Tivadar, lovag, osztrák történetiró, szül. Akenben 1826 dec. 18. Halléban s Berlinben végezte tanulmányait, azután tanulmányi utat tett Párisba és levéltári kutatásokat végzett a külföldön. 1855-ban magántanár, 1857-ben rendkivüli és 1867-ben rendes tanár lett a bécsi egyetemen. 1867-ben azonfelül az Institut für österreichische Geschichtsforschung igazgatójává tették. Ebben az állásban kitünő sikerrel avatta be tanítványait a történelmi kritika és a történelmi segédtudományok titkaiba. A magyar tud. akadémia 1887-ben választotta kültagjává. 1892-ben nyugalomba vonult, de a Rómában alapított Istituto austriaco di studi storicinak igazgatóságát megtartotta. 1884. a császár lovaggá, 1889. pedig az urak házának tagjává tette. 1887. megkapta a Pro litteris et artibus érdemrendet. Munkái közül a kiválóbbak: Monumenta graphica medii aevi ex archivis et bibliothecis imperii Austriaci collecta (Bécs 1858-82, 10. füzet); Schrifttafeln aus dem Nachlass von U. F. von Kopp (u. o. 1870); Beiträge zur Diplomatik (8 köt., u. o. 1861-83); Acta regum et imperatorum Carolinorum (2 köt., 1872); Zur Geschichte des Konzils von Trient (u. o. 1872); Alcuinstudien (u. o. 1875); Über Kaiserurkunden in der Schweiz (Zürich 1877); Kaiserurkunden in der Schweiz (Zürich 1877); Kaiserurkunden in Abbildungen (Sybellel együtt, 11 füzet, Berlin 1880-91); Das Privilegium Otto's I. für die römische Kirche (Innsbruck 1883); Liber diurnus Romanorum pontificum (Bécs 1889); Prolegomena zum Liber diurnus (2 füzet, u. o. 1889); Diplomi imperiali e reali delle cancellarie d'Italia (Cipollával, Róma 1892 s köv.); Römische Berichte (Bécs 1895). A Monum. Germaniae vállalatnak Diplomata osztályában kiadta az I. Konrád idejétől kezdve III. Ottóig terjedő köteteket (Hannovera 1879-94). Megalapítója és egyik szerkesztője a Mittheilungen des Instituts für österr. Geschichtsforschung c. folyóiratnak (Innsbruck 1880 s köv.).
Ferenc, német lovag és zsoldoscsapatvezér, szül. Ebernburg várában (Kreuznach mellett) 1481 márc. 2., megh. Landstuhl várában 1523 máj. 8. Mint ifju apró háborut folytatott várások, polgárok és fejedelmi nagyok ellen, mitsem törődve a birodalmi átokkal, mely reá több ízben kimondatott. Mint politikus azt a tervet iparkodott megvalósítani, hogy Németországot egyházi és politikai tekintetben átalakítsa, az egyházi fejedelemséget megszüntesse, a császár és a lovagság hanyatlott tekintélyét megint helyreállítsa, a területi fejedelmek hatalmát lehetőleg megtörje. V. Károly császár megválasztásában közreműködött. A reformációt váraiban és birtokain melegen felkarolta és a wormsi birodalmi gyülésen bátor kitartásra buzdította a csüggedő Luthert. Hessen és Pfalz fejedelmei Landstuhl várában ostrom alá vették, hol S. barátjaitól elhagyatva, egy golyótól találva a bevonuló győzők szemeláttára meghalt. Sírja a landstuhli kat. templomban látható. 1889-ben enki és Hutten Ulriknak pompás emléket emeltek Ebernburg várában. S. történetének legfontosabb kútforrása a Flersheimer Chronik (kiadta Waltz, Lipcse 1874). - S. fia Ferenc Konrád II. Miksa által birodalmi bárói rangra emeltetett; utódai 1773. a birodalmi bárói rangot nyerték. A S.-nemzetség különben több ágra szakadt, melyek közül csak egy tartotta fenn magát napjainkig, az Ausztriában és Sziléziában virágzó kat. ág, melynek feje ez idő szerint S. József gróf. V. ö. Hüll, F. v. S.-s Nachkommen (Ludwigsburg 1887).
(lat.) a. m. igy mulik el a világ dicsősége.
(lat.), ókori nép, mely a ligurokkal (l. Liguria) rokonságban állott és Közép- és Dél-Itáliában lakott. R. e. a XI. és XII. sz.-ban az oszkusok (l. o.) nyomása elől előbb sicanok, majd S. néven rajzottak által Sziciliába, mely róluk neveződött el. Az újabbkori latinságban (ugy látszik a székelyek oláh neve alapján) S. néven értik a székelyeket (l. o.), mely körülmény kapcsolatban a fentiebbiekkel, sok kalandos etimologiára és helytelen őstörténeti következtetésre szolgáltatott alkalmat.
(lat., a. m. székelyöldöklés), egy időt jelző kronosztikon, mely nagy betükkel kiirva (SICVLICIDIVM) s az egyes betüknek mint római számoknak jelentése összeadva az 1764. évszámot adja, melyben a mult századi hires székelyöldöklés, a mádéfalvi veszedelem történt, jan. 7. hajnalban Csíkszék Mádéfalva községében, ahol a székely határőrség szevezésekor a fegyvert felvenni vonakodó csíkszéki és háromszéki székelység összegyülekezett s a rajtok ütött rendes katonaság által szétveretett, mely alkalomal mintegy 200 székely megöletett s 400 elfogatott. Előzménye és oka az volt, hogy Mária Terézia királynő Buccow Adolf báró lovassági tábornok és Erdély katonia főparancsnoka javaslatára elhatározta, hogy Erdélyben határőrséget szervez s ennek végrehajtására Buccowot kir. biztossá nevezte ki. A dolog nem volt alkotmányosan előkészítve s a székelyek szabadalmaikat féltvén az állandó katonáskodástól, elégedetlenkedni, zúgolodni kezdettek s a fegyvert csak kényszerítve kevesen vették fel. 1763 folyamán egy vegyes katonai és polgári bizottság Siskovics tábornok és Lázár János gróf elnöklete alatt vette kezébe az ügyet. Midőn a bizottság Gyergyóból Csíkba érkezett az összeirás folytatására, a nép a falvakból a határszéli erdőkbe vonta magát és irásban küldöttség által tiltakozott az erőszakos katonai összeirás ellen. A bizottság támogatására rendelt katonaság a hegyek alján levő falvakba helyeztetett el. Háromszékből és Kászonból mintegy 500 székely érkezett a felkelők támogatására, akik jan. 6. a szépvizi hegyekből leszállva, az Olt mellett fekvő Mádéfalvára vonultak. A bizottság erre elhatározta, hogy az ellenszegülést katonaerővel elnyomja s jan. 7. hajnalban Carato alezredest a Mádéfalván összegyülekezett székelyek ellen küldötte, aki a falut négy oldalról körülvévén, két ágyuval lövetni kezdette, a katonákkal a felgyujtott faluba nyomult s a legnagyobbrészt fegyvertelen tömeget kiméletlenül öldökölte s a menekülőket a Kálnoki-huszárokkal a sík mezőn üldöztetve, vágatta és elfogatta. A mészárlás áldozata 186 halott, 34 sebesült volt, 400 székely elfogatott, akik a vezetőkön kivül nemsokára szabadon bocsáttattak. A Moldvába menekülteket később Hadik András altábornagy (Buccow után erdélyi főkormányzó) Bukovinába telepítette át, alapját vetvén meg ez által az ott máig is virágzó magyar községeknek.
l. Hoc volo stb.
(lat.) a. m. igy (dolgoztok) ti, de nem magatoknak. Az ifj. Donatus által (Vita Vergilii, 17) Vergiliusnak tulajdonított mondás.
politikai község Szerém vármegye idi j.-ban, (1891) 4128 horvát-szerb és rutén lak.; a járás székhelye, járásbirósággal, takarékpénztárral, közjegyzőséggel és vasúti állomással.
L. (növ., rostmályva), a mályvafélék füve, cserjéje vagy félcserjéje a forró tartományokban. Több faja fonószövő rostot termel, kötélnek vagy szövetnek feldolgozzák. A S. tiliaefoliát Fisch. Khinában termesztik, a rostját a kendernél többre becsülik. A S. retusa L. egész Kelet-Indiában, s Ausztárlia É.-i részén gyakori, rostját sokféleképen felhasználják. A virginiai S. Napaea Cav. v. Napaea levis L. épp e célra használatos.
(lat.) a. m. a csillagokra vonatkozó. - S. fény, l. Drumond-féle fény.