Ágost, német nyelvész, szül. Meiningenben 1821 febr. 19., megh. Jenában 1868 dec. 6. Előbb teologiát tanult Lipcsében, Tübingában és Bonnban, majd a keleti és ó-klasszikus nyeleket tanulta. 1846. Bonnban az összehasonlító nyelvészet magántanára lett. 1850., mikor a szláv nyelvekben való ismerete révén már hiressé lett, Prágában került tanárnak s itt jó barátságban élt hazánkfiával, Riedl Szendével; 1852. eredményes utazást tett Litvániában, hogy felkutassa a régies s a többi indogermán nyelv felderítésére nagyon fontos litván nyelvet. 1857. tiszteletbeli tanárul Jenába ment. Legnevezetesebb munkái: Formenlehre der kirschenslawischen Sprache (Bonn 1852); Handbuch der litauischen Sprache (Prága 1856-57); Die deutsche Sprache (Stuttgart 1860); Die Darwin'sche Theorie und die Sprachwissenschaft (u. o. 1863), melyben S. a Darwin-féle fajok törzsfája mellé a nyelvek törzsfáját állítja; Litauische Märchen, Sprichwörter, Rätsel und Lieder (u. o. 1857). Sok értékes cikket tett közzé folyóiratokban, különösen a Kuhn Alberttel közösen alapított Beiträge zur vergleichenden Sprachforschung címüben. A nyelvészetre S. munkáinak tartós és mély hatásuk volt.
az ugyanily nevü járás székhelye Aachen porosz kerületben, az Eifel-hegységben, vasút mellett, 515 lak., fürészmalommal.
Mátyás Jakab, német természetbuvár, szül. Hamburgban 1804 ápr. 5., megh. Majna-Frankfurtban 1881 jan. 23. Eleinte ügyvéd volt, de 1833 óta a göttingai egyetemre jutva a természettudománykért kezdett lelkesülni s e végett a berlini egyetemre ment; innen 1839. a jenai egyetemen a botanika katedrájába, 1863. a dorpati egyetemre került; azonban már 1866. nyugalomba vonult. Fő műve: Grundzüge d. wissenchaftl. Botanik (Lipcse 1842-43, 2 köt., 2. kiad. 1861). Ámbár ez a Kant és Fries-féle bölcseletből indul ki, mégis, hogy a növényrészek kivontakozását kutatja, korszakot alkotott. Az ő Methodologische Einlleitung-ja állandó értékü gondolatokat vezet le, melyeknek érdemét a mű egyéb elméleteinek gyarlósága sem rontotta. Mint lirikus Ernst álnéven ismeretes.
Frigyes Ernő Dániel, német teologus, szül. Boroszlóban 1768 nov. 21., megh. Berlinben 1834 febr. 12-én. 1787. a hallei egyetemre ment, hol bevégezvén tanulmányait, egy ideig mint tanító működött, majd 1794. segédlelkész lett Landsbergben s itt maradt két éven át, amikor Berlinbe ment s részint angol egyházi beszédek fordításával foglalkozott, részint a barátja, Schlegel Frigyes által szerkesztett Athenaeum dolgozótársa volt. Első műve, mely nevét egyszerre ismertté és hiressé tevé, a Reden über die Religion (Berlin 1799) volt, mely fölébresztette Németországot lelki dermedtségéből, sürgette a vallás örökkévaló szükségességét és megkisérlette ennek lényegesen isteni elemeit elválasztani dogmai kérgeitől és gyakorlati formaságaitól. További művei: Monologen és Briefe eines Predigers ausserhalb Berlin (1800). Két évvel ezután a berlini szeretetház hitszónokává lett és 1804-1840. végezte be Platónak kommentárral ellátott fordítását. 1801. jelent meg egyházi beszédeinek (Predigten) első gyüjteménye, melyet 1808-33. nem kevesebb, mint hat más ilyen gyüjtemény követett. 1802. mint udvari lelkész Stolpébe ment s itt adta ki Grundlinien einer Kritik der Bisherigen Sittenlehre c. művét; 1804. Halléba hivatott meg egyetemi hitszónoknak s teologiai és bölcseleti tanárnak; 1807. visszatért Berlinbe, kiadván előbb Die Weihnachtsfeier, ein Gespräch címü művét, melyben Németországnak a francia fegyvernek győzelme miatti szánalmas állapotával foglalkozott. További műve: Ueber den sogenannten ersten Brief des Paulus an den Timotheus (Berlin 1807). 1809. a berlini Szentháromság-templom lelkésze, 1810. pedig a berlini egyetem tanára, 1811. a berlini szakosztály titkárává lett; 1817. a Berlinben tartott zsinat elnökévé választották meg. Legkésőbbi és talán legfontosabb műve: Der christliche Glaube nach den Grundsätzen der evang. Kirche im Zusammenhange dargestellt (2 köt., Berlin 1821-22). 1864. jelent meg tőle: Das Leben Jesu, Vorlesungen an der Universität zu Berlin im Jahr 1832. címmel. Korábbi életmozzanatairól való önéletirata megjelent Niedner Zeitschrift für historische Theologie c. folyóirata 1851-iki évfolyamában, későbbi életadatai megolvashatók ezen könyvben: Aus Schleiermachers Leben in Briefen (1858).
1. György Emil Ágoston báro, németaltengernagy, szül. Broombergben 1834-ben. 1849. lépett a porosz tengerészet szolgálatába és mint fiatal tiszt több nagyobb utazást tett. 1864. a dánok ellen Jasmundnál vívott tengeri ütközetben, 1869-71. pedig egy világkörüli utazásban mint hajóparancsnok vett részt. Miután 1874-76. tudományos kutatások céljából a Déli-tengerre kiküldött Gazelle hajót vezényelte, a vizrajzi hivatal főnöke és ellentengernagy lett. 1886. altengernaggyá neveztetvén ki, nyugalomba vonult s Új-Guineában mint tartományi főnök az Újguineai-társaság szolgálatába lépett és ott 1888-ig maradt.
2. S. Sándor gróf, porosz államminiszter, szül. Blankenburgban (Harz) 1807 dec. 29., megh. 1885 febr. 19-én. 1828. porosz állami szolgálatba lépett, 1835. követségi titkár lett, 1841. pedig előadó tanácsos a külügyminisztériumban; 1848 jul. Ármin Henrik helyébe mint külügyminiszter lépett a Camphausen-féle kabinetbe, ezen állásáról azonban néhány nap multán megint lemondván, mint Poroszország követe a hannoveri udvarhoz távozott. 1849 máj. Dániával folytatott békealkudozásokat s 1849 jul. a Brandenburg-minisztériumban újból átvette a külügy vezetését, melyet azonban, nem értvén egyet a nemzetellenes porosz politikával, 1850 szept. 26. letett és az állami szolgálatból is kilépett. Ezentúl Koblenzben élt s szoros viszonyban állott Vilmos porosz herceg udvarával. A régens-hercegnek kormányra jutása után (1858 nov.) átvette az új minisztériumban a külügyi tárcát. Nyilt s őszinte, de erélytelen politikát követett. A felmerült nehézségek következtében 1861 okt. lemondott tárcájáról és a királyi ház minisztériumának vezetését kapta cserébe, mely állásban haláláig megmaradt. 1879 jun. 11. grófi rangra emeltetett. Egyetlen leánya Mária (szül. 1842.) Wolkentein-Trostburg gróf osztrák-magyar párisi nagykövetnek neje.
az ugyanily nevü járás székhelye Schaaffhausen svájci kantonban, a Schaffhausentől Freiburg in Breisgauba vezető úton, (1888) 2268 lak., vászonszövéssel, gipszkészítéssel, faiparral és kőbányával.
az ugyanily nevü járás főhelye és a hercegség második székvárosa ifjabb Reuss hercegségben, a Wiesenthal és vasút mellett, kies vidéken, (1890) 4928 lak., gyapju- és pamutszövéssel, lámpa-, játékszerkészítéssel, bőr- és sörgyártással; fafaragó- és más iskolákkal, siketnéma-, árva- és menedékházzal. Az ó-, új- és Henrik-városból álló S. legjelentékenyebb épülete a hercegi kastély. 2 km.-nyire Heinrichsruhe és Eremitage nevü hercegi nyaralók vannak. 1806 okt. 6. a franciák itt a poroszokat megverték. V. ö. Alberti, Geschichte d. deutschen Hauses S. (S. 1877).
v. slemil (héber), a német tolvajnyelvben a. m. szerencsétlen, vészthozó. Ismeretessé e szót Chamisso (l. o.) Peter S.-je tette.
(remorqueur), l. Vontatógőzös.
felső triaszbeli kristályosan szemcsés dolomit az Alpokról, nevezetesen a Schlern hegyről (Tirol). Ammonittöredékeket és korallok lenyomatait találták benne.