Samaritánus egyesületek

l. Mentő intézmény.

Samaritánusok

Izrael országának az asszirok által történt elfoglalása és az előkelőbb lakosoknak fogságba hurcolása után (Kr. e. 722.) az asszir királyok a birodalom keleti feléből, talán Médiából telepítettek lakosokat Samariába, akik azután ez új hazájuktól S.-nak neveztettek, hozzájuk értvén a zsidók közül is azokat, kik nem vitettek fogságra. A betelepített népeket az új hazában különböző csapások érvén, nyájaikat a vadak pusztítván, arra a gondolatra jöttek, hoogy ezen szerencsétlenségek azért érik őket, mert nem ismerik s nem tisztelik ezen föld istenét; azért felkeresték Assziria uralkodóját, hogy küldjön vissza néhány zsidó papot, kik őket az itteni isten tiszteletére megtanítsák. Kivánságuk teljesült, igy ők is Jehova tisztelői lettek s vallásuk félig-meddig a mozaizmussal egyezett. Mikor a babiloni fogságból visszaköltözött zsidók hozzákezdtek a jeruzsálemi templom felépítéséhez, a S. felajánlották segítségüket a templom közösen leendő használatának feltétele mellett; de a zsidók nem akarván közösségben lenni semmi idegen néppel, a segítséget visszautasították, amit a S. zokon vettek, a zsidók ellen a persa királynál vádat emeltek s ez a rágalmak folytán az építkezést egy időre be is tiltotta, ami a zsidóknak a S. elleni gyülöletét még inkább fokozta. Később a S. a Garizim hegyén a jeruzsálemi templom mintájára templomot építettek. Jézus Galileából Jeruzsálembe utaztában többször megfordult a S. földjén (Ján. ev. 4. 20.).

A középkorban Egyiptomban, Damaszkusban, Aszkolonban, Gazában voltak még S., ma már csak Nabulusban vannak mintegy 130-an. Egyedül a Mózes öt könyvét ismerik el szentirásnak. Liturgiájuk, rituális könyveik és bibliai fordításuk (targum) arameus nyelven vannak megirva. A közéletben az arab nyelvet használják, és ezen a nyelven van megirva a XIII. sz..-ból való Józsua-könyve (Józsuától Konstantinig; Chronicon Samaritanum, kiadta Juynboll, Lejda 1848), továbbá egy másik Abul Facstól származó krónika, amely a Xiv. sz.-ig terjed (Abulfathi annales Samaritani, kiadta Vilmar Ed., Gotha 1865) és egyes dogmatikai és exegetikai iratok.

Samarium

igen ritka és kevéssé ismert három vegyértékü kémiai elem, amelyet Lecoq de Boisbaudran fedezett fel a samarskit nevü ásványban. kémiai jele Sa, atomsúlya 150.

Samarjai

M. János, ref. püspök, szül. 1585 febr. 21., megh. Halásziban 1647 után. Tanulmányai befejezte után 1607. szenci iskolamester volt, mig 1608 elején már Nagyszombatban működött hasonló állásban. 1609, külföldre ment s máj. 30. a heidelbergai egyetemre iratkozott be. Innen 1611. visszatérve, Nagyszombatban újra elfoglalta előbbi hivatalát, melyről nemsokára magyari papságra távozott. 1615 őszén halászi lelkész, 1623. pedig egyúttal csallóközi és mátyusföldi, vagyis felsődunamelléki szuperintendens lett, amely minőségében bizonyosan ő vezette a püspökké választása évében egyházkerülete által tartott hires komjáti zsinat tanácskozásait. Művei: De beatitudine (Heidelberga, 1609); De vanitatibus Bellarmini (u. o. 1609); De sacramento eucharistiae (u. o. 1610); Theses de S. Sriptura (u. o. 1610); Magyar harmonia azaz az aug. és az helv. confessio articulusinak egyező értelme (Pápa 1628); Az helvécziai valláson levő ekklézsiáknak egyházi ceremoniájokról és rendtartásokról való könyvecske (Lőcse 1636).

Samarjay

Károly, iró, szül. Rév-Komáromban 1821 ápr. 6., megh. Pozsonyban 1894 ápr. 27. Tanult szülőhelyén, Modorban, Pozsonyban, Vágújhelyen, s a jogot Pozsonyban elvégezvén, u. o. patvarista lett, 1842. jurátusnak esküdött fel a pesti táblán, 1843. pedig ügyvédi oklevelet szerzett. 1844-54. Torontálban nevelő, majd uradalmi ügyész és főispáni titkár volt, 1852. beutazta Németországot és Skandináviát. 1854-ben családjával együtt Pozsonyban telepedett meg mint ügyvéd és földbirtokos. Időnként a jogakadémián is tartott előadásokat. 1875 óta az ügyvédi kamara elnöke, 1880. királyi tanácsos lett, tiszteletbeli elnöke a Toldy-körnek. Szépirodalmi munkái: Költemények (Buda 1845); Dalok az alföldről (Pest 1847); Kelet gyöngyei (Pest 1847); Szabadság- és csatadalok (Temesvár 1848); Az aesthetika fő tárgyai (Oeser után szabadon átdolgozta, Komárom 1853). De sokkal ismeretesebbek magyar és német nyelvkönyvei, u. m. Praktische Anleitung zur schnellen und leichten Erlernung der ungarischen Sprache (Pest 1846), mely eddig mintegy 130 kiadást ért; Magyar nyelvtan (Pest 1847); Német nyelvtan (u. o. 1851); Gyermekbarát (gyermekolvasmányok magyar, német és francia nyelven, u. o. 1850 s 1857).

Samarobriva

Amiens és Saint-Quentin régi neve.

Samarow

Gergely (valódi neve Meding Oszkár), német regényiró, szül. Königsbergben 1829 ápr. 11. U. o., továbbá Berlinben és Heidelbergában jogi tanulmányokat folytatott, azután porosz és 1859. hannoveri államszolgálatba lépett. 1870. visszavonult és 1873 óta Berlinben, 1879 óta Wohldenberg kastélyban Hannoverában él. Legnevezetesebb regényei. Um Scepter und Kronen (Stuttgart 1872-76); Die Römerfahrt der Epigonen (4. kiad. Berlin 1887); Höhen und Tiefen (Stuttgart 1879-80); Die Saxoborussen (u. o. 1885); Im Banne der Irredenta (u. o., új kiad. 1894); Memoiren zur Zeitgeschichte (u. o. 1881-1884). Saját neve alatt jelentek meg: Unter fremdem Willen (3 rész, Stuttgart, új kiad. 1894); Unter dem weissen Adler (4 köt., u. o. 1892); An den Ufern des Ganges (3 rész, u. o. 1893); Leo Warren álnév alatt Chavrillac c. regénye (3 köt., u. o. 1890). Legújabb regénye egyébiránt: Die Krone Der Jagellonen (2 köt. 1896).

Samassa

József, egri érsek, szül. Aranyos-Maróton (Bars) 1828 szept. 30. Az elemi és középiskolákat Nyitrán, Léván, Esztergomban végezte, majd 1843. egyházi pályára lépve, a pozsonyi emericanumban eltöltött egy év után a nagyszombati papnevelő intézetbe került, honnan mint növendéktársai legkiválóbbika 1847. a bécsi Pázmány-intézetbe küldetett s a bécsi egyetemen hallgatta a teologiát. 1852 jul. 23. pappá szenteltetvén, nyilvános pályáját Scitovszky primás intézkedése folytán Nagyszombatban, mint az ottani gimnázium tahára, az ó-klasszikai nyelvek előadásával kezdte meg. Itt vetette meg alapját a klasszikus nyelvekben való ama nagy jártasságának, mellyel ma mint a latin nyelv legékesebben szóló és iró művelője páratlanul áll. A német tudósokkal szemben, kik a nagyszombati gimnázium értesítőjében megjelent egyik cikket támadva, a magyat papság latinságát becsmérelték, mint a budapesti központi papnevelő intézet tanulmányi felügyelője, mint állásra 1854. kineveztetett: De stultitia quorundam, qui se Ciceronianos vocaent cimü művét irta. 1959. Esztergomba az ott megüresedett egyik teologiai tanszékre jutott, hol azonban csak két évet töltött el, mely idő alatt az épp akkorra esett esztergomi zsinatnak jegyzője volt s szintén latin nyelven Votum de mixtis matrimoniis, majd remek latinsággal irt Palaestina címü műveit adta ki. 1861. a budapesti egyetem egyik tanszékét nyerte el. 1969. szülővárosának választókerülete egyhangulag országos képviselőjévé választotta. Mint országgyülési képviselő a Deák-párthoz csatlakozott s általános figyelmet keltett felszólalásaival. E minőségében választatott meg az akkor összeült kat. autonomiai szervező bizottság tagjává. Ugyanebben az évben (szept. 15.) kinevezték vallás- és közoktatásügyi miniszteri osztálytanácsossá. Nemsokára szt. Ilonáról nevezett címzetes apát s esztergomi kanonok lett, e mellett újból egyhangulag képviselőjévé választatott s mint ilyen Deáknak s politikájának továbbra is rendíthetetlen híve maradt; az egyházi hierarchia fokozatain bámulatot keltő gyorsasággal emelkedik: 1871 jan. 1. szepesp püspökké lesz, ottani rövid főpásztori működése alatt is tetemes áldozatokkal rendezve papsáa anyagi helyzetét, restaurálva hazai műemlékeink egyik kincsét, a szepeshelyi Szapolyai-kápolnát és sikeresen ápolva idegen ajku hive között a nemzeti szellemet; már 1873 jun. 18. az egri érseki székre emelik. A politikai élettől ugyan az 1875-iki fuzió után elvonul, többször hangoztatott elvének megvalósításával "megőrizve függetlenségét az által, hogy hallgatni, hogy félrevonulni tudott"; de nem hagy felhasználatlanul egy alkalmat sem, minden erős nemzeti érzületének is megfelelve, a hazai egyház s az állam jogainak megőrzésée s biztosítására nagy tehetségeit s tudását érvényesítheti. 1891. Simor primás halálával az ország közvéleménye őt jelölte az első főpapi székre. Érsekké kineveztetése után mindjárt (aug. 29-én) valóságos belső titkos tanácsos, majd 1888. pápai trónálló és prelátus lett, 1892. a Szent-István-rend nagykeresztjével tüntettetett ki, a budapesti egyetem pedig a milleniumi ünneplés alkalmából egyházjogdoktorrá választotta. Államférfiui tevékenysége mellett főpásztori kormányzatát nagy alkotásokkal teszi áldásossá és emlékezetessé. Számos főpásztori körlevelei s rendeletei által törekedett az egyházi fegyelmet megerősíteni s a mély előrelátással várt átalakulások hátrányos kihatásait ártalmatlanokká tenni. Klasszikus nyelvezettel irott nevezetesebb körlevelei közül De peculio ecclesiastico, De disciplina ecclesiastica, De conventibus cleri, De residentia és a házassági rendről szólók említendők. Nagy lendületet adott a nevelés és oktatásnak, akár midőn nagy áldozattal fentartott érseki jogakadémiájának beszüntetése ellen az 1880. Trefort miniszterhez irt s országszerte nagy feltünést keltett levele tanusága szerint törhetetlen eréllyel küzdött s azt, valamint az egri tanítóképző intézetet az újabb igényeknek megfelelően berendezte; akár midőn a rendelkezés alatt álló segélyforrások bölcs felhasználásával vagy saját erszényéből nevelő, különösen leánynevelő intézeteket, iskolákat emelt s fentartásukról gondoskodott, melyek között kivált a miskolci leánynevelő intézetre sajátjából 100 000 frtnál nagyobb összeget áldozott. Egyházmegyéje területén több újonnan épült templom hirdeti áldozatkészségét. Új alapokra fektette az egyházmegyei papság nyugdíjintézetét, időnkinti adományain kivül 30 000 frt alapítványával lehetővé tevén, hogy minden nyugdíjas tisztes ellátásban részesüljön s a munkaképtelen betegek is gyógyítási segélyt nyerjenek. Az egyházmegyei lelkészek, segédlelkészek, tanítók fizetésének javítására 150 000 frtot haladó alapítványt tett. Rendes fizetéskiegészítésül e mellett ugy a lelkészek, mint a tanítók részére évenkint tetemes pénzáldozatot hoz, megoldván ekként a lelkészekre nézve saját egyházmegyéjében önerejéből a kongruakérdést, amennyiben már nincs olyan lelkésze, aki a kongruarendezés útján remélhető fizetésminimumot tényleg ne élvezné. A Szent-István-társulatot öröklött tiszteleti jogára hivatkozással a Bartakovics érsek költségén magyarra fordított Szentirás új kiadásával ajándékozta meg. A művészet pártolásáról palotáinak nem egy remekművel ékeskedő termei és számosabb templom részére megrendelt oltárképek tanuskodnak. Az árviz által sujtott Szegednek 10 000 frtot, Miskolcnak, Egernek ugyanannyit áldozott. Erős magyar érzése fellángolásának kiváló tanusága, hogy a csángók hazatelepítésének ügyét oly tetemes összeggel sietett mindjárt a legelsők között támogatni, hogy az intéző férfiak maguk kérték adománya összegének leszállítására. Adományai már érseksége huszadik évében a másfél millió forintot meghaladták s azóta folyton gyarapodnak. De különösen is érzi áldozatkészségét Eger városa, mely díszpolgárává választotta s lefestette arcképét a város közterme számára. 1893. nagy fénnyel ülték meg érseksége huszadik évfordulóját. Ez ünneplés részleteiről a külön kötetbenkiadott Emléklapok szólnak. Tevékeny a vallás- és tanulmányi alapokat ellenőrző és azokra felügyelő id. bizottságban, a főrendiház pénzügyi bizottságában, melynek hosszabb idő óta elnöke, a közös ügyek tárgyalására kiküldött országos bizottságban, melynek rendszerint tagja. V. ö. Hock J., Magyar főpapság; Koncz Á., Egri egyházmegyei papok az irodalmi téren; Zelliger A., Egyházi irók csarnoka.

Sámbár

Mátyás, tudós jezsuita, szül. Varasdon 1617 ápr. 17., megh. Zágrábban 1685 febr. 14. Különböző helyeken tanult és tanított. Szóval és irásban a hittérítés művének szentelte életét s oly sikerrel működött, hogy Felső-Magyarországon és Erdélyben 30 év alatt több mint 12 000 protestánst térített vissza az egyháznak. Polemikus iratai, amelyeket korának hevessége jellemez, a következők: Három üdvösséges hitbeli kérdések (Nagyszombat, 1661, Kassa 1672); Kancsalok okulárjuk (1658); A kálvinistaság újsága (1659); A káromkodó prédikátornak szájára való vaskarika (1664); Törvényen épült ház (1664); Törvényen épült ház (1665); Tök, makk, zöld tromfjára Pósaházínak veres tromf (1666).

Sambas

az ugyanily nevü németalföldi kerület (afdeeling) székhelye Borneo szigetén, a Ny-i tartományban, a Kis-S. és a Pangi összefolyásánál, mintegy 10 000 lak., opiumkereskedéssel, kaszárnyával, európai kórházzal. S. kerület a Szaravak királyság mellett, Montrado kerülettel együtt a S.-i szultánságot alkotja. Területe 13 420 km2, lakóinak számát 46 600-ra becsülik, akik nagyobbára dejakok (30 000); a khinaiak (2000) az arany- és vasbányákban dolgoznak.


Kezdőlap

˙