vármegye (l. a mellékelt térképet) hazánk tiszajobbparti részében, a galiciai határon. Határai Ny-on Szepes, D-en Abaúj-Torna, K-en Zemplén vármegye és É-on Galicia. Területe: 3821,81 km2. Földje általában hegyes-völgyes, hegycsoportjai közé csak egyes nagyobb völgyek nyulnak be, minők a Hernád, Tárca, Tapoly és Onvada völgye, melyek közül csak a Tárcáé tágul szélesebb lapállyá. Hegycsoportjainak azon része, mely a Tárca és Szekcső völgyeitől Ny-ra terül el, az ÉNy-i Kárpátokhoz számíttatik, mig a többi csoportok az ÉK-i Kárpátokhoz tartoznak. A vármegyei Ény-i sarkában a lőcse-lublói hegycsoport (l. o.) ágazik szét, mely S vármegyében 1291 méter magasságot (Jakubjanszki Szimenij) ér el; ehhez D. felől a Branyiszkó csoportja (1172 m., l. o.) csatlakozik, melyet a Branyiszkó-szoros (758 m., l. o.) választ el a Cserna hora (1028 m.) csoportjától, mely a Hernád és Szinye (Szvinka) völgyei közt terül szét. A Tárca völgyén túl a vármegye É-i részében a Mincsol (1157 m.), Jávor (1101 m.) és Csergő (1069 m.) csoportjai (l. ezen nevek alatt) emelkednek, ágaikat K. felől a Szekcső völgyéig bocsátván.
[ÁBRA] Sáros vármegye címere.
Ezen völgytől K. felé az ÉK-i Kárpátokhoz tartozó hegycsoportok következnek, melyek közül a vármegye É-i részében emelkedő Kőhegység vagy Sárosi Magura (1010 m., l. Kőhegység), a Zborói- v. Makovica-csoport (660 m.) és a Roszgyila (651 m.) az ÉK-i határláncolathoz vagyis az erdős Kárpátokhoz, a Tárca és Tapoly völgyei közt Kapivágás tájékáról D. felé húzódó Sóvári hegység vagy Simonka (1092 m.) az eperjes-tokaji trachithegységhez tartozik. Folyóvizei közül a Poprád csak legészakkeletibb sarkát hasítja; fő folyóvizének a Tárca tekinthető, mely a szepesi határon eredvén, Héthársig K., innen Eperjesig DK. és ezentúl D. felé folyván, balfelől a Szekcső vizét veszi fel; a vele párhuzamos folyásu és két ágból (Nagy- és Kis-) eredő Szinye (Szvinka) vize a Hernádba ömlik, mely a vármegyének csak D-i részét hasítja regényes szépségü völgyben. A vármegye K-i részét a Tapoly (Topla) és Ondava vizei öntözik. Mindeme folyóvizek többé-kevésbbé párhuzamos völgyekben É-ról D. felé sietnek, a Poprád kivételével, mely É-ra kanyarodván, a Keleti-tenger vizkörnyékéhez tartozik. Ásványvizei nagy számmal vannak; ezek közül legjelentékenyebben a bártfai égvényes konyhasós-vasa, a cigelkai égvényes konyhasós és a szulini égvényes vasas savanyuvizek, a szinye-lipóci szénsavas litiumot tartalmazó savanyuviz (Salvator-forrás neve alatt hiresedett el), a cemétei földes vasas savanyuviz és az alsó-sebesi konyhasós és kénes égvényes konyhasós vizek; Cigelka és Szinye-Lipóc kivételével mindenütt fürdők is vannak.
[ÁBRA] Sáros vármegye térképe
Terményei. Az ásványország köréből legkitünőbb terméke a nemes opál, mely a Sóvári-hegységben a Libánka hegyen, Dubnik (l. o.) mellett nagy mennyiségben fordul elő tej-, viasz- és faggyuopál, hialit és hidrofán; közelében Aranybánya község mellett régebben aranyat és ezüstöt bányásztak. Ugyanazon hegység Ny-i tövében Sóvárt (l. o.) van hazánk egyetlen sófőzője, mely évenként mintegy 62 000 q sót termel. Ezenkivül előfordul a vármegye területén vasércek (Ó-Ruzsin és Fönixhutta mellett), porcellánföld (Zboró), agyag, mészkő, márvány (Lubotin, Csrics), litográfiai kő (Boroszló), quarc (Krizse, Livóhutta), malomköveknek való trachit (Zsegnye), továbbá ipari és építkezési célokra szolgáló trachit (Boroszló, Hnadova, Soós-Újfalu), homokkő (Bertót, Eperjes, Piller-Peklén), mészkő (Terebő) stb. A növényország kevésbbé gazdagon van képviselve; S termőterülete 338 631 hektár, miből szántóföld 145 336, kert 6294, rét 18 366, legelő 46 954 és erdő 121 681 ha.; a nem termő terület 19 234 ha. Éghajlatának zordsága folytán legfőbb terményei a zab (33 563 ha. területen 1894. termett 591 877 hl.), árpa (20 256 ha. területen 295 771 h.) és burgonya (22 578 ha. területen 1 439 394 hl.), mig búza (7691 ha. területen 86 765 hl.) és rozs (14 385 ha. területen 166 719 hl.) csak a vármegyének enyhébb égalju D-i részében terem; ezenkivül terem még cukorrépa (9040 q), hüvelyes vetemények (11 452 hl.), len, kender, kevés rozs, köles, tatárka, kukorica és igen sok takarmányrépa, lucerna és lóhere. Rétjei és legelői igen szépek. Az enyhébb égalju részeken a gyümölcs (szilva, alma, körte, cseresznye, dió, kevés barack és meggye) is szépen díszlik, de szőllő nem terem meg. Az állatlétszám volt 1891-ben: 9259 ló, 13 847 magyar és 35 224 nem magyar fajtáju szarvasmarha, 71 674 juh, 19 896 sertés, 1157 kecske. Az állattenyésztés általában véve igen silány. Házi szárnya van: tyúk 105 076, pulyka 1978, lúd 47 160, kacsa 18 258 és galamb 4976. A méhkasok száma 4928. Nevezetesebb állattenyészetek vannak Hanusfalva, Kükemező, Margonya, Kerekrét, Töltszék, Berettő és Lapispatak községekben. A vármegyében van továbbá 7 fedeztetési állomás. A gazdaság érdekeit a S. vármegyei gazdasági egyesület szolgálja.
Lakóinak száma 1870. még 175 292 volt, 1881. már csak 168 013 és 1891 is csak 168 021, mihez még 1012 főnyi katonai népesség járul. Egy km2-re 44 lakos esik. A népesség fogyása a jelentékeny amerikai kivándorlásban találja okát, mely már egy negyedszázad óta csökkenti a vármegye lakosságát. 1880-tól 1888-ig 18 000 lakos vándorolt ki Amerikába, kik közül csak 4000 tért vissza és azóta is egyaránt tart a kivándorlás. A lakosok közt van 5708 magyar (3,4%), 11 811 német (7,0%), 112 331 tót (66,9%) és 35 019 rutén (20,8%); a magyarság csak a városokra szorítkozik, tiz évi szaporulata 1145 lélek. A nem magyar ajkuak közül csak 6445 vagyis 4,0% beszéli a magyar nyelvet. Hitfelekezetre nézve van a vármegye lakosai közt 89 805 róm. kat. (53,4%), 51 855 gör. kat. (30,9%), 14 267 ág. evang. (8,5%) és 11 822 izraelita (7,0%).
Foglalkozásra nézve ekként oszlik meg a lakosság: értelmiségi kereset 1233, őstermelés 42 995, bányászat 280, ipar 6710, kereskedelem 1253, hitel 26, közlekedés 297, járadékból élők 1046, napszámosok 8297, házi cselédek 5049, háztartás 33 188, egyéb foglalkozásuak 361, foglalkozás nélküliek 14 éven alul 60 590 és 14 éven felül 6182. Lakói leginkább földmívelésre vannak utalva; ipara jelentéktelen, legnagyobb iparvállalata a nagysárosi gőzmalom (134 munkással); van továbbá 2 gőzfürész (Lukó, Hertnek), 3 műfürész (Kruzslyó-Máriavölgy, Kurcsin, Bártfa), 52 szeszgyár, 1 sörgyár (Eperjes), 2 sajtgyár (Jakabfalva, Plavnica), 50 vizifürész, 2 üveggyár (Livóhutta, Szulin), 1 gyufagyár (Alsó-Komárnik) stb. A lakosság helyenként házi iparral is foglalkozik, nevezetesen kosarak, kasok, seprők fonásával, vászon- és halinaszövéssel és pokróckészítéssel. A kereskedelem jelentéktelen, főbb terményei fa és faáruk, marha és állati termények.
Közlekedésének fő erei a kassa-oderbergi vasút kassa-eperjes-orlói és abos-poprádi vonalai, melyekhez még az eperjes-bártfai vonal csatlakozik. E vonalak hossza 161 km. Az állami utak hossza 124 km., a törvényhatósági utak hossza 463 km., miből 26 km. kiépítetlen. Hajózásra alkalmas folyója nincs, tutajozásra csak a Hernád alkalmas.
Közművelődés tekintetében még nagyon sok a teendő; a 6 ében felüli férfilakosságnak 1891-ben 51,0%-a, a női népességnek 55,8%-a sem irni, sem olvasni nem tud s a 1895-ben 36 774 tanköteles gyermeknek 14,1%-a iskolában nem jár. A vármegye területén összesen 282 iskola van, u. m. 1 ág. evang. jogakadémia (Eperjes), 2 hittani intézet (Eperjesen ág. ev. és gör. kat.), 4 gimnázium (Eperjesen ág. evang. és róm. kat. főgimnázium, Bártfán kat. gimnázium, Kis-Szebenben kat. algimnázium), 3 ipari és 1 kereskedelmi iskolája, 1 kisdedóvóképzője (Eperjes), 1 ág. ev. tanítóképző intézete (Eperjes), 257 elemi iskolája, 12 kisdedóvója, 1 árvaháza és 1 börtöniskolája. A népiskolák tanítóinak száma 295, kik közt 85 nem okleveles és 39 nem képes a magyar nyelven való oktatásra. A szellemi élet gócpontja Eperjes.
Közigazgatás. S. vármegye 6 szolgabirói járásra oszlik és van benne 3 rendezett tanácsu város, u. m.:
|
Járás, város |
Községek sz. |
Lakosok sz. |
magyar |
német |
tót |
rutén |
lakott házak száma |
|
Alsó-tárcai járás |
48 |
19 565 |
382 |
680 |
18 234 |
3 |
3 025 |
|
Felső-tárcai járás |
59 |
34 798 |
341 |
1 811 |
21 137 |
11 183 |
5 894 |
|
Makovicai járás |
74 |
22 069 |
133 |
1 937 |
5 326 |
13 965 |
3 634 |
|
Sirokai járás |
60 |
28 099 |
777 |
1 748 |
24 796 |
434 |
4 591 |
|
Szekcsői járás |
61 |
24 455 |
159 |
1 133 |
15 943 |
6 863 |
4 318 |
|
Tapolyi járás |
77 |
20 778 |
389 |
1 278 |
16 021 |
2 418 |
3 570 |
|
Bártfa rend. tan. v |
1 |
5 069 |
358 |
1 188 |
3 294 |
27 |
727 |
|
Eperjes járás |
1 |
10 371 |
2 670 |
1 786 |
5 573 |
106 |
973 |
|
Kis-Szeben járás |
1 |
2 817 |
499 |
250 |
2 007 |
20 |
418 |
|
Összesen |
382 |
168 021 |
5 708 |
11 811 |
112 331 |
35 019 |
27 150 |
S. vármegyében van 3 rend. tan. város, 2 nagy- és 377 kisközség és 124 puszta és telep. A községek általában véve kicsinyek, kétezernél több lakosa csak a 3 városnak, továbbá Nagy-Sárosnak (2675) és Zborónak (2161) van; legnépesebb Eperjes 10 371 lakossal. Székhelye Eperjes. S. az országgyülésbe 6 képviselőt küld. Egyházi tekintetben S. vármegye 70 róm. kat. községe a kassai, 73 gör.-kat. községe az eperjesi püspöki egyházmegyéhez, 20 ág. evangélikus egyházközsége a tiszai egyházkerülethez tartozik; az izraelita hitközséges száma 14. Állami anyakönyvi hivatal 71 van. Igazságügyi tekintetben az egész vármegye a kassai itélőtábla és az eperjesi törvényszék területéhez van beosztva; van 6 járásbirósága; u. m.: Eperjes, Birált, Lemes, Szvidnik, Bártfa és Kis-Szeben, az utóbbi kettő telekkönyvi birói hatáskörrel; kir. közjegyzőség van Eperjesen és Bártfán. Hadügyi tekintetben a vármegye a kassai hadtestparancsnokság és az eperjesi 67. hadkiegészítési parancsnokság területéhez tartozik; alakítja a 9. sz. honvéd gyalogezred 3. zászlóalját, a 29. sz. I. oszt. és a 125. sz. II. oszt. népfölkelő-zászlóaljat. Eperjesen csendős-szakaszparancsnokság van. Pénzügyi beosztását illetőleg Eperjesen van a pénzügyigazgatóság, Bártfán, Eperjesen, Girálton és Kis-Szebenben adóhivatalok, ugyanott és Héthárson pénzügyőrségek. Államépítészeti hivatala Eperjesen van. Közúti ügyekben a sátoralja-újhelyi felügyelőség, posta- és táviróügyekben a kassai igazgatóság hatásköre alá tartozik. A vármegye területén 11 gyógyszertár van.
Története (a név magyarázatát lásd alább), azon a cserebéren kezdődik, melyet neolitkori őslakói az opálokkal (l. Opál) folytattak. Mig ők maguk a szerszámaikhoz szükséges obszidiánt annak igazi hazájából, az eperjes-tokaji hegységből kapták, addig az opálnak meglehetősen tág körben teremtettek őskori piacot: Erdélyben (pástagyöngyökön), Beregben, sőt Pest-Pilis-Solt vármegyében (Tószegen) is találtak opálszilánkokat. A bronzkorban S. területe ahhoz a bronzkulturához tartozik, mely egyéni jellegével átcsap a szomszéd Galiciába is. Fontosabb lelőhelyek bronztárgyak tekintetében: Abos (kereke, ez idő szerint Liverpoolban), Lemes, Boroszló, Budamér, Finta és Eperjes; aranytárgyak, különösen aranyfonalak dolgában: Bártfa, Eperjes és Tárca. Ugy a Bronz-, mint az aranytárgyakat a Hernád és Tárca mentén csereberélve kapták opálokért, s a forgalmat lényegesen azon az úton kell keresnünk, amelyen később (a római korban) római ércrégiségeket találtak. Ennek a kereskedő útnak főbb állomásai (l. fentebb a bronzoknál) majdnem közösek az északról Bizáncnak vezető sztrategiai úttal, s a kettő együtt a Felső-Tárca völgyében az opálbányák kedvéért történt (éremleletekkel igazolt) telepedésekben és az ismételten talált osztropataki kincsekben hagyott hátra jelentékenyebb nyomokat. A rómaiak kereskedelmi utain haladt a honfoglalás is, mely a szlávságnak jelentékeny védőműveit találta és foglalta el. Az elfoglalt területen megszállott nemzetségek közül az Abák, a Tomaj és Tekule, nemkülönben a Bogomér vére birtokol nagyobb darabokat, a lengyel törzsek elleni harcokban jobb keze levén az Árpád-házi királyoknak, akik a sáros-kapi vonalat a közbeeső hegyeken (Őrhegy, Strázs) elhelyezett határőrökkel (speculatores nostri) biztosítják. Az itt talált szlávság dacára a honfoglaló magyarok nyelvben is oly erősek voltak, hogy az Árpád-kori határjárások csaknem tisztán magyar elnevezésekkel jelölnek mindent. Ide tartozik magának a vármegyének elnevezése a Sarus-potolról, mely név azonban aránylag későn érvénysül. S. területén sokáig Abaújjal együtt, sőt felváltva Újvár megyének (comitatus de Novo Castro) nevezik, nyilván az Árpád-korban épült Újvárról (l. Péch-Újvár), habár 1247. a Semsey-nemzetség már egy abaúji és egy S.-i ágra oszlik. Az Abaújjal való összetartozás egyházi téren sokáig megvolt és a két vármegye plébániái egy közös (újvári) főesperesség alatt állottak.
1248. IV. Béla a vármegyét az egri püspök joghatósága alá helyezte, miután már egy évvel korábban a Tomaj-nemzetségbeli Tekus személyében feltünik az első főispán, akit négyszer (1247, 1249, 1261, 1270) említenek okirataink. Ő és Árpád-kori utódai: Mihál (1252-54), Chibrianus (1257), László, Tekus fia (1273) és Lőrinc tárnokmester =1285) legjobban bizonyítják a vármegye különállását, lévén ugyanakkor Abaújban egészen más nevü főispánok. A tatárjárás viharai, melyek elől IV. Béla, mielőtt a tengermellékre vonult volna, S. várában, a S.-i várispánság központjában vonta meg magát, erősen megapasztották a magyar elemet, melynek helyét, kivált a városokban, németek foglalják el (Teutonici nostri, mondja a király az eredetileg nevében is tősgyökeres magyar Eperjes telepeseiről). Az Árpádok korának letüntekor a vármegyében sokan (még a Károly-párti Omode nádor fiai is) Csák Mátéval tartottak, de a rozgonyi csata hatása alatt, melyben az Aba-nemzetségbeli Sándornak (l. Keczer-család) döntő szerep jutott, S. vára is megnyitotta kapuit az Anjouk előtt, ami egyértelmü az egész vármegye hódolatával. A főispáni széket eleinte János nádor (1302) tartja elfoglalva, majd 1315-27. az Ákos-nemzetségbeli Mykch tárnokmester, szlavon bán, soproni, sümegi és pataki főispán erős kezeibe kerül a megye vezetése. Ekkor a megye urai (különösen nagy Lajos bizalmasa, Tarkői Rikolt) legelébb a kivándorlást akadályozzák meg, azután egyfelől az Árpádok alatt kifejlődött várrendszert fejlesztik, másfelől a kereskedelmi élet ver gyökeret, majd a művészet is fellendül. Az Orosz- és Lengyelországba, a tatárokhoz és balti poroszokhoz folytatott kereskedés fő sarkpontja Krakó, útja Eperjesen, Bártfán, Sandecen át vezetett. Hatalmas főispánok: Drugeth Vilmos, Kont Miklós, a Czudarok, Bebekek, sóvári Soósok mindent elkövettek a vármegye nyugalmának és területi épségének biztosítására, de Albert király halála után az özvegye által behivott husziták fészkelték meg magukat S. vármegyében. Kemény és nyakas vezéreik (Biskra, Svehla, Talafusz, Akszamit) S., Komlós, Palocs és Berzevice várakból egészen Mátyás koráig raboltak és pusztítottak. Mátyás először Giskrát megtette főispánnak (1440), de aztán erélyesen hozzálátott a husziták kiűzéséhez, ami sikerült is. Giskra után a Szapolyaiak, Perényiek és Tarczayak ülnek a főispáni székben, kik alatt, de különösen Mátyás kezében, fényes napok derülnek a vármegyére. Mátyás alatt köszönt be S.-ban a renaissance, mely lassan, de biztosan elnyomja a gótikát (az átmenetek jellemző példái a szinyei templom, de még inkább Sirokay László püspök sírköve Sirokán). A bártfai Egyed-templom szentélyét haza mesterek építik (1448;58. bártfai Miklós, 1464. kassai István), de a hazai erőkön kivül külföldi mesterek is nyomot hagynak (1513. ragusai Vince mester a Tarczay Miklós költségén megújított héthársi templomban). Ezen délvidéki olasz kulturáramlat mátyás utódai alatt is tart (Eperjesi János XVI. sz.-beli matematikus), de már harcolnia kell a lengyel befolyással, mely kivált az ötvösművészet terén érvényesül és Mohács után sem szünik (Marstella János és bártfai Bálint örvösök 1535-37. Krakóban dolgoznak). A mohácsi csata következményei, de különösen a reformáció két táborra szakították a vármegyét. Tarczay György és a Perényiek (Péter és Gábor) erősen támogatták János királyt, de mikor amaz az ugocsa-szőllősi várban elesett, benne a Szapolyai-párt is levesztette támaszát. Ferdinándnak hódol lassankint minden. 1542-ben S. várában Wernher György a kapitány, Szapolyai és Perényi birtokait a Thurzók, Tarczay földjét a Dessewffyek, Forgáchok és Péchyek kapják. A főispáni hatalmat 1573-1587. Rueber báró, Felső-Magyarország kapitánya gyakorolja.
Súlyosabb anyagi és erkölcsi küzdelmeket, de egyúttal páratlan szellemi fölpezsdülést hozott a vármegyére a hitújítás, mely Stökel Lénárt bártfai reformátornak, Melanchton tanítványának vezetése alatt rohamosan terjedt, igazabban rohamosan egyesítette azokat az elemeket, melyek a reformációval rokonszenveztek és már a mohácsi vész előtt megvoltak. Ilyenekül tekintendők első sorban a husziták szláv ajku utódai, akik Mátyás halála után elébb titokban, utóbb II. Lajos alatt nyiltan vallották tanaikat. Ezek nemcsak hogy maguk tótok maradtak, de a katolikus vallásu magyar elemet is kiszorították, ami kapcsolatban a Stökel által megnyert német elemmel, előkészítette a megyei népség magyarságának nyelvbeli pusztulását. A reformáció korai terjedésének hatása nemcsak abban mutatkozik, hogy az u. n. pentapoliszban (Kassa, Eperjes, Lőcse, Szeben és Bártfa) megtaláljuk S. mind a három fontos szabad királyi városát, de különösen az iskolák és tanintézetek nagy mérvü felszaporodásában, mely téren a vezérszerep az eperjesi kollégiumé. A három szabad királyi városon kivül a következő helyeken voltak gimnáziális jellegü tanintézetek: Berzevice és Nagy-S. (1570), Héthárs és Hanusfalva (1600). Az uralkodók eleinte semlegesen viselkedtek, tudomásul vették a Stökel Lénárt által szerkesztett Confessio Pentapolitanát (1549 aug. 14.), a vármegye kormányával és katonai vezetésével megbizott férfiak pedig (Schwendi Lázár tábornok, Reuber br. és Dersffy b. főispánok) határozottan rokonszenveztek a protestánsokkal. Igy a Luther vallása példátlan gyorsasággal terjedt (az egyedüli Maovica volt közömbös), a Szeben alatt és a Tapoly völgyében feltünt kálvinizmus heves villongások után beolvadt a túlontúl erős lutheranizmusba és az utóbbi annyira fejlődött, hogy még a műízlést is befolyásolta. (A bártfai gót oltárt 1650-ban Kreniczky Miklós tarnowi mester alakítja át.) De már a XVII. sz. elején történnek kisérletek az Ellenreformációra, melyek azonban igazi alakjukban csak akkor mutatkoznak, midőn Bocskay támadása, továbbá a Bethlen-, Thököly- és Rákóczi-féle mozgalmak felébresztik a bécsi udvarnak elébb csak gyanuját, utóbb azonban határozott ellenszenvét. A bécsi gyanu elnézte az első nagy akciót 71672-82), melyet Kolozsváry Imre egri kanonok és Bársony György szepesi prépost vezettek, de a második akciót (1682;1722) már az ellenszenv és politikai hátsó gondolat sugallta (l. alább). S.-t Bécsben már azóta gyanusították, mióta 1568. a Tárca völgyét zsaroló vérteseket nemesi felkelés útján leverte, s ez a gyanu folyton élt, habár a megyei nemesség egy része s a városi elem éppen nem rokonszenvezett Bocskay és Thököly hajduival, kik az Eperjes melletti Haligrund drágakőbányászait elzavarták és versenyt pusztítottak Veterany és Schulz császári katonáival, mielőtt ugyancsak Eperjes mellett 1684 szept. 7-én döntésre került a dolog. De a vármegye megfélemlítése ki volt tűzve és mihelyt a Wesselényi-féle konfederáció szálait Eperjesig követhették, a megfélemlítés eszméje az eperjesi mészárszékben (l. Eperjesi vértörvényszék és Caraffa (2) iszonyu alakot öltött.
E szomoru világban, hol a szenvedélyek lángja a művészet és szellem remekeit egyre apasztotta, csakis a megye védettebb helyein találkozunk új művészeti alkotásokkal. Ilyen a páratlanul álló fricsi kastély, melyet Berthóty Bálint költségén 1630. épített a kassai Sorger Mihály és díszített karcolt falfestményekkel (sgraffito) Axmann Márton. A városokban ostromok és tűzvészek apasztották annak a szép krakói renaissance-stilnek emlékeit, amelyik az elzálogosított szepesi városokon által csapott S.-ba és a XVI-XVII. sz.-ban csaknem általánosan érvényesült (mostani emléke több eperjesi ház és a szinyei torony). Az ellenreformáció által össze-visszakuszált megyében 1612-14. Thurzó Kristóf, azontúl 1622-ig Forgách Zsigmond gróf ült a főispáni székben, miglen 1622. Rákóczi Pál gróffal előtérbe lép az a család, mely mint az 1601. Osztrogski János herceg leányaitól megvásárolt Makovicának ura, előbb vagyonával, utóbb tetteivel hagyott nyomot S. vármegye történetében. Rákóczi Pált 1636. követte kiskoru fia Rákóczi László, majd 1664. I. Rákóczi Ferenc, aki Lipót királytól a maga és utódai részére S. örökös főispáni méltóságát kapta és igy a megye története ezentúl összeforr a Rákócziak dicsőségével és gyászával. Rákóczi Ferenc és Zrinyi Ilona menyegzőjén (Zboró, 1666 febr. 1.) a vármegyét Dessewffy Ferenc és Berthóy Lajos képviselték. I. Rákóczi Ferencnek halála után kiskoru II. Rákóczi Ferencet iktatták be, akit az 1676 jul. 20-iki közgyülésen Zrinyi Ilona megbizó levelével Kazinczy Péter helyettesített. Thököly Imre zászlóbontásának hirére kivételes állapot állott be a megyében, mely 1685-ig tartott, ekkor Lipót király előbb a szepesi kamarát bizta meg a tisztválasztó gyülés megtartásával, majd 1688. Erdődy György grófot nevezte ki főispánnak, még pedig azon a címen, hogy neje a Rákóczi-családból származik. II. Rákóczi Ferenc nagykoruságra jutván, 1694 jun. 3. őt iktatták be a főispánságba Nagy-S.-i kastélyában, ugyanabban, melyben később (1701 máj. 29.) elfogták és Bécs-Újhelybe vitték. Előzetesen sokat érintkezett Rákóczi Bercsényi Miklóssal (l. o.), aki mint a Lipót által kiküldött eperjesi vegyes biróság polgári főhadi biztosa működött S.-ban. Hűséges frigyök első szálai itten szövődtek. Rákóczi fogsága, menekülése és hadi vállalkozásai alatt gyors egymásutánba változtak a mindkét részről kinevezett főispánok és helytartók, ahhoz képest amint a hadi szerencse kockája perdült. 1704. Rákóczi seregei Szebennél és Orkutánál győztek, Eperjest is elfoglalták, de 1710. Virimont ismét visszafoglalta a császáriak részére. Ezalatt Lipót király 1701-ben Klobusiczky Ferenc bárót, Rákóczi viszont Berhtóty Ferenc «felsőmagyarországi kassai vicegenerális kapitányt» bizta meg a helytartói teendőkkel. A folytonos háboruk és hadi sarcok (Bártfára egymagára II. Rákóczi Ferenc 21 000 forintot rótt) annyira kimerítették a vármegyét, hogy a katonaság élelmezésére maga Klobusiczky Ferenc volt kénytelen kamat nélküli kölcsönt adni. Utóbb Klobusiczky és Rákóczi pártjára állván, hűtlenségbe esett, a kurucok csillaga pedig elhalványult, s igy igazi főispán nélkül következett be a szatmári béke, majd az örökös főispánság megszünte és Pálffy János gróf szlavonai bánnak főispánná való beiktatása (1711 jul 13., a kinevezés még 1709 nov. 7. kelt). Ez nagy elfoglaltsága miatt lemondott, 1720. Szirmay Tamás gr. következett utána.
A nemzet sebei és a vármegye sérelmei mellett S. ritka egyértelmüséggel szállott síkra Mária Terézia mellett és jelentékeny részt biztosított magának az osztrák örökösödéi háboruban. Az egy Dessewffy-családnak négy tagja állott egyszerre fegyverben, a girálti Szirmay Tamás pedig saját költségén 12 000 embert szerelt föl: 6000 főnyi gyalogezredet (később Máriássy-ezred, most József főherceg tulajdona) és egy 6000 főnyi szabad csapatot, melynek élén Altdorfnál elesett. Ezért jutalmul Mária Terézia ahol csak lehetett alkalmazta a S.-iakat. A főispánságot 1760 dec. 18. Esterházy Miklós grófra ruházta, akit azonban elfoglaltsága miatt eleinte Péchy Gábor hétszemélyes táblairó, majd Eszterházy Károly egri püspök helyettesített. 1764. ezeknek örökébe Dessewffy Sámuel báró (utóbb gróf) lépett (1767. mint helytartó, azontúl mint valóságos főispán). Utóda Batthyány Ferenc ugyanigy emelkedett (1776 óta helytartó, 1779. főispán), de működésének gátat vetett II. József császár, aki a többi vármegyékkel együttesen S.-ban is megszüntette a vármegyei önkormányzatot és 1785-ben Szentiványi Ferencet kormánybiztosul küldötte, hogy a helytartó tanács rendeleteit végrehajtsa. Szentiványi Ferenc volt az, akit a szomszéd Zemplénbe királyi biztosul küldöttek, mikor az udvarhoz titkos feljelentés érkezett, mely szerint zempléni nemesek «ligát»alkottak, hogy a martinovics-ügyben fogságba vetett Szulyovszkyt és Kazinczyt kiszabadíthassák. Martinovics és társainak perében S. egyébiránt nagyon mérsékelten, mondhatni közömbösen viselkedett. Sem a Bécsbe való szállítás ellen nem tiltakozott, sem a vádlottakat elitélő feliratokhoz nem csatlakozott. Mély hallgatása már csíráit rejti annak az aulikus szellemnek, mely Ferenc hosszu uralkodása és Metternich rendszere alatt a vármegyében megalakult és később mindig élesebb mérkőzésekre vezetett az alkotmányos érzületi elemekkel. Az utóbbiak a felségárulási perek hatása alatt sokáig hallgattak, de végre mégis szervezkedtek s a huszas, de kivált a harmincas években már kemény vármegyei ellenzéket alkottak. Péchy János rövid főispánsága alatt (1823-25) kevésbbé lehetett ezt érezni, de annál inkább Eötvös Ignác báró alatt, aki 1825 óta mint főispáni helytartó, 1827 óta mint valóságos főispán támadást támadással, sőt erőszakkal viszonzott. Az ellenzék egyik vezére Ujházy László volt, ki 1837-ben Lovassy (l. o.) ügyében olyan heves beszédet mondott, hogy felségárulási pert kapott, mely vád alól csakis 1840. és akkor is csak nádori beavatkozásra mentették fel. De már 1841. a papi javak államosítása ügyében ismét hevesen pártolta Borsod vármegye antiklerikális átiratát és e küzdelemben az ellenzék annyira megerősödött, hogy jelöltjei Pulszky Ferencet az országos hirü Dessewffy Aurél gróffal szemben követnek diadalmasan megválasztotta.
Egyidejüleg ezen alkotmányos küzdelmekkel jelentős kulturmozgalom támad: Berzeviczy Vince báró a nemzeti szinügyet sürgeti és Kassán operát szervez, a tudományos törekvés szinhelye Eperjes, fő szereplője Fejérváry Gábor, ki ott állította fel hires vidéki muzeumát, s ott nevelte a magyar archeologia két úttörőjét: Henszlmann Imrét és Pulszky Ferencet. 1842. az aulikus Eötvös Ignác bárót a mérsékelten konzervativ Andrássy György gróf váltotta fel, kinek főispánsága idején az ellentétek nyiltan nem léptek fel olyan élesen, de titkon a két párt még elkeseredettebbé lett, és ugy látszott, mintha a kuruc-labanc-idők emlékei térnének vissza. A vármegye közönsége megoszlott s mig egy része lelkesedett az 1848-iki vívmányokért, a másik eleinte közönyösen, utóbb nyilt ellenszenvvel kisérte a magyar kormány küzdelmeit. Midőn Ujházy Lászlót, az egykori ellenzéki pártvezért, főispánnak küldötték Sárosba, a beiktatáskor tüntetőleg iktatták jegyzőkönyvbe a konzervativ Hedry Ernő első alispán érdemeit. Ily válságos körülmények közt indult meg a szabadságharc. Schlick Galiciából jövet Eperjestől kiszorította, majd utánuk nyomulva Budamér és Tehány között (1848 dec. 18) megverte a nemzetőröket, akik Haller Ferenc gr. és Pulszky Sándor vezetése alatt Abaúj-Szináig hátráltak, majd egy részük (az u. n. Bánó-csapat) tevékeny részt vett a hegyaljai ütközetekben. Ezalatt a vármegyében alakult aulikus szabadcsapatok (blyaskárok a. m. pléhesek) fosztogatni és rabolni kezdettek (Haller grófnál Sebesen, Ujházy főispán birtokain), amivel felhagytak, mikor Guyon a Branyiszkónál (1849 febr. 5.) és Beniczky Lajos Eperjesen (1849 ápr. 7.) győzött, de amely fosztogatások az orosz sereg közeledtének hirére ismétlődtek. Windischgrätz 1849 elején Hedry Ernőt bizta meg a kormánybiztosi teendőkkel, mig a nemzeti kormány képviseletében eleinte Irányi Dániel, később Luzsénszky Pál báró jött a vármegyébe teljhatalommal. Ám az utóbbi által 1849 máj. tett intézkedések rövid ideig maradtak érvénybe, mert Dembinszky a Kapi mellett emelt sáncokat feladván, elvonult és igy S. végleg a császáriak kezébe került, akik Szirmay Sándor gróf rövid főispánsága után a vármegyét a kassai kerületbe osztották, közigazgatását pedig Semsey Albert vármegyefőnöke bizták.
A nehéz napokban, mikor S. vármegyében nemcsak Dessewffy Arisztid emlékét siratták, a Szinyeivel jernyei kastélya volt a hazafiak reményeinek és terveinek központja. A provizorium és a koronázást megelőző években Andrássy György gróf főispánt, majd Hlavács János és Berzeviczy Emánuel helytartókat találjuk az ügyek élén, mig az alkotmányos élet Erdődy István gróf főispánságával köszönt be újra. 1871-1875. Szinyei-Merse Félix viselte a főispáni méltóságot s ő neki sikerült a nagy feladat, melyre már alispán korában törekedett: a vármegyei politikai ellentétek kiegyenlítése s a társadalom békés egybeforrasztása. Utódai (Csáky Albin gróf, Mattyasovszky Tamás és Szmrecsányi Jenő) következetesen arra törekedtek, hogy a vármegyének gazdag természeti kincsei kiaknáztassanak és a tehetséges középosztály kulturális haladása biztosítva legyen. Mig az alispáni székben Péchy Zsigmond és Szinyei-Merse István működése alatt a közigazgatás rendszerré fejlődött, a kulturális téren egyrészt a Bánó József által megindított magyarosító mozgalom folytatta, másrészt a Berzeviczy Albert által felvirágoztatott eperjesi Széchenyi-kör folytatja a 40-es évek közművelődési tradiciót.
1. Kis-S., kisközség Sáros vármegye sirokai j.-ban (1891) 639 tót lakossal. Hozzá tartozik Ceméte (l. o.). fürdő. - 2. Nagy-S., nagyközség Nagy-Küküllő vármegye szentágotai j.-ban, (1891) 1049 német és oláh lakossal. - 3. Nagy-S., nagyközség Sáros vármegye sirokai j.-ban,(1891) 2675 tót lakossal, vasúti állomással, posta- és táviróhivatallal és postatakarékpénztárral. Nagy műmalma van. A fölötte emelkedő kúphegyen vannak S. várának romjai. L. Sáros vára. - 4. Magyar-S. (Schörschken), kisközség Kis-Küküllő vármegye dicsőszentmártoni j.-ban, (1891) 1271 magyar és oláh lakossal. Határában az u. n. Zúgón gáz tódul ki a földből, mely felfogva kékes lánggal ég. - 5. Szász-S., nagyközség Kis-Küküllő vármegye bólyberethalmi j.-ban, (1891) 1448 német és oláh lakossal.
kisközség Fejér vármegye sárbogárdi j.-ban, (1891) 1894 magyar lakossal, vasúti állomással, posta- és táviróhivatallal és postatakarékpénztárral.
Ferenc, zeneköltő s a nemzeti szinház karmestere, szül. Pesten 1855., hol atyja (családi néven Schauer) szintén a nemzeti szinház zenekarának volt számos éven át tagja. Gimnáziumi és egyetemi tanulmányait bevégezvén, határozott tehetsége egyenesen a zeneművészeti pályára terelte, melyben bő alkalom nyilt magát atyja mellett s Erkel Ferenc karnagysága s igazgatása alatt az opera zenekarában kiművelni, mint amely 1872-től fogva több éven át működő tagja. Utóbb a operai énekművészek mellett korrepetitori állást foglalt el. 1884-től fogva pedig az opera átköltözése után a nemzeti szinház zenekarának lett vezénylő karmestere. Mint zeneköltő Atala címü nagy drámai operájával keltett figyelmet, amely még 1881. került szinre először a nemzeti szinházban, nagy sikert aratva. Második drámai operája Abencerrage (Bartók Lajos szövegére) már az új operaházban került szinre 1887., amely az előbbieknél még nagyobb sikert aratott. Irt több zenekari nyitányt, karéneket és illusztráló zenét drámai szinművekhez. Zeneiránya középutat tart az új és a klasszikus opera-stilusok közt.
II: Rákóczi Ferenc viselte ezt a nevet száműzetése idején Franciaországban.
hegység, l. Kőhegység.
az okmányokban 1251. évben kezdődik, de épp az oklevelekből következtetve, már régebben is megvolt, mindazonáltal egy területre, mint jogkörre nézve folyton megkülönböztetendő Sáros vármegyétől (l. o.). Területéhez tartoztak: Fölszilva, Komlós, Gregurfölde, Sebes és Újfalu (ma Pécs-Újfalu), valamennyi Sáros vármegyében. Komlóst IV. Béla király 1259. Gyármánnak Visibor fiának, Bánó József (l. o.) ősének adományozta, ugy azonban, hogy a vár tartozékából kiutalványozott földekben a királyi jog továbbra is fennmaradt. Fölszilvát 1270. Tobias comes kapta V. Istvántól, Geregurföldét (Gergellaka?) Miskolczi Péter és Sándor Kún Lászlótól. Sebest III. Endre az olasz eredetü Svethónak (Péch-) Újfalut Róbert Károly 1322. az Ákos nemzetségbeli Mychknek adta és igy a várispánság földjei az Anjouk alatt már csak visszapillantáskép szerepelnek. 1327-ben a Perényiek a királytól megbizást kaptak az idegen kézen lévő várföldek visszaszerzésére, de az akció eredményéről említést sehol sincs. V. ö. Pesty Fr., A magyarországi várispánságok története.
(Sáros Kis- és Nagy-Patak), nagyközség Zemplén vármegye sátoraljaújhelyi j.-ban, a Bodrog mindkét partján és a Hegyalja tövében, (1891) 6350 magyar lak. Történelmileg nevezetes város, melynek egyik legérdekesebb épülete a város D-i részén álló négytornyu vár, melynek dondonja már I. Endre király idejében a XI. sz. közepén létezett; később a vár a Palóczi, Perényi és Lorántffy családok tulajdonába került s 1617. a Rákócziakra szállt; I. Rákóczi Ferenc 1666. itt ülte menyegzőjét Zrinyi Ilonával. I. Lipót 1702. a vár és az erődítmények nagy részét szétbontatta. A régi vár melletti új kastélyt, melyet Bretzenheim herceg építtetett századunk elején, ma Windischgrätz herceg birja. A váron kivül S. legnevezetesebb épülete a ref. főiskola (l. o.). Ezenkivül van S.-on állami tanítóképző intézet, tanonciskola, népbank, malomkőgyár, vasúti állomás, posta- és táviróhivatal és postatakarékpénztár. Itt jelenik meg a Sátoralja c. hetilap (II. évf.), a S.-i Ifjusági Közlöny (XII. évf.) és a S.-i Lapok címü ref. egyházi és iskolai közlöny (XV. évf.). S. határa 15 567 ha.
A mohácsi csatatérről megmenekült s a reformációhoz jó korán csatlakozott Perényi Péter 1526 után a mohácsi csatában elesett Palóczi Antal birtokának, Sáros-Pataknak is urává lévén, az itt volt ferencrendi zárda feloszlott, s ennek helyén, az ebből kilépett egyik szerzetesnek, talán zárdafőnöknek, Kopácsi Istvánnak a vezetése alatt 1530. egy alsóbb rendü, u. n. triviális iskola keletkezett, mely a reformált vallásnak egyik fő erődjévé lett mindjárt kezdetben; még inkább pedig 1560 után, amidőn Perényi Péter fia Gábor, Sáros-Pataknak 1548 óta földesura ezen iskola részére jelentékeny alapítványokat tett, melyekkel egyfelől a tanárok fizetéséről gondoskodott, másrészt az iskolának is állandó jövedelmet biztosított, melyek folytán ez eddigi intézet főiskolai rangra emelkedett, melyben már a görög s héber nyelv, a bölcsészeti és teologiai tudományok is tanítattak, s melyből a végzett ifjak messze földre, p. Pestre és Dunántúlra is mentek ki tanítókul és lelkészekül. Perényi Gáborban a család férfiága kihalván (1567), a koronára szállott a sárospataki uradalom, de a szabad szellemü király, Miksa 1569 okt. 25. kelt rendeletében nemcsak meghagyta a Perényiektől nyert adományokat az iskola birtokában, de azokat még növelte is, elrendelvén, hogy az az uradalom jövedelméből a tanuló ifjuság élelmezésére évenkint 40 köböl búzát, 4 hordó bort és 4 oldal szalonnát szolgáltassanak ki. 1576. az egri hős fia Dobó Ferenc szerezte meg a sárospataki irodalmat. Ez ugy az itteni ref. egyházat, mint a főiskolát kiváló kegyeiben részesítette s egyszersmind adományait a Perényi-féle adományokkal és járandóságokkal együtt 1602-ben kelt s Rudolf király által is megerősített végrendeletében biztosította. 1620-ban a sárospataki uradalom, miután közben az ismét visszaszállt a koronára, majd Perényi Zsófia gyermekeire (1603), azután Lorántffy Mihály (1608) birtokába került. Lorántffy Zsuzsánna (l. o.) és férje, Rákóczi György (l. o.) vallásos buzgóságuktól is ösztönözve, ritka áldozatkészséggel munkálkodtak a S. felvirágoztatásán és annak az előttük lebegett Bethlen-főiskola magas szinvonalára való emelésén. Először (1621) az iskola régebbi törvényeit átnézették, módosították, újabbakkal pótolták, vagyis annak szervezetét megállapították, mely szervezet, némi módosítással, fennállott egészen 1848-ik. a régibb iskolai épületeket kijavíttatták, a régiek mellé új épületrészt építtettek, mely egyideig két fiunak és ezek nevelőjének is lakásul szolgált. Az ő idejükben mindig volt három-négy tanára a főiskolának, kiket ők láttak el tisztességes fizetéssel; ezenkivül a gimnáziumi osztályokban végzett tanulókból alkalmazott négy köztanítónak és évi 100-100 forint fizetést rendeltek. A tanulók élelmezéséről, a leendő tanároknak s más jelesebb ifjaknak külföldön való képeztetéséről bőkezüen gondoskodtak. 1650-ben a rég tervezett nyomdát nagy költséggel beállították; a nagy tudóst, Comeniust behivták, aki 4 évi itt működése alatt az eddigi tanítási rendszert lényegesen átalakította. Lorántffy Zsuszánna 1660 ápr. 18-án, pár héttel később fia, II. György, a volt erdélyi fejedelem is meghalván, a sárospataki uradalom ennek özvegyére, a katolikus egyházba férje halála után azonnal visszatért Báthory Zsófiára s kiskoru fiára Ferencre szállott, és ezzel a zord idők bekövetkeztek a S.-ra. Báthory Zsófia már 1662-ben megvonta a várból kiszolgáltatni rendelt évi segélyt; a várba jezsuitákat telepített, kik a S. tanárait folytonosan háborgatták. Az elveszített jótétemények ügyében folyamodtak az iskola elüljárói az országgyüléshez (1662), a királyhoz, majd pert indítottak; nagy nehezen létre jött egy egyesség (1669), de pár év mulva a Nádasdi-féle összeesküvés felfedeztetése után, Báthory Zsófia azt önkényüleg fölbontotta s ritka erőszakoskodással lépett fel az iskola ellen. A Perényiek által építetett várbeli templomot s az iskolaépületet erőhatalommal elfoglalta; az iskola összes épületeit, ingatlan javait a jezsuitáknak adta, a tanárokat és tanulókat elűzte (1671). A nagyobb tanulók Pósaházy János és Buzinkay Mihály tanárok vezetése alatt, magukkal vivén a könyvtár és nyomda megmenthető részeit is, előbb Debrecenben vonták meg magukat; a következő évben Apafi pártfogása mellett a gyulafehérvári Bethlen-kollégium helyén telepedtek le. Thököly Imre felkelése, Sáros-Pataknak által elfoglalása következtében a tanulók egy része Sallai Pál szénoior vezetése alatt visszaszállingózott (1682 dec.), de tanárt csak 3 év mulva választott az iskolai elüljáróság Csécsi János (l. o.) személyében; addig a visszatért ifjak egymást oktatták. A Thököly-féle felkelés leveretése után mintegy 17 év hosszant ismét vándorolt a S.; hogy hosszas viszontagságai alatt teljesen fel nem oszlott, főként Csécsi szivós kitartásának, erélyének tulajdonítható. 1687 ápr. 24. Klobusiczky alispán a S.-t, minden vagyonával együtt átadván ismét a jezsuitáknak: Csécsi tanítványaival együtt Göncön telepedett le s 8 évig itt tanított; 1695 márc. a város földesúri jogát maguknak megszerzett jezsuiták által innen is elűzetvén, Csécsi s tanítványai Kassára mint artikuláris helyre költöztek; egy év mulva a belvárosból a külvárosba kellett költözködniök, s itt Csécsi fából egészen új iskolaépületet emeltetett. Ebben volt az iskola 7 évig. A Rákóczi Ferenc felkelése idején a diákok egy része fegyvert fogott vagy otthonába ment, a más része bement Csécsivel együtt a várba s ott élték át az ostrom viszontagságait. Rákóczi egyik tábornoka Orosz Pál a S. épületeit visszaadta a reformátusoknak (1703 aug.); a vidéken tartózkodott deákok a Kassáról eljött széniorral, Tornalyai Györggyel beköltözködtek a nagyjából helyreállított iskolaépületbe, 1705. visszatért Csécsi is, 1706. pedig a szécsényi országgyülés határozata értelmében egy bizottság az iskolát minden vagyonával együtt visszaadta a reformátusoknak. De még be sem végződött a kuruc háboru, a jezsuiták megkisérelték többször az iskolának, vagy legalább birtokainak a maguk részére elfoglalását, hivatkozván I. Józsefnek és Mária Eleonora özvegy királynénak 1709-ben és később kiadott rendeleteire; mikor pedig III. Károly 1714 ápr. 28. kibocsátott ama rendelete közhirré tétetett, hogy a protestánsok magukat mindenben az 1681 és 1687-iki törvényekhez alkalmazzák, és amely helyeken az utolsó időkben tanítóik, tanáraik és felsőbb iskoláik nem voltak, ott olyanokat most se merészeljenek tartani, s a nem artikuláris helyeken levő alapokat, alapítványokat és jövedelmeket haladék nélkül adják át a katolikusoknak, és midőn ezen rendelet értelmében még azon év jun. 22-én ki is szállott a zemplénvármegyei alispán vezetése alatt egy fegyveres erővel támogatott küldöttség a S. elfoglalására, felettébb aggasztó helyzetbe jutott az iskola elüljárósága. A veszély elhárításán Füleky tanár könyörgő leveleivel, monoki István pedig az új földesúrnál, Trautsohn hercegnél, több befolyásos embernél s magánál III. Károlynál is személyesen benyujtott kérvényeivel munkálkodott; s miután az angol király György, és a porosz király Frigye Vilmos is közbevetették magukat ezen ügyben III. Károlynál, ez aug. 1-i rendeletével a vármegyének meghagyta, hogy Sáros-Patakot artikuláris helynek tekintse s hogy a tanárokat és tanulókat ne háborgassa. Ezzel a hosszas zaklatás véget élt.
Az 1790-91-iki XXVI. t.-c. biztosítván a protestánsokat vallásuk szabad gyakorlatában és iskoláik szervezésében: a S. is megérezte ezen idők elevenítő hatását. Ezen iskola növendékei voltak a magyar irodalom új korszakának úttörői: Bessenyei György és Kazinczy Ferenc is, igy az általuk indított mozgalom a S. körében is erős visszhangra talált. Az 1796. készült új tanterv, melynek készítésében és az ebben érvényre jutott magyar nemzeties szellem védelmezésében nagy szerepe volt Vay József főgondnoknak és Vary Istvánnak; azonkivül, hogy az oktatást azon kor szinvonalára emelte, a magyar nyelvet a középiskolában tantárgyul tűzte ki, annak az oktatásnál tért engedett, sőt az akadémiában is több tantárgyat magyar nyelven rendelt előadatni, és a később közbe-közbe a latin nyelv mellett kardoskodó humanisták, élükön Lónyai Gábor főgondnokhelyettessel, vívnak is ki némi győzelmet a latin nyelv érdekében, de ez időtől fogva a magyar nyelv és irodalom mezején kiváló jó szolgálatot tesz a S. és az ebben működő nyomda. A magyar alkotmány iránti lelkesültség buzdította ezen iskola kormányzóit arra, hogy a magyar magánjog számára tanszéket állítottak és arra a nagy hirü jogtudóst, Kövy Sándort (l. o.) megválasztották. A különféle célu művelődési és jótékony egyesületek létrehozásában részint megelőzte a S. a hazai többi tanintézeteket, részint azokkal lépést tartott. Már 1782. volt énekkara; 1832. Szemere Bertalan és Warga János a magyar irodalmi önképző társulatot alapították; van 1885 óta ifjusági közlöny, olvasókör, ifjusági könyvtár, teologiai segély- jogász-egyesület, torna-, tüzoltóegyesület stb. A magyarországi előkelő református családok majd mindegyike tett ezen iskola részére kisebb-nagyobb alapítványokat; a legnagyobb jótevői a fentebb említetteken kivül az újabb időkben a Vayok s különösen Pálóczy Horváth Mária voltak, kinek, valamint újabban 81896) az egykor itt tanult Tompa Mihálynak (l. o.) emlékére az iskola kertjében emlékszobrot emeltek. A számos alapítvány jövedelme anyagi tekintetben megkönnyíti az itt tanulást; tápintézetében 200-300 tanuló nyert vagy egészen ingyen vagy 20, 40, legfeljebb 60 forint évi díjért tisztességes ellátást. Az 1894-95-ik év első felében a gimnáziumban működött 12 rendes, 1 helyettes és 1 tanítóképezdei rendes tanár, összesen 14 tanár; a gimnázium előkészítő és 8 osztályába beiratkozott 506 tanuló. Az akadémiában működött 14 rendes és 2 segédtanár; a hittanhallgatók száma 43, a joghallgatóké 73 volt. Az intézet legfőbb hatósága a püspök, főgondnok, egy egyházi és egy világi algondnok, továbbá az igazgatótanács, melynek elnökei a két algondnok, tagjai egyházi részről 6 esperes vagy lelkész, világi részről 6 egyházmegyei gondnok vagy tanácsbiró, 4 akadémiai tanár és a gazdasági választmány két tagja. V. ö. A sárospataki ev. ef. főiskola értesítőjében az 1894-95-ik évről s ebben különösen: a S. rövid története, Vázlatok és képek a S. XVIII. és XIX. sz.-beli életéből c. cikkeket Szinyei Gerzsontól, melyekből ezen cikk adatai vétettek.
már az Árpádok korában jelentékeny erősség, melynek birtoka taktikailag egyenértékü az egész vármegye felett való uralkodással. IV. Béla a tartárok elől ide menekül s a várat még jobban megerősítteti. Ezentúl aztán királyi vár marad 1436-ig, amikor Zsigmond a Perényieknek zálogosítja el. És jóllehet 1438. a sóváros Soósok, mint a vár kapitányai, ezt a zálogösszeget a Perényieknek és Tarczayaknak kifizették, 1439. a vár örök adományképen a Perényiekre száll. Az Erzsébet királyasszony által behivott Giskra ezt a várat is elfoglalta s 1461-ig birta, amikor Mátyás király vezérei emberitől visszavették. Ezentúl 1483-ig megint a Perényiek kezén találjuk, ekkor Perényi István hűtlenségbe esik és a vár ura 1490. Korvin János. 1528. János király a várat a Perényieknek ajándékozta, de már 1542. I. Ferdinánd birtokában van, kinek kapitánya Werner György, a De. admirandis Hungariae aquis c. munkának szerzője. 1560. a Perényiek János Zsigmondhoz pártolván, Thurzó kapta a S.-t, melyet Miksa király 1564-ben újból hatalmasan megerősíttetett s mely az 1642-iki béke értelmében Rákóczi Györgynek jutott. Utolsó kapitánya Székely volt, ki alatt a vár 1687-ben lángba borult. Régebbi kapitányai hol a vármegye alispánjai voltak (1246-49. Tekus comes), hol a főispánok (1499. Máriássy István, 1504-22. Bertóty Szaniszló); különben az uralkodók bizalmi emberei.