Gyula (tulajdonkép Lajos, pókai), költő, szül. Boros-Sebesen (Arad) 1816 febr. 12., megh. pesten 1861 nov. 16. Nemes családból származott; másféléves korában elvesztette atyját. Elemi iskoláit Szarvason, a gimnáziumot Mező-Berényen végezte s már szintaxista korában prózában és versben, magyarul és latinul egyaránt dolgozott; már itt fordította gyakorlat kedvéért Berzsenyi ódáit és Csokonainak a lélek halhatatlanságáról irott költeményét latinra; a nagy szünet idején szülőhelyén verseket irt s egy párt felküldött a Magyar Kurir számára; mostohaatyja nem volt a költészetnek barátja és S. ekkor vette fel Lajos helyett az irodalomban a Gyula nevet. 1832. Eperjesre ment mint másodévi költészettanuló s itt csakhamar lelke lett az 1827. alapított kollégiumi magyar nyelvművelő társaságnak. S. már ekkor, de később is mint vármegyei hivatalnok, a magyar nyelv grammatikáját és történetét hetenkint 6 óra alatt nyilvánosan tanította a kollégiumban s magánórákat is adott. 1837. Kassán magyarok számára irt ilyen címü grammatikát adott ki: Nyelvészke, vagy a magyar nyelv fő nehézségei, szabályokban, párbeszédekben és példalapokban. Költeményei javát Kovács Sámuel barátjával szövetkezve, már 1836. kiadta Jácint cím alatt, melyet később Aglája névvel cserélt fel a kiadó. Tanult nyelveket s németül és tótul is tudott verselni. Iskolai és gyakornoki pályájának végeztével letévén az ügyvédi vizsgát, 1837. Sáros vármegye másod aljegyzőjének neveztetett ki. 1840. már mint első aljegyző működött s ezen működése alatt hathatós nyomait hagyta hazafiui és a nemzeti nyelv körüli bizalmának; még ezen év őszén az aradi váltótörvényszékhez jegyzőnek, majd előadó birónak nevezték ki s e minőségben működött 1848 máj. haváig, mikor a pesti váltófőtörvényszéknél alkalmazták mint előadó ülnököt. Költői hire is mindinkább emelkedett, a Kisfaludy-társaság 1847. tagjául választotta. A szabadságharcban egész lelkével részt vett. 1849 elején ő is Debrecenbe menekült, majd a pesti váltótörvényszék elnökévé nevezték ki s utóbb mint kormánybiztos és képviselő működött. Apróbb lelkesítő költeményein kivül ekkor irta az Arany Trombita c. számos részből álló hosszas, forradalmi versét, népies nyelven, a forradalmi láz oly izgató hangján, hogy ez a forradalom költészetének legtüzesebb darabjai közé tartozott; megjelenés közben, ívenkint is terjedt s mikor 1849 máj. megjelent, a ponyván árulták, maga S is körutat tett vele és lelkesítve szavalgatta. A világosi katasztrófa után Arad, Bihar és más vármegyékben bujdosott; az osztrák kormány vagyona elkobzásával kötélre itélte s nagyon kerestette mindenütt. 1850 szept. Gyöngyösön telepedett le Sorsich Antal névvel s ott nyelvtanítással, majd nevelősködve élt pár évig. 1852 nov. nyomára jöttek, mire ő Rhédére szökött Vachott Sándorhoz, ezzel azonban Vachottot is bajba keverte. S.-t nov. 24. elfogták s akkorra már emberiesebbre változván a kormány magatartása, életfogytiglani fogságra itélték. Várfogságát Königgrätzben töltötte. Onnan 1855 végén kegyelem útján kiszabadult s erre a fővárosban élt rendőri felügyelet alatt. Kizárólag az irodalomnak élt. 1857. Az én albumom c. díszkönyvét adta ki a legjelesebb irók közreműködésével és szép sikerrel. 1857 közepén Magyar Évlapok c. komoly irányu folyóiratot indított meg Mészáros Károllyal, de az csakhamar megszünt. 1858-ban kiadta Költeményei, melyekre több mint 2000 előfizetője bajba került. Országos körútra indult, hogy újabb, még kiadatlan költeményeit felolvassa. Krinolin-vers c. verse miatt felségsértési perbe fogták s le is tartóztatták, de fölmentették, azonban, hogy ártalmatlanná tegyék, 1860. Budweisba belebbezték. Ott szűkös viszonyok közt élt; de már 1861 jan. haza jöhetett. Sok szenvedése miatt betegen ért haza, baját súlyosbította a mértéktelen borital is. Régi jó kedve meg volt törve, ily módon akarta azt pótolni. Végső hónapjaiban jó ismerősök gyöngédsége enyhítette szenvedéseit. Az emlékére készült S.-Album példányait a hatalom lefoglaltatta és megsemmisítette. Költeményeinek lehető teljes gyüjteményét Abafi Lajos adta ki S. Gy. Arany trombitája és egyéb hazafias költeményei és S. Gy. vegyes költeményei címmel 1881. Költeményei szerelmi és hazafias dalok, epigrammák, tréfás és humoros, továbbá reflexiós költemények, népdalok, életképek, és a legismertebb az Arany trombita. A 40-es és 50-es éveknek egyik népszerübb költője volt, s abban az egész csoportban, mely Petőfit népiességben és hazafias hangban még túl akarta szárnyalni, körülbelül a legkiválóbb. Boros-Sebesen szülőházát emléktáblával jelölték meg. V. ö. Abafi L., S. Gy. (Figyelő XII.); Vadnai Károly, Kisfaludy-társaság Évlapjai, XXIII.; u. a., A forradalom költészete (a Beönthy-féle Képes irodalomtörténetben); Erdélyi János, Századnegyed stb.
Wimm., kotronc Brassaiéknál (növ.), l. Nyúlzanót.
(Scharpendorf), kisközség Maros-Torda vármegye marosi felső j.-ban, (1891) 1353 magyar és oláh lak. Teleki Domokos grófnak itt kastélya van.
N. Mihály, ref. lelkész, szül. 1638., megh. Kolozsváron 1694 tavaszán. Honi tanulmányainak bevégezte után külföldre ment s 1665 nov. 19. a lejdai egyetem hallgatói közé lépett. Innen hazatérvén, Nagyari Benedek után kolozsvári lelkész s 1693 tavaszán esperes lett. Művei: Noé bárkája (Kolozsvár 1681, igen elterjedt vaskos könyv); Halotti beszéd Kendeffi János felett (u. o. 1697).
Zeus és laodomia fia, Bellerophon unokája és a trójaiak szövetségese. Mint ilyen Likia csapatainak élén vitézül küzdött a görögök ellen, kiknek sorából Patroklosz megölte. Zeus fiának holttestét az Álom és Halál által (Hypnos és Thanatos), a csatasíkról Likiába vitette.
Pál, közönségesen Fra Paolo S. (vagy Paulus Venets és Paulus Servita), hirneves olasz történetiró, szül. Velencében 1552 aug. 14., meghalt u. o. 1623 jan. 15. Korán a szervitarendbe lépett s a padovai kolostor tagjává lett; 26 éves korában mint rendjének provinciálisa Rómába ment s később főprokurátorrá választották. Számos ellensége az inquizició előtt azzal vádolta, hogy titokban az eretnekekkel érintkezik és mind több akadályt gördített útjába, V. Pál pápa pedig pört indított ellene. Hogy a gyanusított férfiunak elégtételt szolgáltasson, a velencei köztársaság őt választá meg teologusának és egyházi jogtanácsosának. Roppant ismeretköre majdnem az összes emberi tudományokat felölelé. Legkiválóbb műve: Istoria del concilio Tridentino (London 1619, Firenze 1858, 4 köt.). Felette becsesek, kivált kortörténelmi tekintetében, levelei. 1892 szept. 20. emlékszobrát leplezték le Velencében. Összes művei Nápolyban jelentek meg (1789-90-ben 24 kötetben. Életrajzát megirta Bianchi-Giovini (2 köt., Zürich 1836), és Campell (Firenze 1875), mindkettő olasz nyelven; németül Münch (Karlsruhe 1838). V. ö. Ranke, A pápák története (II. 278. old.); Pascolato, Fra P. S. (Milano 1893). Újabban megjelentek S. azon levelei, melyeket Contarini Simon velencei követhez Rómába intézett. Kiadta Castellani C. (Velence 1892).
város Smjellenene norvég járásban, a Glommennek 22 m. magas, Sarpfoss vagy Sarpen nevü hires vizesése mellett, (1891) 3036 lak., fürészmalmokkal, celluloidgyárral.
(növ., kürtlomb), a róla nevezett család többnyáréletü növénye. Levélrózsája a földön szétterül, levélnyele nagyon elszélesedik, szélével tömlő módjára összenő s a kurta, többnyire kerekded levéllemez bezárhatja. Bibéje feltünő nagy, levélnemü, paizsdad, karéjos s a virágot csaknem egészen elzárja (l. a Bogárfogó növények képmellékletén). A S. purpurea L. többnyáréltü, 3 dm. magas, tömlője 15-20 cm. hosszu, sötéttel erezett, majdnem feléig tiszta folyadékot választ ki belé, mely az oda került bogarakat megöli és feloldja. A folyadékban bogárrészek mindig láthatók. Kelyhe meg a szirma biborszinü piros. É.-Amerikának tavaiban és ingoványaiban él, a Türingiai-erdőnek egyik fellápján is megtelepedett. Üvegházban ápolják.
(növ.), kétszikü, csak 12 fajt számláló növénycsalád az ibolyaképüek rendjében, legközelebb a harmatfűfélékkel meg a Nepenthaceákkal rokon, s velük együtt bogárfogó. A legközelebbi családoktól a rekeszes termő, néha még az ernyőmódra kiterült bibe is megkülönbözteti. Kelyhe szines, a szirommal együtt ötöságu, himje sok, tokja ötcsappantyus. Füvek, tőlevelük bogárfogóvá alakul. É.-Amerika keleti államainak és Californiának tavaiban és ingoványán, valamint Guayana hegyein teremnek. Ide tartozik a Sarracenia, Darlingtonia meg a Heliamphora. V. Ö. Mellichamp, Notes on Sarracenia variolaris; Canby, Darlingtonia valifornia, an insectivorous plant; Riley, On the insects more particulary associated with Sarracenia variolaris (a Proceedings of the Americ. Association for the Advancement of Science-ban, Salem 1875).
(lengyel, ejtsd: szárász), kard, nehéz erős pengével.