(ejtsd: szinyorelli) Luca, olasz festő, szül. Cortonában 1441 körül, megh. u. o. 1523. Egész fiatal korában Pierro della Francescához került Arezzóba, később pedig Firenzében a festőötvösök műhelyében tanult, de csakhamar mint önálló mester lépett föl. Lorenzo de' Medici számára festett a Pant a pásztorok társaságában ábrázoló képet (berlini muzeum). 1480 körül festette a loretói templom kis sekrestyéjében az apostolok, egyházatyák és angyalok eleven, kitünő szinezésü alakjait; néhány évvel később a római Sixtus-féle kápolnában a Mózes utolsó tetteit és halálát ábrázoló kitünő képet. 1499. kezdte el legnagyobb és leghiresebb művét, mely azonban csak 1505. készült el; az orvietói székesegyház capella nuovájának hatalmas festményeit. A mennyezet festményeit már Fra Giovanni da Fiesole kezdte el, az ő rajzai nyomán festett meg S. is az apostolok és a Krisztus kínszenvedésének eszközeit hordó angyalokat. Az Antikrisztus föllépése és bukása, a test föltámadása a tárgyai ezen nagy falképeknek, melyek a mezítelen testnek az olasz festészetben eladdig páratlanul tökéletes és szabad ábrázolását, a mellett S. hatalmas fölfogásának helyenként a rettenetesig fokozott drámai kifejezését tüntetik föl és hatást gyakoroltak Michelangelo művészetének fejlődésére is. Függőképei közül a lgkitünőbbek: Madonna-képek a firenzei Uffizi- és Pitti-képtárakban; 4 szent között trónoló Madonna (1484, preugiai székesegyház); Szt. Sebestyén vértanusága (1496, Citta di Cartello, S. Domenico); Krisztus siratása (1502, cortonai székesegyház) stb. Neki tulajdonítják a budapesti rosz. képtárban levő, Tiberius Gracchust ábrázoló (64. sz.) képet. Dante Divina commediájához készített gyönyörü tollrajzait a berlini muzeum metszet-gyüjteményében őrzik (kiadta Kraus, 11 tábla, Freiburg 1892). V. ö. Vischer, Luca S. und die italienische Renaissance (Lipcse 1879); u. a., a Dohme-féle Kunst und Künstler-ben.
(ol., ejtsd: szinyoria), uraság, mint megszólítás (vostra s.); Velencében a doge minisztériuma, Firenzében egy időben a céhek képviselete.
(lat.) a. m. jel, jelvény, tábori jel, zászló, lobogó; kézjegy, monogramm, pecsét.
(lat. dicséret jele), utóbbi időben Ausztria-Magyarországon alapított érdemjel, mely az irásbeli «legmagasabb elismerés» helyébe lépett. Halavány aranyfényü éremből áll, felette koronával, béke idején vörös szalagon, háboruban pedig a katonai érdemjellel együtt szokás hordani. Kiváltképen háboruban szerzett érdemekért, de béke idején is adományozzák.
(felső- és alsósurányi gróf) család eredete a XII. sz.-ig nyúlik vissza. 1274. Sigra helységben szerepel János comes, ki a család elő név szerint ismert őse, utána Miklós, Dénes és Mátyás neve említtetik még a család történetének legrégibb homályos korszakából. II. és III. Ferdinánd s Lipót uralkodása alatt János szerepel, mint Stomfa várának kapitánya, a család vagyonosodása vele és Ferenc nevü fiával kezdődik, ő nyert 1647. adománylevelet Felső-Surányra, mig fia, ki verebélyi és később nógrádi kapitány, Nadányi Zsófia bárónővel kötött házassága révén jutott nagy vagyonhoz. Nincs eldöntve, hogy a Ferenccel egy családból való volt-e az a János (1654-1718), aki a veszprémi káptalanban kanonok és prépost, később pedig (1696) szepesi prépost lett. Ferenc fiai: János 1708. táblai ülnök, később alnádor, pozsonyi kamarás, tanácsos, országos főpénztárnok és altárnok, 1728 dec. 10-én bárói rangot nyert, mely unokaöccsére, II. Ferenc nevü testvérének, pozsony vármegyei alispánnak László fiára is kiterjesztetett; testvére József 1730. a magyar királyi udvari kancellária tanácsosa, 1739. Somogy vármegye főispánja, 1724 máj. 26. (Laxenburg) szintén bárói rangot nyert; fia Károly, 1760. a dunántúli kerületi tábla ülnöke, 1774. somogyvármegyei főispánés hétszemélynök, 1780 ápr. 21-ikén grófi rangot nyert. Egyik fia Jakab, a dunántúli kerületi tábla titkára, később ülnöke, a Martinovics-féle összeesküvésben részvétel miatt 1795 máj. 20. a budai vérmezőn lefejeztett; másik fia II. József, 1824. somogyvármegyei főispán, valóságos belső titkos tanácsos, cs. és kir. kamarás, megh. 1830 okt. 26. Két fia maradt: Fülöp és Titus. Előbbinek fiai Antal és István.
(a. m. a győzelmi rúnák ismerője), a skandináv mitologiában egy valkür-féle nőalak.
(Seguntia), az ugyanily nevü járás és régi püspökség székhelye Guadalajara spanyol tartományban, a Sierra Ministra DNy-i lábánál, a felső Henaras bal partján, vasút mellett, (1887) 4930 lak., posztógyártással, közelében sós forrásokkal.
l. Nibelung-ének és Nibelungok.
Jon, izlandi tudós, szül. Rafnseyriben 1811 jun. 17., megh. Kopenhágában 1879 dec. 7-én. 1851 óta a Bokmentafjelag irodalmi társaságnak elnöke volt. Az izlandi jog mellett küzdött Ny Felagsrif (1841-73) c. folyóiratában, mely harc folytán a dán kormány 1845. az izlandi althinget (országgyülést) megint helyreállította és 1874. törvényhozási hatalommal helyreállította és 1874. törvényhozási hatalommal ellátta; Izland szabad alkotmányt is nyert. Az althing neki 3200 korona nyugdíjat utalványoztatott. V. ö. Maurer, Zur politischen Geschichte Islands (Lipcse 1880).
Kristóf, német filozofus, szül. Tübingában 1830 márc. 28., jelenleg u. o. az egyetemen a filozofia tanára. A modern logikai irodalom egyik legbecsesebb alkotását irta: Logik (3. kiad. 1888); Kleine Schriften (1881, 2 köt.); Vorfragen der Ethik (1886); Die Impersonalien (1888).