(ejtsd: szimon) Gyula (Jules), francia államérfiu, bölcsész és iró, tulajdonképen Suisse Ferenc Gyula, szül. Lorientban 1814 dec. 31., megh. Párisban 1896 jun. 8. Tanulmányait Párisban végezte, azután Caenban működött mint a bölcsészet tanára, majd Párisban, hol Cousint helyettesítette. Ez évekből való a Histoire de l'école d'Alxandrie c. műve (Páris 1844-45, 2 köt.). 1848. a nemzetgyülésbe választották, hol a mérsékelt köztársaságiakkal szavazott. Az államcsíny után megtagadta a hűségi eskü letételét, amiért Napoleon elnök (1851 dec.) állásától megfosztotta. Erre több rendbeli munkában védelmezte ügyét és a közszabadság érdekeit, ilyen: Le devoir (Páris 1854); La liberté (2 köt., u. o. 1859); La liberté de conscience (u. o. 1857) stb. 1869. Párisban ellenzéki programmal a törvényhozó testületbe választották, ahol különösen közoktatásügyi és közjogi kérdésekben szólalt fel. Kiadta egyúttal: L'écola (1864); Le travail (1866); L'ouvrier de 8 ans (1867); La politique radicale (1868) és La peine de mort (1869) c. munkáit. III. Napoleon császár bukása után tagja lett a honvédelmi kormánynak és egyszersmind a közoktatás vezetője. Ezt a tárcát barátja Thiers elnök első kabinetjében is megtartotta (1871 febr.), miután előbb a bordeauxi nemzetgyülés tagjává választották. Ebben az állásban azonban nem elégített ki a klerikálisok és a monarkisták kivánságait, kiknek támadásai miatt 1873 elején állásáról lemondott. Thiers bukása után (máj.) elnöke lett a mérsékelt köztársasági klubnak és megirta az 1870 szept. 4-iki eseményeket (Souvenirs du 4 septembre, 2 köt., Páris 1874). 1875 dec. 16. a nemzetgyülés élethossziglanra szenátorrá választotta és az akadémia is felvette tagjai közé. 1876 dec. 12. Mac Mahon elnök megbizásából új kabinetet alakított, melyben a belügyi tárcát vállalta el. Midőn a monarkista-kleriális pártok 1877 máj. 16. S.-t a szentszék állítólagos megsértése miatt hevesen megtámadták, Mac Macon S.t és társait váratlanul elbocsátotta. 1880. részt vett a berlini nemzetközi konferenciában, mely a munkások helyzetét megvitatta és akkor ismerkedett meg a mostani német császárra is, kiről magasztalva nyilatkozott. Munkái közül még említendők: Le gouvernement de M. Thiers (2 kötet, 1878 s később); Le livre du petit citoyen (1880); Victor Cousin (1887); La femme du XX. siecle (1891, 21. kiad. 1893).
a népnyelvben a. m. kardos asszony, kivált aki férjét papucs alatt tartja. (Magyarázata Szarvastól a Magyar Nyelvőrben.)
Kálmán, dalszerző, szül. Tápió-Szelén 1823., megh. Budapesten 1889. Végig küzdötte a szabadságharcot egészen Világosig, pár évig azután Nagy-Abonyban elvonultan élt, majd Cegléd főjegyzőjévé választotta, hol a maig is fennálló dalegyesületet alapította. Az 50-es években jól szervezett cigánybandával beutazta az országot. 1860-ban európai utazásokat tett, 1861. Pest vármegye egyik jegyzőjévé választotta s későbben az alkotmányosság megszünése után ismét nagyobb utazásokat tett. Mint műiró is nagy tevékenységet fejtett ki a magyar zeneügyek érdekében. Mint 1872-75-iki országgyülési képviselő pedig maradandó érdemeket szerzett az országos magyar zeneakadémia életbeléptetés körül, hol magyar zenei ösztöndíjakat is alapított. Az országos magyar daláregyesületnek sok évig alelnöke volt s mint ilyen szintén sok érdemet szerzett. Összes magyar dalai a Rózsa-völgyi cég kiadásában jelentek meg, Ábrányi Kornél zongorakisérete mellett.
(lat.) a. m. szentségárulás; egyházi és lelki javaknak anyagi javak árán megszerzése vagy áruba bocsátása. Kánonjogi vétség. Az anyagi javaknak nem kell szükségszerüen pénzben állania. A kánonjog három nemét az anyagi előnynek különbözteti meg, u. m.: manus a manu S. pénzért, manus a lingua pártfogásért, manus ab obsequio teljesített szolgálatokért. A S. a) mentatis, mely akkor forog fenn, ha csak a szándék irányul nyerészkedésre; b) conventionalis, ha már az alku is létre jött; c) realis, ha a teljesítés megtörtént; d) pura, ha még egyik fél sem foganatosította; e) mixta, ha még csak az egyik fél foganatosította. Ha valaki javadalmáról egy harmadiknak ellenérték mellett lemond, ezt S. confidentialisnak nevezik.
1. Amorgoszból, görög lirikus; Szamoszban született és Kr. e. 650 körül szülővárosának egyik gyarmatát vezette Amorgoszba. Jambikus költeményeiből két nagyobb töredék jutott reánk, mindkettőben az asszonyok hibáit ostorozza, mindig párhuzamban egyes állatok jellemzetes rossz tulajdonaival, melyektől a nőket származtatja. Legjobb kiadás Bergk, Poetae lyrici Graeci címü gyüjteményében, külön Welckertől (Bonn 1835).
2. S. Keoszból, a görög lira egyik mestere, szül. Juliszban (Keosz szigetén) Kr. e. 559., megh. Szirakuzában (mások szerint Akragaszban 469.). Vándor életet élt, mely kora kitünőségeivel jókor kapcsolatba hozta. Hipparchos idején Anakreonnal együtt élt Athénben, majd az Aleuádok és Skopádok udvara Tesszáliába vonzotta. Marathon után részt vett az elesettek emlékeért lefolyt költőversenyben, amelyben még a nagy Aeschylost is legyőzte. Életének utolsó tíz esztendejét felváltva Hieronnak szirakuzai és Theronnak akragaszi fényes udvaránál töltötte. S. művei akkor emelkedtek a görög irodalom tökélyének magaslatára, mikor az egész hellén élet fénykorát élte. Műveinek töredékeit kiadta Bergk a Poetae Lyrici Graeci 2. kötetében, külön Schneidewinn (Braunschweig 1835). Magyar fordítóinak sorát Fábchich nyitja meg görög lirikusokat nyujtó kötetében (Győr 1804); követték: Ponori Thewrewk Emil (Epigrammok, Egyet. Philol. Közlöny XVI.), Szabó József (Sárospataki Ifj. Közl. 1889), de különösen Finánczy Ernő (K. S. gyászversei, Egyet. Phil. Közl. VIII. évf.). Irodalomtörténeti jellemzése Boros Gábortól, A görög elégia az Alexandrin-koring (u. o. VII. évf.).
János, evang. tanár, szül. Olasziban, hol atyja esperes volt, a XVII. sz. közepe körül, megh. Besztercebányán 1708. Tanulmányai bevégezte után breznóbányai tanító és igazgató lett. 1674. a pozsonyi rendkivüli biróság elé idéztetett, Lipótváron töltött 9 havi fogsága után a nápolyi gályákra hurcoltatott. Innen megszabadulván 1676. Vittenbergába ment, hol az egyetemtől nyert anyagi támogatás mellett egy ideig tartotta fenn magát; itt ezen tétel felett: Collegium apostolico-lutheranum vitázott, több tudományos értekezést irt. 1681 után visszatért hazájába és a besztercebányai szláv ajku egyház lelkésze lett. Számos kéziratban maradt munkája közül legnevezetesebbek a Fabó András által a Monumenta Evangelicorum (1865) c. gyüjteményben kiadott Galeria omnium sanctorum, mely a nápolyi gályarabság történelméhez igen becses forrás; Exul praedicamentalis (Vittenberga 1679); Gotteskraft u. Gnade, die sich an ihnen reichlich und beständig erwiesen (u. o. 1681, Masnitiussal együtt); Uberior captivitatis et liberations suae descriptio (kéziratban).
francia drámairó, l. Empis.
az Eperjes-Tokaji trachithegység É-i csoportjának, a Sóvári hegységnek (l. o.) legmagasabb csúcsa (1092 m.), Sáros és Zemplén vármegyék határán.
Lajos (Simkovics), magyar florista, szül. Nyiregyházán 1851 jan. 9. Gimnáziumi tanulmányait Eperjesen Hazslinszky hatása alatt befejezvén, 1870 őszén a budapesti tudományegyetemhez jött s a természetrajzi szakra készült. Florisztikai járatosságáért 1872. Jurányi tanár mellé jutott asszisztensül. Tanári és bölcseletdoktori oklevelet érdmelvén ki, 1875 őszén a nagyváradi főreáliskolához került, majd a pancsovai és aradiban tanított. 1891 óta a budapesti VII. kerületi gimnáziumban működik, 1892. a tudományegyetemen a növényföldrajzból habilitáltatta magát. Hazánknak számos, kivált délkeleti és keleti vidékeit ismételten és tüzetesen átkutatván, ezen útjainak botanikai eredményeiről a m. tud. akadémia meg a kir. m. természettudományi társulat kiadványaiban számol be. Önálló művei: Erdély edényes növényeinek helyesbített foglalata (Budapest 1887); Arad vármegye és Arad sz. k. város természetrajzi leirása (Arad 1893) és Nagyvárad növényvilága (Nagyvárad 1890).
(ejtsd: szaimonsztaun), kikötőváros a brit Fok-gyarmatban, a False-bay Ny-i partján, 20 km.-nyire a Jóreménység-fokától, vasút mellett, (1891) 3567 lak., hajógyártással, tengerészeti kórházzal; kikötője mindenféle viharok ellen védve van.