnak. Nagyobb tanulmányai és önállóan megjelent művei: A reformáció hatása hazánkra (Debrecen 1884); A lengyel dissidens kánonok története s befolyása a budai zsinat törvényhozására (Pápa 1887); Unitárius történetirás (u. o. 1891); Emlékkönyv a budai és pesti zsinatok százados évfordulójára (Budapest 1891); A kassai ref. egyház által fennállása 250-ik évfordulóján 1894 márc. 25. tartott örömünnepély emlékkönyve (Kassa 1894); Az unitárius történetirás legújabb remeke (Debrecen 1895); A kassai ref. egyház emlékkönyve hazánk fennállásának ezredik évéről (Kassa 1896). Szerkesztője volt a Dunántúli Protestáns Lapnak (1890-92). Kiadta atyja hátrahagyott egyházi beszédeit hat kötetben.
a. m. nautilus (l. o.).