l. Szilézia.
Zsigmond, magyar születésü német iró, szül. Vágújhelyen 1832. jun. 15. Előbb a Wiener Morgenpost, majd a Neues Wiener Tagblat munkatársa lett. Kitünő tárca- és drámairó. Vígjátékai: Mit der Feder; Nicht schön; Die Gustel von Blasewitz; Ein liberaler Kandidat (mindezek 1856-63. Originallustspiele c. alatt is megjelentek); Das Ende vor dem Anfang (1890). Egyéb drámái: Der Hausspion (1864); Die Schwestern von Rudolstadt (1864); Das Trauerspiel des Kindes (1876); Zahlen beweisen (1883); Vogelfrei Liselotte (1872, genrekép).
Lajos, német történetiró, szül. Oberleutensdorfban (Csehország) 1838 okt. 13. Prágában tanult s 1868 u. o. tanár lett a német főreáliskolán, majd igazgató a leitmeritzi reáliskolán. 1870 óta tagja a cseh tartományi gyülésnek s egy alapító tagja a csehországi német történelmi társulatnak és egyúttal az egylet által kiadott Vierteljahrsschrift folyóiratnak a szerkesztője. Fő műve: Geschichte der Deutschen in Böhmen (2. kiad. Prága 1870); ezen kivül kiadta még a Stadtbuch con Brüx (u. o. 1875) és a Chronik der Stadt Elbogen (u. o. 1877) c. műveket; egyéb munkái: Kaspar Brusch; Anton Fumstein und seine Gedichte; Die Nationalitätsverhältnisse Böhmens (Stuttgart 1886); kiadott még a német-csehek származására vonatkozó más műveket is s megirta a németek szereplését a cseh történelemben. Újabb munkái: Urkundenbuch von Saaz (1893); Gründung karlsbads (1893). Schmeykal (l. o.) elhunyta után (1894) ő lett a cseh-németek pártvezére a tartománygyülésen és a birodalmi gyülésnek is tagja.
1. egykori hercegség, jelenleg S.-Holstein (l. o.) porosz tartomány É-i része; az Eider és Eider-csatorna választja el az egykori Holstein hercegségtől. 1864. területe volt 9140 km2, lakóinak száma 406 486. S.-re vonatkozó történelmi ismereteink körülbelül a 800-ik évig nyúlnak vissza, amikor Göttrik vagy Bottfried (801-810) nevü királya Nagy Károly ellen viselt háborut s egy határsáncnak, az u. n. Danewerknek az építését kezdte meg. Károly ellenben a S.-iek elleni védelmül az Eider és Schlei között a dán határgrófságot állította föl. Göttrik halála után trónöröklési viszályok törtek ki, amelyeknek következtében Harald Jámbor Lajost hivta segítségül és magát 826. Mainzban megkereszteltette. Az ő védelme alatt kezdte meg Ansgar hittérítői működését és építette 850 körül az u. n. Holmon az első keresztény templomot. I. Ottó állította föl 948 körül az első püspökséget. II. Konrád császár pedig 1027. a dán határgrófságot Nagy Kanut dán királynak engedte át. Ez idő óta S. és Holstein között az Eider és a Levensau szolgált határul. S., amelyet 1340-ig D-i Jütlandnak neveztek, ámbár dán tartomány volt, már korán örvendett bizonyos önállóságnak. A helytartóság a királyi ház tagjainak kezében volt letéve, akik hercegi címet viseltek. Ezek egyike, Knut Lawart, 1115 után uralmát a K-i Holsteinban lakó vendekre is kiterjesztette és 1129. Lithár császártól az obotriták királya címet is megszerezte; rokona Magnus azonban 1131. meggyilkolta. Knut Laward fia, I. v. Nagy Valdemár visszaszerezte családja számára S. hercegséget és 1157. a dán királyi koronát is. I. Valdemár 1182. halt meg. Ifjabb fia II. Valdemár, a győzelmes, 1202-ig volt S. hercege, amidőn a dán trónra lépett. Mint dán király 1232. S.-et átadta ifjabb fiának Ábelnek, aki nőül vette előbbi ellenfelének IV. Adolf holsteini grófnak leányát s 1250. dán királlyá lett, de már 1252. a háboruban elesett és a dán koronát a család egy másik ága szerezte meg. S.-et mint dán hűbért azonban Ábel fiai a holsteini grófok segítségével maguknak megtartották. Midőn Glipping Erik dán király és anyja Margit Erid S.-i herceget haddal megtámadták, 1261. S.-től D-re vereséget szenvedtek és fogságba kerültek. Ez idő óta a hercegségben az uralkodó család örökösödési jogát nem vonták többé kétségbe, de É-i Frízország Königsburg és Ripen püspöki székhely környékének kivételével dán uralom alatt maradt. Azon hosszas küzdelmek alatt, amelyeket Ábel utódai főképen Alsen és Arröe szigetek birtokáért a dánokkal vívtak, gyakran kerestek D-en segítséget. A holsteini grófokkal több ízben rokonságba léptek és holsteini lovagok S. D-i részében terjedelmes birtokokat szereztek. Midőn Valdemárt, S. kiskoru hercegét nagybátyja és gyámja Nagy Gerhard holsteini gróf a dán királyi székbe helyezte, egyszersmind arra is rábirta, hogy S.-et mint örökös hűbért neki engedje át. Valdemár azonban 1330. leköszönt és Gerhard S.-et visszaadta unokaöccsének oly feltétel alatt, hogy az Ábel családjának kihalása esetén S. a holsteini grófoknak jusson birtokába. Ezen eset 1375. csakugyan bekövetkezett; a holsteini grófok elfoglalták S.-et s uralmuknak É-i Frízország is alávetette magát. Fünen szigetén Nyborgban 1386. jött létre azután azon szerződés, amely szerint S. hercegséget É-i Frízországgal együtt a holsteini grófok rendsburgi ága örökösödési joggal mint dán hűbért megkapja. Ezzel S.-Holstein (l. o.) meg volt alakítva.
2. S., kerület a porosz S.-Holstein tartományban, amely az egykori S. hercegséget foglalja magában és a következő 23 járásra oszlik:
|
A járás neve |
Területe km2-ben |
Lakóinak száma |
|
Hadersleben |
1694 |
55 966 |
|
Apenrade |
685 |
27 332 |
|
Sonderburg |
442 |
31 965 |
|
Flensburg város |
29 |
35 599 |
|
Flensburg vidéke |
1078 |
39 941 |
|
Schleswig |
1056 |
60 632 |
|
Eckernförde |
788 |
39 940 |
|
Eiderstedt |
331 |
16 003 |
|
Husum |
850 |
35 627 |
|
Tondern |
1813 |
54 892 |
|
Oldenburg |
837 |
43 148 |
|
Plön |
955 |
58 391 |
|
Kiel város |
15 |
65 663 |
|
Kiel vidéke |
704 |
49 435 |
|
Rendburg |
1257 |
55 911 |
|
Északi Dithmarschen |
601 |
35 961 |
|
*Déli |
747 |
45 125 |
|
Steinburg |
936 |
66 395 |
|
Segeberg |
1158 |
38 528 |
|
Stormarn |
927 |
77 396 |
|
Pinneberg |
795 |
74 082 |
|
Altona |
22 |
135 399 |
|
Lauenburg hercegség |
1182 |
48 354 |
*Beleértve Helgolandot.
3. S., az ugyanily nevü kerület és járás, továbbá S.-Holstein tartomány fővárosa, a Schlei Ny-i végében, vasút mellett, (1890) 15 123 (1895) 17 250 lak., jelentékeny bőriparral és halászattal; szén-, gabona- és faimporttal. A 6 km. hosszu város áll az ó-városból az ugynevezett Holmmal, a Lollfussból (nevét az egykor nagy tiszteletben álló ereklyéről, Lollus mainzi érsek lábáról kapta) és Friedrichsbergből. A két utóbbi közt van Gottorp (l. o.) kastély. Kiválóbb épületei ez utóbbin kivül az 1894. restaurált Szt.-Péter-templom az ó-városban, néhány sír- és műemlékkel (a többi közt egy tölgyfából faragott oltárszekrény 398 figurával, amelyet Brüggemann husumi faragó készített és 1666. a Kiel melletti bordesholmi templomból hoztak ide) és a szt. Mihályról elnevezett görögkeresztalaku templom. A várostól D-re két határsáncnak (Danewerk és Kograben) maradványai láthatók. E kettő között Selk falu közelében a királydombon van egy emlék, amelyet 1864. febr. havában ott elesett osztrákok emlékére állítottak fel. S. egyike a tartomány legrégibb városainak, 804. Sliestorp, 850. Slieswic, a X. sz.-ból való kőemlékeken Haithaby néven történik róla említés. Az első keresztény templomot benne 850 körül Ansgar építtette a Holmon. 948 körül püspökséget állítottak föl benne. A S.-i hercegek szintén itt laktak. Az. utolsó kat. Püspöke 1541. halt el. 1850., midőn a dánok elfoglalták, német érzelmü magatartásáért elvesztette fővárosi jellegét és a tartományi főhatóságokat Flensburgba tették át. 1864. megszállották és 1866. elhagyták az osztrákok. V. ö. Schröder, Gesch. u. Beschreibung d. Sadt S. (1827) és Sach, Gesch. der Stadt S. (1875).
Schleeswig, Holstein és (1876 óta) Laenburg hercegségből álló porosz tartomány Jütland, a Keleti-tenger, Lübeck, Mecklenburg, Hamburg, Hannover és az Északi-tenger közt; Helgoland szigetét is beleszámítva területe 18 997 km2. Partjai és fefülete. A Keleti-tenger partja 525, az Északi-tengeré 330 km. hosszu; emez kevésbbé szaggatott, amazon sok az apró öböl és kikötő; amazom az ÉK-i, emezen az ÉNy-i viharok okoznak áradásokat. Az egész tartomány, beleszámítva az Északi-tengerben fekvő Röm, Sylt, Föhr, Amrum, Pellworm, Nordstrand, a Halligen és a Keleti-tengerben fekvő Alsen, Femern, Aaröe nevü szigeteket, alföldi vidék. A kontinensen három részt különböztetünk meg: K-en van a termékeny dombos vidék, Ny-on az ugynevezett Marschland és a kettő között az emelkedettebb fekvésü, terméketlen puszták, a lüneburgi puszta folytatása. A legmagasabb pontok: a Bungsberg (159 m.) Oldenburg járásban és a Pilsberg (128 m.) Lütjenburgtól ÉNy-ra. Mivel a két határtenger közti vizválasztó a Keleti-tengerhez közelebb esik, ennek folyói rövidebbek mint az Északi-tenger vizkörnyékéhez tartozók. Az Elbe, amely a tartománynak 104 km.-nyi hosszuságban határául szolgál, itt veszi föl a Billét, Alstert, Pinnaut és Stört; a Keleti-tengerbe ömlik a Trave és Schwentine, az Északi-tengerbe pedig a Königsau, Wiendau és Eider. Számos, különösen az ÉK-i Holstein termékeny dombos vidékén, a kisebb édesvizü tó; ilyenek: a Plöni-tó, a Selenter (23 km2) és Schleswigben a Wittensee (10 km2). A csatornák közt a kiválóbbak: az Eider-csatorna, amelyet azonban a Kelet-Északi-tengeri csatorna fölöslegessé tett- a Stecknizt-csatorna (11,5 km.), amely a Delvenaut (Elbe) a Stecknitzcel (Trave) köti össze és Európa egyik legrégibb (1391-98) csatornája. Az éghajlat mérsékelt és egészséges; az időjárás változó, esős és gyakran ködös. Az évi középhőmérséklet az északi vidékeken 71/2-8°, D-en pedig 9° és a decemberi és januáriusi középhőmérséklet sem esik a 0° alá. Az évi esőmennyiség 70-77 cm. Termékek. S. egész területéből (1893) szántóföld vagy kert 1 085 557 ha., rét 205 244 ha., legelő 222 773 ha. s a többi terméketlen. A legnagyobb területet (192 175 h.) a zabföldek foglalják el, amelyeken (1893) 205 059 t. termett; ezt követik a rozsföldek (148 779 ha.) 208 455 t. terméssel, az árpaföldek (53 323 ha.) 66 237 t. terméssel, a búzaföldek (46 142 ha.) 97 977 t. terméssel s végre a burgonyaföldek (31 144 h.) 286 011 t. terméssel. A ló-, de különösen a szarvasmarhatenyésztés nagyon virágzó és ez utóbbi sok exportcikket is szolgáltat. Az állatállomány volt (1892) 172 107 db. ló, 823 539 szarvasmarha, 289 521 juh, 344 968 sertés, 44 653 kecske és 107 849 méhkas. Az erdők összesen 124 531 ha.-nyi területet borítanak. Lakosság és ipar. A lakosok száma (1895) 1 286 330, mig (1890) 1 219 523 (617 430 férfi, 602 093 nő) volt; ez utóbbiak közül 1 190 793 evangelikus, 21 807 r. kat., 2649 egyéb keresztény, 184 disszidens és 3571 izraelita; anyanyelvre nézve a többség német; csupán 135 131 dán. A lakosság fő foglalkozása a mezőgazdaság; iparral (1882) 26,3%, kereskedéssel 9,3% foglalkozott. A gyárak száma csekély. Üveg- és cinnárukészítés van Ottensenben, vasöntés Rendsburgban, gépgyártás Flensburgban, Altonában és Stormarnban, kocsigyártás Kielben és Altonában, jelentékeny hajógyártás Kielben, Apenradéban és Plönben, robbanóanyag- és gyufakészítés Flensburg mellett, gyapjuszövés Kielben, vászonszövés Tondern és Hadersleben járásokban, kötélgyártás Altonában, halbesózás, vaj- és tejkonzervkészítés, sör- és szeszgyártás Kielben, Stormarnban és Altonában. A kereskedelem, különösen a vizi utakon, igen élénk. Fő kikötők: Altona, Kiel (egyszersmind fontos hadi kikötő) és Flensburg. A forgalom fő cikkei a mezőgazdasági, halászati termékek, továbbá külföldi épületfa, szén, só és gyarmatáruk. Iskolái: az egyetem Kielben, a tengerészakadémia és hajósiskola ugyanott, 12 gimnázium, 3 reálgimnázium, 1 főreáliskola, 1 progimnázium, 10 reálprogimnázium, 3 reáliskola, 38 nyilvános leányiskola, 6 tanítóképző, 1839 nyilvános nép- és többféle szakiskola.
Története. Az egyesült S. története az 1386-ik évvel kezdődik, mikor VI. Gerhard holsteini gróf, a schauenburgi család rendsburgi ágának sarja, birtokait a schleswigi hercegséggel maradandóbban egyesítette. Fia és utóda VIII. Adolf, Margittal, a három északi ország királynéjával és utódaival folytatott harminc évi küzdelem után megtartja az uralmat S. fölött; 1459. dec. 4-én gyermektelenül halt meg, mikor I. Keresztély oldenburgi gróf és dán király követte a trónon, ki 1460-ban megvásárolta a schauenburgi grófnak Schleswigre való igényét 41 500 frtért és a Schauenburgiak kihalása után birtokaik csakugyan S.-re szállottak. 1474-ben III. Frigyes császár megerősítette Keresztély hűbérhatalmát a ditmarsok fölött; egyszersmind az egyesült országok: Ditmarschen, Stormarn és Holstein hercegség rangjára emeltettek. De a ditmarsi pórok nem akartak szabadságukról lemondani és mikor János király (1482-1513) le akarta őket igázni, 1500. Hemmingstett mellett büszke lovagseregét megsemmisítették. I. Frigyes uralkodása alatt (1523-33) a reformáció terjedt el S.-ben, bár a püspökök és a ditmarsok erősen küzdöttek ellene. Az új egyházi viszonyokat 1542. rendezték. Ezóta az egyház élén egy apát állott, mellette a konzisztotium; a lelkészeket maguk a községek választják. A kolostorokat felosztották, a vagyonos apácakolostorokat evangélikusokká tették, de azért szükség esetére, a nemesség leányainak menedékhelyül, meghagyták. I. Frigyes fiai 1544-ben az oldenburgi ház birtokait felosztották: III. Keresztély király alapította a dán királyi ágat, mely 1863-ig uralkodott Dániában; János herceg a haderslebeni ágat, mely halálával 1580. véget ért és I. Adolf a gottorpi ágat. Egy új osztozkodás (1581) II. Frigyes király és nagybátyja holstein-gottorpi I. Adolf között a két fenmaradt lévő ágnak birtokviszonyait hosszabb időre rendezte. E flensburgi osztozkodásnál azonban S. nagyon is feldaraboltatott a szerződő felek között. II. Frigyes 1582. átengedett néhány birtokot bátyjának II. Jánosnak, ki a S.-sonderburgi ágat alapította. Unokája Ernő Günther 81609-39) a S.-sonderburg-augustenburgi, bátyja Ágost Fülöp pedig (1612-75) a S.-beck-glücksburgi ágat alapította, melynek jelenlegi neve (1825 óta) Holstein-Sonderburg-Glücksburg. Egészben véve azonban Holstein német, Schleswig dán hűbérbirtok maradt. A két hercegség együvé való tartozása ama tényben jutott érvényre, hogy mind a két hercegség fölött felváltva hol a dán király, hol a gottorpi herceg uralkodott, akik a rendek jogait trónra létük alkalmával megújították. Egyebekben a nemesség csakis saját szabadalmaival s előjogaival gondolt.
A S.-gottorpi ágon I. Adolfot (megh. 1586.) két idősebb fiának korai halála után fia János Adolf (1590-1616) követte. Ennek fia III: Frigyes (1616-59), noha a 30 éves háboru alatt semleges maradt, még sem tudta megakadályozni azt, hogy a császáriak, Tilly emberei, országába nyomuljanak s azt elpusztítsák, miután IV. Keresztély dán király Lutternél 81626) leveretett. III: Frigyesnek mindjárt kormányra lépésekor sikerült a rendeket rábirni, hogy választójogukról lemondjanak, igy azután Dánia és a császár belegyezésével megalapította családjában az örökösödést az elsőszülöttségi jog szerint. Noha azonban X. Károly svéd király Frigyesnek S. fölötti hatalmát a toeskildei békében (1658) elismerte, és ámbár Frigyes és utóda Keresztély Albertnek (1659-94) az olivai békében ugyanazt az elismerést kivívta: Dánia mégis kényszeríteni akarta, hogy önállóságáról mondjon le. Ebből háboru támadt, melynek folyamán a dánok Keresztélyt saját országából is kétszer kiűzték, melyet Keresztély csakis 1689. az Altonában kötött szerződés értelmében kapott vissza. Dánia Frigyes fiának IV. Frigyesnek (1694-1702) szuverénitását is kétségbe vonta és ő ellene is háborut indított, de IV. Frigyes sógora XII. Károly svéd király közbenjárásával mégis megtartotta S.-t a travendali békében (1700). Mikor Frigyes a klissowi csatában (1702 jul. 19.) elesett, kiskoru fia Károly Frigyes 81702-39) nevében gyám minőségében nagybátyja Keresztély Ágost kormányzott 1718-ig. Alatta gyültek össze utoljára (1711) az ország rendei. XII. Károly svéd király legyőzetésének hirére (1709) IV. Frigyes dán király újból Gottorpra rontott, 1713. elűzte a kiskoru herceget s az 1720-iki békében csak holsteini uradalmait adta neki vissza. A schleswig-gottorpi részt 1721 aug. 22-én Dániával egyesítette s az ország rendei, az augustenburgi és glücksburgi ágak is, IV. Frigyesnek, mint egyedül szuverén fejedelemnek hűséget esküdtek. Károly Frigyesnek Anna Petrovnától, I. Péter orosz cár leányától, született fiát Károly Péter Ulrikot (1739-62) Erzsébet cárnő 1742. orosz trónörökösnek nyilvánította, mig Keresztély Ágoston fia Adolf Frigyes 1751. a svédek király lőn. Most már a két idegen trón birtokában levő S.-Gottorp családnak nem volt többé érdekében a S.-en való társuralom, melyről III. Péter fia, Pál nagyherceg (a későbbi I. Pál cár) nevében a kopenhágai szerződésben 1767-ben lemondott. (Ezt a szerződést 1773-ban megújították.) Most már az összes gottorpi birtokrész VII. Keresztély dán királyra szállott, ki ennek fejében Oldenburg és Delmenhorst grófságokról lemondott, melyeket Oldenburg hercegséggé alakítva Frigyes Ágost lübecki érsek, Keresztély Ágost második fia, kapott. Ő alapította meg az ifjabb S.-Gottorp vagy Oldenburg ágat (l. Oldenburg története).
Dánia 1773-tól kezdve egész S.-t birta, melynek nemessége a kopenhágai udvarnál nagy hatalomra emelkedett s igy mi sem állt annak útjában, hogy a hercegségek Dániába olvadjanak. Midőn a régi német birodalom 1806. feloszlott, Holstein Dániához került; ezentúl dán torvények szerint kormányozták, a dán pénzrendszer lett uralkodóvá s a dán nyelv lett a hivatalos nyelv. Az 1815-iki bécsi kongresszus határozata folytán Holstein és Laurenburg a német «Bund» tagjai lette, Schleswig ellenben nem. E körülmény birta a holsteini főpapokat és a nemességet arra, hogy a régi jogok és szerződések értelmében Holstein és Schleswig számára Kopenhágában közös alkotmányt kérjenek. A dán kormánynál azonban a nagy veszteségek hatása alatt, mik a napoleoni háborukban Dániát érték, az előbbi német-barát irányt erős dán nemzeti politika váltotta fel, mely ha nem is mind a három hercegségnek, de legalább Schleswignek beolvasztását tűzte ki célul. A holsteiniak kérését Kopenhágában tehát visszautasították és a német Bundnál is hiában jártak követeik. VI. Frigyes király 1831. behozta ugyan a tartományi rendek tanácskozását, még pedig minden hercegségben külön, de pénzügyileg megterhelte a hercegségeket a dán birodalmi bank javára. VIII. Keresztély 1842. megszüntette a régi S.-i ezredeket, az újakat dán zászlókkal látta el s dán földön helyezte el őket. 1846 jul. 8. kiadta hires nyilt levelét, melyben kijelenté, hogy Schleswig és Lauenburg birtokára csakis a dán koronának van joga, hogy az öröklés az általános dán öröklési törvények szerint történjék és hogy komoly szándéka ebbeli jogait teljes hatalmával érvényesíteni. E határozat általános felháborodást szült S.-ban. Népgyülések s a tartományi rendek mindkét hercegségben energikusan követelték a közös alkotmányt, szintugy a férfi-ág öröklési jogának elismerését és a német hazafiak szivből üdvözölték a testvér nép felkelését.
VIII. Keresztély fia VII. Frigyes követte a dán trónon (1848 jan. 20-án), kinek uralkodása alatt történt a párisi februári forradalom, mely azután az egész kontinensen viszhangot keltett. A németországi felkelések hire nagy izgalmat szültek a hercegségekben, ugy hogy azoknak hatása alatt a S.-i rendek Rendsburgban (1848 márc. 18.) gyülekezetet tartottak, amelyen azt követelték a dán kormánytól, hogy a S.-i tartománygyülést összehivja, legyen a két hercegségnek közös alkotmánya s vegyék fel Schleswiget és a német Bundba. A küldöttség márc. 22. érkezett Kopenhágába s a király kijelentette nekik, hogy «Dániát Schleswiggel ismét elválaszthatatlanul egyesíteni fogja». Mielőtt azonban ez a válasz ismeretessé vált volna, Kiel márc. 23. fölszabadította magát Dánia uralma alól s Rendsburgban márc. 24. Beseler vezetése alatt ideiglenes nemzeti kormány alakult, melyet a hercegségek, s még s hadsereg is, elismertek. Az ideiglenes kormány, IV. Frigyes Vilmos porosz király által is felháborítva, ápr. 3. Rendsburgba S.-i tartománygyülést hivott egybe s márc. 26. a német Bundba való fölvételét sürgette. Ez ellen azonban VII. Frigyes fegyverrel tiltakozott s csakhamar háborura került a dolog (1848 ápr.). A háboru, melybe Poroszország, majd Ausztria is belekeveredett, azzal ért véget, hogy az osztrákok elfoglalták Holsteint, a dános Schleswiget Rendsburggal. 1851 máj. 10. száműzték az Augustenburg hercegi családot, szintugy az ideiglenes kormány, a helytartó tanács s a első biróság tagjait s számos hivatalnokot. Noha a német Bund a hazafiak erélyes felszólításának hatása alatt a hercegségek jogait hangoztatta, 1852 máj. 8. a német nagyhatalmak mégis aláirták a londoni jegyzőkönyvet, mely a dán monárkia függetlenségét európai érdekekből szükségesnek mondja és az örökösödési rendet a monárkia minden részében S.-Sonderburg-Glücksburgi Keresztély hercegnek biztosítja. A hercegségeknek önállóságukra s összetartozásukra való jogát Ausztria és Poroszország csak ugy általánosságban biztosította és a győztes Dánia is csak általánosságban tett erre nézve igéretet. Mindenik hercegség külön minisztériumot és külön rendi gyülést kapott. E rendeknek terjesztették elő 1853 okt. az új alkotmány javaslatát, melynek értelmében Schleswig a dán birodalomnak elválaszthatatlan, Holstein pedig a dán monárkiának önálló részét alkotja, amely azonban az 1853 jul. 3. kelt trónöröklési törvények értelmében Dániával örökre egyesíttetik. Noha a hercegségek rendjei a javaslatokat elvetették, a dán kormány azokat mégis mint törvényt életbe léptette (Schleswigben 1854 febr. 15., Holsteinban jun. 11.). Most következett Schleswigre az igazi elnyomatás korszaka. Ausztria és Poroszország, sőt 1858 febr. 11. a német Bund is figyelmeztette Dániát a londoni jegyzőkönyv megtartására. Az 1863 márc. 30. kelt királyi kiáltvány külön helyet biztosított ugyan Holsteinnek és Lauenburg- a dán monárkiából, de a holsteini rendek jogait még jobban megnyirbálta. A dán országgyülés pedig nov. 13. Schleswiget teljesen egybeolvasztotta Dániával. Ezt azonban még a német Bund is megsokalta: tiltakozott a márc. 30-iki rendelet ellen, és midőn a dán kormány erre nem hallgatott, 1863 okt. 1. elhatározta Hosltein és Lauenburgnak a német államok nevében segélyt küldeni.
VII. Frigyes király 1863 nov. 15. meghalt s vele kihalt az oldenburgi család királyi ága. A londoni jegyzőkönyv értelmében a trón glücksburgi Keresztélyre szállott, aki IX. Keresztély néven kezdett is uralkodni. A hercegségek azonban sohasem ismerték el a londoni jegyzőkönyvet s Keresztély helyett Frigyes augustenbrugi herceget tartották a trón jogos örökösének. Frigyes herceg, mint VIII: Frigyes el is foglalta a schleswigi hercegi kormányt s trónra lépését - mely egyszersmind S. elszakadását jelentette Dániától - nemcsak S., hanem egész Németország ujjongó örömmel fogadta. A német Bund, melyhez mindkét fél ügyét felebbezte, a holstein-lauenburgi szavazatot egyelőre felfüggesztette, a birodalmi exekuciót ellenben dec. 7. elrendelte. A határozat kihirdetése után a dán sereg önként elhagyta Holsteint s helyettök szászok és hannoveriek vonultak be Hake tábornok vezetése alatt. Alig vonultak ki azonban a dánok, Frigyest mindenütt kikiáltották fejedelemnek, mire dec. 30. elfoglalta a kieli fejedelmi széket és kabinetet alakított. Midőn IX. Keresztély 1863 nov. 8-án a kopenhágai nép fenyegető követelésére Dánia és S. számára alkotmányt adott, Poroszország és Ausztria 1864 jan. 16. azt követelte, hogy Keresztély király ezt az új alkotmányt, mely az 1851-52-iki szerződésekkel ellenkezett, 48 órán belül vonja vissza. A dán király azonban Németországnak egyenetlenségében gyökeredző gyöngeségére számítván és a külföldi hatalmak, különösen Anglia segítségében bizván, visszautasította Poroszország és Ausztria követelését. Erre a két hatalom kijelentette, hogy a londoni jegyzőkönyvet nem tekintik többé kötelezőnek. Egyúttal Poroszország 43 000, Ausztria 28 000 katonát küldött S. felszabadítására. A szövetségesek 1864 febr. 1-én lépték át Wrangel fővezénylete alatt a határ. (L. Dánia és Németország története.) Az ápr. 25-én egybegyült londoni konferencia a S.-i kérdés békés megoldására törekedett és a német Bund szintén ezt óhajtotta. Máj. 12. a harcoló felek fegyverszünetet kötöttek. A német hatalmak máj. 17-én tisztán személyuniót hoztak javaslatba Dánia és S. között, de azt Dánia visszautasította. Erre Ausztria és Poroszország teljesen függetlenítették magukat a londoni jegyzőkönyvtől s Beust szász miniszterelnöktől támogatva azt követelték, hogy S. Dániától elkülöníttessék és az augustenburgi herceg kormánya alatt egy állammá egyesíttessék. A dánok ezt a követelést is visszautasították s igy a háboru tovább folyt. Jun. 28-29-iki éjjel a poroszok rövid küzdelem után megszállták Alsen szigetét; mire a dán sereg maradéka Fünenbe menekült. Miután a dánok abbeli reménye, hogy külföldről segítséget kapnak, meghiusult, felhagytak a további ellenállással. Okt. 30. megkötötték a bécsi békét, melynek értelmében IX. Keresztély lemond Shcleswigről, melynek csak kis, dánoktól lakott részét csatolták Dániához; lemond továbbá Holsteinról és Aluenburgról, még pedig Ausztria és Poroszország javára. A hadi kárpótlás és 20 millió tallért a dán államadósságból S.-nak kellett fizetnie. A hercegségek tehát Dániától megmenekültek, de azért lakó mégis aggodalommal figyeltek a nagyhatalmak szándékára s nemcsak áhítoztak az augustenbrugi herceg kormánya után, hanem csak azt találták jogosnak. A német kormányok és maga a német nép is ezt a megoldást tartotta legigazságosabbnak. Bismarck azonban máskép gondolkozott. Az Ausztria és Poroszország között létrejött gasteini konvenció ugy rendelkezett (1865 augusztus 14.), hogy a két hercegség mindkét hatalom közös birtoka maradjon, ugy hogy Holsteint Ausztria, Schleswiget Poroszország igazgassa, Poroszország ezen kivül még a kieli kikötő s az épülő északkeleti csatorna felett is felügyeletet gyakorolhasson. Lauenburgról pedig Ausztria 21/2 millió dán tallér fejében Poroszország részére lemondott. Mialatt erre Manteuffel Schleswiget hatalmas sereggel megszállta és minden tüntetést az augustenburgi herceg mellett elnyomott, a holsteiniak hevesen tiltakoztak a gateini konvenció ellen és azt követelték, hogy a hatalmak rendi gyülést hivjanak össze. E mozgalmakkal szemben Poroszország Ausztriával egyöntetüen akart fellépni, de a féltékeny Ausztria ebben már nem támogatta Poroszországot, sőt a S.-i kérdés megoldását a német Bundra bizta, mely a holsteini rendeket jun. 11.-ére Itzehoeba összehivta. Ezt Bismarck a gasteini konvenció megsértésének nyilvánította és erre a porosz csapatok Schleswigből Holsteinba nyomultak.
Ezzel a háboru Poroszország és Ausztria között megkezdődött (l. Németország XIII. kötet 74 old.). A háboru 1866 aug. 23. a párgai békével ért véget, melyben Ausztria S.-ről Poroszország javára lemondott, de (III. Napoleon közbenjárására) azzal a megszorítással, hogy Észak-Schleswig népessége, ha kivánja, népszavazás alapján Dániával egyesülhet. Az 1866 szept. 24. kötött szerződés értelmében pedig a poroszok 1 millió tallér lefizetésével megszerezték a schleswig-gottorpi ház örökösödési igényeit. Ezek után S. bekebelezése Poroszországba az 1866 dec. 24-iki törvény s 1867 jan. 12. kiadott királyi pátens alapján 1867 jan. 24. nehézség nélkül végbement. A porosz alkotmány 1867 okt. 1. a hercegségekben is érvénybe lépett. A bécsi béke értelmében a S.-re eső hadi költségeket és államadósságokat Poroszország vállalta magára. S. ezóta Poroszország tartománya, mellyel 1876 junius 1-én Lauenburgot is egyesítették. A prágai béke említett pótcikkét, melynek kivitelére nézve Poroszország Dániával és Franciaországgal nem tudott megegyezni, Ausztria beleegyezésével 1878 okt. letörülték.
A két hercegségben legkevésbbé nem okozott örömet, hogy Poroszországgal egyesítették és az augustenbutgi örökös herceg mellőzését 1866 után is jogsértésnek tartották. Ezenkivül nehezen szokták meg a porosz katonaállam és hivatalnokságnak előttük szokatlan ridegségét és szigorát. Azonban az 1870-71. évek eseményei itt is kiengesztelték a kedélyeket. A német-porosz korona akkori örökösének, Vilmos hercegnek (most II. Vilmos császár) egybekelése Frigyes augustenburgi herceg leányával (1881) szintén békítőleg hatott és a mult emlékeit feledésbe borította. 1885. az augustenburgi család is 300 000 márka évi járadék fejében igényeiről lemondott. Ezóta a porosz kormány egész biztossággal szállhatott szembe a dánok agitálásával Schleswig északi részében, mely az utolsó évek óta annyira gyöngült, hogy csak egy képviselőt küldhetett a német parlamentbe.
1877. Brecklumban alapított ágost. evang. társaság saját misszióházzal. Működését 1881-ben Előindiának északi Pelugn és déli Urija tartományában kezdte meg. Közlönye a Schleswig-Holsteinisches Missionsblatt (Brecklum).
város Zwickau szász kerületi kapitányságban, a Zschopau és vasút mellett, (1890) 3061 lak., paszománt-, vasáru-, csontpreparatum-, enyv-, gép- és gazdasági eszközkészítéssel; csipkekereskedéssel; a D-re fekvő Scheibenbergen bazalt- és homokkőbányával.
János Mihály, német zeneszerző és iró, szül. Ansbachban 1824 máj. 29., megh. Angsburgban 1893 jun. 4. Zweibrückenben és Heidelbergában volt zeneigazgató, 1858. Augsburgban protestáns egyházi karnagy s énektanár; 1878. a tübingai egyetem tiszteletbeli doktora. Oratoriumegyletet és zeneiskolát alapított. Kántátékat stb. irt, néhány operettet is; karénekiskoláján kivül számos nagyobb mű zongoraátiratát szerkesztette meg. Könyvei: Geschichte det geistlichen Dichtung und kirchlichen Tonkunst (1869); Das deutsche Singspiel (1863); Studien zur Geschichte der französischen Musik (3 köt., 1884). Értekezései a Waldersee-féle gyüjteményben (Az opera eredete, Spohr, Rousseau, Pergolese) és szaklapokban.
az ugyanily nevü járás székhelye Alsó-Elzász elzász-lotaiai kerületben, az Ill és vasút mellett, 1890) 9418 lak., drótszövéssel, bőrcserzéssel, fürészmalmokkal és téglagyárral. A XV. sz.-ban itt hires humanista iskola állott fenn, amelynek tanítványa volt Erasmus is. 1632. a svédek, 1634. a franciák foglalták el, akik a vesztfáliai békében meg is tartották. 1676. Vauban új erődítményekkel látta el. 1814. a bajorok, 1815. az osztrákok sikertelenül ostromolták. 1870. rövid bombáztatás után megadta magát a poroszoknak, azóta várjellegét elvesztette. V. ö. Dorlan, Notices historiques sur S. (Colmar 1843).
a Werra jobboldali mellékfolyója, a Türingiai-erdő D-i oldalán ered és Themar fölött torkollik; a faúsztatásra nézve jelentős.