(a lat. socius többese) a. m. szövetségesek; a Rómával szövetkezett itáliai államok harcosai, akik ugy voltak beosztva, felfegyverezve és szervezve, mint a rómaiak, csak kétszer annyi lovast állítottak a légiókhoz. Csatában rendesen a szárnyakon álltak (alares).
Albert, német orientalista, szül. Baselben 1844 okt. 13-án. 1862 óta Baselben, Genfben, Göttingában és Lipcsében keleti nyelveket tanult. Halléban (1867) történt promoveáltatása után még egy évig a berlini egyetemen tartózkodott; 1868-tól 1870-ig Keleten, nevezetesen Egyiptomban, Sziriában és Mezopotámiában élt, ahol részben Prym Jenővel fontos kutatásokat végzett arab dialektusok, az élő szír és kurd nyelvek körül. 1871. habilitáltatta magát a baseli egyetemen s u. o. 1873. rendkivüli professzor lett. U. e. évben második tanulmányutat tett Sziriába és Palesztinába. 1876. mint rendes tanár Tübingába, 1890 Lipcsébe hivták. S. egyike a német Palesztina egyesület alapítóinak, melynek folyóiratába értekezéseket irt s ebben tette közzé 1878-85. a Wissenschaftliche Jahresberichte-ket. Közzé tette: Die Gedichte des Alkama (Lipcse 1867); Palästina und Syrien (Baedeker útikönyvek gyüjteményében, u. o. 1876, 3. kiad. 1891); Die neuraramäischen Dialekte von Urmia bis Mossul (Tübinga 1882); Arabische Grammatik (Berlin 1885, 3. kiad. 1894, angol fordításban is megjelent; Zum arab. Dialekt von Marokko (Lipcse 1893); Kautzsch Emillel irta: Die Echtheit der moabitischen Altertümer geprüft (Strassburg 1876); Die Genesis mit äusserer Unterscheidung der Quellenschriften übersetzt (Freiburg 1888); Prymmel irta: Der neuaramäische Dialekt des Tur'Abdin (2 köt., Göttinga 1881); Kurdische Sammlungen (1 köt., Pétervár 1887, 2 köt., S.-től magától, u. o. 1890); Smenddel irta: Die Inschrift des Königs Mesa v. Moab (Br.-Freiburg, 1886); Stummal irta: Der arabische Dialekt der Houwara in Marokko (Lipcse 1894). Ezenkivül sok értekezést és jelentést irt a Zeitschrift der Deutschen Morgenländischen Gesellschaft-ba.
a Socinus Lealius és Socinus Faustus tantételeit befogadó szentháromságtagadók (unitáriusok). Socinus Laelius a Sozzini régi olasz család sarja, Sienában szül. 1525. Előbb jogi, aztán teologiai tudományokkal foglalkozott, mely utóbbiak a szentháromságról szóló ős keresztény tan iránt kételyt támasztottak lelkében. 1547 után beutazta Francia-, Angol-, Németországot, Hollandiát, Svájcot, érintkezésbe jött a legkitünőbb hittudósokkal, többek közt Zürichben Bullingerrel, Vittenbergában Melanchtonnal, akikkel szemben szentháromságellenes nézeteit lehetőleg palástolta, nehogy a protestáns egyháztanácsok eretnekségéért kérdőre vonják, esetleg büntessék; a katolikus inquizició már különben is elkobozta vagyonát Olaszországban. Megfordult Lengyelországban is két ízben (1555 és 1558), megh. Zürichben 1562. Ő különben inkább csak elméleti tudós volt. Az ő nézeteihez ragaszkodóknak a nálánál gyakorlatibb irányu unokaöccse Faustus adott határozott szervezetet. Ez szintén Sienában született 1539., de vallásos nézetei miatt már 20 éves korában kénytelen volt hazájából menekülni. Egyelőre Zürichben telepedett meg, hol nagybátyja reáhagyott tudományos jegyzeteinek tanulmányozása folytán annak hittani nézeteit teljesen elsajátította. Majd visszatért Olaszországba, de a firenzei udvar körében való 12 évi tartózkodása után kénytelen volt újból az inquizició üldözései elől menekülni; 1574. Baselbe, majd a szabad alkotmányáról s vallásos türelméről azon században ismeretes Lengyelországba ment, Rakowban telepedett meg, itt fejtette ki hitnézeteit és itt szervezte követőit külön vallásfelekezetté. Az itteni katolikus diákok 1598. durva erőszakoskodásokat követvén el vele, mint eretnekkel szemben, többek közt összes iratait megégetvén, Luklavicbe, egyik lengyel nemes birtokára költözött, hol 1604 márc. 3-án meghalt. Midőn az erdélyi unitáriusok fejei Blandrata és Dávid Ferenc közt a Krisztus istenségére vonatkozó tan felett heves harc keletkezett 1578. (l. Dávid Ferenc), Socin F. is bejött Blandrata hivására Erdélybe és nagy tekintélyével elősegítette Blandratának Dávid felett nyert diadalát.Opera cím alatt összefoglalt művei a Bibliotheca fratrum polonorum-nak első és második kötetét teszi.
A S. fő székhelye Lengyelország volt, ahová már a XVI. sz. közepe körül egyebünnen is, de különösen Svájcból számos szentháromságtagadó és unitárius menekült és akik ott a nélkül, hogy akár hittani nézeteik határozottan kifejtve, akár mint felekezet szervezve lettek volna, összeelegyedve éltek a katolikus egyháztól elpártolt különféle reformirányok hiveivel, az ott u. n. disszidensekkel, főként a keresztségismétlőkkel és a reformátusokkal. Ez utóbbiak már a pietrkowi országgyülésen 1565-ben határozottan elkülönítették magukat a szentháromságtagadóktól; de a keresztségismétlőkkel csak 1603. szakítottak teljesen a Socinus F. hatása alatt külön felekezetté szervezkedett szentháromságtagadók. A S. virágzó kora a XVII. sz. első felére esik, de már 1638 óta a lengyelországi S. mint ariánusok sokféle zaklatásnak voltak kitéve a katolikusok részéről, és a disszidensek részére biztosított és még a zsidók által is élvezett szabad vallásgyakorlati jogoktól megfosztattak; 1645. pedig a thorni vallási érdekezlet alkalmával a protestánsok szakítottak meg velük minden testvéries összeköttetést. Midőn 1657 körül a Svéd- és Lengyelország közt folyt háboru alatt némely S. a katolikusok részéről szenvedett méltatlanságok ellenében a svéd királyhoz fordultak támogatásért, ezt az egész felekezetnek hazaárulási bűnül rótták fel és az 1658-iki varsói országgyülés halálos büntetéssel rendelte sujtatni az ariánizmust. Ennek következtében kénytelenek voltak a S. Lengyelországból menekülni; némelyek beköltöztek Erdélybe, mások Sziléziába, Brandenburgba, többen Hollandiába, hol a velük rokon arminiánusok felekezetébe beleolvadtak; mások Angliába menekültek, onnan pedig miután istenitiszteletük gyakorlására jogot nem nyerhettek, jó korán átmentek többen É.-Amerikába. Socinus tana Lengyelországból 1560 után átjött Erdélybe és Magyarország déli részeibe is; hivei, kik itt inkább egységhivőknek, unitáriusoknak neveztetnek, főként Blandrata (l. o.) buzgólkodása, János Zsigmond fejedelem, több főúr pártfogása mellett jelentékenyen elszaporodtak, az 1568. és 1571-iki erdélyi országgyülések részükre teljes vallásszabadságot biztosítottak, melynek élvezetében Erdélyben meg is maradtak a legújabb időkig. L. Unitáriusok.
Laelius és Faustus, l. Sociniánusok.
(lat.) a. m. társ, résztvevő, szövetséges.
(franc., ejtsd: sokl, magyarosan szokli), a. m. talapzat, lábazat.
Chiapas mexikói állam egyik departamentója Guatemala határán; magában foglalja a Sierra Madre és a Nagy-oceán közti partvidéket. Benne emelkedik a S.-vulkán (2380 m.). Partjai laposak, számos laguna, homokzátony takarja; előttük pedig apró lapos szigetek terülnek el. Hiresek a kákao-ültetvényei.
1. mexikói sziget, l. Revilla-Gigedo. - 2. S., város, 1886-ig Santander departamento székhelye Columbia délamerikai államban a Rio Suarez jobb partja közelében, (1892) 20,000 lak., pamutfonással, szalmakalapkészítéssel, cukor-, pamut-, indigóültetvényekkel és kereskedéssel.
(lat.) a. m. pajtásság, társaság, társulat, szövetkezés.
(gyakorta, de tévesen Sodalitas Litteraria Ungarorum is), a dunai tudós társaságnak latin elnevezése, mely tudós társaság a XV. sz. végén és a XVI. sz. elején létezett és melyben az akkortájt Bécsben és Budán élő humanisták egyesültek. Már 1490. élén és nagyon kifejlődött társadalmi élet volt a Budán tartózkodó magyar és olasz tudósok közt (Celtis Konrádnak [l. o.], a társaság tudós előkészítőjének egykoru ódája «ad coetum Ungarorum» van intézve), de az igazi megalakulás csak 1497 nyarán történt, midőn Celtis Konrád Stiborius András kiséretében Bécset és Budát hosszabb távollét után ismét meglátogatta. Celtis Budán is, Bécsben is a buzdító szerepét játszotta, az ő buzdítására lettek a társaság tagjai a következők: Budán a királyi kancellária legnevezetesebb tagjai, Olmützi Ágoston (l. Augustinus Moravus), Schlechta, Neideck, Melius; Bécsben az egyetem legkiválóbb tagjai és pártfogói, Krachenberger (Graccus Pierius), Fuxmagen, Cuspinianus, Stiborius, Stabius, Balbus és mások. Elnökül megválasztották ifjabb Vitéz János veszprémi püspököt, a bécsi püspökség adminisztrátorát. A társulat mint olyan nem annyira tudományos és irodalmi, hanem inkább társadalmi téren szolgálta a humanizmus ügyét. Szervezeténél fogva két (budai és bécsi) fiókból (contubernium) állott, melyek külön-külön is működtek, de közös elnök és társelnök (sodalis) alatt állottak és együttes összejöveteleket is tartottak, szimpozionokat (társas vacsorák, fűszerezve tudományos vitákkal) rendeztek. Voltak kültagjaik is, akiket vendégszeretően fogadtak, alkalomadtán maguk is meglátogattak s akiknek révén a társaságnak s a budai udvarnak hire messze földre elszármazott. Ilyenek voltak Heidelbergában Vigilius, Mainzban Gresmund, Augsburgban Peutinger (l. Itinerarium), Nürnbergben Pirkhaimer. Budai összejöveteleiknek helyiségét nem ismerjük, Bécsben a mai Singerstrasse 897. sz. házban gyüléseztek. De bár első sorban társadalmi célokat követtek, nem szűkölködött működésük irodalmi eredmény nélkül sem. Irtak alkalmi költeményeket (leginkább a társulat szellemi védnöke Celtis Konrád tiszteletére), szinműveket, melyekben mint műkedvelők maguk is felléptek és zeneműveket is. V. ö. Ábel Jenő, Magyarországi humanisták és a dunai tudós társaság (Akadémiai Értekezések, Budapest 1880), ahol a régebbi irodalom is közölve és kritikailag méltatva van.