1. Rikárd, német botanikus, szül. Freyburg a. d. Unstrutban 1811 okt. 5., megh. Adelaideban 1891 márc. 24-én. 1840. S. Róbert kiséretében a orosz király költségén Guayanábaa utazott s útleirásában (Reisen in Britisch-Guayana in d. Jahren 1840-44, 3 köt., Lipcse 1847-48) fontos adatokat közöl az ország faunájáról és flórájáról, valamint lakosairól. 1849. Ausztráliába ment és 1865 óta az adelaidi botanikai kertnek igazgatója volt. Nevezetesebb munkái: Catalogue of paalnts under cultivation in the botanic garden (1871 s kov.); The grases and fodder plants in South Australia (1874); The flora of South Australia (1875) stb.
2. S. Róbert Hermann, sir, német utazó, az előbbinek bátyja, szül. Freiburgban 1804 jun. 5., megh. Schönebergben 1865 márc. 11-én. Mint kereskedő É.-Amerikába és 1830. Nyugat-Indiába ment. A londoni földrajzi társaság megbizásából beutazta 1834-39. Brit-Guayanát. 1844. a lovagok rendjébe felvétetvén, 1848. brit konzul és ügyvivő volt a dominicai köztársaságnál és 1857-64. konzul Bangkokban. Művei: Description of British Guiana (London 1840, németül Magdeburg 1841); Views in the interior of Guiana (London 1840); továbbá útleirások a londoni földrajzi társaság számára (németül adta ki fivére Otto Reisen in Guaiana und am Orinoko 1835-39. cím alatt, Lipcse 1841); History of Barbadoes (London 1847); The discovery of Guiana by Sir Walther Raleigh (u. o. 1848).
(Skjelne), Svédország legdélibb, legtermékenyebb és legnépesebb vidéke Blekinge, Smjelland, Halland, a Keleti-tenger, az Öresund és a Kattegat között, 11 227 km2 ter. (323 esik a vizekre) s 593 373 lak. A sík vidéket Ny-K-i irányban két földhát szeli át; a D-i homokos pusztáktól meg-megszakított erdős vidék; az É-it a közepén fekvő tó két részre osztja: egy Ny-ira Söderjelsenre és egy K-ire Linderödsjelsenre. A fő foglalkozás a földmívelés; ennek termékei, nevezetesen a vaj a fő kiviteli cikkek. Az ásványország kőszenet szolgáltat. A vidék legnagyobb földbirtokosai a gazdag svéd nemesek. S. birtokáért gyakran küzdöttek egymással dánok és svédek, mig végre 1658. a roeskildei békében a svédek Blekinge, Halland és Bohuslännel együtt megkapták. Jelenleg Malmöhus- és Kristianstads-länre van fölosztva.
az ugyanily nevü járás székhelye a bajorországi felső bajor kerületben, a Lech bal partján, vasút mellett, (1890) 1977 lak., fürészmalommal, sörgyártással, bőrcserzéssel; régi tornyos falakkal. V. ö. Gesch. u. Denkwürdigkeiten der Stadt S. (1852).
1. Arthur, német filozofus, szül. Danzigban 1788 febr. 22., megh. Majna m. Frankfurtban 1860 szept. 21. Apja gazdag, előkelő, nagy műveltségü kereskedő volt, ki midőn Danzig porosz fenhatóság alá kerül, nagy veszteségek árán feloszlatta üzletét és Hamburgban telepedett meg, hogy független polgár maradhasson; anyja a később nagy hirre jutott regényirónő, ki Goethe barátságával dicsekedhetett. S.-t apja kereskedőnek szánta és midőn a fiuban hajlam a tudományos pályára mutatkozott, apja egy nagy európai utazás igéretével rávette, hogy a tudományos pályáról lemondjon. Be is járták 1803-1804. a főbb európai államokat, és hazatérve a fiu üzletbe lépett. 1805. apja meghalt, anyja Weimarba költözött. Ez utóbbi, fia leveleiből meggyőződvén róla, hogy a fiu ezen a pályán melankoliában emészti magát, belegyezését adta, hogy a fiu pályát változtasson. Az igen tehetséges fiu csakhamar pótolja az elmulasztottakat s már 1805. Göttingába mehet egyetemre. Onnét 1811. Berlinbe megy, hol Fichtét hallgatja, de már akkor erősen birálja és 1813. bevégzi egyetemi tanulmányait. Über die vierfache Wurzel des Satze von zureichenben Grunde c. értekezésével megnyeri a doktori diplomát és hazatér Weimarba, hol sűrün érintkezik Goethével, kinek szinelmélete iránt élénken érdeklődik. Anyjával meghasonolván, Drezdába költözik s itt dolgozza ki fő művét: Die Welt als Wille und Vorstellung, miután előbb egy kis dolgozatban: Über das Sehen u. die Farben fontos s később méltán nagy elismerésre jutott adalékot szolgálttatott a szinek elméletéhez. A fő műve 1818 végén jelent meg. Alig hogy elvégezte, Olaszországba indult. Bankárának bukása visszatérésre indította s azt a gondolatot érlelte meg benne, hogy miután vagyonának egy része veszélyben fogott, kenyérkereső pályára lép; 1820. magán tanárnak habilitáltatta magát Berlinben. De a remek prózairónak, a kitünő és világos előadónak sem az irodalomban, sem a tanszéken nem voltak sikerei. Művét néhány tudományos folyóirat ismertette ugyan, de még a tudós közönség se igen vett róla tudomást. Az egyetemen pedig, ahol mindig Hegellel egy időben, kit mélyen lenézett, tartotta előadásait, csak egy-kétszer hozott össze kollégiumot. Mindez semmivel sem csökkentette ugyan magába, nagy hivatásába vetett hitét, de még inkább elkeserítette az emberek iránt, kiket már ifju korában a született pesszimista szemével nézett. 1824-31. különféle helyeken találjuk, Olaszországban, Münchenben, Drezdában, Berlinben, hol rendesen hirdette előadásait, mig végre a kolera 1831. végleg előzi Berlinből. Ekkor Frankfurt és Mannheim közt egy ideig habozva, végre Frankfurtban telepedik meg és élte végéig ott marad, kevés emberrel érintkezve, főleg eleinte, kizárólag gondolatainak élve, melyeket folyton bővített és fejlesztett és várva azt a napot, midőn az a hallatlan mellőzés, melyben kortársai részesítették, véget fog érni. Újra és újra próbát tett az irodalom terén érvényesíteni magát. 1836. kiadta Über den Wellen in der Natur c. művét, mely természetfilozofiáját foglalja magában. 1839. a drontheimi akadémia megjutalmazta pályaművét az akarat szabadságáról; ellenben a kopenhágai az erkölcstan alapjáról szóló művét nem jutalmazta. 1841. kiadta mindkét értekezését e cím alatt. Die beiden Grundprobleme der Ethik. Mindez nem használt semmit. Kortársai nem akartak róla tudni, ignorálták, ő meg fényes filippikákat irt a filozofia egyetemi tanárai ellen, kiket azzal vádolt, hogy félelemből agyonhallgatják. FŐ művét 1844. új kiadásban két kötetben adhatta ugyan ki, de az első kiadás makulatura lett és ezt sem igen vették. Csak a 40-es évek vége felé támadt néhány buzgó apostola, mindenek fölött a mozgékony, ügyes Frauenstädt Berlinben; 1851. egy népszerü módon irt könyve, egyes essaik gyüjteménye jelent meg. Parerga und Paralopomena cím alatt; mindez és egy angol folyóiratban megjelent róla szóló cikk, melyet berlini barátai német folyóiratban is kiadtak, mind nagyobb figyelmet keltett. Most olvasóinak, hiveinek száma gyorsan és hatalmasan nőtt; életének utolsó tiz évét dicsősége fölkelő napjainak sugarai aranyozzák. Most művei folyton új kiadásban jelennek meg, az egyetemeken előadásokat tartanak róla, az irodalomban eszméit vitatják, támadják és dicsőítik. E mozgalom azóta se csökkent. Halála után műveit először Frauenstädt adta ki 6 kötetben (1873-74, 2. kiad. 1877 és 1888), most jelentek Griesbachtól mintaszerüen revideálva, kiegészítve és hibáktól megtisztítva a Reclam-féle olcsó kiadásban, mely óriási elterjedésüket biztosította. Ugyanaz kiadta ugyancsak Reclamnál hátrahagyott műveit, leveleit stb. Azonkivül megjelentek értékes levelezései J. A. Beckerrel (1883); Schemann gyüjteménye (1893); Frauenstädt, Lindner, Acher megemlékezései stb. Legjobb életrajzát irta Gwinner, S.-s Leben (2. kiad. 1878), újabban Grisebach, S. Geschichte seines Lebens (1897). A róla szóló művek jó jegyzékét állította össze Laban, Die S.-Litteratur (1880) és Grisebach, Edita u. Inedita Schopenhaueriana (1888), S. századik születésnapja emlékére. Hatása nem szorítkozik Németországra. Magyarra fordította néhány válogatott értekezését Bánóczi József a Filozofiai Irók Tárában, mely azóta már második kiadásban megjelent. Műveinek méltatását foglalja magában Alexander Bernát műve: A XIX. sz. pesszimizmusa. Franciára több ízben fordították fő művét is, Kantakuzenos Reinach, Burdeau; angolra fordította a fő művet Haldane és Kemp (1883-86, 3 köt.). Általánosan el van ismerve, hogy mint iró egyike a legfényesebbeknek, mint gondolkozó egyike a leggazdagabbaknak, mint filozofus egyike a legkiválóbbaknak a világirodalomban. Azok közé tartozik, kik a kor gondolkodásának messzeható, erős, egyéni kifejezést tudnak adni.
S. szerint az akarat az egyedüli valóság; az akarat egy, oszthatatlan; nincsen térben s időben; az értelem csak másodlagos valami, csak az akarat eszköze, melynek föltüntével a világ képe keletkezik, az egyéniség látszata. Mi értelme van tehát ennek az egyéni életnek? Kín és szenvedés a sorsa. Mert az ember mivolt a vak akarat lévén, mely csak akar, soha valaminek hiján lenni, tehát szenvedni; ha elérjük amit akarunk, a kín egy pillanatra megszünik (ez a negativ állapot az öröm), de nyomban új kivánságaink, tehát új kínok támadnak. S. fáradhatatlan az emberi élet gyarlóságainak, szenvedéseinek, ürességének, hiábavalóságának részletezett, ékesszóló, erősen szinezett rajzában. Az akarat élni akar és fenmaradni, ezért kényszerít bennünket mint hatalmas ösztön a táplálkozásra és szerelemre, mely utóbbiban nem az egyén boldogsága a fő, hanem a nem fentartása. Az erkölcsiség alapja a mások szenvedéseivel való részvét; a fejlődés legmagasabb fokán, midőn közvetlenül átlátjuk, hogy mindnyájan azon egy akarat vagyunk, hogy az egyéniség csak látszat, mindnyájunk szenvedéseit szenvedjük, és e végtelen szenvedés érzete folytán megtörténhetik, hogy az akarat megfordul, azaz megszünik akarni és aki ezt elérte, az szent, annak számára a világ megszünt világnak lenni, az elérte a teljes megsemmisülést, a budhista Nirvanát. S. inkább a műveltek körében hódított, nagy irói erejével, rendkivül gazdag gondolatkincsével, mely gondolkodásra készt. Pesszimizmusa pedig a kor bizonyos áramlatának erős kifejezése s mint ilyen nagy visszhangot keltett. De rendszerének egyébként is vannak igen becse részei, melyek a filozofia tovább fejlesztésére is nagy fontosságuaknak bizonyulhatnak.
2. S. Janka, leány nevén Trosiener, német irónő, az előbbinek anyja, szül. Danzigban 1766 jul. 9., megh. Jenában 1838 ápr. 16. S. Flóris bankárhoz ment feleségül, 1806, azaz férje halála óta Weimarban, Bonnban, Jenában élt. Megirta Fernow életét (Tübinga 1810), aztán irt számos útleirást és egy kötet novellát: Novellen, fremd und eigen (Rudolstadt 1816). A nők hálás olvasói voltak. Utóbb, vagyonát elvesztvén, kenyérkeresetként űzte a regényirást. Idevágó munkái: Gabrielle (3. köt., Lipcse 1819-21, 2 kiad. 1826, Goethe dicsérte regény); gyengébbek: Die Tante (2 köt., u. o. 1823)- Sidonia (3 köt., u. o. 1828, új kiad. 2 köt., u. o. 1837). Összes művei Sämmtliche Schriftan (24 köt., u. o. 1830-31) és irodalmi hagyatéka Nachlass (2 kötet, Braunschweig 1839, 2. kiad. 1847) címen jelentek meg. - Leánya Lujza Etelka (szül. Hamburgban 1797 jun. 12., megh. Bonnban 1849 aug. 25.) irt Anna (2 köt., Lipcse 1845) c. regényt, elbeszéléseket és meséket.
az ugyanily nevü járás székhelye Lörrach badeni kerületben, a Feteke-erdőben, a Wiese és vasút mellett, (1890) 3133 lak., pamutfonással, szövéssel, fehérítőkkel és festéssel, keramiai iparral, bőr- és téglagyártással.
svájci és délnémetországi ürmérték = 1/2 liter.
György, rozsnyói r. kat. püspök, a főrendiház tagja, szül. Budapesten 1819 márc. 9., megh. Rozsnyón 1895 ápr. 10-én. Középiskoláit Budapesten, Pozsonyban és Nagyszombatban, a teologiát és bécsi Pázmány-intézetben végezte és bölcsészetdoktor lett. Felszenteltetése után káplán volt Pozsonyban, 1846. a bécsi Pázmány-intézet tanulmányi felügyelője, 1848 a lelkipásztorkodás és erkölcstan tanára az esztergomi papnevelő intézetben. 1855. Scitovszky a budapesti tudományos egyetemre helyezte, ahol 1868-ig teologiai tanár, s 1864-65. az egyetem rektora volt. Ez idő alatt tanulmányutat tett Ausztriában, Németországban, Svájcban, Olasz-, Francia- és Angolországban, átvette a Religio címü lap szerkesztését s abba több magvas iránycikket irt; 1868. esztergomi kanonok s 1870. a bécsi Pázmány-intézet igazgatója, 1872. rozsnyói püspök, 1887. ötvenéves bölcsészetdoktori jubileuma alkalmával a budapesti egyetemi tanács tiszteletbeli teologiai doktori diplomával tisztelte meg. 1888. pápai trónálló és római gróf, 1891. pedig valóságos belső titkos tanácsos lőn. A polgári házasságról szóló műve még 1868. jelent meg, ezt s halála előtt kiadott egyházpolitikai röpiratát sokat emlegették. Rozsnyó városa díszpolgárrá választotta. Az egyház tanításához szigoru, megalkuvást nem ismerő hajthatatlansággal ragaszkodott, miért is a szabadelvüek között népszerüvé nem vált. Rozsnyón ő létesítette közel 300 000 frt alapítvánnyal a Kósa-Schopper-intézetet, mely kórház, gyermekszeminárium és árvaház; azonkivül Rozsnyón díszes könyvtárhelyiséget emelt. További munkái számos beszéden és körlevélen kivül: Mily jelleggel bir voltakép a magyar tud. egyetem? (Pest 1868); Mi célja lehet napjainkban egy általános közzsinatnak? (Esztergom 1869); V. ö. Zelliger A., Egyh. irók csarnoka.
község Oppeln porosz kerületben, 2 km.-nyire az orosz határtól, vasút mellett, (1890) 6022 lak., kőszénbányával, cinkhutával; gépolaj- és kocsikenőgyártással.
Zsigmond, orvos, szül. Nagy-Lévárdon (Pozsony) 1794 jun. 22., megh. Pesten 1862 ápr. 11. AZ orvosi tanulmányokat Pesten hallgatta és 1815. Lenhossék Mihálynak az élettantanárának lett segéde. Az orvosdoktori oklevélnek 1817. elnyerése után ismereteinek bővítése céljából Bécsbe ment, ahonnan 1818. visszatérvén, mint helyettes az elméleti orvostan előadásával bizták meg; az 1820-ik év második felében pedig ugyancsak mint helyettes az élettant is előadta. Ugyanekkor kineveztetett az elméleti orvostan rendes tanárává; e mellett mint helyettes 1824-25-ig bezárólag az elméleti orvostant is előadta. Az élettani tanszéken 1855-56-ig bezárólag működött. Irodalmi dolgozatai: Dissertatio inaugurallis medica de medicina populari stb. (Pest 1817); Észrevételek a magyarországi kolerajárványról (u. o. 1831).
festő, l. Scorel.