az alkémistáknál az ólom neve.
(versus Saturninus), a rómaiak ősi nemzeti versmértéke, melyet a görög versalakok behozatala előtt használtak; ezt találjuk a «fratres arvales» énekeiben, a saliusokéban, a legrégibb irott emlékekben (p. a Scipiók síriratán), Naeviusnál és Varro szatiráiban. A S. magyarázatával már a régi metrikusok sokat bajlódtak, főkép mert a görög formák prozódiáját keresték benne is. Az újabb filologia is sokat vitázott felőle, eleinte sokáig ugy határozták meg, hogy a sor első fele jambus, második fele trocheus, de sok szabadsággal. Később az a nézet lett általánosabb, hogy a S. hangsúlyos prozódiával mérhető forma, melyben az időmértéknek nem volt szerepe. Legújabban azt vallják, hogy a verssor hangsúlyos ütemekre oszlott ugyan, de az időmértéknek is volt benne némi szerepe. Tény, hogy a S. két félsorból (rendből) áll, egy hétszótagu és egy hatszótagu frázisból, melyek két-két ütemre tagolódnak (4, 3 + 4, 2, vagy talán ütemelőzővel: 1 + 4, 2 + 4, 2, azaz a két félsor egyenlő, de az első ütemelőzős); a vers iktusául a beszéd akcentusa szolgál (hangsúlyos verselés), de mivel a beszéd akcentusa is némikép kötve van a hosszu szótaghoz (t. i. ha az utolsó előtti tag hosszu), azért természetesen hellyel-közzel az időmérték elve is érvényesülni látszik a S. prozódiájában. V. ö. Bartsch, Der Satrunische Vers und die altdeutsche Langzeile (Lipcse 1867); Müller Luc., Der Saturnische Vers und seine Denkmäler (u. o. 1885) stb.
(l. a mellékelt karcképet) e néven a görög mitologia másod rangu istenségeket ismer, melyek mint erdei, hegyi és vizi szellemek Dionysosnak rendes kiséretéhez tartoznak. Homeros még nem ismeri, Hesiodos azonban már kiemeli «gonosz, semmirekellő» természetüket, melyet mint erdő és mező manói tanusítanak. Mint hosszu fülü és lófarku démonok jóformán semmi egyebet sem tesznek, minthogy buja vágyaikkal üldözik a nőnemü istenségeket, első sorban azokat, melyek Dionysos kiséretében vannak, tehát a nimfákat és bacchansnőket. Igy ismeri őket a vázafestészet és igy szerepelnek a szatirdrámában. Később, a plasztika virágkorában, a képzőművészet jelentékenyen átalakította a S.-hoz fűzött mitoszokat. A bujálkodó manókból és csúf démonokból eleinte izmos, erős testü, de koros férfiak, később (amazok szilenekké alakulván) tréfás, enyelgő ifjak lettek. E tekintetben és felfogásban gyökerező műremekeknek egész sorozatát birjuk. A virágzás korából kiemelkedik Praxiteles mesterműve, az átmenet idejéből Myron Marsyasa, mig Lysippos iskolájából való a hires borhesei S. A későbbi korban a S. alakja összefoly a Pan és Faunus alakjaival. Igy lesznek a paniszkok mintájára satyriskok, nőnemü S.-ok és S.-gyermekek. Valamennyinek attributumai a borral, szürettel és zenével összefüggő eszközök és hangszerek, sőt megesik, hogy igazi vincellérszerepben ábrázolják őket (almából bort taposó S. egy domborművön).
[ÁBRA] PIHENŐ SATYR. (Rómában, a kapitóliumi múzeumban)
(állat), a nappali, bunkós csápu lepkék egyik családja, melynek fajai többnyire sötét szinüek és különböző számu és szinü szemfoltokkal díszítettek. Számos, hazánkban is élő fajai közül közönségesebbek: Satyrus Proserpina, S. brizeis, S. semele, S. arethusa, Pararge maera, P. megaera, Erebia medea, E. melas, Arge galathea, Epinephela janira, Coenonympha pamphilus stb.
l. Poelenburg.
(franc., ejtsd: szósz), a. m. mártás.
(franciául Sure), a Mosel baloldali mellékfolyója Luxemburg belga tartományban; az Ardennákban ered, 17 km.-nyire Bastognetól; Martelange alatt Luxemburg nagyhercegségbe ér, fölveszi a Wilz, Alzette, Prümöt és Wasserbillignél torkollik. 59 km.-nyi hosszuságban hajózható.
(Süderland), a Sieg és Ruhr közti vidék Vesztfáliában. A S.-i hegység ennél nagyobb területet foglal el a Rajna, Sieg, Möhne és Ruhr között. A hegység tulajdonképen alacsony dombokkal borított fensík, amelyben a folyóvölgyek mélyen bevésődtek. Egyes részei: a Rtoh-aargebirge, a Winterberg-fensík, a Lenne-hegység, az Ebbe és az Arnsbergi-erdő. Gazdag a hegység vasércekben, különösen a Lennétől D-re; a Lenne és Ruhr közt bőven vannak ólomércek, Mecklinghausennél márvány, Polpénél fedőpala, a Ruhr környékén pedig szén. V. ö. Kneebusch, Führer durch d. S. (Dortmund 1893).
(franc., ejtsd: szóf-kondüi, lat. salvus conductus) a. m. biztos kiséret, hitlevél.
Izrael első királya, Kis fia, Benjámin törzséből származott. Erős és vitéz férfiu volt, aki a filiszteusokat megverte és Jabes Gileádot az ammonita király garázdálkodásaitól megszabadította. Fiával Jonathánnal együtt sikerült neki Izraelt a filiszteusoktól egy darabig függetlenné tenni. Nagy mértékben nyugtalanították őt Dávidnak, Jisáj fiának harci sikerei, mivel családjának uralmát féltette. Dávidot, akit eleinte kedvelt s akinek leányát, Mikhalt feleségül adta, később udvarától elűzte, ugy hogy ez Palesztina déli részében egy portyázó csapat élén bolyongani volt kénytelen. Saul a Gilba hegyei között a filiszteusok ellen szerencsétlenül hadakozván, kardjába dőlt.
S. (Saulus) volt a neve Pál apostolnak megtérése előtt.