Hugó, Német nyelvtudós, szül. Gothában 1842 febr. 4. Tanulmányait Jenában és Bonnban végezte, majd néhány évig a francia Svájcban és Olaszországban tartózkodott. 1870. a lipcsei egyetemen a román nyelvészet magántanára lett, 1873. rendes tanár Halléban s 1876 óta hasonló minőségben a grazi egyetemen működik. Fontosabb művei: Der Vokalismus des Vulgärlateins (Lipcse 1866-68); Ritornell und Terzine (Halle 1875); Slawo-Deutsches und Slawo-Italienisches (Graz 1884); Ueber die Lautgesetze (Berlin 1885); Romanisches und Keltisches (u. o. 1886); Kreolische Studien (tanulmánysorozat a bécsi akadémia Sitzungsbericht - jeiben); Baskische Studien (ugyanazon akadémia Denkschrift-jeiben); Über den passiven Charakter des Transitivs in den kaukas. Sprachen (Sitzungsberichte 1895); Über das Georgische (Bécs 1895); Sind unsere Personennamen übersetzbar? (Graz 1895). A Magyar Nyelvőrben megjelent egy tanulmánya a magyar nyelv román elemiről. S. Általában élénk fogyelemmel kiséri a magyar tudományt, folyvást olvas magyarul s külső tagja a magyar tudományos akadémiának. Munkáiban éles itélet s mélyre ható gondolkodás nyilatkozik, s működése nemcsak a romanisták, hanem az általános nyelvészetre is fontos (p. a keveréknyelvek kérdésének megoldását főleg neki köszönheti, l. o.).
János Zsigmond, német iparos, szül. Nürnbergben 1846 okt. 18. Siemens és Edison gyáraiban működött és Amerikából hazatérve 1873. szülővárosában kis mekanikai műhelyt alapított, melyből aztán nagy elektrotechnikai gyárak fejlődtek ki, melyek jelenleg egy villamossági részvénytársaság birtokában vannak. Lásd Dinamoelektromos gépek és Ívlámpa.
latin növénynevek után Schübler Gusztáv (1787-1834) tübingai tanár nevének rövidítése.
1. Ferenc, műépítész, szül. Pécsen 1838 márc. 22., megh. Pesten 1870 okt. 21. Középiskolai tanulmányait szülővárosában elvégezvén, a bécsi műegyetemre ment, majd pedig a bécsi akadémia építészeti osztályába lépett át, melynek legkiválóbb tanítványai közé tartozott; 1865. a magyar tudományos akadémia Rómer és Henszlmann társaságában Szatmár és Máramaros vármegyék régiségeinek kutatására küldötte ki. Ekkortájt készítette a szegszárdi és szinérváraljai egyházak tervezetét is. Majd megkapta a nagy császárdíjat (évi 1260 frt), hogy külföldi tanulmányutat tegyen. Utazásai eredményeként kiadta: Denkmäler der Baukunst in originalaufnahmen c. nagy illusztrált művét, mely egyidejüleg francia nyelven is megjelent és egész Európa művészi világában nagy feltünést keltett. Utazásairól visszatérve a pesti műegyetem építészeti tanárává nevezték ki. 1868. a vajdahunyadi vár restaurálásával bizták meg. Ezzel egyidejüleg megbizták egy királyi vadászkastély építésével a mácsai erdőség egy regényes pontján s ezt 1870. be is fejezte.
2. S. Bódog, honvédezredes, l. Báthory Schulcz.
1. Frigyes, műépítész, szül. Pesten 1841 nov. 19. Gyermekkorában szülőivel Orsovára került s ott kezdte meg iskoláit, majd Lőcsén, Debrecenben s 1857-től Pesten a reáliskolában folytatta. A tanévek közé esett szünidőket mint kőmüvestanonc kézmű gyakorlati megtanulásával töltötte, amiről okmányt (kőmüvessegédi oklevelet) is szerzett. Akadémiai tanulmányait Bécsben Van der Nüll tanár vezetése alatt kezdettet görög és román építészeti stiltanulmányokkal, ezek mellett gyakorolta az aquarellfestést, rendszeresen látogatta a közkönyvtárakat és hallgatta a tudományegyetemen azokat az előadásokat, amelyek a műtörténelem, építészet és esztetika körébe vágtak. Az alakrajzolás gyakorlása céljából eljárt az akadémia festészeti osztályába is. Egyik kezdeményező és alapító tagja volt az 1862. Wiener Bauhütte címen önképzés céljából alakított egyesületnek. Ugyanekkor Schmidt Frigyes tanár és építészeti főtanácsos mesteriskolájában lépett, hol kizárólag a középkori építészet tanulmányozásával foglalkozott. Az 1864-65-iki tanév elején megkapta a három évre szóló évenkint 420 forintnyi magyar művészi ösztöndíjak egyikét. 1866 aug. Denzinger Ferenc regensburgi dómépítőmester felkérésére Regensburgba ment, hogy a nevezetes dóm felmérését végezze és a helyreállításra szükséges tervek elkészítésében közreműködjék. Bécsbe visszatérve, mester műtermében talált alkalmazást. Először Schulcz Ferenc (l. o.) honfitársával együtt dolgozott. 1868 őszén Romániába tett nagyobb kirándulást, honnan hazakerülve, Pesten készült letelepedni, azonban egy év eltelte után ismét útra kelt, bejárta Felső- és Közép-Itália főbb városait, egy hónapig időzött Rómában, honnan 1870-ben tért haza s itt Steindl Imrének segédkezett a Lipót-utcai új városháza megépítésében. 1871. az országos mintarajziskola és rajztanári képző intézet tanárává nevezték ki, hol kezdet óta folyton működik. 1872 tavaszán a műemlékek országos bizottságának építészévé tették. Ez állásában volt alkalma behatóan értekezni romladozó templomokról és pusztuló várakról, abban a rendben, amint az azokra vonatkozó kérdések felmerültek. Értekezései közül különösen kiemelendő a vajdahunyadi várra vonatkozó, melyet 1880. irt, mikor az országgyülés határozata folytán a pénzügyminisztérium átadta a vár kezelését és kultuszminisztériumnak és az átvétel végrehajtásával S. volt megbizva. Az adott alkalmat felhasználva, S. alaposan átkutatta a várat és megirta annak műszaki monográfiáját, amint azt a meglevő kövekből ki lehetett olvasni. E 40 ívre terjedő munkálat pénz hiányában kiadatlanul maradt. 1873. a pusztuló visegrádi vár megmaradt részeinek fentartásához és az arra alkalmas épületek kiegészítéséhez fogott. Ugyanekkor kapta a megbizást, hogy a Nagyboldogasszonyról címzett budavári főegyház helyreállítására vonatkozó terveket készítsen. Ekkor irta A budavári főegyház környékének rendezése és Szent-István király emlékének kérdése címü művét, melyet utóbb még a millenniumra való tekintetből a honfoglaló vezérek emlékével bővített, illetőleg kikerekített. S. a korszakos mű végrehajtására nemcsak tudását, teljesen kifejtett műízlését, de törhetetlen buzgalmát fordította. Maga S. készítette a rajzot vagy gyurta a mintát, kegyelettel megtartott minden megtarthatót és legnagyobb művészete, hogy az újat ugy tudta a régi keretbe illeszteni, mintha az 600 év előtt készült volna. Ez architekturája hatásának a titka. Igy járt el a templom kifestésével is, melyhez a modern embernek hosszabb időn át szoknia kell, hogy kellőképen méltányolhassa. Csak korlátolt számu szakember fogja föl teljesen az intenciót és méltányolja azt a temérdek munkát, melyet a Székely Bertalan festész tanártársa által hűségesen támogatott S. a dekorativ kiképzésbe fektetett. Ide tartoznak a szines ablakok is, melyeknek kartonjait ketten együttesen készítették. 1880-83. megépítette a szegedi ref. templomot, mely korlátolt kiterjedése mellett, megoldási módja által ébresztette fel a szakértő körök figyelmét. Alapelveinek megokolását a nevezett templom leirásával és képeivel együtt nyilvánosságra hozta az Építőiparban. 1892-94. helyreállította S. a lőcsei városházat korai renaissance stilusban. 1895;1896. helyreállította a Szt.-Ferenc-rendü atyák pozsonyi tornyát. A magyar tudományos akadémia, különösen a művészet terén kifejtett tevékenysége elismeréséül, 1895. levelező tagjának választotta, a király pedig a millenniumi kitüntetések alkalmával a királyi tanácsosi címet adományozta neki. Birja a Ferenc-József-rendet.
2. S. Vilmos, szemész, szül. Pesten 1843 ápr. 21-én. Orvosi tanulmányait Bécsben és részben Pesten elvégezvén, Bécsben nyert 1868. orvosi diplomát. Egy évig külföldi tanulmányúton volt, fél évig Graefet hallgatta Berlinben, bejárta Utrechtet, Londont, Párist, Svájcot, Németországot. 1867-72. Arlt, a hires bécsi szemésztanár gyakornoka, majd segéde volt. 1872-ben Kolozsvárra hivták, hol két évig működött. 1874. Budapestre nevezték ki az elméleti és gyakorlati szemészet nyilvános rendes tanárává. Igazgatója a szemészeti klinikának, a kolozsvári egyetem volt rektora, a magyar tudományos akadémia levelező tagja, a budapesti egyetemnek 1890-91. volt rektora. Irodalmi működése: A fénytörési és alkalmazkodási rendellenességek tana (Szemészet 1869 és 1870); A széttérő kancsalság tünet- és oktana (Orvosi hetilap 1871); Sphincterotomia pupillaris (Szemészet 1874); A szarugörbületi rövidlátásról (u. o. 1875); A szürkehályog eltávolításának egy új módjáról (u. o. 1892); Apotomia iridis, a szemcsillag kiszerelése forradásból (u. o. 1893); Erythropsia: «vérfoltok» hómezőn és alkonyatban vöröslátás (u. o. 1893); Apterygium növéséről (u. o. 1894) s még számos magyar és német szaklapokban megjelent kiváló értékü dolgozatok. Egyetemi tanári működésének 25-ik évfordulóját Budapesten 1897 febr. 14. ülték meg.
régi nemesi család, melynek birtokai főképen a porosz szász tartományban, Brandenburgban, Hannoverban és Braunschweigban feküsznek és melynek őse Werner 1119. Akka (Sziria) bevételénél esett el. 1563. a család birodalmi bárói rangot nyert. Jelenleg két ágban virágzik: a fehér ág 1728., a fekete ág pedig 1790. kapta meg a birodalmi grófi rangot. A fehér ág jelenleg már csak a Lieberose grófi családban virágzik. Ebből a családból 4 tábornagy, 25 tábornok, 3 János-rendi nagymester, 6 miniszter és 4 püspök került ki. A család legnevezetesebb tagjai a következők: János Mátyás birodalmi gróf, Emden örökös ura, hirneves hadvezér (szül. 1661., megh. 1747 márc. 14.). 1685. Braunschweig-Wolfenbüttel hercegének szolgálatába lépett; 1687 óta hét török hadjáratban vett részt; 1698. Viktor Amadeusnak Szavója hercegének szolgálatába ment át; részt vett a waldensek leveretésében (1699) és Catinat alatt is harcolt (1701). 1702-ben II. Ágost lengyel királyhoz szegődött, de a svédek Klissow mellett 1702 jul. 19. megverték. 1704. mesteri visszavonulással mentette meg a szász-lengyel hadat a svédektől. 1706 febr. 13. Fraustadt mellett vereséget szenvedett. 1708-10. Flandriában harcolt Marlborough és Jenő herceg alatt; részt vett az oudenaardei csatában, Lille és Tournai ostromában, továbbá a malplaqueti csatában, Mons és Douai ostromában. 1711. ápr. kilépett a szász hadseregből, mire 1715. Velence haderejének fejlesztésére fordította. A háladatos köztársaság Korfuban emelt neki emléket (1717). V. ö. Fr. Albr. v. d. Schulenburg, Leben u. Denkwürdigkeiten des Joh. Matth. v. d. S. (Lipcse 1834, 2 köt.). - Adolf Frigyes, szül. Wolfenbüttelben 1685., megh. 1741. Hannoveri szolgálatba állva (1705-13), Oudenaarde és Malplaquet mellett harcolt; porosz szolgálatban pedig Pomerániában és a Rajna mellett küzdött (1734). Nagy Frigyes alatt Mollwitz mellett harcolt 1741., ahol halálosan megsebesült. - Károly Frigyes Gebhardt, a Wolfsburg-ház sarja, szül. 1763., megh. 1818 dec. 25. Frigyes Vilmos braunschweigi herceg elhunyta után utódjának gyámja és Braunscheig kormányzója lett. - Frigyes Albrecht, a vele kihalt Kloster-Roda ágnak utolsó sarja, szül. Drezdában 1772 jun. 18., megh. Klostter-Roda birtokán 1853-ban. 1794. Bécsbe a szász követ mellé került; 1799. követségben járt a dán, 1800. pedig az orosz udvarnál. 1804-10. Franciaországban élt. 18114. a szász királyt képviselte a bécsi kongresszuson. Azután bécsi követ volt 1830-ig; ekkor nyugalomba vonult. - A fekete ág Lieberose nevü mellékágának jelenlegi feje Detre gróf, aki 1849 aug. 15. született; a porosz urakházának örökös tagja. V. ö. Danneil, Das Geschlecht der v. d. S. (Salzwedel 1847, 2 köt.).
Frigyes, jogtanár, szül. Nagyszebenben 1827 ápr. 27. Tanulmányai végeztével a tanári pályára lépett és elvégre a nagyszebeni jogakadémiához került, ahonnan a czernowitzi egyetemhez hivták. Mindkét helyen mint a jogtörténet tanára működött. Az erdélyi szászok privilégiumai érdekében erélyesen felszólalt. Munkái közül említendők: Deutsche Rechtsgeschichte (2. kiad. 1868); Siebenbürgische Rechtsgeschichte (2. kiad. 1867-68); Abriss der europäischer Rechtsgeschichte (1875 s köv.); Aus der Türken- und Jesuitenzeit (ez hazai történetünket illeti). 1895. nyugalomba vonult.
Lipót, csillagász, szül. Baján 1847. Bécsben és Párisban végezte tanulmányait, azután egy ideig Bécsben volt a csillagvizsgálón; 1877 óta a párisi csillagvizsgáló segédje. Majdnem kizárólag üstökösek és bolygók pályaszámításával foglalkozik, melyek eredményeit a különböző asztronomiai folyóiratokban és akadémiai kiadványokban, igy az 1870-iki IV. és 1871-iki II. üstökösökét a magyar tud. akadémia értekezéseiben közölte.
Izsák, rabbi, szül. Prágában, megh. u. o. 1733 jan. 19. Mint Kóhen Efráim (l. o.) hires budai rabbinak veje Budán tartózkodott, melynek 1683. és 1686-iki ostromait átélte. Buda visszavívásakor a királyi hadaknak foglya lett, ugyanekkor vesztette el nejét, kit megöltek, és fiát, ki Győrött hunyt el a fogságban szenvedett kínoztatásai folytán. Érdekes kortörténeti adatokban bővelkedő élményeit héberül versben és prózában megirta. Buda visszavívására vonatkozó költeményeit és prózai adatait magyar fordításban közli Kohn Sámuel, Héber kútforrások 131-136. old.); életrajzát és prózai munkáját l. Kaufmann Dávid, Die letzte Erstürmung Ofens (Trier 1895).
Gyula, osztrák zongoraművész és zeneszerző, szül. Prágában 1825 aug. 2-án. 1845 táján Párisban Chopinnel megismerkedve, az ő biztatására adott ott szép sikerü hangversenyt, mely hirnevét, utóbb e hir révén művészetét is egész Európán végig vitte. 1870-ig Párisban lakott, ezóta Drezdában irja hatásos, csillogó és nem minden belső érték nélküli szalondarabjait. Kiadói viszonyainkra jellemző, hogy a Budapesten S. neve alatt megjelent szerzemények nem az ő művei.