(ejtsd: szarten), az ugyanily nevü járás székhelye Corse (Korzika) francia départementban, a Cancle melletti magaslaton amfiteátrumszerüen építve, (1891) 5615 lak., bortermeléssel, amellyel élénk kereskedést is űznek; régi körfalainak romjaival; közelében nagy számu menhirrel és dolmennel.
(ejtsd: szart), 1. a Maine által jobboldali, 285 km. hosszu mellékfolyója a Loirenek Franciaország Ny-i részében. Perche dombjain, Mortagnetól 13 km.-nyire, 261 m.-nyi magasban, Oren départementban ered; eleinte DNy-nak, majd Ny-nak és D-nek folyik; Merdereau, Vandelle, Bienne, Orne és más patakok fölvétele után Le Manshoz ér; itt fölveszi a Huisnet és hajózhatóvá lesz, ismét DNy-nak fordul; jobbról beleömlik a Vegre, Erve és később a Loir. Innen túl széles síkságon folytatja útját, mig a Vieille Mainenel Angers közelében nem egyesül. Le Manstól kezdve 117 km.-nyire hajózható. Vizkörnyéke 13 017 km2. - 2. S., département Franciaország ÉNy-i részében Orne, Eure-et-Loir, Loir-et-Cher, Indre-er-Loire, Maine-et-Loire és Mayenne között, 6244 km2 ter., (1891) 429 737, 1 km2-re 69,2 lak. ÉNy-on magasabb dombok, a Couévrons takarják, amelyek a Foręt de Perseigneben (340 m.) érik el a legnagyobb magasságukat; egyebütt sík a vidék, rajta csupán alacsony dombokat találni. A DK-i rész homokos és terméketlen. A S. és Loir gyüjtik medrükbe az összes folyóvizeket; az előbbibe folyik a Merdereau, Orthe, Bienne, Orne, Husine, az utóbbiba a Braye és Aune. Éghajlata enyhe és nedves. Területéből 413 469 ha. szántó, 81 261 erdő, 10 812 puszta és 77 954 ha. rét. Fő termékei: a búza (1893-ban 1 238 400 hl.), rozs (280 000 hl.), árpa (259 960 q.), zab (180 075 q.), kender, len és burgonya, különböző gyümölcsök (1893-ban 1 296 155, 10 évi átlagban 499 893 hl. almabor) és szőllő (1893-ban 386 660, 10 évi átlagban 91 941 hl. bor). A legelők előmozdítják az állattenyésztést. A bányászat nem jelentékeny; szenet (Fercé, Sablé, Viré) 1893-ban 12 362, vasércet 13 t. szolgáltatott; vannak azonkivül márvány-, agyag-, malom- és épületkőbányái. Ásványvizforrásai vannak ugyan, de nem jelentősek. Ipari tekintetben nem oly fontos mint a mezőgazdaság terén. Járásai: Le Mans, La Fleche, Mamers és Saint-Calais. Fővárosa: Le Mans. 1790. nagyobbára maine tartományból alakították. V. ö. Legeay, Guide du voyageur dans le lép. de la S. (1879); Joanne, Géogr. de la S. (Páris 1889).
(ejtsd: szárti) József, olasz zeneszerző, szül. Faenzában 1729 dec. 28., megh. Berlinben 182 jul. 28. Főleg Bolognában martini atyától tanult. Már 22 éves korában adták első dalművét: Pompeo in Armenia, rendkivüli sikerrel, amilyent későbbi művei 25 évig nem értek el. 1756. Koppenhágába hivták a trónörökös énektanárául s királyi karnagyul; nehány év mulva hazatért. 1769. Londonban hiába próbált szerencsét, csak tanítgatott és kiadott egy füzet jeles zongoraszonátát: Three sonates for the harpsichord. 1770. Velencében mint a Conservatorio dell'Ospedaletto igazgatója, az Angilába hivott Sacchini utóda lett, 1779. pedig Milanóban dómkarnagy; e korból valók 6-9-szólamu miséje, misereréje, zsoltárai, motettjei. II. Katalin 1784. Pétervárra hivta udvari zeneigazgatóul; nehány év mulva kegyvesztetté lett s Potemkinnek egy ukrainai falujában énekiskolát nyitott. 1793. visszanyerte a cárnő kegyeit, 15 000 rubel kárpótlást és 35 000 rubel évdíjat kapott s Jekaterinovszlavban konzervatoriumot állított; csakhamar főnemesi rangot és birtokokat nyert. 42 dalműve közül a Fra i due litiganti il terzo gode (1780-ból) soká volt népszerü; Come un agnello c. operájának egy áriáját Mozart a Don Juan II. Finaléjában, valamint zongorára irt változataiban hódolat jeléül felhasználta.
Andrea del, olasz festő, szül. Firenzében 1486 jul. 17-én, megh. u. o. 1531 jan. 22-én. Angelo di Francesco szabó (olaszul: sarto) fia, eleinte egy ötvös műhelyében dolgozott, csakhamar Piero di Cosimo vezetése alá került. Mesterénél nagyobb hatást gyakorolt fejlődésére Leonardo da Vinci és Michelangelo hires kartonjainak a tanulmányozása, főleg azonban Fra Bartolommeo hatalmas, festői művészete. 1508. a firenzei céh tagja lett, 1513. nőül vette a szép Lucrezia della Fedét, 1518. I. Ferenc francia király meghivása folytán Franciaországba ment, de a következő évben már hazatárt és azt a pénzt, melyet a francia király olasz festmények megvásárlása végett reábizott, saját céljaira fordította. Firenzében festett freskóképei a XVI. sz.-beli firenzei freskófestést legfejlődöttebb fokán képviselik. A szerviták S. Annunziata kolostorának udvarában 1509-10. Benizzi szt. Fülöp életéből vett öt képet festett, ugyanott készült 1511. a királyok imádását ábrázoló freskókép, 1514. Mária születésének hires ábrázolása, 1525. pedig a kolostor keresztfolyosójának bejárata fölött leghiresebb műveinek egyike a remek szinezésü és elrendezésü Madonna del Sacco. Nagy időközökben, körülbelül 1511-1526. készült a dello Scalzo testvérület épületének udvarában egyforma, barna szinnel festett tiz freskóképe Ker. szt. János életéből és a hasonló technikával festett, a fő erényeket ábrázoló négy képe, melyek éppen szintelenségüknél fogva formaérzékének és elrendezési tehetségének folytonos fejlődését mutatják. Ezekkel ellentétben, főleg szinezés dolgában kitünő a Firenze közelében levő Salvi kolostor ebédlőjében 1526-27. festett, az utolsó vacsorát ábrázoló hires nagy falfestménye. Függőképei közül a legkitünőbbek: a gyönyörü Angyali üdvözlet (1511); Szentek vitatkozása a Szentháromság fölött (1517); Szent család (1521); Krisztus siratása, A Madonna imádása (1523); Ker. szt. János mint gyermek, Mária mennybemenetele (valamennyi a firenzei Pittiképtárban); a Madonna della Arpye (1517, Firenze, Uffizi-képtár); 5 szent képe a pisai székesegyházban; Caritas (Páris, Louvre); Madonna, szentektől körülvéve (1528) és S. nejének képe (berlini muzeum); Ábrahám áldozata (drezdai képtár) stb. A budapesti országos képtárban is jól van képviselve a Madonnát a kisded Jézussal és Jánossal ábrázoló finom, ezüstös szinezésü képével (66. sz.) és egy nagyobb, a trónon ülő Madonnát ábrázoló képpel (69. sz.). S. a legkitünőbb olasz festők közé tartozik, nem fölfogásának mélysége, hanem bámulatos szépérzéke miatt, mely képeiben nyilatkozik. V. ö. Biadi, Notizie inedite della vita d' Andrea del s. stb. (Firenze 1830); Reumont, Andrea del S. (Lipcse 1835); Janitschek, a Dohme-féle Kunst und Künstler-ben.
Bernát, filozofiai iró, szül. Nagyváradon 1735 szept. 4., megh. Miskolcon 1801 ápr. 21. A minorita rendbe lépett, filozofiát és teologiát tanult, azután pedig Aradon mint tanár és Miskolcon mint rendfőnök működött. Kitünő hitszónok hirében állott. Nevezetes, hogy 1772-ben magyar nyelven adta ki művét, ily címmel: Magyar nyelven Philosophia, azaz a bölcsesség szeretésének tudományából némelly jelesebb kérdések. A bevezetésben melegen védi a magyar nyelv ügyét: «Hogyha a magyar nyelv egyik az elsők közül, szaporaságára, bőségére, termékenységére nézve, minden nyelvek között helyt áll, akármi dolog fejtegetésében nem szorul idegen nyelvekre s nem kivántatik egyéb hozzá a gyakorlásnál». Maga a mű, ezt nem tekintve, csekély becsü.
(ásv.), l. Skeroklasz.
János, ev. lelkész a XVII. sz. második felében. Eperjesi lelkész korában irta Oratio panegyrica tempore fundationis illustris athenaei eperjensis puplice recitata 1669. megjelent munkáját. Másik becses műve: Acta ecclesiastica V libertum civitatum (Kassa, Bártfa stb.) a reformáció kezdetétől 1673-ig. Ezen évben Eperjesről elűzetvén, Putenauban lett lelkész Danzig mellett. Ennek fia S. János, szül. Eperjesen 1656., megh. Gedanben 1729 márc. 27. Tanulmányait a vittenbergai, tübingai és lipcsei egyetemeken levégezve, a torinói gimnázium tanára lett 1682. Innen 1699. az elbingeni gimnázium igazgatójává, 1704. a gedani gimnáziumban a bölcsészet és ékesszólás tanárául hivatott meg. Művei: Pretorius Efraim által kiadott Athenae gedanensesben és Leipziger gelehrte Zeitung 1729-iki évfolyamában sorolvák elő. S. János, nemes-csoói ev. lelkész a XVIII. sz. közepén, aki Bárány György és Bárány Jánossal együtt az ótestamentomot az eredeti héber szövegből magyarra lefordította, de ez pártolás hiányában kéziratban maradt. Megjelent tőle az evangélikusok számára irt két énekes könyv: Az igaz idvesség útjára mutató lelki óra (Vittenberga 1730); Idvességre mutató óra (IV. rész 1773).
1. Ágost báró, német közgazda, szül. Göttingában 1852 máj. 23. Tanulmányozta a jog- és államtudományokat, 1880. a göttingai egyetem magántanára. Közép- és Észak-Amerikában folytatott hosszabb utazása után 1885. a zürichi, 1888. a strassburgi egyetem tanára lett. Legnevezetesebb művei: Die Stellung des Staates zu der Alters- und Invalidenversorgung für Lohnarbeiter (Berlin 1880); Die nord-amerikanische Gewerkschaften unter d. Einfliuss der fortschreitenden Produktionstechnik (u. o. 1886); Der moderne Socialismus in den Vereinigten Staaten von Amerika (u. o. 1890); Die Arbeitsverfassung der englischen Colonien in Nord-Amerika (Strassburg 1894).
2. S. György, báró, német történetiró, szül. Casselben 1765 aug. 25., megh. Göttingában 1828 aug. 24. Teologiát hallgatott, később azonban történelmi tanulmányokra adta magát. 1792. őre lett a göttingai egyetemi könyvtárnak; két évvel később magántanára lett, 1797. mint a bölcsészet, 1814 óta pedig mint a politika rendes tanára működött ugyanott. A weimari herceg kivánságára 1814. Bécsbe ment a kongresszusra; 1815;17. tagja volt a hannoveri rendi gyülekezetnek. A bajor király egy bajorországi nemesi jószága után S.-t Walteershausen báróvá nevezte ki. Művei közül kiváltképen kiemelendők: Geschichte des hanseatischen Bundes (3 köt., Göttinga 1802-1808); Versuch über die Geschichte der Ostgothen während ihrer Herrschaft in Italien (u. o. 1811); Urkundliche Geschichte des Ursprungs der deutschen Hansa (2 köt., Hamburg 1830); Von den Elementen des Nationalreichthums nach Adam Smith (Göttinga 1806).
l. Sári tök.
híd- és egyéb tartószerkezeteknek az alkotó része, amely ezeknek a szerkezeteknek az őket alátámasztó építményre (hídfő, pillér, fő fal stb.) való támaszkodását közvetíti. a támaszkodás ily közvetítésére azért van szükség, mert a tartószerkezetek részint megterheltetésük, részint a hőmérséklet ingadozása következtében alak- és hosszváltozásokat szenvedtek (behajolnak, kiterjednek vagy összehúzódnak stb.), s ha a támaszkodó tartórészek közvetlenül nyugodnának az alátámasztó építményen, akkor mozgásuk által azt rongálnák, sőt esetleg szilárd fennállását is veszélyeztetnék. A S. rendeltetése tehát az említett mozgásokat a tartószerkezetektől oly módon fölvenni, hogy e mozgásokból az alépítményre semmi se jusson. Legnagyobb jelentősége van a S.-nak nagyobb vasszerkezeteknél, amelyeknél az említett mozgások nagy mértéküek és nagy erőt képviselnek. A S.-nak rendeltetéséhez képest vannak 1. olyan részei, amelyek a tartószerkezettel állanak összeköttetésben, s igy a szerkezettel együtt mozognak (S.-felsőrész); 2. olyanok, amelyek az alépítménnyel vannak szilárdan egyesítve, tehát nem mozoghatnak (S.-talp, S.-alsórész) és 3. a mozogható és a mozdulatlan részek közé beiktatott oly szerkezeti elemek, amelyek az 1. alatt említett S.-részeknek a 2. alatt említettekhezképest való elmozdulását közvetítik. illetve lehetővé teszik. Igy, ha a S.-felsőrész és a megfelelően kiképzett alsó rész közé csuklót vagy billenőt helyeznek, akkor mód van adva arra, hogy a szerkezet behajlása megtörténhessék a nélkül, hogy a tartóvégek ebből előálló elferdülése az alépítményre bárminő hatással is legyen. ha pedig egy hosszirányban tovább gördíthető hengersort (u. n. hengerszekeret) tesznek a S.-lap és a tartóval összekötött S.-rész párhuzamos lapjai közé, akkor e hengerszekér gördülése által módban adva az alátámasztott tartórésznek az alépítménytől független hosszirányu elmozdulására. A hengerszekeret por stb. ellen rendesen egy bádogköpennyel védik (S.-Köpeny). Kisebb szerkezeteknél a S.-nak fönt 3. alatt említett alkotó részei (sőt néha az 1. alatt említettek is) elmaradhatnak, és pedig a csuklók vagy billenők teljesen mellőzhetők, a hengerszekér helyett pedig csúszó lapok alkalmazhatók; ez utóbbiak vagy ugy, hogy a S. felső része vagy pedig (egészen kis szerkezeteknél) ugy, hogy maga a tartó-vég csúszik az alsó részen, illetőleg a talpon. Ha a S.-t a hosszirányu elmozdulást közvetítő elemek nélkül készítik, akkor az illető tartó-vég szoros összeköttetésbe jön az alépítménnyel és ahhoz képest hosszirányban el nem mozdulhat. Az ilyen S.-t álló vagy fix S.-nak nevezik, ellentétben a csúszólapos vagy hengerszekeres mozgó S.-val. Ha valamely szerkezetnek összes alátámasztásait mozgó S.-val látnák el, akkor bizonytalan volna, hogy a hosszirányu elmozdulásból mennyi jut az egyik s. helyére és mennyi a többiére; ezért az alátámasztások közül egyet rendesen álló S.-val készítenek, hogy azután a többi alátámasztásoknál előállható hosszváltozásokat már eleve teljes határozottsággal ki lehessen számítani s S.-t ennek megfelelően szerkeszteni.
[ÁBRA] 1. ábra. 2. ábra.
Az 1. ábrában t egy két-alátámasztásu tartót, A az alátámasztó építményt jelenti; ezek közt van a tartó egyik végénél M mozgó S., a másiknál F fix S. Ezeknek részei: f a S. felső része, amely ugy M-nél, mint F-nél a tartóval áll szilárd összeköttetésben, c a csukló, a a S. alsó része és t a S.-talp. E két utóbbi alkotó rész az álló S.-nál egy testet képezhet, mig a mozgó S.-nál csupán t függ össze az alépítménnyel, a pedig átveszi a tartó mozgásait. A mozgást az a és t közé iktatott h hengerszekér közvetíti. A 2. ábra mutatja
milyen helyzetbe kerülnek a S.-k, ha a tartó a megterhelés és a hőmérsékletváltozás következtében behajlik és hosszát (d mérettel) megváltoztatja. Ezek az ábrák gerenda-tartós szerkezet S.-it ábrázolják (l. Tartó). Ív- és függőtartóknál e tartórendszerek különleges alátámasztási, illetőleg felfüggesztési és lehorgonyzási módjaihoz képest megfelelően más szerkezetü és elrendezésü S.-kat alkalmaznak.
S. mint öltözetdarab, l. Lábbeli és Magyar viselet.