-család (nádasdi), dunántúli, ma is virágzó, régi birtokos nemes család, mely manapság Somogyban és Fehér vármegyében él. A család előnevét a csallóközbeli Nadasd (ma Nádasd) faluról irja; cimerét S. Mihály II. Ferdinándtól 1634. kapta. Régibb történetéről csak homályos adatok vannak és hiteles nemzedékrendét a XVII. század derekén Rév-Komáromban született S. Jánostól (I.) vezeti le, ki is Komárom vármegyétől 1679 szept. 15. nemesi bizonyítványt nyervén, valószinüleg a valási üldöztetések miatt elhagyta szülőhelyét, megvette Kisasszond falut (Somogy). - Fia S. János (II.), szül. Komáromban 1678 aug. Résztvett Somogy vármegye újjászervezésében s 1714. már főbiró, 1715. perceptor (főadószedő) volt, 1717. a vizsgálat alatt levő madarász László helyett, mint alispán szerepelt.
1. S. Albert, S. István fia, szül. Kaposváron 1790 jan. 1-én, megh. 1860 febr. 20-án. Pályáját 1813. mint aljegyző kezdte Somogyban, 1830. főjegyző, 1836. másod alispán, 1840. alsó alispán lett ugyanott. Közben 1832-36. mint követ is képviselte az országgyülésen vármegyéjét. 1848. V. Ferdinánd Somogy vármegye főispánjává nevezte ki, s mint ilyent 1848 jun. 5. a főrendiház Andrássy Gyula fr. Radvánszky Andor és Podmaniczky Frigyes báróval jegyzőjévé választotta. Később kormánybiztos is volt, de a debreceni függetlenségi nyilatkozat 1849. nagyon lehangolta és csakhamar vissza is vonult; mindamellett a szabadságharc után internálták és csak az 50-es években kapott amensztiát. 1846-60. a belsősomogyi ref. egyházmegye gondnoka volt és élénken résztvett egyháza ügyeinek intézésében is. - Idősb fia S. Titusz, szül 1824 jul. 7., megh. 1894 dec. 25., 1847. mint első aljegyző kezdte meg a szolgálatot, 1848. mint nemzetőrhadnagy résztvett a schwechati csatában, de lábbaja miatt ott kellett a sereget hagynia. A Bach-kormány közigazgatási főbiróvá nevezte ki Siklósra. 1865-67. Somogy vármegye főjegyzője volt. - Második fia S. Béla, szül. 1833 jul. 19-én, 1861. babócsai (Somogy) szolgabiró; 1869-71. a szilli (Somogy) választókerület országgyülési képviselője volt a balközépen. Jelenleg a külső-somogyi református egyházmegye gondnoka.
2. S. Aurél, S. Kázmér fia, szül. Pettenden (Fejér) 1845 jun. 12-én. 1869. Fejér vármegye tiszteletbeli aljegyzősévé, 1872 ápr. 8. pedig tiszteletbeli főjegyzősévé nevezték ki. Ugyanez évben szolgabiróvá választották és mint ilyen 6 évig szolgált. 1878-85. mint a csákvári, majd mint a karcagi kerület képviselője volt a törvényhozás tagja. 1885 májusban egyhangulag választották meg Fejér vármegye alispánjává, mely hivatalt 1894 aug. 10-ig viselte, amikor Komárom vármegye és Komárom sz. kir. város főispánjává nevezték ki. 1892 jul. 26. a III-ad osztályu vaskorona-rendet kapta, 1893 ápr. 12. pedig cs. és kir. kamarás lett.
3. S. Dénes, S. Albertnek fia, szül. 1831 szept. 20., megh. 1891 jun. 4-én. 1848-49. honvéd főhadnagy volt s mint ilyen résztvett az isaszegi, váci, nagysarlói, komáromi s több kisebb csatákban, jelen volt Buda ostrománál, az oroszok ellen a bányavárosokban s végre Világosnál, majd utána 11/2 évig besorozott császári katona volt Veronában, mignem atyja kiváltotta. 1861. Somogy vármegye első aljegyzője volt; ugyanakkor egyházmegyei tanácsbiró, 1879 márciustól haláláig egyházmegyei gondnok volt a belsősomogyi ref. egyházmegyében.
4. S. István, S. Antal fia, S. János (II.) unokája, szül. Kisasszodon (Somogy) 1759 ápr. 23., megh. Nagy-Bajomban 1845 aug. 29-én. A család legkiválóbb tagja, ki korának ugyszólván minden nevesebb férfiával összeköttetésben állt és nagybajomi háza a vármegye egyik állandó szellemi központja volt. A megyei szolgálatot 1785 nov. 23. mint 2-ik aljegyző kezdte, 1790. febr. 25. táblairó, ugyanezen évben tagja volt a koronaőrző nemességnek (mikor a koronát Bécsből II. József halálakor visszahozták), 1794 aug. 15. főbiró, 1824-36. alispán, 1837. konziliarius. E mellett az egyházi életben is nem kis szerepet vitt és a belsősomogyi ref. egyházmegye már 1793. Kocson gondnokává választotta, mely tisztséget 52 évig viselte. A csurgói ref. gimnázium megalapítása körül (1796) Festetics György gróf mellett a legnagyobb szerep neki és Nagyváthy Jánosnak jutott. Barátságban élt rokonával Horváth Ádámmal, a költővel; magához vette Csokonai Vitéz Mihályt és azt nemcsak hogy a legszivesebben látta családja körében (1798 jun.-tól 1799 máj.-ig), hanem finom ízlésével nem egyszer figyelmeztette pongyolaságaira is, sőt a legnagyobb figyelmet tanusítva iránta, a csurgói gimnáziumban tanítói álláshoz juttatta. Jó viszonyban volt Berzsenyi Dániellel és különösen Kazinczy Ferenc tüntette ki meleg barátságával, kinek a Dunán túl legbuzgóbb pártfogója és mindvégig hive maradt; levelezésüket kiadta a magyar tudományos akadémia. Ezenkivül az irodalom terén még egy Távolságelőadó könyvecskével (Buda 1811) szerepelt, mely szülőmegyéjére vonatkozik.
5. S. Kázmér, az előbbinek fia, szül. Nagy-Bajomban (Somogy) 1799 márc. 10., megh. Pettenden 1876 febr. A 20-as években költözött át Fejér-vármegyébe atyja nyéki birtokára, megalapítva ezáltal a család fejérvármegyei ágát. A vármegyei szolgálatot megkezdve 1835. másod alispán, 1844. első alispán volt; e mellett 1836. követ is; 1845. alispánból nevezték ki a kir. táblához az úrbéri osztály elnökévé, 1847. pedig István nádor alnádorrá nevezte ki. A szabadságharc után pettendi birtokán tartózkodott és gazdálkodott, közben küzdött a pátens ellen és tevékeny részt vett a közügyekben mint a vértesaljai ref. egyházmegye gondnoka. Ott volt azon az értekezleten is melyet Scitovszky primás hivott össze Esztergomba, hogy az alkotmányt visszakérő folyamodványt megszerkesszék. Vay Miklós báró kancellársága idejében 1861. a hétszemélyes tábla birájává nevezték ki és 1869-ig szolgált. 1861-ben a csákvári kerület országgyülési képviselője választotta; 1869. nyugalomba vonulásakor szolgálatai jutalmául a Szt.-István-rend kis keresztjét kapta.
valamely égi test szögtávolsága a (északi) pólustól, azaz deklinációjának 90 fokra való kiegészítője. L. Ég és Gömb.
l. Axioma.
l. Ablak és Ajtó.
l. Sarkvidéki utazások.
Azok közül a S. közül, melyekről az európai történelem megemlékezik, a normannok utazásai a legrégibbek. Ezek a tengerre termett emberek, valamint Dél-Európában Sziciliáig eljutottak, északon is hamar elkalandoztak egészen a Jeges-tengerig és már 985. a Vörös Erik vezetése alatt letelepedtek Grönlandban. Onnan állítólag már az 1000. évben eljutottak Labradorig, sőt az Egyesült-Államokig. Tehát a germán népek hite szerint őket illeti Amerika fölfedezésének dicsősége és Kolumbus is hallhatott fölfedezéseikről izlandi utazásakor. A normannok Grönlandban a XV. sz. elején már kihaltak és a mondákon kivül csak az ott található régiségek őrzik emléküket.
A S. egy második korszaka Kolumbus fölfedezéseinek idejében kezdődött. Az akkor még gyengébb északi népek, mindenekelőtt az angolok, kik szintén részesülni akartak India mesés kincseiben, de az Atlanti-oceán déli részeiben nem mertek a spanyolokkal és portugálokkal szembeszállni, északon keresték az India felé vezető utat. 1517. VIII. Henrik rendeletére Cabot Sebestyén tett kisérletet arra, hogy Amerikát északról kerülje meg. Ekkor fedezte föl a Hudson-szorost. 1553. több gazdag angol kereskedő Willoughby, Gefferson, Durforth és Chancellor vezetése alatt három hajót küldött ki egy északkeleti átjárás fölkeresésére, melyen az akkori hibás térképek szerint még gyorsabban lehetett volna Khinába és Japánba eljutni. A négy vezető közül csak Chancellor menekült meg a sarkvidéki fagynak és éhségnek borzadalmaiból. Ő 1554. Moszkván keresztül jutott vissza hazájába. Az ő utazásával és visszatérése után 1556. az angol Muscovy Company kereskedő társaság megalakulásával kezdődött Angliának és Oroszországnak kereskedelmi összeköttetése, mely mind a két nép fejlődésére sokkal nagyobb fontosságu volt és világtörténetileg is nagyobb jelentőségü, mint az összes későbbi S. 1580. Pet és Jackman az Ugor-szoroson át a Kári-tengerbe jutottak, de a jégtömegek elől visszafordultak. Azután az angolok nem is keresték többé az északkeleti átjárást, mert nem akarták magukra haragítani az oroszokat, akik rossz néven vették, hogy az angolok nem érik be az ő közvetítésükkel, hanem közvetlenül akarnak a keletinépekkel érintkezni. A hollandiak folytatták abban az irányban a kutatásokat. 1594. Barents és Nay vezetése alatt küldtek ki négy hajót. Barents Novaja-Zemlya északi végéig eljutott, Nay pedig megtalálta a Kara folyó torkolatát, melyet ők az Ob torkolatának tartottak. 1596. egyenesen északi irányban akartak előnyomulni Barents, Heemskerk és Rijp, ekkor fedezték föl a Medve-szigetet és a Spitzberg-szigeteket, melyek környékén nemsokára annyira fölvirágzott a cethalászat, hogy a smeerenbergi kikötőben némely évben két-háromszáz hajó és több mint 12 000 ember találkozott. A XVIII. sz. közepén túl tartottak azon a vidéken a jövedelmező cethalászatok. 1596 telét Barents Novaja-Zemlyán töltötte. Ez volt a nyugat-európaiak első telelése a sarkvidéken. Barents ezen kisérlete után több nevezetes utazás nem történt akkoriban az északkeleti átjáró keresésére.
Az északnyugati átjárót Amerika északi végénél Cabot után még Frobisher 1576-78., Davis és Briton 1585., Huson 1609-10., Button és Ingram 1612., Bylot és Baffin 1615., Fox és James 1631. keresték, kiknek neve a sarkvidék térképén meg van örökítve. Miután a spanyoloktól való félelem megszünt, nem volt többé sürgős az északnyugati és északkeleti útjáró keresése. Nem is történtek sokáig nevezetesebb fölfedezések, habár az angol parlament még 1743. is 20 000 font sterlinget tőzött ki jutalmul az északnyugati átjáró fölfedezésére. Csak a cethalászok által szaporodtak némileg ismereteink és a dánok által szaporodtak némileg ismereteink és a dánok kutatásai által, kik közül Egede hittérítő telepedett le először Grönlandban 1721.
Az oroszok Szibéria elfoglalása után lassankint egészen a keleti végéig átkutatták új birtokukat. 1580. Jermák Tmifej vezérlete alatt hatoltak az Ural-hegységen át a kozákok és Desnev volt az első orosz, aki áthajózott a Bering-szoroson. Csak Nagy Péter rendeletére láttak hozzá Szibéria tengerpartjainak rendszeres kikutatásához. 1728. alapította meg Bering, hogy Ázsia nincs kapcsolatban Amerikával. Az északi partot nagyrészt csak a szárazföldi utazásokon kutatták ki. Amerika északi partját is nagyobbára szárazföldi úton kutatták ki az 1670. Londonban alakult Hudson-öböli társaság emberei, kik közül Hearne és Mackenzie tüntek ki.
A francia forradalomnak és Napoleon háboruinak lezajlása után kezdődött a S. újabb korszaka, melyet nem anyagi érdekek hajhászása jellemez, hanem a tudományos törekvések. 1816 és 1817. a szokatlanul enyhe időjárás következtében annyira megoszlott a sarkvidéki jég, hogy egy hires cethalász, Scoresby jónak látta az angol tudósokat figyelmeztetni, hogy most kellene megoldani az északnyugati átjáró kérdését. Ugyanakkor Bar row földrajzi iró ösztönözte az angolokat, hogy az átjáró fölfedezésének dicsőségét ne engedjék át más népnek. Az angol kormány tehát 1818. Ross Jánost küldte ki, hogy hajóival a Davis-szoroson át próbálja meg az előnyomulást a Bering-szoros felé. Utazásának fő eredménye volt, hogy igazolta Baffin fölfedezéseit, melyeket sokan kétségbe vontak. 1819. Parrynek sikerült a Melville szigetig előnyomulnia, ahol a telet töltötte. 1821. Parry a Fox-csatornát, 1822. a Fury- és Hecla-szorost fedezte föl. 1824. újra északabbra tett kisérletet Parry az előnyomulásra, de siker nélkül. 1829. gőzhajóval indult el Ross János az átjáró fölfedezésére. Négy telet töltött a sarkvidéken, de célját el nem érte. Mégis nevezetes az utazása, mert kiséretében levő unokaöccse, Ross Jakab Clarke 1831. szánutazásain megtalálta az északi mágnesi sarkot.
Ez alatt a szárazföld felől is többen vettek részt Amerika északi partjának a kikutatásában. Franklin János, Richardson, Back és Hood (1820) kutatásai után már a partnak csak kis darabja volt ismeretlen; végre 1837-ben Dease és Simpson csaknem egészen befejezték ebben az irányban a kutatásokat. Azután némi szünet állt be az északi sarkvidéki kutatásokban, mig Ross Jakab déli sarkvidéki kutatásai újra föl nem keltették az északi sark iránti érdeklődést. 1845. újra kiküldték Frankliln Jánost két hajóval az északnyugati átjáró kikutatására. Miután Franklin oda veszett, az expediciók egész sorát indították el fölkeresésére. 1848. Moore és Kellett, Ross és Bird, Richardson és Bennet indultak el Franklin fölkeresésére. 1850. 14 hajót küldtek ki, melyek egy része 1854-ig folytatta a kutatást; kikutatták az összes szigeteket, csak éppen a Franklin-expedició pusztulásának szinhelyét nem. A kutatások közben Mac Clure végre megtalálta a régen keresett, de hasznavehetetlen északnyugati átjárót. Miután már 1849-50. a Smith-sund bejáratánál tapogatództak és 1852. Inglefield ebben a szorosban a 78°-ig behatolt, 1853. Kane járt azon a vidéken és a 80°-ig előnyomult. 1855. Franklin emberinek nyomára találtak és végre 1859. Mac Clintock megtalálta a Franklin-expedició pusztulásának oly rég keresett szinhelyét.
Kane nyomán Hayes indult el 1860., hogy a Smith-sundon át elérje a keresett nyilt sarki tengert s az északi sarkot. Nem sokkal jutott messzebbre, mint Kane, de ő volt az első utazó, ki a grönlandi jégsivatag kikutatását megkisérelte. 1867-70. Grönland belsejének kikutatására többen tettek sikertelen kisérletet, közöttük maga Nordenskjöld is. 1871. Hall járt a Smith-sundban. 1875. abban az irányban Nars, Markham és Stephenson a 83° 20'-ig eljutottak és a hatalmas jégtömegektől borított tengert, melyet a keresett nyilt tenger helyén találtak, őskristályos tengernek nevezték el abban a hitben, hogy ilyen jégtömegek soha sem oszolhatnak meg. Azonban már az utána következő Greely-expedició 1881-1883. nyilt tengert talált azon a helyen.
Az európai Jeges-tengernek, főkép a Spitzberg-szigeteken tudományos kikutatásában svéd utazók tüntek ki, kivált Torell 1857-62. és Nordenskjöld 1864-73. Nevezetes utazást tett a Koldewey és Hegemann vezetése alatti német expedició 1869-70., még nevezetesebbet a Payer és Weyprecht vezetése alatti osztrák-magyar expedició 1872-74., melynek eredménye a Ferenc-József-földnek fölfedezése volt. 1875. Nordenskjöld a Kári-tengeren át a Jeniszejig jutott és 1878-79. a Jeges-tengerből a Bering-szoroson át eljutott a Csendes-oceánba, tehát megoldotta az északkeleti átjáró kérdését. 1879. Delong kapitány tett nevezetes utazást a szibériai Jeges-tengeren. Az újabb utazások közül nagy feltünést keltett Nordenskjöld utazása Grönland jégmezőinek belsejébe (1883), még nagyobbat Nansené (1888), aki a jégmezőkön át Grönland keleti partjáról a nyugati partra eljutott. Nansen visszatérése után azon véleményét fejezte ki, hogy kellő előrelátással és bátorsággal el lehet érni az északi sarkot. El is indult 1893 jun.-ban külön erre a célra épített hajóval a Ferenc-József-föld irányában és 1896. tért vissza. Ha az északi sarkot nem is érte el (csak a 86° 14'-ig jutott és igy 3° 86' választotta őt el a sarktól), utazása a legnevezetesebb sarkvidéki utazások közé tartozik és nagy lépést jelez a kitűzött cél felé. Az egész művelt világ feszült érdeklődéssel olvassa most megjelenő útleirását.
Mig az északi sarkon évszázadok óta folynak a kutatások, a déli sarkvidéken Cook volt az első, aki nevezetes utazást tett, melynek eredményeképen kimondhatta, hogy az oda képzelt óriási kontinens nem létezik. A többi délsarki utazások közül a legnevezetesebbek Ross Jakab utazásai (1840-43), melyeken a 78°-ig eljutott, hol óriási jégfalak állták útját. Ő fedezte föl Viktoria-földjét és nagy tűzhányó hegyeit.
Weyprecht, mikor visszajött Ferenc-József-földjéről, 1875. a német természetbuvárok és orvosok grazi gyülésén azt indítványozta, hogy ne fecséreljenek annyi pénzt és munkaerőt a sarkvidéki felfedező utazásokra, hanem inkább létesítsenek a sarkvidék bizonyos pontjain tudományos megfigyelő állomásokat, melyek rendszeres kutatásai a tudományra nézve becsesebbek, mint a fölfedezések. Eszméit 1879. újra előadta a meteorologusok 2-ik nemzetközi gyülésén Rómában, hol általános tetszéssel fogadták. Indítványait kiadták egy külön e célra alakított «sarki bizottságnak», melynek 1881. Szt.-Pétervárott tartott harmadik gyülésén elhatározták, hogy megfigyelő állomásokat létesítenek és a megfigyelések egyöntetüsége érdekében megállapították az egész tervezetet. 1882-83-ban 14 ilyen megfigyelő állomás működött, melyek kutatásainak eredményei azóta meg is jelentek. Ezen állomások egyikére küldte ki az Egyesült-Államok kormánya az említett Greely-expediciót. Az osztrák-magyar megfigyelő állomás Jan-Mayen szigetén volt.
(növ.), l. Szarkaláb.
(scarlatina), l. Vörheny.
a kanca nemi ösztönének nyilvánulása. Rendesen csak tavasszal mutatkozik; ilyenkor nyugtalan a kanca, keresi a mént, nemző szerve jellemzetes szagu nyálkás nedvet választ el; kövér és flegmatikus kancáknál azonban alig lehet a S.-t észrevenni. A S. legfeljebb egy hétig tart, de ha nem pározhatik a kanca, akkor néhány hét mulva megújul. Vemhes kancák nem sárlanak, de ellés után többnyire már egy hét mulva beáll nálunk a S. s azért szokták is őket 9 nappal ellés után ménhez vezetni.
(ejtsd: szarlá), az ugyanily nevü járás székhelye Dordogne francia départementban, a Dordogne jobb partján, vasút mellett, (1891) 6615 lak., vaskohókkal, olajprésekkel, téglagyártással, bőrcserzéssel; fa-, gabona-, szarvasgomba-, pálinka- és borkereskedéssel; vasérc- és szénbányákkal. A Rue de la République nevü utcáját kivéve rendetlenül épült városban sok a régi, érdekes ház; azonkivül Boetius (megh. 1563.) irónak 1892. felállított szobra díszíti.