l. Mérő orsó, Pitot-féle cső, Reobatométer és Tachométer.
(növ.), l. Mellbogyó.
(Sebő), szent, vértanu, szül. Galliában. Diocletian alatt a pretorianus testőrcsapat kapitánya volt. Midőn Diocletian megtudta, hogy keresztény lett, felhivta, hogy a pogány isteneknek áldozzék. Ellene szegülvén a császári parancsnak, mezítelenül egy fához kötték s társai nyillal lődöztek rá, mig élettelenül összerogyott. Egy keresztény nő fölkereste a holtnak vélt S. tetemét, hogy eltemesse, de látván, hogy él, házába fogadta s ápolgatta. Midőn sebeiből kigyógyult, újra elfogták s 288. halálra korbácsolták. Egy Lucina nevü ájtatos nő szt. Péter és Pál apostolok sírja mellett temette el testét. Védőszentje a lövésztársulatoknak; emléknapját jan. 20-án üli meg a katolikus egyház.
Esztergom első érseke volt. Mint pannonhalmi szerzetes vonta magára Szt. István figyelmét, s a király őt, Hartvik szerint, Esztergom érsekévé tette. De S. már 1001. oly súlyos szembajt kapott, hogy a király három éven át kénytelen volt Asztrikkal helyettesíteni. Három év mulva ismét visszanyervén szeme világát, átvette a magyar egyház kormányát, Asztrikot pedig a pápa, fáradozásának jutalmául, érseki palásttal küldte vissza a kalocsai egyházmegyébe. 1005., midőn a pannonhalmi apátság templomát fölszentelték, már ismét S. volt az érsek. A magyar hierárkiának szervezete az ő és helyettésnek Asztriknak nevéhez fűződik; abból azonban, hogy 1007. és 1012. Asztrik magát a magyarok érsekének nevezi, legfeljebb az következhetik, hogy ezekben az időkben S. már nem élt. L. Asztrik.
Portugália királya, szül. 1554-ben, elesett az Alcazar mellett vívott csatában 1578. Utószülött fia János infansnak és Jankának, V. Károly császár leányának. Mint kiskoru gyermek jutott a trónra 1557. Hitbuzgó, rajongó fejedelem volt, ki a keresztes háboruk megújításáról, India és Afrika meghódításáról ábrándozott. Ezért indított 1574. és 1578. háborut Marokko ellen. Ez utóbbi évben aug. 4. Alcazar mellett vívott ütközetet a mórokkal, de teljesen megveretett s maga is elesett a csatában. Eltorzított holttestét előbb Ceutában temették el, majd Portugáliába vitték át. Mivel halálát kétségtelen bizonyossággal megállapítani nem lehetett, utóbb, midőn II. Fülöp spanyol király Portugália leigázásához fogott, több ál-S. igyekezett a trónt megszerezni. Legkiválóbb szerepet ezek közül az a S. játszott, ki 1598. Velencében lépett fel, s kit a spanyol kormány később kézrekerítvén, a san-lucari börtönben 1600. kivégeztetett. V. ö. Machado, Memorias para a historia de Portugal, que comprehendem o governo del Rey Dom S. (Lisszabon 1736-51, 4 köt.); d'Antas, Les faux Don Sébastien (Páris 1865); Schäfer, Gesch. von Portugal (3. és 4. köt.).
1. Gábor, szinműiró és humorista, szül. Debrecenben 1794 febr. 14., megh. Pesten 1864 ápr. 4. Tanult Debrecenben, Kecskeméten és Pozsonyban. Debrecenben végezte a jogot. 1819. ügyvédi diplomát nyert. Akkor Veszprémben telepedett le, hol 23 évig volt a vármegye szolgálatában; 1837-től mint főügyész Veszprém vármegyének két országgyülésen is követe volt. Feltünt mind nyilvános beszédeiben roppant olvasottságával és törvényismerésével, mind magán beszélgetéseiben kifogyhatatlan elmésségeivel és élceivel, amiért magyar Demokritosnak nevezték el. 1850-ben a soproni főtörvényszék ülnöke lett, 1855-ben az ottani úrbéri törvényszékhez helyezték át. 1862. nyugalomba vonult s olvasgatásnak élt. Ifjabb korában értekezéseket irt a Tudományos Gyüjteménybe. Az időből van két szindarabja is: Asszonyi praktika és Kaczki Pál. Levelezett Kazinczyval is. Szerkesztett egy Magyar nóták gyüjteménye c. zenészeti vállalatot is, 1823-32., XV. füzetben. V. ö. Vasárnapi Újság (1864); Aszalay József, Szellemi röppentyük (1859).
2. S. Gyula, pedagogus és történetiró, szül. Gyönkön (Tolna) 1848-ban, hol apja gimnáziumi tanár volt. Ennek korai halála után Losoncra, majd Pestre került. E helyeken kezdte meg s fejezte be gimnáziumi tanulmányait. 1866. a pesti tudományegyetemre iratkozott be, ahol előbb klasszika-filologia, utóbb irodalmi, történeti és földrajzi tanulmányokat végzett. 1874. a fővárosi IV. kerületi község főreáliskolában ideiglenes tanári alkalmazásra talált. A következő két évben a VIII. és V. kerületi főreáliskoláknál működött; ez alatt letette a középiskolai tanári vizsgálatot s 1877. rendes tanárrá neveztetett ki a budapesti VI. kerületi állami polgári iskolai tanítónőképzőintézethez, ahol 1896 jun.-ig működött s az utolsó három évben az igazgatói teendők didaktikai és adminisztrativ részének ellátásával is meg volt bizva. 1894. a vidéki állami tanítónőképzőintézetek miniszteri biztosává nevezték ki s ebben a hatáskörben máig megmaradt. Ugyanebben az évben igazgatói címmel és jelleggel ruházták fel. 1896 okt. az újjá szervezett közoktatási tanács titkárává rendelték be és ez alkalommal igazgatói címét és rangját aktiviálták. Az irodalommal korán kezdett foglalkozni. Első dolgozatai versek, novellák s tárcacikkek voltak és 1865 óta jelentek meg a Fővárosi Lapokban. A szépirodalmi kisérleteket korán abba hagyta és egy ideig munkatársa volt Beöthy Zsolt Athenaeumának. Mióta a tanári pályára lépett, kizárólag történeti és pedagógiai tanulmányokkal foglalkozott. Tanárvizsgálati dolgozata: Zrinyi Miklós a szigetvári hős 1877. nyomtatásban is megjelent (azóta 2-ik kiadást ért 1895.). A rá következő évben egy nagyobb szabásu Világtörténetbe kezdett, mely azonban a kiadó hibája miatt a 6-ik füzettel abba maradt. Részben e füzetek felhasználásával irta meg az Őskor története kis munkát, mely azóta szintén második kiadást ért. Megirta 1889. A magyar nemzet történetét népiskolák, polgári iskolák és felsőbb leányiskolák számára. Részt vett a Vámbéry Ármin neve alatt angol nyelven megjelent magyar történet megirásában (The story of the nations Hungary, 1887). Munkatársa e Lexikonnak, melybe Magyarország, Erdély, Horvát-Szlavonország történetét (ez utóbbit csak részben) s több kisebb cikket irt. Éveken át foglalkozott a nagy közönségnek szánt népszerü magyar történet megirásával, melynek első kötete gyanánt 1895. jelent meg az Árpádok története c. munkája. A történetirás terén kifejtett munkásságával párhuzamosan sokat irt a közoktatási és nevelésügyi lapokba és folyóiratokba. Első dolgozatai e nemben az Alexander Bernát szerkesztésébe átment Magyar Tanügyben tette közzé s éveken át volt rendes dolgozó társa az Egyetértés tanügyi rovatának. A budapesti VI. kerületi állami tanítónőképző intézet tanári testületétől 1879. megalapított Nemzeti Nőnevelés c. folyóiratnak kezdettől fogva tiz éven szerkesztője volt. Ezzel egy időben szerkesztette két éven át az Országos Középiskolai Tanáregyesületi Közlönyt és az Ifjusági Iratok Tárát ugyanezen egyesület kiadásában. Munkatársa volt megalapításától kezdve a Magyar Tanítóképzőnek és a Magyar Paedagogiának. Munkásságát és idejét 1866 óta mind nagyobb mértékben igénybe vette az országos közoktatási tanács, melynek tiz éven át volt tagja. Az 1896-iki második tanügyi kongresszuson az összes ülések egyikén az állam és iskoláról referált. Ugyancsak az ezredéves ünnep alkalmából a vallás- és közoktatásügyi miniszter megbizására megirta az Elemi népiskolai tanító- és tanítónőképző-intézetek történetét. Felesége Stetina Ilona az álami polgári iskolai tanítónőképző intézet tanítónője, aki a Nemzeti Nőnevelésnek kezdettől fogva legszorgalmasabb munkatársa s utóbb S. visszavonulása után a folyóiratnak szerkesztőjévé lett.
3. S. Gyula, irodalomtörténetiró, szül. Szt.-Antalfán (Zala) 1864 márc. 7. Középiskoláit Veszprémben, Pozsonyban és Debrecenben végezte. Mint önkéntes Klagenfurtban tiszti vizsgát tett, de tisztté többszörös felszólítás dacára sem neveztette ki magát. A budapesti egyetem bölcsészeti karán modern filologus volt s 1891. doktori oklevelet nyert. A magyar nemzeti muzeum könyvtárában 1889. nyert alkalmazást. E minőségben 1894 nyarán végig tanulmányozta Németország nagyobb könyvtárait. Első irodalomtörténeti tanulmányai a Philologiai Közlönyben, Irodalomtörténeti Közleményekben, Magyar Könyvszemlében, Ethnographiában és Egyetértésben jelentek meg. Az újjá alakult Pesti Naplónak 1893-94. belső munkatársa volt. A Kisfaludy-társaságnak egy kötetre való dunántúli népköltészeti terméket gyüjtött. A magyar tudom. akadémia millenniumi kútfőkiadványa számára összeállította Anonymus hazai és külföldi irodalmát. Külön megjelent dolgozatai: Egy ismeretlen Homer-fordítóról (1890); Adalékok a középkori énekmondák történetéhez (1891). Sajtó alatt van: A magyar honfoglalás mondái (a Kisfaludy-társaság 1896-iki Lukács Krisztina-díjával jutalmazott pályamű). 1896. a magyar tudományos akadémia irodalomtörténeti bizottságának segédtagja s a magyar néprajzi társaság választmányi tagja lett.
4. S. István (kocsi), ref. lelkész és teologiai tanár, szül. Mezőturon 1761 márc. 6., megh. Pápán 1841 jan. 25. Tanulmányait szülővárosa gimnáziumában s 1776-tól a debreceni főiskolában végezte. 1784. befejezvén a teologiai tanfolyamot, akadémikus rektornak ment Kun-Szent-Miklósra. Három év mulva külföldre indult és 1787-től az O. m. frankfurti egyetem hallgatója volt. 1790. tért vissza hazájába, hol még ez évben monori lelkész, 1792. debreceni teologiai tanár, 1803. hajduböszörményi, 1806. hajduszoboszlói, 1808. kecskeméti, 1814. ismét monori lelkész, 1817. pápai teologiai tanár lett. 1837. nyugalomba lépett. Sok munkát irt, melyek közül azonban csak a következők láttak napvilágot: Észrevételek a vallásra egy kantianus philosophustól világításokkal feltett definitióra (Egyházi Értekezések 1824); Messiologia (a messiási jövendölések terjedelmes fejtegetése, Buda 1835); Kézi könyvecske... toldalékul a messiologiához (u. o. 1835); Vélemény a jus vocandi et dimittendi felől (Kecskeméti Protestáns Közlöny 1858).
a katonságnál az egészségügyi segédszolgálat teljesítésére és a harc alatt a sebesülteknek a segélyhelyhez való vitelére szolgálnak.
(Bologa), kisközség Kolozs vármegye bánffyhunyadi j.-ban, (1891) 835 oláh lak., vasúti állomással. Várának romja a Sebes patakának a Körösbe folyása fölött emelkedik. Már a rómaiak Dáciájában is fontos sztratégiai hely volt ez s a két folyócska összeszakadása által alkotott háromszögben kasztrum állott a kimagasló fensíkon, mellette fürdővel, melyeket Torma Károly kutatott át s a talált feliratos kövekből régi nevét a római kasztrumnak Afica névben vélte megállapíthatónak. A római kövek feliratait kiadta Mommsen Berlinben a Corpus Inscriptionumban. A magyar honfoglalás után őseink is hamar felismerték e hely sztratégiai fontosságát, mely a Váradról Kolozsvárra vezető út mellett a gyalu-bihari havasok közé vezető út elágazásának csomópontja volt s ezért siettek megerősíteni. Mikor épült a vár, biztosan megállaptani nem lehet, valószinüleg a mongol-tatárjárás után. 1330. már tekintélyes erőd, amidőn Elefánti Dezső, 1462. pedig szentannai Török István a várnagya, kinek két alvárnagya volt. A XVI. sz. elején már a Bánffy-család birtokában volt. 1516. II. Lajos király meghagyja Szapolyai János erdélyi vajdának, hogy miután losonci Bánffy János az ő birtokában volt S. alatt, az 1514-iki pórlázadás idején néhány Magyarországról haza felé utazó nagyszebeni kereskedőt áruitól megfosztott, azokat most már fivérei kezénél levő birtokaiból kárpótolja. (Eredeti oklevél a nagyszebeni levéltárban.) A fejedelmi korban is többször szerepel, igy Báthory Zsigmond alatt 1598. és Báthory Gábor alatt 1613., midőn a Bethlen Gábor elől Váradra menekülő bukott fejedelem Erdély rendeitől azt kivánja, hogy bár csak Sebesvárig kisérjék el. 1660. II. Rákóczi György a gyalui csatában a törököktől megveretvén, kapott halálos sebével az első éjszakát itt töltötte. Legfőbb szerepét akkor játszotta, midőn a törökök Váradot (Erdély végvárát) 1660-ban elfoglalván, S. Erdélynek egyik végvára lett Magyarország török hódoltsága felé és a Körös-völgy bejáratát őrizte. Valószinüleg a Rákóczi-forradalmat követő várrombolások alkalmával rontatott le ez is s azóta romokban hever. V. ö. Kőváry László, Erdély építészeti emlékei; Szilágyi Sándor, Erdélyi országgyülési emlékek; Szádeczky Lajos, Az erdélyi Kárpát-egyesület S.-i kirándulása (Erdély, 1893, 200. old.).
(Podhradzik), kisközség Sáros vármegye sirokai j.-ban, (1891) 231 tót lakossal. Fölötte Sebes várának romjai emelkednek. Ez a vár, mely 1307-1500. a Synka-nemzetség tulajdona volt, sok viszály után az eperjesi polgárok boszujának esett áldozatul, akik 1550. feldúlták.
az az orvos, ki főleg a sebészeti betegségek gyógyításával foglalkozik részint mint operációkat végző (műtő-S.), részint ezen betegségek gondozásával foglalkozó. Régibb időben voltak egyetemeinknek, akkori szervezete mellett u. n. okleveles S.-ek, azaz nem okleveles orvosdoktorok, kik csakis ilyen betegségek gyógyítására tekintettel képeztettek ki (S.-mester, polgári S., chirurgus), s kikre volt bizva az érvágás, foghúzás, sebkötözés stb., szóval az u. n. mindennapi S.-et gyakorlása. Ezek egyszersmind orvosi gyakorlatot is űzték s az okleveles orvosdoktorokkal szemben alsóbb rendü orvosi személyek voltak a gyakorlatban. 1872 óta egyetemeinken ilyen S.-eket nem képeznek és mindenkinek, ki az orvosi gyakorlattal foglalkozni akar, az orvosdoktori oklevelet kell megszereznie.