l. Alföld és Prairie.
l. Alapalakzat.
l. Tükrözés.
kikközség Arad vármegye borosjenői j.-ban, (1891) 3308 oláh és magyar lak., kik kitünő almát termelnek; két gőzmalma van.
a síkpályán futásban rendezett verseny, szemben az akadály- és gátversenyekkel.
La S., erdős hegység Calabria olasz compartimentóban, Cosenzától K-re; legmagasabb csúcsa a Botte Donato (1930 m.).
vagy sillabizálás (a görög sullabh [szótag] szótól), igy nevezték régebben elemi iskoláinkban a betüztető olvasástanítást. Lásd Olvasás.
város Boroszló porosz kerületben, az Eulengebirg É-i lejtőjén, 1390 m. magasban, (1890) 1269 lak., egykoron jelentékeny ezüstbányászattal, amely a 30 éves háboruban tönkre ment. A II. Frigyes által itt 41/2 millió tallér költségen épített várat 1860. részben lerombolták.
orgona- és zongoraépítő család Strassburgban és Szászországban. A leghiresebb Gottfried János, szül. Klein-Bobritschban (Szászország) 1683 jan. 14., megh. Drezdában 1753 aug. 4. Az orgonaépítést Strassburgban idősebb testvérénél Andrásnál (1678-1734) tanulta. Leghiresebb orgonái közé tartoznak: a kat. templom, a Frauenkirche és a Sophienkirche orgonái Drezdában, a Péter-templom orgonája Freibergben s a strassburgi dóm orgonája. 1740. feltalálta a Cembal d'amourt; lényegesen javított a zongora kalapácsmekanikáján, s a zongorát annyira használható hangszerré tette, hogy ennek roppant elterjedése első sorban az ő érdeméül rovandó fel. Unokaöccse közül a legidősebb János András (1712-83) mint orgonaépítő s a legfiatalabb János Henrik (1727-99) mint orgonaépítő szerzett hirnevet.
1. (Ötvös) Adolf, műbiráló és filozofiai iró, szül. Budapesten 1845 jul. 1-én. Középiskolai tanulmányait a piaristák pesti főgimnáziumában végezte, hol Szepessi, egykori hires hellenistánk oltotta belé a klasszikus nyelvek és tudományok iránt érzett szeretetét. E gimnáziumban szövődött annak a barátságnak erős köteléke, mely később a már hirneves tudóst Hevesi Lajoshoz, Toldy Istvánhoz, Berczik Árpádhoz, Károlyi Gábor és Tibor grófokhoz fűzte. 1861. mint bölcsészethallgató beiratkozott a lipcsei egyetemre, hol Drobitsch és Ziller voltak tanárai. Másfél esztendőn keresztül eljárt az orvostani előadásokra is, de csakhamar visszatért a filozofiához; a Herbart rendszerének hive lett, de tanulmányozta a német bölcsészet nagy mestereit, Kantot, Fichtét és Hegelt. A berlini egyetemen Webernél tanulta a szanszkritet, Steinthalnál az összehasonlító nyelvészetet és Trendelenburg tanította Aristotelest megszeretni. Heidelbergában Bluntschli, Mittermayer és Fläussernél folytatta történelmi, nemzetgazdasági, jog- és államtudományi tanulmányait. Alig huszonegy éves korában nyerte el Lipcsében a bölcsészetdoktori oklevelet. Németországban való tartózkodását műtörténelmi tanulmányokra is felhasználta és roppant készültséggel lépett a hirlapirói pályára, nem hallgatva azoknak tanácsára, kik a fiatal bölcsész kiváló tehetségét a tudományok terén szivesebben látták volna érvényesülni. Weisse tanár, a hirneves filozofus minden áron rá akarta venni, hogy a lipcsei egyetemen mint docens telepedjék meg. A lipcsei Tageblatt, a Deutsche Allgemeine Zeitung, valamint a Lipcsében megjelenő kritikai szemlék szivesen közölték cikkeit, s csakhamar mint szerkesztő a Fremdenblatthoz szerződött. Már jóval előbb Plautusnak Captivi-ját fordította le az antik versmérték hű utánzásával magyar nyelvre. A Kisfaludy-társaság Czuczor Gergely birálata alapján hajlandónak nyilatkozott a fordítás kiadására, de a nyelvezet népiesebbé való tételét kivánta. Általános elismeréssel találkozott Gottschalról irt esztetikai munkája. Szolgálta már akkor is a magyar művészet ügyét azzal, hogy Dramaturgische Blätter c. hetilapjában, melyet Laube Henrik és Strakosch Sándor támogatásával szerkesztett, a német közönség érdeklődését ébresztette fel a magyar művészet iránt. 1866. atyja halála után elhatározta, hogy visszatér hazájába, de csak négy évvel későbben valósíthatta meg szándékát. Keserü csalódás érte itthon. A külföldön annyira elismert, nagyra tartott iró hazájában nem talált alkalmazást. Temesvárra kellett mennie, hol egy esztendeig szerkesztette a Temesvárer Zeitungot. Csak 1872. hivták meg a budapesti német lapok, lépjen be szerkesztőségeik kötelékébe. Tárcákat irt a Pester Lloyd részére, vezércikket a régi Pester Jorunalnak; ezenkivül szerkesztője lett két illusztrált lapnak is. Később a Pester Lloydnál betöltött állását felcserélte a Waldstein Ungarischer Lloys tárcaszerkesztőjének állásával. E lap hasábjain jelent meg népszerüvé lett műve: Philosophische Briefe an eine Frau (Simonyi Zsigmond fordította le magyarra). 1874. kiadója és szerkesztője lett a Pester Journalnak, melyet azonban hat évi munka után abbahagyott. 1880 óta kiváló tagja ismét a Pester Lloyd szerkesztőségének, hol a műbirálat java része S. kezére van bizva. Kiváló érdemeket szerzett Jókai, Mikszáth, Bartók és mások műveinek németre való fordításával is. Önálló művei közül kiemelendők még Die Strategi der Liebe (Ovidius Ars amandi-jának mintájára); Die Bibel der Natur (1877), melynek megjelenése Magyarországon feltünést, a külföldön valóságos forradalmat idézett elő. Oroszországban betiltották, Bradlaugh angol nyelvre fordította, Németországban óriási diszkussziót provokált; továbbá Egy pesti Don Juan c. regénye, mely (1878) magyarul is, németül is látott napvilágot. Összegyüjtött művei 1895. jelentek meg hét kötetben (négy német, három magyar nyelven). A Petőfi-társaság tagja.
2. S. Ágost, iró és költő, szül. Budán 1827 jul. 1. Eleinte Bécsben kereskedő volt és hallgatta a bécsi egyetem felolvasásait. Az 1848-iki forradalom alkalmából az akadémiai légió jegyzője volt és azért Ausztriából menekülni kellett. Midőn 1854. visszatért, a hadi törvényszék öt évre elitélte. 1856. szabadon bocsátották s ettől fogva mint iró élt Bécsben. Művei: Trutznachtigall, Lieder aus dem deutschen Wald (Lipcse 1859, 4. kiad. 1886); Dorfschwalben aus Osterreich (2 köt., München 1862-63); Dorfschwalben. Frischer Flug (2 köt., Boroszló 1881); Deutsche Hochlandsgeschichten (2 köt., 2. kiad. Stuttgart 1877); Neue Hochlandsgeschichten (Lipcse 1888); Landläufige Geschichten stb. (2 köt., 2. kiad. u. o. 1886); Dorfmusik (Stuttgart 1892); Die vom Dorf (Berlin 1895); Herkules Schwach (3 köt. München 1864); Die Alpenrose von Ischl (2 köt., 5. kiad. Berlin 1875); Glänzende Bahnen (u. o. 1872); Die Rosenzauberin (Lipcse 11884); Frau Lerge (u. o. 1886); Mein Herz in Liedern (6. kiad. Stuttgart 1889) stb.