1. (Saáp), nagyközség Bihar vármegye tordai j.-ban, (1891) 1175 magyar lakossal: van vasúti állomása, posta- és táviróhivatala, telefonállomása és postatakarékpénztára. - 2. Nagy-S., nagyközség Esztergom vármegye esztergomi j.-ban, (1891) 1591 magyar lakossal, postahivatallal és postatakarékpénztárral. Hajdan Sándor Móric gróf tulajdona volt. - 3. Tápió-S. (l. o.).
régebben sápkór (chlorosis), serdülő leányokon, néha fiukon észlelhető kóralak, amelynek legszembeötlőbb tünete a bőr sápadt, zöldessárga szine. A betegség kórokáról még keveset tudunk, előfordul épp ugy a szegényes viszonyokban s egészségtelen körülmények között megerőltető munkát végző leányokon, mint (s éppen nem ritkábban) a legjobb helyzetben élőkön. A falusi leányok csak ugy megkapják e bajt mint a városiak. A S. tünetei a vér nagy foku megváltozásával vannak összefüggésben, az ilyen betegek vére kevesebb vörös vérsejtet s aránytalanul kevés vérfestéket, hemoglobint tartalmaz. A vérfesték mennyiségének csökkenése a szervezet oxigénfelvételét korlátozza, ennek megfelelőleg a betegek gyorsan járni, lépcsőn menni alig tudnak, szivdobogásban, gyakran fejfájásban, szédülésben szenvednek, de zsírszövetük, éppen a vér csökkent oxigénfelvevő képessége miatt, nem fogy s betegek nagy része inkább kövér mint sovány. A vér hibás alkata okozza a vérelosztódás rendellenességeit is, azért ájulnak el könnyen az ezen bajban szenvedők s pirulnak el könnyen, főleg idegenek előtt, amiért gyakran inkább vérmeseknek látszanak. A S. súlyosabb alakjaiban a lábakon némi vizkóros duzzanat jelentkezik, a betegek heves fej- és gyomorfájásban szenvednek, ingerlékenyek, levertek lesznek s igen gyakran nagyobb emésztési zavarokról panaszkodnak. Orvosi vizsgálattal a sziven gyakran hallunk u. n. kevésvérüségü zörejeket s legkifejezettebben a nyakon a vena jugularis fölött hallgatócsővel, ahol az állandó búgás, u. n. dorombzörej a S. legállandóbb tünete. A havibaj többnyire kimarad hosszabb időn át, vagy rendetlenül, kis mennyiségben jelentkezik, de nagy vérvesztések ezen alakban vagy orrvérzés útján nem tartoznak a ritka jelenségek közé. Fehérfolyás is többnyire van jelen. Lefolyás dolgában a S. tiszta alakjai hónapokra terjednek, de hiányos kezelés mellett évekig is eltarthatnak, jól gyógyítva ellenben pár hét alatt elmulnak; van azonban a S.-nak olyan alakja is, mely tulajdonképen csak idült kevésvérüség, ezen esetekben javulást észlelünk ugyan, de a bántalom minduntalan visszatér. A S.-ot gyógyítani kell és pedig lehetőleg korán, nehogy az amugy is fejlődőben levő szervezetet nagyon megviselje; a kúra fő tényezői a vas és a nyugalom. Nem régen az ökörvérből készített hemoglobint adták be a betegeknek s újabban ismét szerves vasvegyületek merültek fel, hatásuk azonban nem nagyobb a szervetlen vasoxid sókénál. A pihenés egymagában nem elégséges, de igen hatásosan mozdítja elő a gyógyulást. Az emésztés rendezése, a táplálék kellő megválasztása (tej, tojás, vaj, hús) igen fontos. Ha a vas nem ad elég erédményt, az arzén, továbbá a levegőváltoztatás, tengeri fürdő, hidegvizkúra jöhetnek alkalmazásba, az utóbbiak főleg a lábbadozás idején vagy utókúra gyanánt.
A növények S.-a abban áll, hogy a rendes állapotban zöldszinü növények levelei, a nélkül, hogy világosságban hiányt szenvednének, halavány szinben feslenek ki a rügyből s szinük állandóan halaványzöld, sárga s néha csaknem fehér marad, de e mellett a levelek a normális alkattal és alakkal birnak. A S.-ban szenvedő levelekben a klorofillum-testecskék megvannak, de számuk csekélyebb a rendesnél s a zöldszinanyag nincs bennük kifejlődve. Oka legáltalánosabban a vas hiánya a talajban; de némely esetben a tartósan alacsony hőmérséklet v. a talaj nagy mésztartalma (p. az amerikai szőllőknél) okozza a S.-ot. A betegséget legegyszerübben ugy gyógyíthatjuk meg, ha a talajt vasgálicoldattal gyakrabban megöntözzük. - S. az állatorvostanban, l. Mételykór.
Szavója latin neve.
Fabr. (állat), a cincérfélékhez tartozó bogárnem. Csápjuk 11 ízü, szárnyfedőjük szélesebb az előtornál és legalább kétszer oly hosszuak, mint szélesek. Lárváik fában élnek és pusztítanak. 48 ismert fajuk közül Európában 8, Magyarországban mintegy 6 él. Ilyenek: A nagy nyárfacincér (S. Carcharias L.), fekete, sűrű szürkés-sárga szőrrel fedett. 27-30 mm. hosszu. Lárvája a fűzfában és nyárfában pusztít (képét l. a Bogarak mellékletén). A kis nyárfacincér (S. populnea L.) csak 10-12 mm. Hazánkban nagyon közönséges.
(lat.) a. m. merj bölcs lenni, Horatius Epistolából (I., 20. 40.) vett idézet.
(franc., ejtsd: szapőr, a futóárkot jelentő sape szótól), Francia- és Oroszországban az utászok elnevezése, Franciaországban a gyalogság utász-osztagai is.
v. zafir, l. Korund.
1. Adolf, magyar származásu angol egyházi iró, szül. Pesten 1831 szept. 26., megh. 1891 ápr. 3. Tanult Pesten, majd Berlinben, Glasgowban és Edinburgban; zsidók misszionáriusa lett Hamburgban 1854., majd visszatért Nagy-Britanniába s itt lelkészkedett, utoljára 1861-től kezdve London több presbiteriánus egyházközségében. Ő volt a Budapesten szervezett skót zsidó misszió első megtérítettje szüleivel, egy fiu- és három nőtestvérével együtt s későbbi iratai nagy részével a zsidó misszió ügye mellett buzdított. Nagy számu műveiben a régi református teologia álláspontját foglalta el s a szentirásról irt munkáiban különösen a történeti és a prófétai elemekre helyezi a súlyt. Ezen művei közül fontosabbak: Christ and the Scriptures (London 1864, számos kiadásban és több nyelvre lefordítva, ezek között magyarra is Győry Vilmos által, Krisztus és az Irás címen); Lectures on the Lord's Prayer (1869); Christ crucified (1872); Christ and the church stb. (1874); The Hidden life stb. (1877); Our life-day (1878); The compassion of Jesus (1880); Martin Luther stb. (1884). V. ö. Prot. Egyh. és Isk. Lap (1891-iki évf. 750. old.).
2. S. Móric Gottlieb, magyar származásu német humorista, szül. Lovas-Berényben 1795 szept. 8., megh. Badenben (Bécs mellett) 1858 szept. 5-én. Prágában a talmud-iskolán tanult, aztán Bécsben a Theaterzeitung munkatársa volt, 1826. Berlinben a Schnellpostot és 1827. a Berliner Kuriert szerkesztette, 1829-ben München und Bayern (1830-33) és a Deutscher Horizont (1831-33) címü közlönyöket adta ki; 1834. Bécsbe tért vissza és itt 1837. a Humoristot és 1850. a Humorist-satir. Volkskalendert adta ki. Összes művei megjelentek Brünnben 1886. s köv. (válogatott művei, 12 kötet). Legnevezetesebb munkái: Fliegendes Album für ernste und heitere Deklamation (Lipcse 1875, 5. kiad.); Konversationslexikon für Geist, Witz und Humor (Drezda 1860, 2. kiad.).
litván-galiciai hercegi család, mely Szunigal várkapitányra (megh. 1420.) viszi fel eredetét és melynek egyik ága, S. Rozanski (szeveriai) Litvániában, a másik, S. Kodenski, Galiciában virágzik; ez utóbbi a Krasicin és a litván mellékágra oszlik. E család jelesebb sarjai a következők: S. Leo, szül. 1557., megh. 1633 jul. 7. Lipcsében egyetemi hallgató korában tért át a protestáns vallásra; hazájába visszatérve az országgyüléseken szónoki tehetsége által tünt ki. Báthory István alatt hősiesen harcolt az oroszok ellen (1579) s közreműködött abban, hogy a lengyel koronát III. Zsigmond fejére tették. Mint Litvánia főkancellárja összegyüjtötte és kiadta Litvánia alaptörvényeit (Krakó 1614). 1581. Skarga jezsuita rábeszélése folytán visszatért a katolikus vallás kebelébe, mire 1625. Gusztáv Adolf ellen eléggé sikeresen harcolt Litvániában. János Péter, szül. 1569., megh. 1611. Moszkvában. Vitézül harcolt a svédek ellen és részt vett a lengyeleknek az Ál-Demetrius érdekében Moszkva ellen intézett hadjáratában. A XVII. sz. óta a S.-család kiváló szerepet vitt Lengyelország életében, nevezetesen annak pártvillongásaiban. Újabb időben kitüntek: Sándor (szül. Párisban 1770., megh. 1812.), aki mint természettudós járta be és tanulmányozta Ausztria szláv nyelvü tartományait. Ennek fia, Leo, osztrák örökös birodalmi tanácsos, szül. 1802 szept. 18., megh. 1878 szept. 10., mintagazdaságok felállítása által szerzett érdemeket szűkebb hazája körül. 1848. részt vett a prágai szláv kongresszusban, később meg a kremsieri birodalmi gyülésen. Fia, S.-Kodenski Ádám, szül. Varsóban 1828 dec. 4., az aranygyapjas-rend vitéze és az 1894-iki galiciai országos kiállítás elnöke; részt vett az 1863-iki lengyel felkelésben, melynek szerencsétlen kimenetele után parasztruhában Romániába szökött. Roppant vagyona dacára spártai egyszerüségben élt és gyermekeit is igy nevelte. Neje Sanguzko Ilona hercegnő, legidősebb fia, Vladiszláv, szül. 1853. A litván ág feje S. Lajos, szül. 1841.
(lat.) a. m. bölcsnek elég (t. i. nincs szüksége bővebb fejtegetésre), Plautus Persájából (IV., 7. 19.) vett idézet.