1. Károly Frigyes, német botanikus, szül. Mannheimban 1803 febr. 15., megh. Schwetzingenben 1867 dec. 21. Közép- és Nyugat-Európát utazván be, egyes növényfajokat vizsgált, p. Symphytum Zeyheri, S. bulbosum Schimp. és S. tuberosum Jacq. (Heidelberga 1835). De legnagyobb érdeme az az elmélet, mellyel az említett iratban a levelek állását (phyllotaxis) határozott törvényből vezeti le.
2. S. Vilmos, utazó és természettudós, az előbbinek unokaöccse, szül. Mannheimban 1804 aug. 19., megh. Szemienben (Afrika) 1878 okt. havában. Több utazása után 1834. Franciaország megbizásából Abissziniába ment és onnan haláláig a párisi Jardin des plantes intézetét és másolata gyüjtéseinek tárgyaival látta el. Értekezései számos szaklapban, kivált Petermann Mittheilungen-jában jelentek meg.
3. S. Vilmos Fülöp, az előbbinek unokaöccse, német palenontologus, szül. az elzászi Dosenheimban 1808 jan. 12., megh. Strassburgban 1880 márc. 20. E város egyetemén, meg a természettudományi muzeumban 1835 óta működve, sokat dolgozott. Nevezetesebb munkái: Bryologia europaea (Stuttgart 1836-55, 6 köt., 640 tábla, Supplementuma u. o. 1864-66, 40 tábla); Monographie du gres bigarré des Vosges (Lipcse 1844); Stirpes normales bryologiae europaea (Strassburg 1844-54); Recherches anatomiques et morphologiques sur les mousses (u. o. 1849); Icones morphologicae (Stuttgart 1860); Mémorie pour servir a l'histoire naturelle des Sphagnum (Páris 1854, németül Stuttgart 1857); Palaeontologica alsatica (Strassburg 18549; Synopsis muscorum europaeorum (Stuttgart 1860, 2. kiad. 1876); Le terrain de transition des Vosges (Strassburg 1862, Köchlinnel); Traité de paléontologie végétable (Páris 1869-74, 3 köt.). V. ö. Grad, Guill. Phil. S. (Kolmaar 1882).
1. Emil Jakab, osztrák festő, szül. Bécsben 1842., megh. Westerlandban (Sylt szigetén) 1892 aug. 9. Zimmermaann Albertnek volt tanítványa, de főleg a természet, az erdő tanulmányozásával képezte ki magát, a mellett Hobbema és Ruysdael és a többi nagy hollandi tájképfestő voltak mintái. 1880. Párisban is tartózkodott. Tájképeit első sorban mély költői, többnyire melankolikus hangulat jellemzi. Motivumait Bécs környékének, Magyarországnak és Dalmáciának, Hollandiának és Ischlnek egyes tájairól vette. 1864. lépett föl a Zedlitz-féle Waaldfräulein illusztrációval. Későbbi olajtestményei közül a legnevezetesebbek: A Duna mentén; több tájkép a bécsi Praterból; Lacroma sziget; Lundenburgi táj; A Goisern-völgy Ischlnél; Burgonyaszüret; Nyárfasor; Ragusai temető stb. Sikerének tetőpontját csak élete vége felé, 1890-91. érte el. 1895 okt. a bécsi Stadtparkban szobrot állítottak neki.
2. S. Sándor Gyula, osztrák iró (álneve Julius von der Traun), szül. Bécsben 1818 szept. 26., megh. u. o. 1885 márc. 16. Eleinte kémikus volt, majd jogtudományokkal foglalkozott. 1850-54. államszolgálatban volt, később vámhivatalnok lett, majd a bécsi államvasút-társaság főtitkárja volt. 1861. Bécs városa beválasztotta a birodalmi tanácsba, ahol a német liberális ellenzékhez tartozott. Elbeszélő művei közül említendők: Die Abtissin von Buchau (Berlin 1877); Der Liebe Müh' umsonst (3 novella, Teschen 1884); Der Schelm von Bergen (Bécs 1879 és több ízben); Goldschmiedkinder (u. o. 1880). Költői munkák: Salomon, König von Ungarn (2 kiad. Stuttgart 1876); Toledaner Klingen (Bécs 1876); Fedichte (2 köt., u. o. 1871, 3. kiad. Stuttgart 1876).
Károly Frigyes, német építész és festő, szül. Neuruppinban 1781 márc. 13., megh. Berlinben 1841 okt. 9. Gilly építészeti főtanácsos alatt tanulta és gyakorolta az építészetet, 1803. Olaszországban utazott, 1805. hazájába tért vissza, 1810. Lujza királyné mauzoleumának tervét készítette el, 1815. titkos építészeti főtanácsos lett, 1819. a kereskedelmi-, ipar- és építészeti minisztérium technikai osztályába lépett, 1820. az építészet tanára lett az akadémián, 1816. a berlini új őrházat építette, aztán a királyi szinház újjáépítését fejezte be, 1819. a várhidat, 1821. a nemzeti emléket a Kreuzbergen, 1824. a Werder-féle gót templomot. Ezen időszak fő műve volt az 1825-30. épült muzeum, amelyhez az előcsarnok falképeit is készítette. 1832-35. építette a régi építészeti akadémiát középkori motivumokkal, melyeket a potsdami Babelsberg kastélynál, a zittaui városházánál stb. is alkalmazott. Építményeinek száma 83-ra rúg. Tehetségének legfényesebb tanuságát teszik azonban ki nem vitt tervezetei, u. m. az athéni akropolisz királyi várrá való átalakítatásnak terve, a krimi Orianda császári palota, Nagy Frigyes emlékének terve stb. Építészeti tervei 26 füzetben jelentek meg (Berlin 1857-58, 3. kiad.). Tieck által készített márványszobra a berlini régi muzeumban van felállítva, bronzszobra Wiesétől Neuruppinban. V. ö. Aus. S. Nachlass (kiadta Wolzagen, 4 köt., Berlin 1862-64) és életleirások Kuglertől, Böttechertől, Quasttól, Grimm H.-tól, Waagentól, Woltmanntól, Pechttől és Dohmetól.
Hans, botanikus és Afrika-utazó, szül. Zürichben 1858 dec. 6., előbb kereskedői pályára szánta magát, később botanikus lett és keleti utazása után tanulmányait Berlinben Ascherson alatt folytatta. Lüderitz F. A. E. megbizásából átkutatta 1884. a Nama-, Herero- és Amboországot, északra a Kunenéig, keletre a Ngami-tóig. 1889 óta Zürichben élt, mint a rendszeres botanika tanára és mint a botanikuskert igazgatója. Munkái: Untersuchungen über den Mechanismus des Aufspringens der Sporangien und Pollensäcke (Zürich 1883); Exploration dans le Sud-Ouest de l'Afrique (Geneve 1887); Beiträge zur Kenntniss der Flora von Deutsch-Südwestafrika (Berlin és Zürich 1888-95); Deutsch-Südwestafrika (Oldenburg 1891); továbbá a rendszeres botanikai cikkek sorozatát folyóiratokban.
falu Aargau svájci kantonban, Aarautól 10 km.-nyire, az Aare-völgy bal oldalán, vasút mellett, (1888) 1098 lak., szalmafonással; plébániatemplomában Erlach generális síremlékével. Tőle mintegy 2 km.-nyire az Aare jobb partján nagy terjedelmü ültetvények közt a Habsburg-kastély romjaival koronázott Wülpelsberg lábainál fekszik S.- vagyis Habsburgi-fürdő, nagy és mintaszerüen berendezett gyógyintézettel, kéntartalmu 33°-os ásványvizzel, amelyet krónikus bőrbetegségek és a nyákhártyák bántalmai ellen használnak. V. ö. Tymowsky, Der Schwefelkurort S. (1893); u. a. Die neuen Inhalationseinrichtungen im Bade S. (Brugg 1892).
(ejtsd: szkio), az ugyanily nevü járás székhelye Vicenza olasz tartományban, a Monti Lessini K-i lábánál, vasút mellett, (1881) 11 263 lak., nagy posztógyárakkal, kelmefestőkkel, porcellániparral és bor- meg gabonakereskedéssel.
Jakab, német filologus, szül. Friedrich-Augusten-Grodenben (Oldenburg) 1842 jul. 19-én. Berlinben, Bonnban, 1868-69. Párisban, Rómában és Londonban tanult. Utóbb Osfordban részt vett Bosworth angol-szász szótárának átdolgozásában. 1872. tanár lett Königsbergában, 1877. Bécsbe nevezték ki. Művei: De vresu Marlovii (Bonn 1867); Englische Alexiuslegenden (Strassburg 1877); Englische Metrik (Bonn 1881-1889, 3 köt.); William Dunbar (Berlin 1884); Zur Kritik der Shakespeare-Bacon-Frage (1889); The poems of William Dunbar (Bécs 1891, 2 rész).
afrikai folyó, l. Sire.
város Bautzen szász kerületi kapitányságban, a felső Spree bal partján, vasút mellett, (1890) 3042 lak., facsiszolással, mekaniki szövőszékekkel, szinespapiros-készítéssel. 1809. S.-t a környékével Ausztria Szászországnak engedte át, de ez csak 1845. vette át; ez idő alatt S. köztársaság volt.
1. Vilmos, német festő, szül. Berlinben 1802 máj. 6., megh. Nyonban (a Genfi-tó mellett) 1866 jun. 8. Völker tanítványa, eleinte a porosz királyi porcellángyárban virágfestő volt, azután a tájképfestésre adta magát, 1827-1831-ig Olaszországban tartózkodott, 1839. pedig a tájképfestés tanítója, 1843. tanár lett a berlini művészeti akadémián. Olajfestményei, p. Tasso háza Sorrentóban; Olasz park; Nápolyi tengerpart (berlini nemzeti képtár) többnyire olaszországi tájakat ábrázolnak, de a berlini új muzeumban levő falfestményei egyiptomi és görögországi tájképek.
2. S. Vilmos János, német festő, szül. Jülichben 1807 szept. 5-én, megh. Karlsruhéban 1863 szept. 11-én. 1826. a düsseldorfi akadémia növendéke lett, s eleinte Schadow vezetése alatt a történelmi festészetben képezte ki magát, azután főleg Lessing Károly hatása alatt majdnem kizárólag a tájképfestést kezdte művelni. 1839. a düsseldorfi akadémia tanára, 1853. a karlsruhei művészeti iskola igazgatója lett. Francia- és Olaszországba tett utazásának hatása alatt szakított az északi jellegü, erőteljes tájképfestéssel, és különböző német, francia és olasz elemekből állítván össze képeit, költői hatásra, klasszikus formaszépségre törekedett. Nagy, de nem éppen üdvös befolyást gyakorolt a német tájképfestés fejlődésére. Legkiválóbb művei: Egeria barlangja (lipcsei muzeum); a bibliai tájakat ábrázoló 26 szénrajz a düsseldorfi műcsarnokban; a könyörületes szamaritánus történetét ábrázoló 4 olajfestmény (karlsruhai műcsarnok); 12 olajfestmény Ábrahám életéből (berlini muzeumi képtár) stb.