(növ.), l. Máriabogács.
Kristóf (eredetileg Sima Márton), szerzetes, szótár- és szinműiró, szül. Rév-Komáromban 1742 nov. 8., megh. Selmecen 1833 jul. 14. A szükség által szorítva, már igen ifju korában a piaristák rendjébe állott. Tanított Kanizsán, Kalocsán, Pesten, majd Kassán 14 s Körmöcbányán 38 éven át. 90 évre terjedő hosszu életet élvén, megérhette az örömöt, hogy hazafias fáradsága és érdemei jutalmából teljesedve lássa legfőbb óhajtását, a nemzeti akadémia felállítását, s annak tagjai közt foglalhasson helyet; egyike azoknak, kik az 1790-iki országgyülésre benyujtott kérelemben, mint már akkor ajánlott irók, fel voltak említve. Kassán lakva, az ott a nyelv megmentése és művelése céljára szövetkezett Bacsányi, Baróti, Szabó Dávid s Kazinczy Ferenchez csatlakozott. Már előbb gondolva a magyar szinpad szükségeire, 1773-ban irta A mesterséges ravaszság c. szinművét. Kassán adott öt újabb e nemü kisérletet: A váratlan vendég; Zsugori a vén fösvény; Házi orvosság; Igazházi, a jó polgármester és Gyapay Márton, a feleségféltő címüeket, a Magyar Muzeumban, az Endrődy által szerkesztett Magyar Játékszinben, és külön nyomatva is. Gyenge kisérletek voltak, de akkor hézagpótlók. A kassai lelkes körből Körmöcre tétetvén át a szerzet kormánya által, más mezőre lépett, s ezen azután nagyobb érdemeket szerzett. S ez a munkatér a szótárirás volt, mely Bod Péter óta elhagyatva hevert. Csüggedetlen fáradtsággal roppant anyagot gyüjtött össze s azt kettős formában dolgozta fel, a szokott betürendben és a tagok végzetei szerint, ugy hogy e műve inkább rímtárnak nevezhető. Ez 1809. látott napvilágot, s igen becses dolgozat a magyar lexikográfia körében. Másik munkája, melyet «Nagy szótárnak» nevezett, csak kéziratban készült el, tisztára irva és rendezve az N betüig. Az akadémia e kéziratot elkérte a rendtől, melynek S. tagja volt, s ki is nyerte azt használatra, s ugy találta, hogy e műgyüjtemény gazdagságra felülhalad minden mást, mit akkorig magyar tudós a szótárcsinálás mezején előállított. De éppen mivel ily nagy és bő, s a későbbi kortól elmaradt, kiadása nem látszott eszközölhetőnek és célszerünek. Az akadémiában Toldy Ferenc tartott felette megható emlékbeszédet az 1836 szept. 13-iki közülésen. V. ö. Akad. Évk., III. köt. 1838; Toldy, Irod. beszédei, I. köt. 17. old.; Hazai s Külf. Tud. 1833. II., Jelenkor 1833. 65.; M. Kurir 1790. 259 s 1833. II. 14.
(állat), l. Futómadarak.
(Septimanca), város Valladolid (ettől 11 km.-nyire) spanyol tartományban, a Pisuerga jobb partján emelkedő sziklás magaslaton, szőllőkben gazdag vidéken, (1887) 1237 lak. Régies külsejü, magas tornyokkal ellátott kastélyában földünk egyik legnagyobb oklevéltára van elhelyezve. Jelenleg 38 teremben és szobában 100 000-nél több csomag (legajo) van ott elhelyezve, amelyek mindegyike 100-100 oklevelet tartalmaz. Az előtt külföldiek nem használhatták, most azonban nyitva áll bármely nemzetiségü tudósnak; de az oklevelek használata csak a kastélyban van megengedve. S.-nál győzte le II. Ramiro Leon királya 934 aug. 9. a III. Abd ar-Rhaman vezérlete alatt álló arabokat.
nagyközség Arad vármegye kisjenői j.-ban, (1891) 4523 oláh, magyar és német lak.; van vasúti állomása, posta- és táviróhivatala és postatakarékpénztára.
politikai község Szerém vármegye zimonyi j.-ban, (1891) 1330 horvát-szerb lak.
(növ.), a róla elnevezett családnak forróamerikai faja (3 faj). Levele váltakozó, párosan szárnyalt; virága kétlaki, apró, sátorozó, gyümölcse csonthéjas, egymagu. A S. officinalis DC. 1-25 méter magas fa, virága fehéres, gyümölcse olyan, mint az olajfáé, fekete. Hazája Guayana, róla való S.- vagy vérhas-kéreg. Tartalma a quassiinhoz hasonló keserüség. Vérhas ellen ugy használják, mint a Quassiát. Cserzenek is vele. A S. excelsa DC. (jamaicai keserüfa, Picraena excelsa Lindl.) jamaicai, egész 30 méter magas, leveléről a kőrisfához hasonlít. Fáját quassiafa (lignum Quassiae jamaicense) néven értékesítik. L. Quassia.
(növ.), kétszikü család a balzsamos növények között. Fák v. cserjék. Kevés génuszának mintegy 110 faja van Ázsia meg Amerika forró vidékén, meg Madagaszkár szigetén. Fájokban meg a kérgökben sajátságos keserüség, a quassiin képződik.
Gergely, örmény műfordító, szül. Szamosújváron 1823 jul. 2. Tanulmányait a kolozsvári liceumban befejezvén, a marosvásárhelyi királyi itélőtáblánál szerzett joggyakorlat után ügyvédi vizsgát tett. Alig tölté be 25. évét, midőn - mint az 1847-48-iki utolsó kolozsvári rendi országgyülésen volt követi irnok - az 1848 jul. 18. megtartott választás alkalmával a pesti hongyülésre képviselővé választatott. Később a Debrecenbe, innen Szegedre menekült országgyülésen is részt vett; a szabadságharc lezajlása után Kolozsvárott hadi törvényszék előtt állott. 1861. szülővárosa polgármesteri székébe ültette. Midőn az 1868-iki országgyülés az unió részletes szabályozását tárgyalta, az ő indítványára szavazta meg a Ház azt a pontot (XLIII. t.-c. 16. §), melyben az erdélyi örm. kat. egyház közjogi állásának biztosítása foglaltatik. 1878. nyugalomba vonulván, érdemeiért a kir. tanácsosi címet nyerte. A keleti örmény költészet remekiróiból magyarra átültetett költeményei nagyobbára az Armenia és több fővárosi és vidéki lap hasábjain jelentek meg. V. ö. Szongott, Szamosújvár irásban és képben (1893, 142 old.).
S. am Inn, falu a bajorországi alsó bajor kerületben, az Inn bal partján, Braunau osztrák várossal szemben, vasút mellett, (1890Ö 3158 lak., sörgyártással, mekanikai műhelyekkel, fővámházzal.