(ejtsd: szoászon), az ugyanily nevü járás és püspökség székhelye Aisne francia départementban, 30 km.-nyire Laontól, az Aisne bal partján, vasút mellett, (1891) 12,074 lak., vas- és rézöntéssel, palackkészítéssel, gazdasági gép-, cukorgyártással és kötöttárukészítéssel; kitünő babtermeléssel; siketnéma-intézettel, muzeummal, 50,000 kötetből álló nyilvános könyvtárral, 1847. alapított régészeti társulattal; 100 m. hosszu és 31 m. magas nagy és szép Notre-Dame-székesegyházzal, amelyet 1176 körül kezdtek el építeni s amelyet egyebeken kivül a XVI. sz.-ból való üvegfestmények és több síremlék díszítenek. A város érdekes régiségei: az 560. alapított Szt.-Medárd-templom, amelyben 833. Jámbor Lajost, 1121. Abélardot tartották fogva s amelyből ma már csak a kripta maradt fönn; az 1139. alapított apátság temploma; a 626. alapított Saint-Pierreau-Parvis, amelyből csak a hajó maradt meg mint egy XII. sz.-beli templom része; egy római templom maradványai, végül nehány XIII. és XV. sz.-beli ház. Valószinü, hogy S. a gallus suessiones törzs fővárosának Noviodunumnak helyén áll; ebből lett az Augusta Suessionum, amely a római időben jelentős várossá lett. 290. már keresztény püspök székhelye volt. Itt volt az utolsó római helytartónak Syagriusnak székhelye, akit 486. a város előtt győzött le Chlodvig. Chlodvig egy időre S.-t tette székhelyévé. Fiai kormányzása idejében két ízben lett újra székhellyé. Mint Neustria fővárosa, bölcsője lett a francia királyságnak. 576. itt győzte le I. Chilperich az ausztráziaiakat, 719. Martell Károly az aquitaniai herceget; 751. pedig itt tette magát Kis Pipin királlyá. 884. a normannok foglalták el és azóta még sokszor volt ostromlásnak tárgya. 923. Együgyü Károly itt vesztett csatát és trónt. S. a X. sz. óta mint világi grófság székhelye a Luxembourg-, Boubon-, a Szavójai- és végül az Orléans-családnak volt birtoka és csakis 1734. került a francia koronához. 1814. márc. 3. elfoglalta Bülow és Wintzingerode, ugyanazon év márc. 5. azonban marmont és Mortier ismét visszaszerezték. 1815. és 1870. rövid ostrom után a poroszok foglalták el. 1872. vár jellegét elvették. V. ö. Poquet, Promenade archéologique dans les environs de S. (1856).
1. Bourbon Károly, S. gróf, Condé Lajos (I.) hercegnek második nejétől, Orléans-Longueville Franciska hercegnőtől született fia, ki által a S. grófság a Bourbon-Condé-család birtokába került, szül. 1566., megh. 1612 nov. 1-én. A vallásháborukban felváltva, hol az udvar, hol Henrik navarrai király és a hugenották mellett foglalt állást; de végre egészen az utóbbiakhoz csatlakoztt, kinek a coutrasi ütközetben jelentékeny szolgálatokat tett.
2. S. Bourbon Lajos, S. gróf, az előbbinek fia, szül. Párisban 1604 máj. 11., elesett 1641 jul. 6. Követte atyját a grand-maôtre tisztében s a dauphinéi kormányzóságban. Alig volt 16 éves, midőn az anya-királynét, Medici Máriát, fia XIII. Lajos ellenében hathatósan támogatta; egyidejüleg azonban, hogy félelmetessé tegye magát, titokban a hugenottákkal kezdett alkudozásokat. De midőn az utóbbiak bizalmatlanul elfordultak tőle, nyiltan király hivének vallotta magát, ki 1622. a protestánsok elleni hadjáratában is követett. Mint a Richelieu herceg élete ellen szőtt összeesküvés részese, utóbb kénytelen volt Olaszországba menekülni, de XIII. Lajos által visszahivatván, La Rochelle ostromával bizatott meg. 1630. megvásárolta Condé hercegtől S. grófságot; azután másodszor elkisérte a királyt Olaszországba s visszatérve Champagne és La Brie kormányzójává neveztetett ki. Mint Richelieu kérlelhetetlen ellensége, egy újabb összeesküvésbe bonyolódván a hatalmas bibornok élete ellen, Sedanba menekült, hol Bouillon és Guise hercegekkel és a spanyolokkal szövetkezett Richelieu ellen. A szövetségesek egy ellenük kiküldött királyi csapat felett 1641 jul. 6. Marfée mellett ugyan diadalt arattak, de S. az ütközetben elesett. Vele kihalt a Bourbon-Condé-ház S.-i mellékága; a birtok s a cím Mária nővérének másodszülött fiára szállott. Mária hercegnő 1625. Szavójai Carignan Tamás Ferenc herceghez ment nőül.
3. S. Szavójai Jenő Móric, S. gróf, Szavójai Carignan Tamás Ferenc herceg fia, az előbbi unokaöccse, szül. Chambéryben 1635., meghalt 1673 jun. 7. Ifju korában az egyházi pályára lépett, melyet azonban nemsokára a katonaival cserélt fel s 1657-ben nőül vette a szépségéről hires Mancini Olimpiát (l. o.), Mazarin bibornok unokahugát, ki őt a svájci testőrség ezredesévé és Champagne kormányzójává nevezte ki. 1667-ben részt vett a flandriai hadjáratban s 1672. XIV. Lajos által tábornokká neveztetett ki, mely minőségében kitüntette magát Hollandiában és a Rajna mellékén. Öccse volt a hires Szavójai Jenő herceg (l. Jenő); idősebb testvére Tamás Lajos, fentartója a S.-Szavója-családnak, mely egyik unokájában 1734. kihalt.
Savi (növ.), l. Sójabab.
(növ., sójapaszuly, Soja Savi), a vitorlás viráguak fajaszakadt füve. Az érdes S.-ot (S. hispida Moench.) Ázsia délkeleti és keleti vidékein általában termesztik. Egynyáréltü bokrai az 1 m. távolságban ültetett magról 1 m. magasságra is nőnek. Hosszu nyelü, háromujju levele tövéből dús lilaszin apró virágai fakadnak, ezekből taplós húsu hüvely lesz. Ezt éppen ugy, mint az egész növényt sűrü vöröses-barna serteszőr borítja. Gömbölyded magváért, mely sárga, barna és fekete, nálunk is termesztették. V. ö. Haberlandt, Die Sojabohne (Bécs 1878); Wein, Die Sojabohne (Berlin 1881). L. még Olajbab.
olasz festő, l. Gatti.
(Salinenscheine), az osztrák függő államadósság egy részét teszik. 1848. bocsátották ki először, midőn az osztrák államháztartás kedvezőtlen állapota, a politikai zavarok által még fokozva, az államhitel ily módon igénybe vételére kényszerített. Nevök onnét származott, hogy e jegyek első sorban a gmundeni sóbányák alapján jelzálogilag biztosíttattak. Kibocsáttattak 3, 6, 12 hónapra 5, 51/2, 6 % kamat mellett, eredetileg 30 millió forint erejéig. Az 1868. XV. t.-c. ezen agmundeni, aussei és halleini sóbányákra bekebelezett 100 millió forintnyi zálogjegyeket oly öszefüggésbe hozza a mindkét államfél jótállása alá helyezett államjegyekkel, hogy együttvéve 400 milliót meg nem haladhatnak, de a zálogjegyek időnkénti kevesbedése államjegyekkel pótolandó. A sójegyekből 1896 végén forgalomban volt: 43.779,350 forint.
(Magyar-, Magyar-Soók), kisközség Nyitra vármegye vágsellyei j.-ban, (1891) 2246 magyar lak., postahivatallal és postatakarékpénztárral.
a fémeknek vegyületei a savmaradékokkal (l. Savak). Többféle módon képződnek; igy p. mikor a bázisok és savak egymásra hatnak vagy a fémeknek és azok karbonátjainak savakban való oldásakor, ugyszintén az oxidok és savanhididek egymásra való hatásakor stb. A sókat rendszerint két nagy csoportba osztják: 1. Haloid sók, amelyekben a fém klórral, brómmal, jóddal vagy e haloid elemekhez nagy mértékben hasonló összetett gyökkel: a ciánnal (CN) van egyesülve; más szóval haloid sók: a émkloridok, fémbromidok, fémjodidok és a fémcianidok. 2. A többi sókat (p. a nitrátokat, szulfátokat, foszfátokat stb.) közös néven amfid sóknak nevezik. Szerkezetüket illetőleg a sók lehetnek: 1. Szabályos vagy normális sók, amelyekben a fémnek és a savmaradéknak vegyértéke egyenlő. Igy p. a nátriumklorid NaIClI, cinkszulfát ZnII(SO4)II, bizmutfoszfát BiIII(PO4)III szabályos sók (a római számok a fémek és savmaradékok vegyértékeit jelzik). A szabályos sókban tehát csupán fém- és savmaradék fordul elő, mert a savnak (az előbbeni példákban: a sósavnak Hcl, kénsavnak H2SO4 illetve foszforsavnak) helyettesíthető hidrogénje fémmel van pótolva. A vizben oldható szabályos sók többnyire semleges kémhatásuak (azaz sem a kék, sem a vörös lakmuszoldat szinét meg nem változtatják), rendszerint akkor, ha benne a fém erősen pozitiv, a savmaradék pedig erősen negativ jellegü; mig ellenben ha a sóban a savmaradék nagyon negativ, a fém pedig kevésbbé pozitiv, akkor rendszerint savanyu kémhatásu (a kék lakmuszoldatot megvörösíti) és megfordítva, ha a sóban a fém erősen pozitiv, a savmaradék pedig csak gyengén negativ volt, akkor a só lúgos kémhatásu (a vörös lakmuszoldatot megkékíti). 2. Savanyu sók, amelyekben a savmaradéknak vegyértéke nagyobb a fém vegyértékénél. Ilyenek p. a nátriumhidroszulfát NaIH(SO4)II, a kalciumhidrofoszfát CaIIH(PO4)III stb. A savanyu sókban tehát a fémen és a savmaradékon kivül még hidrogén is előfordul, mert a savnak hidrogénje csak részben van fémmel pótolva; éppen ezért savanyu sók csak két vagy több bázisu savakból keletkezhetnek. A vizben oldható savanyu sók rendszerint savanyu kémhatásuak. 3. Lúgos vagy bázisos sók (aljas vagy alas sók), amelyekben a fém vegyértéke nagyobb a savmaradék vegyértékénél. Ilyen p. a bázisos bizmutklorid BiIIIOClI, a bázisos ólomnitrát PbII(OH)(NO3)I stb. A bázisos sókban tehát a fémen és a savmaradékon kivül még hidroxil (OH) vagy oxigén is előfordul, ezért ilyen sók két vagy több hidroxilt (vagy oxigén) tartalmazó bázisokból keletkezhetnek. Szokás még megkülönböztetni vegyes és kettős sókat is. Amazok két különböző fémnek ugyanazon savmaradékkal való vegyületei, p. nátrium-kálumszulfát NaKSO4; ezek pedig kétféle sóból állanak, p. a timsó K2SO4Al2(SO4)3+24H2O. E különféle sóknak elnevezése általánosan elfogadott elv alapján történik. A haloid sóknál ugyanis a fém neve után klorid, bromid stb. szót ragsztjuk, pl. CaCl2 = kalcimklorid, AgCN = ezüstcianid, KJ = káliumjodid stb.; az amfid sóknál pedig a fém neve után nitrát, szulfát, foszfát stb. szót ragasztják, a szerint, amint a só a salétromsav (acid. nitricum), kénsav (acid. sulfuricum), foszforsav (acid phosphoricum) stb. maradékát tartalmazza, p. NaNO3 = nátriumnitrát, BaSO4 = báriumszulfát, BiPO4 = bizmutfoszfát, ha pedig a só lúgos só, akkor az oxi vagy a hidroxid szót közbeszúrják és ezeknek számát a szükséghez képest görög számnevekkel is kifejezik. P. KHSO4 = kálium-hidro-szulfát, Na2HPO4 = di-nátrium-hidro-foszfát, KH2PO4 = kálium-dihido-foszfát (savanyu sók) v. BiOCl = bizmus-oxi-klorid v. másként bázisos bizmutklorid, Bi(OH).(NO3)2 = bizmut-dihidroxid-nitrát és Bi(OH)2(NO3) = bizmut-dihidroxid-nitrát. A sók vizben részint oldhatatlanok, részint oldhatók és pedig rendszerint annál nagyobb mennyiségben, mennél melegebb a viz; többnyire kristályosak és ezek rendszerint kristályvizet tartalmaznak. Magasabb hőmérsékletre hevítve, egyesek kivételével, nem változnak meg az alkali fémek sói, a többiek azonban elbomlanak. A sók a közélet szempontjából is igen fontos vegyületek, mert közülök nagyon sokat használnak az iparban (szóda, salétrom), a háztartásban (konyhasó), az orvosi gyakorlatban (káliumjodid, nátriumhidrokarbonát, magnéziumszulfát) stb.
(sokci), hazai, róm kat. vallásu délszláv néptöredék, melyet a külföld hiresebb etnologusai még a legutóbbi időkig a velük szomszédos területeket lakó bunyevácokkal (l. o.) azonosítottak, ámbár ezektől ugy antropologiai, mint etnográfiai tekintetekben teljesen különállanak. Nevök etimolgiája tisztázva nincsen, de valószinü, hogy azt előbbi hazájuk (a mai Bosznia és Hercegovina, továbbá Dalmácia) valamely földrajzi tényezőjétől nyerhették. Vándorlásuk útját a Szlavoniában szétszórt sokác telepek jelzik. Magyarországon nagyobb számmal Baranya vármegyében, Bács-Bodrog vármegye Szónta, Vájszka, Bogyán, Plávna, Szántova, Bereg, Bács és Monostorszeg községeiben, továbbá Torontál vármegyében laknak, mely vidékekre - s ez különösen a bácsvármegyei S.-ra szól - egyházi anyakönyveik tanusága szerint a törökök sanyargatása elől a XVII. sz. második felében vándoroltak be. Számuk aránylag csekély, a Bácskában hozzávetőleges számmal 15,000-en vannak, összes számuk sem haladhatja meg a 20,000-et.
Antropolgiailag ugy a gör. kel. szerbektől, valamint a szintén róm kat. bunyevácoktól első tekintetre különböznek. Egymás közt házasodnak s ez is hozzájárult antropologiai tipusok megőrzéséhez. Középtermetüek, a 170 cm.-en felüli egyének rendesen szerbeknek bizonyulnak. Arcuk tojásdad körvonalu, a nők kendőzik magukat. A férfiak sötétbarna, de nagy ritkán fekete hajukat vállig és a szemöldökívig növesztik, az aszonyokét szombaton este, egyes községek szerint változó mesterkélt frizurává kötik-fonják, mely aztán egy hétre szól. Az orr legtöbbnyire egyenes, csak ritkán gyenge sasorralaku, szemük mandolavágásu, a szembogár ezeknél is feltünően nagy, fogaik még az öreg embereknél is teljesen épek. A nyak rövid. Mellkasuk aránylag gyenge alkotásu, a kéz- és a lábizomzat satnyulásban van. Kérges tenyér kevés van. Leányaik közmondásos szépségüek, csunyát köztük igazán nem látni, annál többet az asszonyok közt, akik 30 éves korukban már valódi vénasszony számba mennek. Táplálkozásuk, legalább a Bácskában, rossz s éppen a legnagyobb községekben évszámra kenyérből, nyers vöröshagymából és pálinkából áll. A Duna-menti községek lakói, kik hallal is élnek, hasonlíthatatlanul jobb kinézésüek. A népség korán őszül, legtöbbet tüdővész pusztít; a venerikus bántalmak sem ritkák. Erkölcseik hirhedtek, pénzért az apa leányát is prostituálja, máskép nem is telnék a sok női cifra ruhára.
Etnográfiájukat illetőleg a velük lakó németektől átvett és a délszlávoknál általánosan divó házközösség (zadruga) követelményei szerint átalakított házban laknak, melynek legjellemzőbb része a házbeli párok közös hálókamrája (vajat), annyi ággyal és tulipántos ládával, ahány pár használja. Butorzatuk szegényes, a szövőszék egyetlen házból sem hiányzik. Szokásaik a szerbekével sokban egyeznek, rendkivül babonásak. Táncuk a kolo, a dodola-járás (esőkérés) náluk is szokásos, a halottak kultuszát nagyban űzik. Ruházatuk talán az egész országban a legfeltünőbb, a «magyarországi indusok» elnevezés joggal illeti meg őket. A férfiak ruhájára jellemző a báránybőrkucsma és a vastag fekete nyakkendő, mely itt is, mint a szomszédos Szlavoniában sohasem hiányzik a férfi nyakáról. Az ing és a gatya szerb vászonból készül, télen ezek fölött majdnem térdig érő sok szinben kivarrt báránybőrbundát visel. A lábat csíkos kapcába takarja s e fölé szíjas opánkát húz. Az asszonyi ruházat fő alkotó részei: a fejre húzott kapica (a dogék sapkájára emlékeztető formával), a válltól a földig érő, derékben övbe fogott redős ing, néhol keresztbe kötött selyem melling, amihez a leányoknál még az ezernyi művirágból, arany- és szövetcsipkéből álló fejdísz, továbbá a nyakra akasztott, véget-hosszat nem érő üveggyöngysor járul; a lábon az ismeretes himzéses szerb papucsot viselik.
az Alföldön a vásár tájneve.